EGÉSZSÉG
A kutatók kézzelfogható biológiai magyarázatot találtak egy a régóta ismert statisztikai összefüggésre.
EGÉSZSÉG
Bajkó Barbi 28 éves volt, amikor mellrákot találtak nála. A Diagnózis egészségpodcast aktuális adásában az ő gyógyulásának történetével ismerkedhetünk meg, miközben sok hasznos infót megtudhatunk a betegségről dr. Drajkó Veronikától.
EGÉSZSÉG
Sarah elmagyarázta, soha nem gondolta volna, hogy a közösségi médiában akarja bejelenteni a halálát. Aztán mégis úgy döntött, hogy így tesz, mert sok támogatást kapott a neten.
EGÉSZSÉG
A színésznő méhét, petevezetékét és petefészkeit is eltávolíttatta, hogy megelőzze a rák kiújulását. A döntést erről a lehető legjobbnak tartja.
EGÉSZSÉG
A színésznő elmesélte, hogy a tesztje és az éves mammográfiai vizsgálata is negatív volt. Az orvosa azonban kiszámolta a mellrák-kockázatértékelési pontszámát és további vizsgálatokat kért. Ekkor derült ki, hogy rákbeteg.
EGÉSZSÉG
2021 decemberében mindkét mellét levetette, miután kiderült, hogy édesanyja és ő is hajlamos a szörnyű betegségre.
EGÉSZSÉG
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen rendezvénysorozaton a mellrákkal kapcsolatos tudnivalókról, szűrésről, vizsgálatról, kezelésről és az önvizsgálat fontosságáról lesz szó.
EGÉSZSÉG
A 73 éves Magdi szerint az orvosok és a tudomány is azt mondja, hogy aki egy ilyen betegség után megéri az első 5 évet, annak nagy az esélye, hogy gyakorlatilag meggyógyul, tünetmentes lesz.
EGÉSZSÉG
Az 52 éves színésznő három éve jelentette be, hogy az egyszer már legyőzött betegsége visszatért. Most szívszorító videót osztott meg a sugárkezelésről.
EGÉSZSÉG
A New York-i nő a videóival szeretne energiát adni a hozzá hasonló műtéten átesett nők számára.
EGÉSZSÉG
A protonterápia közvetlenül a daganatos területen fejti ki hatását, emiatt csökkenthető az esetleges hosszútávú szívproblémák kialakulásának kockázata.
EGÉSZSÉG
Borsóméretű csomót fedezett fel a jobb mellében. Először azt hitte, hogy a mellplasztika utáni heg része lehet az a valami.
EGÉSZSÉG
A 26 éves nő nehezen élte meg, hogy most őt kellett ellátni a kollégáinak, és hogy neki kellett bevenni azokat a gyógyszereket, amiket eddig ő adott az onkológiára érkező betegeknek.
EGÉSZSÉG
Utolsó címlapfotózásán már tolószékből dolgozott, miközben a betegség miatt teljesen elment a hangja.
Népszerű
Ajánljuk