hirdetés

JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

„Őrületes mértékben” emelkedik tavaink használati intenzitása, és ez látszik is vizeink állapotán

A partok rendezésével egyfolytában csökken a tavak természetes szűrőzónája, de a horgászati igények miatt betelepített halfajok sem tesznek jót - mondja az Ökológiai Kutatóközpont szakembere.

Link másolása

hirdetés

A Nature nemrég számolt be egy tanulmányról, amely szerint az elmúlt évtizedekben csökkent a tavak oxigénszintje. A kutatók több mint 45 ezer oxigén- és hőmérsékleti mérési adatot elemeztek, amelyet 393 mérsékelt égövi tóból gyűjtöttek be. A vizsgálat szerint 1980 óta jelentős vízhőmérséklet-emelkedést illetve ezzel párhuzamosan az oldott oxigén csökkenését mutatták ki.

Az oldott oxigén megfelelő koncetrációja a vízben azért fontos, mert az ott élő élőlények többsége aerob szervezet, tehát oxigénre van szüksége a létezéshez, ugyanúgy, mint az embereknek, vagy bármelyik szárazföldi élőlénynek. Az oxigént a vízben alapvetően az algák és az edényes növények termelik nappal fotoszintézis révén, majd ezt a többi élőlény használja el a légzése során. Viszont a gázok oldhatósága a víz hőmérsékletével változik.

Minél melegebb a víz, annál kevesebb oxigént képes magában tárolni, így tavaink legnagyobb ellensége a globális felmelegedés.

A tanulmány során mély, hőmérsékleti rétegzettséggel rendelkező tavakat vizsgáltak, és az 1980-as évektől elemezték az adatokat. Hazánkban azonban a bányatavakat kivéve a sekély tavak vannak többségben.

"Magyarországon a hetvenes években kezdődött el néhány jelentősebb tavon és folyóvizen a monitoring, 2000-től kezdve pedig minden folyóvizet és 50 hektárnál nagyobb állóvizet rendszeresen vizsgálnak. Csak tavakból körülbelül 200-nak az állapotát figyeljük folyamatosan." - mondta a Szeretlek Magyarországnak Lukács Balázs, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

"Biológiai mintavételek történnek, de emellett mérnek számtalan fizikai és kémiai paramétert is, amelyek között ott van az oxigéntartalom is. Viszont a magyarországi vizek döntő többsége sekély tónak minősül, tehát nem olyan mély tavak, amikben kialakulna hőmérsékleti rétegzettség, mint amiket a tanulmány szerzői vizsgáltak. A sekély tavaknál - mint amilyen a Balaton vagy a Tisza-tó is, - csak szélcsendes időben alakulhat ki ez az állapot, és csak rövid időre."

hirdetés

Legnagyobb tavunknál, a Balatonnál egy állandó észak-északnyugati szélnyírásnak köszönhetően szinte mindig fúj a szél, amely folyamatosan felkeveri a rétegeket. Ráadásul a nyári felmelegedések alkalmával a felső, kisebb sűrűségű vízrétegbe a hullámzás során is belekeveredik az oxigén, javítva ezzel a tó vizének oxigénellátását.

Azokban a sekély vizű tavainkban, amelyekben a túlhasználat miatt jelentős mértékű eutrofizálódás van, jellemzően augusztus elején mégis előfordul olyan mértékű oxigénszint-csökkenés, ami drasztikus halpusztuláshoz vezet.

"Az oxigénszint csökkenés azért veszélyes, mert ha a tavakból eltűnik az élővilág, akkor elposványosodik a víz. Ezáltal nem lesz alkalmas horgászatra, sportolásra, vagy fürdésre. Fontos, hogy ne egy kristálytiszta, hal nélküli vizet képzeljünk el, amikor oxigénhiányról beszélünk tavaink kapcsán. A szárazföldi lét is vízhez kötödik. A vizek a szárazföldi környezettel is összefüggenek, mert oda járnak inni a szárazföldi állatok. Egy zavaros, büdös, élhetetlen vízterületet kell magunk előtt látnunk, amikor ennek a folyamatnak a végét keressük." - mondja Lukács Balázs.

"Az eredeti cikk is megemlíti, hogy néhány esetben a tavakban a hőmérséklet emelkedés mellet kivételesen esetekben oldott oxigénszint növekedés történt. Ez azokon a helyeken jelenkezett, ahol a vízgyűjtő terület több, mint 50%-a vagy beépített, urbánus környezet volt, vagy intenzív mezőgazdasági tájban helyezkedett el a tó. Ezáltal jelentős diffúz terhelés, jellemzően szerves tápanyagterhelés érte a vizeket, ami algásodást okoz."

A megnövekedett alga-mennyiség miatt nappal oxigén túltelítettség is mérhető egy vízben, éjjel viszont, amikor az állatok mellett a növények is lélegeznek, hirtelen oxigénhiány is felléphet.

"Magyarországon az elmúlt tizenöt évet tekintve a használati intenzitásban őrületes mértékű emelkedés tapasztalható és ez látszik is a vizeink állapotán. Egyre több vizünkben a partmenti mocsári növényeken (pl. nád, gyékény), vagy a néhány felszínen kiterülő levelű fajokon (pl. sulyom) kívül alig találni vízinövényt. Ennek több oka van."

"Egyrészt rendezzük a partot, csökkentve a tavak természetes szűrőzónáját. A horgászati igények miatt olyan halfaunát hoznak létre bennük, ami közvetlenül és közvetve is az alámerült növényeket pusztítja."

"Vannak növényevő halak, amik direkt módon kieszik a növényeket, és vannak halak, amelyek például az iszapot túrva folyamatosan zavaros állapotban tartják a vizet. A zavaros vízben pedig nincs elegendő fény a növények számára. A mezőgazdasági területekről pedig folyamatosan bemosódó trágya (növényi tápanyagok) az, ami nagyon megterhelik a tavak vizét. A tulajdonviszonyok miatt sajnos nagyon nehéz megfelelő szélességű puffer területet kialakítani a folyók és tavak körül"

Lukács Balázs szerint restaurációs eljárásokkal lehetne hűteni a tavat, és jobb állapotba hozni.

"Ha egy víz szabadon van és tűzi a nap, akkor gyorsan felmelegszik. De az a víztest, aminek a partján magas fák vannak, amik árnyékolják a vizet, az kevésbé melegszik. Árnyékolással jelentősen lehetne javítani a helyzeten, ez az oxigénviszonyokat is befolyásolná."

A fő probléma, hogy ugyan jogszabályi keretek biztosítják tavaink minőségének megőrzését, az állóvizek hasznosítása eltolódott a haltermelés és a szabadidős tevékenységek irányába. Előbbire azért kell nagyon odafigyelni, mert a tóban fellelhető halfajok aránya sem lenne mindegy.

"A hazánkban legnépszerűbb hal, a ponty például folyamatosan túrja az iszapot eleségért, amivel az ott leülepedett szervesanyag folyamatosan visszakerül a tóba. Ez nagymértékben növeli az algavirágzást, ami meggátolja, hogy olyan növények telepedjenek meg benne, amelyek megkötnék az iszapot, és oxigénnel látnák el a vizet. Mindkettőnek megvan a helye a víztestben, csak nem mindegy, hogy milyen arányban."

Fontos megemlítenünk, hogy ugyan a szakemberek szerepe nélkülözhetetlen, mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne csökkenjen a tavak oldott oxigénszintje. Az oxigént az élőlények mellet nagy mértékben fogyasztja az üledék bomlása is, vagyis ne dobáljunk semmilyen etetőanyagot a tavakba, ne etessük a halakat, hattyúkat és kacsákat, mert bizony a maradék leülepedve a tó alján rothad el, ezzel tovább rontva annak oxigénellátását.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

A vaddisznók annyi széndioxid-kibocsátásért felelősek, mint 1 millió autó egy új kutatás szerint

A kutatás szerint a vaddisznók a rendszeres földtúrással jelentős mértékben hozzájárulnak a globális felmelegedéshez.

Link másolása

hirdetés

Azt eddig is tudtuk, hogy a vaddisznók a bolygó legkártékonyabb élőlényei közé tartoznak, de az invazív fajt eddig csak a mezőgazdasági termények és az erdei állatok megtizedelésével gyanúsították. A Scientific Americanben megjelent új kutatás szerint azonban

a vaddisznók jelentős mértékben hozzájárulnak a globális felmelegedéshez is, méghozzá a rendszeres földtúrással.

A vaddisznók ugyanis óriási mértékben túrják át a talajt élelem után kutatva. Az állatok jóval hatékonyabban forgatják a földet, mint például a mezőgazdasági traktorok, a földtúrás és a kiírtott talaj pedig végeredményben a legkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét növeli hihetetlen mértékben.

Az Európa és Ázsia nagy részén őshonos, de mára az Antarktiszt leszámítva mindenhol előforduló állatokat a bolygó legelterjedtebb invazív emlősének tartják. Csak Ausztráliában hárommillió vaddisznó élhet, ahol évente 100 millió ausztrál dollárnak (22,5 milliárd forint) megfelelő legelőt és terményt pusztítanak el, míg az Egyesült Államokban ennek több mint két és félszeresét.

Nemcsak a növényekre, hanem további állatfajokra is veszélyt jelent az erdei földtúró. Tudósok szerint a világ 54 országában összesen 672 állat- vagy növényfajra - köztük békákra és orchideákra - jelent komoly fenyegetést a vaddisznó, ami feltúrja az élőhelyeket, vagy zsákmányként tekint a többi élőlényre.

hirdetés

Ha mindez nem lenne elég, a vaddisznók még az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáért is felelőssé tehetők. Egy svájci mérés szerint egy helyi erdőben 23 százalékkal emelkedett a talaj szén-dioxid kibocsátása csak a vaddisznók miatt. Ezzel szemben egy kínai természetvédelmi területen 70 százalékkal több szén-dioxid került a légkörbe azokról a területekről, ahol jellemzően ezek az állatok élnek.

Az amerikai tudományos lapban most megjelent tanulmány alapján

a vaddisznók évente összesen legalább egy Tajvan méretű területnyi kárt okoznak a bolygó talajában, ami végeredményben 4,9 millió tonna szén-dioxidot bocsát a levegőbe. Ez nagyjából 1 millió autó éves károsanyag-kibocsátásával egyezik meg.

A károk túlnyomó részét Ausztrália és környéke szenvedi, ahol már meg is kezdték egy speciális vadászati program bevezetését, melynek segítségével jelentősen lassítani szeretnék a vaddisznók túlszaporodását. Ezen felül csapdákkal és kerítésekkel próbálják szabályozni az állatok mozgásterét, hogy minél kevesebb addig érintetlen területet túrhassanak fel.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Kiderült, mely országok élhetnek túl a legnagyobb eséllyel egy társadalmi összeomlást

A tudósok szerint szerencsések vagyunk, hogy eddig még nem volt példa arra, hogy egyszerre több komoly válság is sújtsa a világot, de ez a jövőben bármikor megtörténhet.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2021. július 29.


Link másolása

hirdetés

Új-Zéland, Izland, az Egyesült Királyság, Tasmánia és Írország azok az országok, amelyek a leginkább esélyesek arra, hogy túléljenek egy globális társadalmi összeomlást egy tanulmány szerint - írja a Guardian.

A kutatók azért vizsgálták meg, hogy mely országok a legalkalmasabbak a társadalmi összeomlás túlélésére, mert egyre inkább úgy vélik, hogy az emberi civilizáció veszélyes állapotban van az energiaigényes és egymástól szorosan függő társadalom, illetve az ebből származó környezeti károk miatt.

Az összeomlást okozhatja például egy súlyos pénzügyi válság, a klímaválság hatásai, a természet pusztulása, egy, a koronavírusnál is súlyosabb járvány, vagy ezek kombinációja.

A szakemberek azt szerették volna felmérni, hogy mely nemzetek lehetnek a leginkább ellenállóak egy ilyen válsággal szemben. Az országokat aszerint rangsorolták, hogy mennyire képesek élelmiszert termelni a lakosság számára, mennyire tudják megvédeni a határaikat a nem kívánt tömeges bevándorlástól, és hogyan képesek fenntartani az elektromos hálózatot és bizonyos gyártási kapacitást.

Ezek alapján Új-Zéland van a legjobb helyzetben geotermikus és vízenergiája, bőséges mezőgazdasági területei és alacsony népsűrűsége miatt.

A kutatók nem lepődtek meg, hogy ez az ország végzett a lista élén, azon viszont már annál inkább, hogy az Egyesült Királyság is ilyen jól áll ezen a téren. A szigetország ugyanis sűrűn lakott, nem a leggyorsabb a megújuló technológiák kifejlesztésében, és az élelmiszereinek csupán a felét állítja elő országon belül. Ennek ellenére arra jutottak, hogy az Egyesült Királyság is képes lenne átvészelni egy súlyosabb válságot.

Összességében egyébként azt állapították meg, hogy a mérsékelt égövi, főleg alacsony népsűrűségű szigetek lehetnek a legellenállóbbak a társadalmi összeomlással szemben.

A kutatók szerint a környezet pusztulása, a korlátozott erőforrások, a népességgyarapodás jelenti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre nézve. Jelezték, hogy az elmúlt években volt már gazdasági válság, világjárvány és komoly globális élelmiszer-veszteségek. Úgy vélik, szerencsések vagyunk, hogy ezek nem egyszerre történtek, mert simán előfordulhat, hogy ezek mind egyszerre sújtják a világot.

hirdetés

Aled Jones, az Anglia Ruskin Egyetem Globális Fenntarthatósági Intézetének tudósa szerint a koronavírus-járvány is bebizonyította, hogy a kormányok szükség esetén tudnak gyorsan cselekedni, pl. lezárni a határokat, vagy a mindennapokat alapvetően befolyásoló döntéseket hozni. Szerinte fontos, hogy az országok még rugalmasabbak legyenek a jövőben, hogy jól tudjanak reagálni a váratlan helyzetekre.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ

Kétszer olyan drága villamos energiát előállítani fosszilis gáz- és szénerőművekkel, mint az új szél- és naperőművekkel az unióban

A 27 állam áramszolgáltatásának immár kétharmada tiszta forrásból származik. Magyarország a napenergia terén lépett nagyot előre.
Fotó: Energy Transition - szmo.hu
2021. július 28.


Link másolása

hirdetés

Bár 2021 első felében az Európai Unió elektromos áramszüksége teljesen visszaállt a pandémia előtti szintre, az energiaszektor CO2-kibocsátásai 12%-kal csökkentek az azt megelőző időszakhoz képest – áll az Ember (Parázs) londoni székhelyű, független klíma- és energiakérdésekkel foglalkozó agytröszt szerdán közzétett jelentésében.

Ennek mindenekelőtt az az oka, hogy az Unió villamosenergia-igényének kétharmadát már megújuló (39%) és nukleáris energiával (27%) fedezi. Az elmúlt két évben a szén alapú energia-termelés 16, a gáz alapú 4%-kal csökkent, míg a megújuló források szerepe 11%-kal nőtt. Jelenleg a szén mindössze 14%-kal van jelen az európai energia-termelésben, ez az arány 2015 óta közel a felére zsugorodott.

Ezt a tendenciát tükrözik a piaci árak is: ma már 4 kulcsországban – Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban - kétszer olyan drága villamos energiát előállítani fosszilis gáz- és szénerőművekkel, mint az új szél- és naperőművekkel. Spanyolország egyedül a szélerőműveivel több villamos energiát termelt, mint a fosszilis forrásokból, és ugyanúgy nem növelte ez utóbbiak felhasználását, mint a szintén szél- és napenergiára építő Hollandia.

A tagállamokra lebontott adatokból kiderül, hogy Magyarországon 2021 első félévében a szél- és napenergia először termelt több villamos energiát, mint a szén (1,6 TWh-t 1,4 TWh-val szemben). A napenergia-termelés 91%-kal nőtt 2019. első félévéhez képest, és ez a hazai energiaszükségletek 7%-át fedezte.

Ugyancsak nőtt a nukleáris energia-felhasználás 0,4 TWh-val, csökkent az import 1 TWh-val a hazai termelés növekedésének köszönhetően. Ezzel szemben a szélenergia hozzájárulása nem változott, mivel még mindig érvényben van az új létesítmények építésének tilalma. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon 4%-kal nőtt a fosszilis fűtőanyagok felhasználása a világjárvány előtti időszakhoz képest, mert bár a szén aránya 28%-kal csökkent, a gázé viszont 27%-kal növekedett. Mindazonáltal összességében a villamos energia-termelésből származó magyarországi CO2-kibocsátások 8%-kal alacsonyabbak voltak a két évvel ezelőttinél.

Charles Moore, az Ember európai programigazgatója kijelentette: „Most, hogy elmúlt a pandémiának az energiaszektorra gyakorolt hatása, az általános trend világos: a fosszilis fűtőanyagok felhasználása gyors hanyatlásnak indult azáltal, hogy Európa tisztítja az ágazatot.

hirdetés
De a haladás üteme szinte sehol sem elegendő ahhoz, hogy elérjük az EU 2035-ös kibocsátási célját, a 100%-os tiszta energiát. Sosem volt jobb alkalom felgyorsítani az átmenetet”.

Az igazgató Magyarországgal kapcsolatban kiemelte azt a fontos mérföldkövet, hogy az idén először nyertünk több villamos energiát szél- és napenergiából, mint szénből. „A napenergia lenyűgöző növekedési üteme azt jelenti, hogy Magyarország jó úton halad. Ezután a fosszilis gázra kell irányítani a figyelmet: a szárnyaló gázárak egyértelműen bizonyítják az importált gázra való támaszkodás kockázatát” – tette hozzá Charles Moore.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

2 milliárd dollárt fizetne a NASA-nak Jeff Bezos, hogy inkább az ő cégével repüljenek a Holdra

A világ első és harmadik leggazdagabb embere feszül épp egymásnak a holdra szállásért.

Link másolása

hirdetés

Napról napra élesebb az űrverseny a világ leggazdagabb emberei között. A múlt hét utolsó napjaiban a NASA 178 millió dolláros megbízást adott Elon Musk cégének, hogy a SpaceX jutassa el szondájukat a Jupiter jeges holdjára.

Hétfőn pedig az űrből éppen csak visszatért Jeff Bezos emelte a tétet: az Amazon korábbi vezére 2 milliárd dollárig (614 milliárd forint) állná a NASA költségeit a következő holdmisszióban azért cserébe, hogy a Blue Origin járművével, a Blue Moonnal (Kék Hold) landoljanak a Holdon az űrhajósok, írja a The Guardian.

Az amerikai űrkutatási hivatal még áprilisban bízta meg 2,9 milliárd dollár (890 milliárd forint) értékben a SpaceX-et egy olyan űrhajó felépítésével, ami 2024-ig bezárólag 1972 után újra a Hold felszínére juttatja az embereket. A pályázat során elutasították Bezos cége, a Blue Origin, valamint a Dynetics ajánlatát is.

Röviddel később a NASA arra utasította a SpaceX-et, hogy egyelőre függesszenek fel az Artemis-programmal kapcsolatos minden fejlesztést, mert a vesztes pályázók panaszt nyújtottak be a kormányzati felügyeleti hivatalhoz (GAO). A Blue Origin többek között azt kifogásolta, hogy a szerződés miatt a SpaceX még inkább monopolhelyzetbe kerülhet az űrvállalkozások között.

A GAO legkésőbb augusztus 4-én hozza meg végső döntését. Iparági pletykák szerint az új ajánlat ellenére a Blue Origin kevés esélyt lát a már megkötött szerződések felbontására. A SpaceX nem kommentálta az Artemis-program körüli újabb fejleményeket.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: