JÖVŐ
A Rovatból

Összefogtak, és nyereség nélkül, szövetkezetben termelnek megújuló energiát civilek Spanyolországban

Azt mondják, náluk az ügyfelek egyben tagok is, így teljesen más kiszolgálást kapnak. Leginkább napenergiát használnak, de van biogázüzemük és vízerőművük is. A budapesti TEDxDanubia Countdown konferencián mutatkoztak be.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. június 07.


Link másolása

Anna Rodon Font a spanyolországi Katalóniából érkezett Magyarországra, hogy a TEDx Danubia Countdown rendezvényén megismertesse velünk zöldenergia-termelő és forgalmazó szövetkezetét. Nemcsak a tiszta energiára való tudatos törekvés, hanem a szövetkezeti forma is figyelemreméltó. Ahogy máshol, Spanyolországban is féltve óvják a milliárdos hasznot termelő energiaszektort a hatalmasok, s bizonyára szépen épülnek is a profitból a kastélyok, brummognak a luxusjachtok, hogy másra ne is merjünk gondolni.

Anna szövetkezetének még irodája sincsen, nemhogy székháza. Van helyette annyi tulajdonosa, amennyi tagja, az áramot maguknak termelik és osztják el. Persze jelenleg a zöldáram összességében drágább, tehát tudatosság kell a felhasználói oldalon. De már vannak épp elegen ahhoz, hogy létezzenek, példát mutatva remélhetőleg másoknak.

– Hogyan lehetett megtörni a nagyvállalatok egyeduralmát egy ilyen stratégiai szektorban?

– Spanyolországban a piacnak csak két része nyílt meg, így az emberek és a vállalatok energiát termelhetnek, és energiát értékesíthetnek, de minden a hálózathoz és az elosztáshoz nem férünk hozzá. De megpróbáljuk elérni, hogy mások meghallják a hangunkat. A mi szövetkezetünk nem nagy, kicsik vagyunk. Az energiaszektor mind a mai napig valójában a hagyományos keretek között működik, tehát

továbbra is a nagy cégek birtokolják a piac nagy részét,

bár egyre több a hozzánk hasonló kisebb szervezet. Mi szövetkezetként nem haszonszerzésre törekszünk, talán ez adja a különlegességünket.

– Mennyire népszerű a szövetkezeti forma Spanyolországban?

– Spanyolországban és ahonnan jövünk, Katalóniában nagyon gazdag hagyományai vannak a szövetkezeteknek. Barcelona közelében hatalmas szövetkezeti hálózat létezett a polgárháború előtt, a 30-as években. Szóval létezik egyfajta termőtalaj, amelyen könnyen „kihajtanak” ezek a kezdeményezések.

A szövetkezet tagjai

– Energiatermelő- és elosztó szövetkezetként mennyire újdonság, amit csinálnak?

– Mi voltunk az elsők, akik az energiát el is osztottuk és értékesítettük, de sok energia előállító szövetkezet volt már előttünk is. Együttműködünk legalább három másik spanyolországi megújulóenergia-szövetkezettel. Tehát nem versenyzünk, hanem együttműködünk. Ők az ország más részein működnek, így megosztjuk az erőforrásokat, például az informatikai rendszereinket. Adott esetben megoldjuk azokat a problémákat helyettük, melyekben sokkal több tapasztalatunk van.

– Miért választják ezt a formát az emberek? Nem mindegy, kitől veszik az energiát?

– Talán a közös értékek miatt. Hiszünk abban, hogy a változás lehetséges, ha nehéz is. Tehát mindannyiunknak össze kell fognunk, és ez akkor is igaz, ha az áraink manapság még nem annyira versenyképesek. Az induláskor csak tiszta ideológia volt, az értékekrendszerünk alapján választottunk. Szeretnénk másként csinálni.

Együtt akarjuk csinálni. Megosztani, nem eltitkolni akarjuk az információkat. Nincs nyereség. Ez tényleg újszerű volt.

Ez egyszerűen nem volt, azelőtt ilyen még nem létezett. De a szolgáltatás terén is rendkívül jók vagyunk. Felhívsz minket, és felvesszük a telefont. Én vagyok a vonalban, és nincs olyan információ, amit ne tudnék megadni. Nincs külön iroda, nincs reprezentáció, viszont átlátható minden. Ugyanis én is, és te is a projekt társtulajdonosai vagyunk. Ha hibázok, akkor te szólsz, és mindent megteszek, hogy kijavítsam. Ez a stílus, a közvetlen részvétel élménye alapvetően eltér a nagy szolgáltatók ügymenetétől. Vannak olyan aktív tagjaink, akik összejönnek a lakóhelyükön, nemcsak azért, hogy népszerűsítsék a szövetkezetet, hanem csak azért is, hogy bekapcsolódjanak a munkába, önkéntes alapon. Minden tagunk részese a döntéshozatali folyamatoknak. Mindenki aktívan részt vehet a közgyűléseinken, és hozzájárulhat a következő lépéseinkhez, a jövőnk kialakításához. Számomra ez nagy érték.

– Ha ez ilyen nagyszerű, miért nem csatlakoznak sokkal többen?

– Spanyolországban is, és gondolom itt, Magyarországon is régebben az volt a narratíva, hogy beleszületsz egy energiacégbe, ők a szolgáltatók és kész. Örökre velük maradsz. Azonban ez most megváltozott. Az ember úgy érzi, hogy kiválaszthatja, ki legyen a szolgáltatója. De ez még egy egészen új érzés. Azonban a megszokások erősek, azt hiszem, néha elég nehéz rávenni az embereket, hogy megértsék, és valóban érezzék azt, hogy tudnak választani.

– Milyen energiaforrásokból állítja elő az energiát a szövetkezet?

– Leginkább napenergiát használunk, de van egy biogázüzemünk, illetve pár vízerőművünk is. Folyamatosan kutatjuk az új lehetőségeket, próbálkozunk a szélenergiával is. Nem tudom, ennek itt mi a módja, nálunk egy csapat folyamatosan ezen dolgozik. De sajnos nagyon hosszadalmas a hivatalos út.

Lehet, hogy öt évig dolgozol egy szélerőmű tervén, aztán a kormány visszautasítja a projektet, vagy teljesen másra bízzák. Szóval ez türelemjáték.

Tehát még nincs szélerőművünk.

– A jelenlegi rendszer teljes mértékben ki tudja szolgálni az ügyfeleket, vagy más forrásokból is kell vásároljanak energiát, hogy ellássák a szövetkezet tagjait?

– A saját villamosenergia-termelési kapacitásunk lassan növekszik, a tagságunk igényei jelenleg ennél nagyobbak. A termelés jelenleg az igények körülbelül hét százalékánál tart, a többit meg kell vásárolnunk a piacon, más megújulóenergia-termelőktől. Nyilvánvalóan az a célunk, hogy elérjük az igények 100 százalékát, de ez lassan megy és nagyon nehéz.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Csak az okos embereknek kellene gyereket vállalni Elon Musk szerint
A világ leggazdagabb embere szerint a születési ráta nagyobb gond, mint a globális felmelegedés. De szerinte azért nem mindegy, hogy kinek születik gyereke.

Link másolása

Elon Musk szerint komolyan kellene foglalkozni a gyerekszületések számának növelésével világszerte. A milliárdos azonban úgy véli, hogy csak bizonyos intelligenciaszintű embereknek kellene szaporodniuk. Musk erről a hamarosan megjelenő életrajzi könyvében vall, írja a Page Six.

A New York Times birtokába került részletben az 52 éves üzletember azt mondja, mindent megtesz azért, hogy harcoljon a világot sújtó alulnépesedési válság ellen. A 11 gyerekes apuka szerint „az összeomló születési ráta messze a legnagyobb veszély, amivel a civilizációnak szembe kell néznie”. Musk nézeteit rendszeresen posztolja is az X-re átkeresztelt Twitterre.

Grimes-szal közös harmadik gyereke születés után nem sokkal a SpaceX alapítója azt írta egy bejegyzésben, hogy az alacsony születési ráta „sokkal nagyobb veszélyt jelent a civilizációra, mint a globális felmelegedés”. De már hat évvel ezelőtt is aggodalmát fejezte ki a témában. Akkor úgy fogalmazott, hogy „a világ népessége az összeomlás felé gyorsul, de úgy tűnik, kevesen veszik észre, vagy kevesen törődnek vele”.

Walter Isaacson, Musk hamarosan megjelenő életrajzának szerzője elárulta: a milliárdos felajánlotta a spermáját a Neuralink vezetőjének, Shivon Zilisnek, hogy „a gyerekek genetikailag az övéi legyenek”. A párnak 2021 novemberében születtek végül ikrei. Rajta kívül Musknak három gyereke született Grimestól, míg Justine Wilsontól hármasikrei és egy ikerpárja is született a termékeny vállalkozónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy éves bérlet árát fizetheti ki Bécsben az az autós, aki a tömegközlekedést akadályozva parkol
A városvezetés már hosszabb ideje igyekezett különféle kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat, most azonban jelentősen bekeményítettek.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 12.


Link másolása

Bécsben a figyelmetlenül parkoló autósok tavaly 1535 alkalommal akadályozták a villamosok továbbhaladását, míg a buszok beállását a megállóba 787 alkalommal hiúsították meg a szabálytalanul leállított autók - írja a 444 az osztrák főváros képviseleti irodájának közleménye alapján.

Történt mindez annak ellenére, hogy a városvezetés már hosszabb ideje igyekszik különféle kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat parkoláskor. Emellett folyamatosan építik át az érintett megállók és szakaszok környezetét.

Most azonban drasztikusabb lépéshez folyamodtak: szeptember 15-től a korábbi 128 euróról 365 euróra emelik a büntetését azoknak, akik autójukkal akadályozzák a közösségi közlekedést. Ráadásul az elvontatás és a tűzoltóság költségét is nekik kell állniuk.

A bírság összegének jelentős emelésével nem az a cél, hogy jól megbüntessék az autósokat, hanem az, hogy a buszok és villamosok zavartalanul közlekedhessenek – magyarázta a döntést Ulli Sima közlekedésért felelős városi tanácsnok.

Egy alacsony padlós villamoson körülbelül 200 utasnak van hely, vagyis egy szabálytalanul leállított autó ennyi embert tart fel és kényszerít átszállásra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Balatoni nádpusztulás: „Valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk”
Tóth Viktor limnológus szerint könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a szabályozott nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.

Link másolása

Egyre több nádpusztulást jelentenek a Balaton környékéről. Hétfőn a balatontipp.hu közölt megdöbbentő fotókat a Paloznak és Alsóörs közötti szakaszon szürkévé változó növényzetről. Két nappal később pedig a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) honlapján jelentek meg hasonló fotók a tihanyi Külső-tó környékéről.

Tóth Viktor limnológussal beszélgettünk arról, mi történhet a Balaton partján.

– Tényleg rendkívüli az, ami most a nádasokkal történik?

– Idén összesen hat balatoni helyről jelezték nekünk, hogy szokatlan, de kísértetiesen hasonló események zajlanak. Eddig a nádpusztulás a Balatonban mindig a víz felőli oldalon történt, míg most a szárazföld felőli részeket érinti.

Úgy tűnik, hogy valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk, mert annyira egyedi eset.

A bejelentések mindegyike csónakbeállók, strandok és stégek környékén kipusztuló nádasokról érkezett. Amikor körbejártuk az érintett területeket, egyértelművé vált, hogy olyan helyekről van szó, ahol az emberi tevékenység nagyon-nagyon intenzív.

– Arra gondol, hogy valaki szánt szándékkal pusztíthatja a nádast?

– Nem hiszem, hogy szánt szándékkal történne ez. A nádas sok mindent képes tolerálni, de egy bizonyos határig. Idén például nagyon megemelték a tó vízszintjét, ami messze áll a természetes ingadozástól. Ez normális esetben egy magas kora tavaszi vízállásról alacsonyra csökken az ősz elejére, ám a Balaton esetében ennek pont az ellenkezője történt. De itt vannak az egymástól tíz méterre épített stégek is. Az emberek gyakran jobbító szándékkal próbálnának valamit kezdeni a tó körül, például amikor le akarják aratni a „pusztuló” nádast. De mi alapján gondoljuk egy több millió éves növényfajról, hogy jobban tudjuk, mire van szüksége?

– Akkor természetes okai lehetnek a jelenségnek?

– Legfeljebb tíz százalékban. Például a tihanyi Külső-tó esetében nagy valószínűséggel egy microburst, vagyis kis területre lecsapó függőleges irányú, intenzív légzuhatag állhat a pusztulás hátterében. Innen nem messze, Sajkodnál pedig egy nagyon jól körülhatárolható fertőzést figyeltem meg. Az a baj, hogy a tó 240 kilométeres teljes partszakaszát képtelen vagyok folyamatosan egyedül felügyelni, ezért a [email protected] e-mailcímen bárki bejelentést tehet, ha problémát észlel a balatoni nádasok esetében.

– A szóban forgó paloznaki, ábrahámhegyi vagy éppen pálkövei nádasok végleg elpusztultak vagy még menthetők?

– Erre sajnos nem tudok válaszolni, mivel annyira egyedi esetekről van szó. Őszintén szólva én még ilyet nem tapasztaltam korábban. A jelek alapján mindenesetre én leginkább zsombékosodásra gondolok, melynek a végkövetkezménye zsombékmocsár, ami pedig visszafordíthatatlan.

– Miért probléma, hogy ez történik a balatoni nádassal?

– Nem probléma, ez egy természetes jelenség. A gond a sebességgel van.

Ha ez valóban zsombékosodás, akkor egy ilyen folyamat évszázadokat vesz igénybe. Ehhez képest most azt látjuk, hogy nagyjából két év alatt lezajlik a zsombékosodás olyan területeken, ahol korábban nem voltak erre utaló jelek.

Többször elmondtam már: véleményem szerint nem a bolygót kell megvédeni, hanem saját magunkat. A Föld köszöni szépen, alkalmazkodni fog. A kérdés az, hogy az emberiség szeretni fogja-e, ahogyan a bolygó alkalmazkodik az általunk teremtett feltételekhez. Könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.

– Mit gondol, ki fog derülni valaha, hogy pontosan mi történik most a tóval?

– Igen, persze, ha lenne szándéka a kormánynak arra, hogy ezt kivizsgálja. De pontosan tudjuk: minden kutatás csak addig működik, amíg pénz van mögötte. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben én egyedül foglalkozom ezzel a területtel, más intézményeknél még vannak olyan kutatók, akik értenek a növényökológiához. Szeretem, amit csinálok, ezért kimegyek önszántamból is az érintett területekre, de igazából évtizedekig tartó vizsgálatra lenne szükség.

– Mit tehetnek ebben a helyzetben a kirándulók, strandolók, vitorlázók, horgászok? Tudnak ők segíteni valahogyan?

– Nem igazán. De mondjuk jó lenne, ha a nyaralótulajdonosok felszámolnák a néhány tízméterenként telepített saját stégeket, és átállnának mondjuk egy-két kilométerenként kialakított közösségi stégek építésére. Ehhez azonban a jelenlegi gondolkodásmód teljes átalakítására lenne szükség.

– Milyen problémákat okozhat a tó életében, ha ez a folyamat nem áll meg, tovább terjed, és a nádas nem regenerálódik?

– A partmenti területek, beleértve a hinarasokat is, a biodiverzitás központjai minden tó esetében.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak maga a nádas tűnik el, hanem az ahhoz köthető élőlényközösségek is.

Magyarországon börtönbe kerülhet, aki meggyilkol egy macskát. Ellenben egy négyzetméter nádas kivágásáért semmi nem jár, holott az a kis terület több ezer, esetenként több millió faj élettere is lehet.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Kinyírta a LEGO az újrahasznosított műanyagból készült építőkockákat, mert több szén-dioxidot bocsát ki a gyártás
A dán játékgyártó 2020-ban jelentette be, hogy száműzi az építőkockákban jelenleg használt kőolaj-alapú műanyagot a termékek dobozaiból. Ennek most vége.
MTI - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél - jelentette a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfőn.

A dán játékgyártó 2020-ban jelentette be, hogy száműzi az építőkockákban jelenleg használt kőolaj-alapú műanyagot a termékek dobozaiból, és tíz éven belül áttér az újrahasznosított és biológiai alapú anyagok teljes körű használatára.

A Lego csoport 2021 nyarán mutatta be az újrahasznosított műanyagból készült kocka prototípusát, amely a cég akkori tájékoztatása szerint megfelelt ugyan a Lego szigorú minőségi és biztonsági előírásainak, ám már akkor jelezték, hogy a PET-formula próbagyártásáról csak további tesztelések és fenntarthatóságot elősegítő fejlesztések után fognak döntést hozni.

A kutatások azonban rávilágítottak, hogy a PET-műanyag felhasználásával új berendezéseket igénylő termék több szén-dioxidot bocsátana a környezetbe.

Tim Brooks, a Lego csoport fenntarthatóságért felelős vezetője a Financial Times című lapnak azt mondta, hogy a PET-műanyagnak extra összetevőkre van szüksége a biztonság és a tartósság érdekében, valamint nagy mennyiségű energiára a feldolgozásához és a szárításához. "Olyan mintha fém helyett fából akarnánk kerékpárt készíteni" - fűzte hozzá.

A Lego a PET-formula bevezetése helyett a termékeiben eddig is használt fosszilis alapú műanyag szén-dioxid-kibocsátásának a javítására törekszik majd.

Niels Christiansen, a Lego vezérigazgatója reményének adott hangot, hogy a különféle anyagok százainak tesztelését követően végül megtalálják majd a "varázsmatériát" a fenntarthatósági problémák kiküszöbölésére, ám eddig ez még nem történt meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk