KÉK HÍREK
A Rovatból

2,5 milliárdért ölte meg legjobb barátnőjét egy kamaszlány Amerikában

Egy fiatal férfi volt a felbujtó, aki a neten keresztül utasította a 18 éves lányt arra, hogyan oltsa ki a barátnője életét, és hogy gyerekeket erőszakoljon meg.


Brutális gyilkosság rázta meg az Egyesült Államokat. Egy Alaszkában élő 18 éves lány pénzért cserébe megölte a legjobb barátnőjét - írja a BBC.

Denali Brehmernek egy 21 éves, indianai férfi, Darin Schilmiller 9 millió dollárt, azaz 2,5 milliárd forintot ajánlott fel azért, hogy kioltsa a 19 éves Cynthia Hoffman életét. A lány meg is tette ezt társai segítségével, majd Snapchaten videókat és képeket küldött a fiúnak a gyilkosságról bizonyítékként.

A bírósági dokumentumok szerint Brehmer pár hónappal ezelőtt a neten ismerte meg Schilmillert, aki Tylerként mutatkozott be neki és azt állította, ő egy Kansasben élő milliárdos. A nyomozók bizonyítékokat is találtak a lány telefonján az üzengetésre. Már egy ideje azt tervezték, hogy valakit megerőszakolnak és megölnek Alaszkában. Brehmer négy barátját is bevette az akcióba úgy, hogy jelentős pénzt ajánlott fel nekik.

Az áldozatot, akit CeeCee-nek becéztek, az Anchorage-ben található Thunderbird erdőbe csalták hegyet mászni. Brehmer és barátai egy pick-uppal mentek egyre beljebb a fák közé, majd lefogták Cynthia Hoffmant, megkötözték a kezeit és zsákot húztak a fejére, majd hátulról fejbelőtték. A holttestét az Eklutna folyóba dobták.

A gyilkosságra buzdító férfi 6400 kilométerről irányította a kamaszlányt és bűntársait. Azt akarta, hogy erőszakolják meg az áldozatot, de a rendőrség nem talált erre bizonyítékot. Cynthia ruháit és személyes tárgyait viszont tönkretették a gyilkosai. Brehmer ráadásul fotókat és videókat is készített a fejbelövésről és a lány holttestéről, hogy bizonyítsa a felbujtónak, valóban megölték őt.

Később a lány legjobb barátnője családjának is üzent. Azt hazudta, kitették egy parkban a hegymászás után.

Amikor Cynthia szülei megtudták az igazságot, teljesen összetörtek. Elmondásuk szerint a lányuk visszahúzódó volt, tanulási nehézségekkel küzdött.

"A lányom bízott ezekben az emberekben. Csak barátokat szeretett volna. Most pedig el kell temetnem őt"

- mondta az apa az Anchorage Daily News-nak.

Brehmer végül egy június 2-i meghallgatáson ismerte be a gyilkosságot. A tettestársai szintén kamaszok voltak, közülük ketten annyira fiatalok, hogy nem hozták nyilvánosságra sem a korukat, sem a nevüket. Egy 16 éves fiút gyanúsítanak a fejbelövéssel, rajta kívül még egy 19 éves fiút is megvádoltak bűnrészességgel.

A fiatal vádlottak a bíróságon



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csatornába borult autójával és meghalt a 19 éves kosártehetség, Márkus Péter
A sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a jármű felett, ami a tengelye körül megpördült. A kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni a PVSK-Panthers kosárlabdázójának életét.


Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.

A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.”

A klub közleményében méltatta a játékost: „Hatalmas szíve és küzdeni akarása példaértékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!”

A Somogy vármegyei hírportál információi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a járműve felett, ami a tengelye körül megpördülve, éppen a tetejére érkezett a mély, vízzel teli árokba.

A fejtetőre állt járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen a szabadulás, az utastér pedig másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

A mentőegységeket vasárnap délelőtt 9 óra után riasztották a fonyódi Niklai utcához.

A helyszínre a fonyódi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek elsőként, de a mocsaras, nádas terep miatt pallókból és létrákból kellett ideiglenes utat építeniük, hogy megközelíthessék a roncsot.

A mentők és a légimentők erőfeszítései ellenére a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek tisztázására.

A Blikk úgy tudja, az autót Márkus Péter vezette, és ő az áldozat. A közösségi médiában is ez az információ terjed.

A mentésről a fonyódi tűzoltók osztottak meg képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség: már két eljárás is fut a vagyonmenekítések ügyében
Közleményben reagáltak a sajtóhírekre, megerősítve a hűtlen kezelés gyanújával folyó büntetőeljárást. Saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.


A Magyar Rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a sajtóban megjelent, feltételezett vagyonkimentéssel kapcsolatban nyomozás indult.

Mint írták: „a médiában szárnyra kelt hírekben megjelenő, egyelőre feltételezett ún. vagyonmenekítést – tehát a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet – a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja.”

A hatóság tájékoztatása szerint emellett saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására.

Ahogy írják: „Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.”

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a nyomozás nem nyilvános, és sokszor a nyilvánosság által alapvetőnek vélt információk megosztása is árthat az eljárás sikerének.

Úgy fogalmaztak: „A »nyomozás érdeke« gyakran a közérdeklődés és tájékoztatás igénye fölött áll.”

Leszögezik, hogy minden körülmények között törvényesen járnak el, és biztosítaniuk kell a legális kereskedelem lehetőségét azok számára is, akikkel szemben valamilyen visszaélés gyanúja merülhet fel.

Kiemelték: „A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza – amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben.”

A rendőrség azt is közölte, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak. Egyúttal egy felhívást is közzétettek: „Kérjük, aki bűncselekményt vagy annak gyanúját észleli akár e tényállás alapján, akár más ügyben, az a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legszélesebb körű információkkal együtt hozza azt a hatóság tudomására!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
100 milliós hűtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az EU-s pénzek felett őrködő hatóság vezetője ellen
Lezárult a nyomozás az EU-s pénzek felhasználását felügyelő Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál ellen. A hűtlen kezelés mellett hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással is gyanúsítják a hatóság vezetőjét.


Vádemelési szakaszba léphet az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és egy társa ellen indított eljárás, miután a Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást. A hatóság elnökét hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és közel 100 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják – írta kedden a Blikk.

Az ügyészség szóvivője, dr. Kovács Katalin a lappal azt közölte, hogy az ügyiratokat már meg is küldték az érintetteknek.

„A Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és társa ellen folytatott ügyben a nyomozást befejezte és az ügyiratokat az érintettek részére megküldte, a vádemelésre ezt követően kerülhet sor.”

Biró Ferenc Pál írásban reagált a fejleményekre, fenntartva korábbi álláspontját. „Semmilyen bűncselekményt nem követtem el. A nyomozó hatósággal továbbra is együttműködöm az eljárás során. Az ügyben korábban tett nyilatkozataimat fenntartom” – közölte.

A gyanú szerint Biró a sajátja mellé béreltetett egy másik felsőkategóriás hivatali autót is, amit a feleségének engedett át, ezzel közel 14 millió forintos kárt okozva az Integritás Hatóságnak.

Emellett a nyomozók szerint indokolatlan tanácsadói szerződéseket kötött, és egy családi ismerősét is foglalkoztatta.

Az egyik gyanús tétel egy külföldi székhelyű céggel kötött szerződés, amelynek az lett volna a feladata, hogy segítse az Integritás Hatóság brüsszeli diplomáciai külképviseletének felállítását és működtetését. Erre azonban egy magyar autonóm államigazgatási szerv nem jogosult.

A vádhatóság szerint problémás az is, hogy az elnök az egyik, szükséges végzettséggel nem rendelkező családi ismerősének biztosított munkát bruttó kétmilliós havi fizetésért. A férfi a létrehozni tervezett, úgynevezett Integritás Akadémia tantervének kidolgozásában vett részt.

Az akadémia tematikája olyan, a hatóság feladatköréhez nem kapcsolódó témákat is tartalmazott, mint „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései”.

A tananyagban szerepelt „A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása” is. A férfi mintegy hathónapos jogviszonya alatt közel 12 millió forint juttatást kapott.

2025 januárjában a Központi Nyomozó Főügyészség több helyszínen, köztük az Integritás Hatóság székházában tartott kutatást, és gyanúsítottként hallgatta ki Biró Ferenc Pált. Az elnök akkor is tagadott, és közleményében azt írta:

„A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal éltem. A mai napon kifejezetten a személyemet támadták, és ezen keresztül az Integritás Hatóságot kívánták ellehetetleníteni.”

Biró egy sajtótájékoztatón később arról is beszélt, hogy szerinte az eljárás „felsőbb utasításra” indulhatott, és az időzítést összefüggésbe hozta azzal, hogy a hatóság éppen a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt vizsgálta.

A gyanúsítás elleni panaszát az ügyészség elutasította, 2025 februárjában pedig újabb bűncselekményekkel bővítették a gyanú körét, ekkor már 87 millió forintos károkozásról volt szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
60 sérülést okozott, majd földhöz vágta a kisfiát, 14 év fegyházat kapott a pécsi anya
A bíróság az anya tettét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősítette, és helybenhagyta a 14 év fegyházbüntetést. Az apát, aki nem hívott segítséget, 8,5 év szabadságvesztésre ítélték.


Jogerős ítéletet hozott a Pécsi Ítélőtábla annak a nőnek az ügyében, aki 2023 októberében halálra verte hároméves kisfiát. A bíróság az anya cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősítette, és helybenhagyta a rá kiszabott 14 év fegyházbüntetést.

A haldokló gyermeknek segítséget nem nyújtó apa büntetését nyolc és fél év letöltendő szabadságvesztésre enyhítették. A 28 éves nő és élettársa több gyermekkel éltek együtt, amikor a tragédia történt.

A kisfiú egy nem kívánt terhességből született 2020 szeptemberében, a szülők haza sem vitték a kórházból.

A gyermek csak két és fél évvel később, a szülői felügyeleti jog megszerzése után került a családhoz. A végzetes napon, 2023. október 18-án a család otthon tartózkodó 11 éves lánya üzenetet küldött az anyjának, hogy a kisfiú nagyon sír és rázza a kiságyat. Az asszony válaszüzenetében a gyerek megölésével fenyegetőzött, majd hazaérve rátámadt a síró kisfiúra – írja a 24.hu. Több mint hatvan sérülést okozott neki, majd a földhöz vágta. A puffanást az apa is meghallotta a másik szobából.

Átment, látta a gyermek súlyos sérüléseit, mégsem hívott orvosi segítséget.

A kisfiú másnap reggelre nagyon rossz állapotba került. Végül egy, a családhoz érkező rokon értesítette a mentőket, akik már nem tudták megmenteni az életét. A szülőket a rendőrség még aznap őrizetbe vette, majd később letartóztatták őket.

Az anya a bíróság előtt azzal védekezett, hogy a gyermek sérüléseit egy véletlen elejtés okozta.

Az elsőfokú eljárásban a Pécsi Törvényszék az anyát 14, az apát pedig 10 év fegyházra ítélte. Az elkövetők és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Az ügyészség ezzel szemben azt indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg a különös kegyetlenséget is, amit a Pécsi Ítélőtábla a jogerős ítéletében meg is tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk