HÍREK
A Rovatból

Azzal gyanúsítják, hogy az oroszoknak kémkedett - le is tartóztatták a spanyol újságírót Lengyelországban

Akár tíz évet is kaphat, ha bűnösnek találják. Családja, és a Riporterek Határok Nélkül is tiltakozik az eljárás módja ellen.
Címkép: Twitter - szmo.hu
2022. május 12.



Egy spanyol-orosz kettős állampolgárságú újságíró már tizedik hete őrizetben van Lengyelországban – írja a Guardian.

Pablo Gonzálezt azzal vádolják, hogy az orosz katonai titkosszolgálatnak, a Felderítő Főcsoportfőnökségnek (GRU) kémkedett. A lengyel ügyészek várhatóan a jövő héten kérvényezni fogják, hogy az újságíró további 3 hónapra őrizetben maradjon.

González szabadúszóként dolgozott több spanyol és amerikai újságnak, és az EFE spanyol állami hírügynökségnek is. A lengyel törvények értelmében egészen addig őrizetben tarthatják, amíg az ügye nem kerül bíróságra, ami az ügyvédek szerint akár több mint 1 évig is eltarthat.

A lengyel titkosszolgálat egyik szóvivője szerint González

„Oroszország javára hajtott végre műveleteket, hasznot húzva újságírói státuszából, amely lehetővé tette számára, hogy szabadon utazhasson a világban és Európában, beleértve a katonai konfliktusövezeteket is.”

Hozzátette: sok bizonyítékot összegyűjtöttek ellene, most ezeket elemzik. Ha bűnösnek találják, az újságíró akár 10 év börtönbüntetést is kaphat kémkedés miatt.

Barátai és családtagjai szerint a vádak abszurdak, és követelték González bíróság elé állítását vagy azonnali szabadon bocsátását. „Nincs kétségem afelől, hogy nem kém” – mondta Juan Teixeira spanyol újságíró, aki több éven keresztül dolgozott a 40. születésnapját a börtönben töltő férfival. Gonzálezt a spanyol konzul is meglátogatta.

Az újságíró éppen a menekültválságról tudósított Ukrajnában, amikor őrizetbe vették. A lengyel nemzetbiztonsági hivatal munkatársai február 27-én nem sokkal éjfél után kopogtak be a szállodája ajtaján a határ menti Przemyśl városában.

A párizsi székhelyű újságíró szervezet, a Riporterek Határok Nélkül szóvivője felhívta a figyelmet, hogy az érintett alapvető jogait tiszteletben kell tartani. „A lengyel hatóságoknak átláthatóbbnak kell lenniük az ellene felhozott bizonyítékokról, mert egyelőre kevés információt közöltek, és egy újságírót hónapokig bírósági eljárás nélkül fogva tartani nagyon súlyos dolog” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék feljelentik Orbán Viktort a nemzeti konzultáció miatt: „Több tízmilliárd forintból folytatnak aljas, hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt”
A Tisza elnöke szerint több tízmilliárd forintnyi közpénzből zajlik pártpolitikai propaganda, ezért a miniszterelnök és a felelősök ellen feljelentést tesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A Tisza Párt feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a nemzeti konzultáció miatt. Magyar Péter az ATV Híradónak azt mondta, a kormány közpénzből pártpolitikai kampányt folytat, és több tízmilliárd forintot égetnek el „aljas, hazug propagandára”.

A kormány szerdán döntött arról, hogy közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt indít. A kérdőíveket október elején kezdik postázni, a kérdések tartalmát jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely.

Magyar Péter szerint ez „bűncselekmény”, ezért a párt feljelentést tesz a miniszterelnök és a felelősök ellen:

„Mivel ez bűncselekmény, amit Orbán Viktorék csinálnak, hogy az adófizetők pénzét (…), több tízmilliárd forintból folytatnak aljas , hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt, ezért a miniszterelnököt és akinek ehhez köze van, záros határidőn belül fel fogjuk jelenteni, és én nagyon remélem, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás ki fogja vizsgálni.”

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai értelemben hibázott, de a kijelentése tartalmát továbbra is vállalja. A Fidesz kampányában központi elem lett a tiszás politikus etyeki fórumon elhangzott mondata: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elkezdődött az orosz–belarusz közös hadgyakorlat a lengyel határnál
Szárazföldi és tengeri egységek tréningeznek orosz és belarusz lőtereken, több partnerország katonai vezetőinek részvételével. Varsó a start előtt lezárta a belarusz határt és a légtérhasználatot is korlátozta a héten történt drónincidens után.


Kezdetét vette a „Zapad 2025”, magyarul „Nyugat 2025” nevű orosz–belarusz közös hadgyakorlat, írja a Telex. Szárazföldi és tengeri egységek gyakorolnak Belarusz és Oroszország területein, a lengyel határ közelében. Az eseményen több partnerország katonai vezetői is jelen vannak.

Az orosz védelmi minisztérium szerint meghívták a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagjait, valamint más partnerországok katonai vezetőit. Az orosz kormány közölte, hogy a határ közelében zajló gyakorlatok nem irányulnak egyik ország ellen sem.

A kezdés előtt Lengyelország lezárta a belarusz határt, és korlátozta a légtérhasználatot.

A varsói kormány szerint a héten történt légtérsértés után nem zárható ki újabb orosz provokáció. Moszkva azt állítja, hogy a drónokat nem Lengyelországba küldték, a NATO légterébe hiba miatt hatoltak be. Nyugaton ezt mégis sokan szándékos műveletként értelmezték.

A Telex megjegyzi, hogy 2022-ben, Ukrajna megtámadása előtt az orosz csapatok hasonló gyakorlatra érkeztek belarusz területre, majd onnan Ukrajna ellen indultak. 2023-ban Oroszország törölte az arra az évre tervezett közös gyakorlatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a vonatbalesetről: Minden nap emberi életek kerülnek veszélybe az orbáni korrupció és a dilettáns kormányzás miatt
A Tisza Párt elnöke arra emlékeztetett, hogy Lázár János miniszter 227 közlekedési fejlesztési projektet állíttatott le, és szinte naponta omlik össze a vasúti közlekedés.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Magyar Péter videót tett közzé a Facebook-oldalán arról a vonatról, amelyik pénteken reggel siklott ki Vác és Balassagyarmat között, Magyarkút megállóhelyen.

„Magyarország 2025-ben, Orbán Viktor kormányzásának 15. és Lázár János közlekedési miniszterségének 3. évében” – írta a Tisza Párt elnöke a baleset kapcsán.

A szerelvényen körülbelül 20 fő utazott a személyzettel együtt, a balesetben a MÁV két dolgozója könnyebb sérüléseket szenvedett.

„Lázár János 227 közlekedési fejlesztési projektet állíttatott le. Naponta törnek el a váltók, gyulladnak ki a mozdonyok és omlik össze a vasúti közlekedés. Minden nap emberi életek kerülnek veszélybe az orbáni korrupció és a dilettáns kormányzás miatt.

Az Orbán-kormánynak mennie kell” – tette hozzá Magyar Péter, aki végül jobbulást kívánt a sérülteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: