SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Mindkét mellét levetette a szívdöglesztő egykori magyar modell

Túróczi Réka egy génvizsgálat során tudta meg, hogy örökölte a nőgyógyászati rákokért felelős génmutációt.


Fricska a ráknak! - így kezdte posztját Túróczi Réka. A most 39 éves hobbifutó, triat­lonista, blogger és édesanya egykor modellként kezdte karrierjét. Januárban pedig élete eddigi legnehezebb döntését kellett meghoznia, ugyanis mindkét mellét eltávolíttatta.

"Októberben tudtam meg egy génvizsgálat során, hogy örököltem a nőgyógyászati rákokért felelős génmutá­ciót, majd

januárban fogalmazódott meg bennem a döntés, hogy vállalni szeretném a műtétet, a lehető leghamarabb"

– írta Réka.

Mint megfogalmazta, nem nagyon volt más választása, hiszen a családjában már többször is előfordult a nőgyógyászati rák. Édesanyja is mell- és petefészekrákkal küzdött, majd decemberben elhunyt. Döntésében az is fontos szerepet játszott, hogy ő maga is három gyermek édesanyja.

Körülbelül két hete végezték el rajta a kétoldali profilaktikus masztektómiát. Réka azóta élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy mindkét mellét levették, hiszen statisztikák alapján

60-80 százalék esélye lett volna rá, hogy a későbbiekben kialakul nála a mellrák.

A kétoldali profilaktikus masztektómia, tehát mind a két mell eltávolítása akkor történik meg, ha genetika vizsgálat során kiderül, hogy a páciensnél fenáll a génmutáció. A műtét megelőző jellegű és előtte egy onkoteam megbeszélésen kell részt venni. Ekkor döntik el, hogy mi a legjobb megoldás az adott nő számára. A megbeszélésen a sebészeken, az onkológuson, és a pszichológuson kívül egy életmód-tanácsadó is részt vesz.

Ha csupán azt vesszük figyelembe, hogy az örökletes mellrákra való hajlamú nőknél 90 százalékkal lehet csökkenteni a kockázatot, a beavatkozás már megérte, ráadásul nagyon szép rekonstrukciós eljárások léteznek

– mondta az egykori modell.

Attól függetlenül, hogy a műtét elég drasztikusnak tűnik Réka még is azt tanácsolja a hozzá hasonló nőknek, hogy nem szabad megijedni tőle és ebben az esetben a hiúság sem lehet szempont.

STICK MY TOUNGE OUT AT CANCER?? - My beloved mother had passed away in December, with BRCA2+ she was diagnosed both with breast and ovarian cancer. Unfortunately I inherited this gene mutation responsible for gynecologic cancers. She was 43 when she got her first symptoms and was 67 when she gave up. Although I am healthy, having 3 children I decided not to allow the luxury of risking my life if genetically endangered. I have 60-80% risk for breast cancer and 30-40% for ovarian cancer. So yesterday I had the first stage of risk reducing by undergoing prophylactic mastectomy. One of the best decisions I have ever made...after 4-6 weeks I will be back on track guys...more girlylook but with entire womenity? Until then I will write some more about BRCA and post former running pics for my own motivation, as well? Stay tuned♥♥♥FRICSKA A RÁKNAK?? - Imádott édesanyám decemberben ment el. BRCA 2 pozitív volt. 43 évesen diagnosztizáltak nála mellrákot, majd 60 évesen petefészekrákot. 67 éves volt, amikor itt hagyott minket. Sajnos örököltem a nőgyógyászati rákokért felelős génmutációt, s bár egészséges vagyok, de három gyerekkel nem tehetem meg azt a luxust, hogy ne kövessek el mindent a betegség kialakulásának kockázatcsökkentéséért.60-80% esélyem van mellrákra, 30-40% petefészekrákra. Első lépésben így tegnap átestem kétoldali profilaktikus masztektómián. Az egyik legjobb döntés volt életemben...de no para, 4-6 hét múlva újra pályán leszek, kicsit kislányosabban, de teljes nőként.? Addig is írok még többet a BRCA-ról és néhány korábbi futós képet posztolok saját motivációként is???? #angelinajolie #angelinaeffect #brca #brca2 #cancer #stickmytounge #riskreducing #prevention #breastcancer #ilovesports #iwillbeback #nofear #letsfaceit #raiseawareness #prophylacticmastectomy

Reka Turoczi (@irunmom) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot annyira megalázta Stohl András, hogy azonnal összepakolt
Kiara Lord fülébe jutott, hogy Stohl András Ginát nevezte a legfontosabbnak, ami után teljesen összeomlott. A vita hevében a színész-műsorvezető is keményen odaszólt neki, a következmény pedig egy összepakolt bőrönd lett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Kiara Lord a bőröndjét pakolja, miután Stohl András egy másik nőről, Gináról azt mondta, „ő neki a legfontosabb”. A hétfői adás előzetese alapján úgy tűnik, az egykori felnőttfilmes sztár kész feladni a versenyt a színész-műsorvezető szavai miatt, vette észre a 24.hu.

A konfliktus a TV2 párkereső műsorának február 9-i epizódjának promójából derül ki. A felvételeken Stohl András éppen Ginával randevúzik, amikor a kijelentés elhangzik. Miután ez eljut Kiara fülébe, félrehívja a férfit, hogy számonkérje. „Hallod, idegbeteg vagyok. Én azért nem fogok magamból bohócot csinálni…” – mondja Stohlnak, aki erre így reagál: „Ha te ilyen könnyen azt mondod, hogy én hátralépek, akkor jó, csináljuk ezt, menjél haza.”

A következő jelenetben Kiara már a bőröndjét csomagolja össze, és kisétál a szobájából.

A helyzetet különösen feszültté teszi, hogy Kiara nemrég különleges kiváltságot kapott. Stohl egy fehér rózsát adott neki, amellyel a következő rózsaceremónián ő döntheti el, hogy ki az, aki biztosan nem kaphat virágot. A döntésjogot azzal érdemelte ki, hogy Danny Blue mentalista szerint ő tiszta szívvel, valóban Stohlért érkezett a műsorba.

A mostani vita éles ellentétben áll azzal a beszélgetéssel, amit nemrég folytattak a közös jövőjükről és a lehetséges támadásokról. „Azt nem akarod, ha mi együtt vagyunk, akkor azért bántást kapjunk? Ezt bízd rám. Ha én úgy döntök, akkor vállalom ezeknek az ódiumát. Kaptam én már eleget. Tettem is érte eleget. Szerintem ez nem olyan horderejű dolog, még akkor is, ha tudjuk, hogy az. Hogy mi ketten összeállunk. Nem szeretném, ha visszahúzódnál, azt szeretném, ha ugyanúgy harcolnál értem, mint eddig” – biztosította akkor Stohl a nőt.

Hogy Kiara Lord valóban feladja-e a versenyt és otthagyja a műsort, az a hétfő esti adásból fog kiderülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ami rajta volt ruha, a tartozás többszörösét érte” – Döbbenetes titkok derültek ki Jákli Mónika szlovákiai cégeiről
Egy ismerőse döbbenten áll a hír előtt, mert az influenszer boldognak és gazdagnak tűnt. A szlovák cégnyilvántartások azonban árnyaltabb képet mutatnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Bár sírján még el sem száradtak a virágok, a január 21-én halálos közlekedési balesetet szenvedett fitneszmodell, Jákli Mónika múltjából sorra kerülnek elő a megválaszolatlan kérdések. A 31 évesen elhunyt nő a szlovák cégnyilvántartások szerint hatalmas tartozásokat halmozott fel azokon a címeken, ahol évek óta nem is látták. Végrehajtók is jártak már azon a két szlovákiai, csallóközi címen, ahol marketinges vállalkozásait 2022-ben bejelentette - tudta meg a Blikk.

A felsővámosi (szlovákul Horné Mýto) ingatlanról azóta már a házszám is lekerült, míg az albári (Dolný Bar) címet szinte lehetetlen megtalálni. A helyi postás szerint Jákli Mónika cégnyilvántartásban szereplő címére az utóbbi tíz évben semmilyen küldeményt nem kellett kézbesítenie. Egy felsővámosi nyugdíjas, Ilonka szerint a fitneszmodell sosem élt a településen.

„A 197-es ház az utca főúthoz közeli végén van, 30 éve épült. Itt ismerünk mindenkit, egészen biztos hogy az a szerencsétlenül járt fiatal lány egy percet sem lakott itt. Voltak távoli rokonai a településen, de Mónikát itt nem láttuk, csak a médiából értesültünk arról, mit is csinál, na meg hogy mi történt vele. Rettenetesen sajnálom, nagyon fiatal volt.”

A szomszédok elmondták, tartozások miatt még végrehajtó is járt az utcában, ahol korábban több cég telephelye is volt.

A szlovák társadalombiztosítás a felsővámosi címen közel 8 millió forintnak megfelelő követelést tart nyilván. Ezen felül a néhai Jákli Mónika nevére bejegyzett cég itt 20 ezer eurót is meghaladó tartozást halmozott fel, ha a cégtulajdonos felelőssége az adósságért fennáll, akkor ez is az örökség részét képezheti. Az albári lakásban, ahol egykor szüleivel lakott, több mint félmillió forintnyi tartozást tartanak nyilván be nem fizetett céges járulékok után.

Egy helyi fiatal nő, aki egykorú volt Mónikával, megerősítette, hogy a fitneszmodell már régen nem élt a családi címen. „Korábban Jákliék három háztömbbel arrébb, az úgynevezett kék blokkban laktak, onnan költöztek ide, de Mónika akkor már nem élt itt. Mi több, sosem láttam erre, pedig egykorúak vagyunk, gyerekkoromból még emlékszem rá a korábbi házuk környékéről, mindig is ő volt a legcsinosabb, legszebb lány a környéken. Nem tudtam, hogy ide be van jelentkezve bármilyen formában is, itt senki nem kereste, nem lakott soha.”

A nő két-három évvel ezelőtt véletlenül futott össze Mónikával egy bolt előtt, és a tartozások híre teljesen meglepte.

„Úgy vettem ki a szavaiból, Dunaszerdahelyen él, azt mondta vállalkozik is, de a szereplésekért is szép pénzt kap, a párja is jól keres, nincsenek anyagi gondjai. Boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnt, nem olyannak, mint akinek tartozásai lennének.

Hogy itt, az albári címen egy 1390 eurós tartozása lenne? Hát, ami akkor rajta volt ruha, ékszer, óra, telefon, az ennek az összegnek a többszörösét érte, szerintem ez csak tévedés vagy figyelmetlenség lehet.

Nagyon sajnálom ami vele történt, ez a 63-as út, az a kanyar ott Nagymegyer felé egy elátkozott rész. Ott voltam a temetésén, elsirattam. Szörnyű ez az egész, főleg a kislányának, akinek öt év jutott az édesanyjából.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – Újabb részletek derültek ki Kontra György tragédiájáról
A korábbi híradós Kiskunfélegyházán vesztette életét vonatgázolásban. A család a tragédiát egy friss szakítással magyarázza, amelyről utolsó beszélgetése is szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza Kontra György édesanyja a 45 évesen elhunyt televíziós utolsó estéjére. A híradóst csütörtökön hajnalban Kiskunfélegyházán érte a halálos gázolás, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben.

„Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. Dehogy sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára” – mondta az édesanya a Propellernek. Hozzátette:

„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre.”

A pár kapcsolata három és fél évig tartott. „Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled se nélküled kapcsolat volt ez.”

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. A MÁV közlése szerint a holttestet egy másik vágányon közlekedő mozdonyvezető vette észre reggel nyolc óra előtt nem sokkal, a gázolást nem az érintett szerelvény vezetője jelentette.

„Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét” – mondta a lapnak a híradós édesanyja.

Kontra György 2015-től az MTVA munkatársa volt, az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban a Sirius Rádiónál, a Kiskun és Trió TV-nél, valamint a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál is megfordult. Sajtóinformációk szerint az utóbbi hónapokban már a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

„Nóra még nem jelentkezett a tragédia óta. Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell”

– mondta az édesanya. Kontra Györgyöt szülővárosában, Kiskunfélegyházán, katolikus szertartás szerint temetik el.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk