Összejött a Házasság első látásra két évadának sztárja, már a közös karácsonyt tervezik
Már hivatalosan is egy párt alkot a Házasság első látásra két évadának sztárja, Deák Rebeka és Kabai András. A 26 éves, sminkesből lett énekesnő és a DJ-ként dolgozó Andris a Blikknek mesélt részletesen arról, hogyan találtak egymásra a párkereső reality után.
Kapcsolatuk jóval a műsor előtt, körülbelül hét évvel ezelőtt indult egy közösségi platformon, de akkor nem mélyült el. Most viszont már más a helyzet.
– mondta a Blikknek Rebeka.
A románc hetekig tartó, éjszakába nyúló telefonbeszélgetésekkel kezdődött, a döntő pillanat pedig egy budai hegyi kiránduláson jött el.
– emlékezett vissza az énekesnő.
A pár szerint a kapcsolatuk alapja a közös érdeklődés és a kölcsönös megértés.
– fogalmazott Rebeka.
András régóta vágyott olyan társra, aki otthonosan mozog a zenei világban. „Régi vágyam volt, hogy zenei világban mozgó párom legyen, mert csak ilyen ember érti meg és támogatja a munkámat. Egyforma a gondolkodásunk, a világnézetünk, a személyiségünk, és közben inspiráljuk egymást” – tette hozzá a lemezlovas. Pörgős életet élnek, Rebeka gyakran elkíséri Andrást a fellépéseire, és közösen is írnak zenéket.
Bár mindketten a TV2 reality-jében lettek ismertek, ezt ma már mellékes körülménynek tartják. András szerint a műsorban egy megosztóbb oldalát mutatta meg, azóta pedig komoly személyiségfejlődésen ment keresztül, ezért meg is kérte Rebekát, hogy ne nézze meg az első évadot. Rebeka úgy véli, a műsor keretei között nem tudott volna kialakulni köztük ilyen mély kötődés.
– magyarázta.
A kapcsolat komolyságát jelzi, hogy miután András megismerte Rebeka édesanyját, a páros az ünnepeket már András külföldön élő szüleinél tölti.
– újságolta Rebeka, aki december 24-én utazik párjával, és egy meglepetésprogram is vár rá karácsony után.
A kapcsolatukat múlt pénteken a Tények Pluszban vállalták fel először a nyilvánosság előtt, miután a Házasság első látásra harmadik évadának összes házassága, köztük Rebekáé is Horváth Zsolttal, válással végződött. Bár a nyilvánosság előtt élik az életüket, a magánéletük határait igyekeznek megóvni.
– szögezte le András. Rebeka bizakodóan tekint a jövőbe: „Őszintén mondom, az eddigi kapcsolataim közül ez a legígéretesebb.”