HÍREK
A Rovatból

Meghalt a Fox News Ukrajnából tudósító operatőre, a vele utazó riporter megsérült

Az 55 éves háborús tudósító február óta tartózkodott a megtámadott országban. Kollégáját kórházban ápolják, a lába nagy részét elvesztette.


Ukrajnában meghalt a Fox News egyik operatőre - írja a The New York Times. Pierre Zakrzewski autójára hétfőn lőttek rá Kijev közelében, amely ennek következtében kigyulladt.

A kocsiban vele utazó Benjamin Hall is megsérült, jelenleg kórházban ápolják. Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint a lába nagy részét elvesztette. Arról is tájékoztattak, hogy a támadásban egy ukrán újságíró, Olekszandra Kursinova is meghalt.

Az 55 éves Pierre Zakrzewski február óta tartózkodott az országban. Suzanne Scott, a Fox News Media vezérigazgatója kedden közölte halálhírét a munkatársaival.

"Pierre háborús térségben dolgozó fotós volt. A Fox News-nál bejárta szinte a világot, megfordult Iraktól Afganisztánon át Szíriáig"

– írta.

„Hatalmas tehetség volt, és nem volt olyan feladat, amiben ne ugrott volna be, hogy segítsen – a fotóstól a mérnökön át a szerkesztőig, a producerig. És mindezt hatalmas nyomás alatt is, óriási hozzáértéssel tette. Mélyen elkötelezett volt a történet elmesélése mellett. Bátorsága, professzionalizmusa és munkabírása minden médiában elismert volt az újságírók körében.”

„Pierre állandó szereplője volt nemzetközi híradásainknak” – írta Jay Wallace, a Fox News elnöke. „Én is, mint sokan mások, mindig extra megnyugvást éreztem, amikor a helyszínre érkeztem, és kamerával a kezében láttam őt. Pozitív szellemének, határtalan energiájának és a történet iránti figyelmének örökségét továbbvisszük.”

Mint arról két napja mi is beszámoltunk, Ukrajnában megöltek egy amerikai újságírót. Az 51 éves Brent Renaud egy autóban ült, mikor tüzet nyitottak rá Irpiny közelében. A vele együtt utazó másik újságíró megsérült.

Kedden - a Fox News bejelentése előtt - Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos azt közölte, hogy a február 24-i Ukrajna elleni támadás kezdete óta eddig három újságíró vesztette életét - két ukrán és egy amerikai -, továbbá legalább 35 sérült meg az orosz erők támadásaiban. "A megszállók harcot folytatnak azok ellen is, akik ukrajnai háborús bűneikről objektíven tudósítanak: újságírókat lőnek és ölnek meg" - mondta az ombudsman.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor olyan videót osztott meg, amelyben Magyar Péterrel együtt szerepel
A miniszterelnök éppen Nemzeti Sportot olvasgat a Karmelitában, amikor elé pattan egy labda. A történet szerint Magyar Péter a kapus, és Orbán nem kegyelmez neki.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Gólkirályság címmel osztott meg egy videót Orbán Viktor a Facebookon. A bejegyzés érdekességét az adja, hogy Magyar Péter is szerepel benne.

A rövid történet szerint a Tisza Párt elnöke futballkapusként passzolja ki a labdát a mezőnybe, amit Orbán a Karmelita teraszán levesz, majd

hatalmas gólt lő politikai riválisának.

A végén Magyar Péter magába roskad, Orbán pedig híveivel együtt örül a győztes találatnak.

A miniszterelnöki gólt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rácz András: A magyar kormány most eszkalálta az ukrajnai konfliktust
A szakértő szerint a betiltott ukrán oldalak jóval fontosabbak, mint a korábban blokkolt magyar portálok.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Ahogy már hírt adtunk róla, a magyar kormány 12 ukrán híroldalt tett elérhetetlenné, miután az ukrán fél korábban 8 magyar weboldalt tiltott le. Ukrajna azzal indokolta a döntést, hogy ezek az oldalak orosz propagandát terjesztenek. A blokkolt magyar oldalak között szerepel például az Origo és a Demokrata is.

Rácz András Oroszország-szakértő szerint a magyar válasz nem volt arányos, hanem inkább eszkalálta a helyzetet.

Úgy fogalmazott: „Egyrészt, nyolc betiltott lapra válaszul Budapest nem nyolcat, hanem tizenkettőt tiltott be. Másrészt, és ez a lényegesebb: Budapest sokkal fontosabb ukrán weboldalakat tiltott be, mint amilyen magyar oldalakat Kijev.”

A szakértő szerint a SEO-mutatók alapján az Origo a 11. leglátogatottabb magyar oldal, a Demokrata viszont nincs benne a top 100-ban, a többi érintett oldal pedig még kevésbé ismert. Ezzel szemben

az Ukrajinszka Pravda, amely most került tiltólistára, Ukrajna második legfontosabb hírportálja, az ukr.net után. A TSzN nevű oldal pedig az ötödik helyen áll.

Rácz András szerint a magyar döntés nem jelent valódi veszteséget az ukrán kormánynak, mert az ukrán nyilvánosságra Budapestnek nincs érdemi befolyása.

A tiltás hatással van két Magyarországon élő csoport helyzetére.

„Az első a Magyarországon élő ukrán menekültek, akik innentől kezdve nehezebben érik el a saját hazájuk híreit. Jelenleg kb. 45 ezer ukrán állampolgárnak van menekültstátusa és további kb. ugyanennyien élnek Magyarországon menekültstátus nélkül.” A másik érintett csoport azokból áll, akik követik az ukrajnai híreket, köztük a független magyar média munkatársai is.

A szakértő szerint bár a magyar kormány Ukrajnának szánt válaszlépésként kommunikálta a döntést, valójában a Magyarországon élő embereket érinti leginkább.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Felfüggesztették az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját
A felfüggesztést egy vezetői vita előzhette meg, a döntést az osztályvezetői értekezleten jelentették be. A vizsgálat eredménye egyelőre nem ismert.


Rózsa Dávidot, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját egy hónapra felfüggesztették. Ez idő alatt a főigazgatói feladatokat Gerencsér Judit, az intézmény általános helyettese látja el – erősítette meg a hírt a hvg.hu-nak Demeter Szilárd.

A lap információi szerint

Rózsa Dávid és Demeter Szilárd között nézeteltérés alakult ki, ami a felfüggesztés közvetlen előzményeként történt.

A személyi változást a könyvtár osztályvezetői értekezletén jelentették be hivatalosan.

„Munkahelyi ügy, az OSZK napi működését nem érinti, az adófizető állampolgárok továbbra is igénybe tudják venni az OSZK szolgáltatásait.

Folyik egy belső vizsgálat, annak eredményét várom, addig nem nyilatkoznék a témában”

- fogalmazott az Országos Széchényi Könyvtárat is magába foglaló Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke.

 A lap információi szerint Rózsa Dávid ezzel elveszíthette vezetői pozícióját. Úgy tudják, Demeter Szilárd azonnal megvált volna tőle, de ezt Hankó Balázs kultúráért felelős miniszter akadályozta meg.

A felfüggesztett főigazgatót korábban éppen Demeter Szilárd kérte fel az Országos Széchényi Könyvtár szakmai átvilágítására, amikor még miniszteri biztosként az intézmény költözéséért és megújításáért felelt.

Az átvilágítás után távozott a korábbi főigazgató, Hammerstein Judit, helyére pedig Rózsa Dávid került, aki korábban a KSH Könyvtár főigazgatója volt.

A HVG korábban több alkalommal is beszámolt a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) intézményein belüli nehézségekről. Írtak többek között pénzhiányról és szervezési problémákról is.

A lap szerint előfordult, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban elfogyott a fénymásolópapír, vagy nem újították meg a szoftvereket. A beosztott dolgozók bruttó bére jellemzően 400 ezer forint körül alakul.

A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai a közelmúltban fizetésemelést kértek. Sok dolgozó fizetése 300–350 ezer forint között mozog. A lap szerint Demeter Szilárd erre úgy reagált: mondják meg, kit bocsásson el. Nemrég az Iparművészeti Múzeum munkatársai is demonstrációt tartottak annak érdekében, hogy végre elinduljon az évek óta zárva tartó épület felújítása.

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 2024-ben jött létre Demeter Szilárd kezdeményezésére. A szervezethez több jelentős intézmény tartozik, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár is.

Demeter Szilárdot a megalakulás után a központ élére nevezték ki, amely több mint 1700 munkavállalót foglalkoztat. Az intézmények azonban nem kaptak pluszforrást az összevonás lebonyolítására

– ezt maga Demeter is elismerte. A szervezet költségeit, így az elnöki kabinet működését és a Váci úton bérelt irodaház fenntartását is az intézményeknek kellett fedezniük.

A központosítással együtt új márkanevet is bevezettek: a korábban ismert intézménynevek helyett a Közgyűjteményi Központ nevet használták, ennek kommunikációjára a lap szerint jelentős összeget fordítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: