JÖVŐ
A Rovatból

Millióknak kell elköltözniük a tengerpartokról – állítják a klímakutatók

A globális felmelegedés, a jégsapkák olvadása miatt néhány évtizeden belül szinte biztosan veszélybe kerülnek a tengerparti városok lakói. A tudósok azt mondják, már most meg kell tervezni a nagy költözést.
G. N. L. - szmo.hu
2019. szeptember 02.


Link másolása

Becslések szerint legalább egymilliárd embernek kell elhagynia az otthonát a következő 30 évben az egyre gyorsuló klímaváltozás miatt. Nem árt, ha erre felkészülnek az érintettek, köztük azok, akik tengerparti településeken élnek. A szárazság, az árvizek, a tűzvészek és az éhínség mellett ugyanis a tengerszintek megemelkedése okozhatja a legnagyobb problémát.

A globális felmelegedést, az emelkedő tengerszintet, és a klímaváltozással összefüggő rendkívüli időjárási jelenségek erősödését tekintve immár nem az a kérdés, hogy el kell-e költözniük egyes közösségeknek a tengerpartokról a szárazföld belsejébe, hanem az, hogy mikor és hogyan kerül sor erre a „visszavonulásra”

– írja a New York Times.

A Harvard, a Delaware Egyetem, és a Stanford kutatói a Science című folyóiratban már egyenesen azt sürgetik, hogy kezdjék meg a nagy költözés megtervezését. Szerintük csak így lehet elkerülni a hatalmas népvándorlás okozta világméretű káoszt, és azt, hogy a változások kárvallottjai ezúttal is a világ legszegényebbjei legyenek.

A szakértők szerint fontos, hogy a történteket ne valamiféle hirtelen katasztrófaként kezeljük, rendkívüli evakuáció helyett „átgondolt és stratégiai” megközelítésére van szükség. Vagyis időben meg kell hozni azokat a politikai döntéseket, ki kell építeni azokat az infrastruktúrákat, amelyek segítik a klímamenekülteket, hogy mielőbb kívül kerüljenek a veszélyzónákból és felépíhessék új otthonaikat.

Milyen lépéseket kell megtenni ennek érdekében? Egy részüket a józan ész diktálja.

A tengerpartokkal rendelkező országokban például már most korlátozni kell az ingatlanbefektetéseket a veszélyeztetett övezetekben.

A partmenti városok helyett inkább a biztonságosabb szárazföldi területeken kellene megfizethető lakóházakat építeni. Bangladesnek például azt javasolják, a belső területek városaiban hozzanak létre új lakhatási, tanulási és munkalehetőségeket, hogy a következő generációkat így csábítsák oda az alacsonyan fekvő tengerpartokról.

Ennél is sokkal nehezebb feladat, hogy az elvándorló közösségek kulturális örökségét is megőrizzék valamilyen módon.

A kutatók szerint ugyanis a visszavonulás felerősítheti a történelmi sérelmeket, és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elpusztítja a történelmileg marginalizált közösségeket. Ugyanakkor egy jól megtervezett áttelepülés lehetőséget biztosíthat a közösségek új életre keltésére is. Ehhez azonban a kutatók szerint

fontos, hogy az erőforrásokat ne a veszélyeztetett zónák megvédésére, például drága tengeri falak emelésére fordítsák, hanem új iskolák, kórházak, olcsóbb lakások építésére a biztonságos szárazföldön.

„A visszavonulás nem öncél, hanem társadalmi célok eszköze” – írják a szerzők, akik szerint a klíma sújtotta lakosságnak e megjósolt széles körű evakuációjára valószínűleg nem kerül sor a következő évtizedben, de a tervezést már most el kell kezdeni.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: