SZEMPONT
A Rovatból

Bárándy Péter: Ez állami útonállás, csak a szégyen tölt el, mint ennek az országnak a polgárát és mint büntetőjogászt

Az ukrán pénzszállítók elleni akció egy olyan végvonaglás képét vetíti elé a jelenlegi hatalomgyakorlók részéről, amit a saját országában sosem szeretett volna látni - mondja a volt igazságügyi miniszter. Szerinte az eljáró NAV-osok felelőssége is felvethető.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. március 11.





A parlament utolsó ülésnapján a kormánypárti többség megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely visszamenőleges hatállyal próbálja törvényessé tenni az ukrán pénzszállító autókban talált pénz és arany lefoglalását, valamint lehetővé teszi, hogy 60 napig ne adják azt vissza Ukrajnának. Közben Lázár János nyíltan beszélt arról, hogy a TEK-es akció nem volt független a Barátság kőolajvezeték lezárástól, mert „mégse lehetünk olyan hülyék, hogy hagyjuk magunkat.” A Telex azt is kiderítette, hogy a NER-hez közel álló Garancsi István cége, a Criterion Készpénzlogisztikai Kft. rendszeresen végzett hasonló pénzszállításokat az ukránoknak, Ukrajna ugyanis az orosz támadás óta kénytelen közúton megoldani a készpénz és értékek szállítását.

Hogyan minősíthető jogilag a bécsi Raiffeisen Bank és a kijevi Oscsadbank közötti, bejelentett pénzszállítással kapcsolatos NAV-os akció? Hatással lehet-e ez a választásokra? Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel beszélgettünk.

— Hogyan lehet értékelni, ami történt?

— Ez egy törvényen kívüli történet. Tulajdonképpen, ha össze akarom foglalni, akkor egy útonállás. Minden eddigi értesülésünk szerint, és ilyenkor az értesülések tartalma valószínűleg igaz, mert ezek hitelesnek tűnnek, azóta szállítanak közúton ilyen pénzeket, amióta légtérzár van Ukrajna területe felett. Ez egy két bank közötti pénzszállítás, ami valóban rendszeresen történt. Ebben a rendszerességben egyetlen elemet most megakasztottak, és a később tanúként meghallgatottakat kifektették a betonra és megbilincselték. A pénzt pedig most visszatartják. Látom, hogy van egy törvényhozási próbálkozás, ami visszamenőleg próbálja törvényessé tenni ezt a törvénytelenséget, legalábbis azt a részét, hogy a pénzt visszatarthassák. Mindeközben egy felelős miniszter tesz egy olyan nyilatkozatot, hogy ez a pénz itt marad addig, amíg a Barátság kőolajvezetéket meg nem nyitják újra, és hogy tulajdonképpen az egész azért történik, mert elzárták a csapot. Az egészet nem tudom beleilleszteni egy büntetőeljárás menetébe.

Tanúkat általában nem fektetünk ki, nem bilincselünk meg. Egy minden határon ellenőrzött pénzküldeményre nem mondjuk azt, hogy pénzmosás gyanúja van, mert ez azért elég valószínűtlen két bank közötti pénzmozgás esetén.

Másrészt azóta sem látunk gyanúsítottat, aki a pénzmosást elkövette volna. Harmadrészt nem nagyon tudom, mi az a jogellenes magatartás – magyarul bűncselekmény, amiből ez a készpénz származik, és ezért lehet tárgya egyáltalán pénzmosásnak. Bűnös származás nélkül ugyanis az ilyen anyagi javak pénzmosás tárgyai nem lehetnek. Szóval akárhonnan közelítem meg, jogtalanság jogtalanságra halmozódik.

Ez egy állami útonállásnak tűnik az én számomra.

Az, hogy a hét embert kiutasították Magyarországról, egy idegenrendészeti eljárás keretében elképzelhető, csak hát annak sem tudjuk az alapját. Az ügyben részt vevő ügyvédtől származó, nyilvános közlések alapján pedig olyan furcsaságok is fölmerültek, hogy a hatóságok félrevezették az ügyvédet, az ukrán nagykövetet és a konzult is arról, hogy egyáltalán hol, milyen eljárási cselekmények folynak, ha ezeket egyáltalán szabályos eljárási cselekménynek lehet mondani. Ezért aztán az ügyvéd és a nagykövet kóborolt Budapest-szerte, keresvén a bilincsbe vert embereket, meg az eljárást egyáltalán, sikertelenül. Ha a véleményemet kérdi erről, akkor mint ennek az országnak a polgárát és mint jogászt, büntetőjogászt, csak a szégyen tölt el.

— Az állam is elkövethet bűncselekményeket?

— Az állam, mint olyan, nem követhet el bűncselekményeket, csak természetes személy. Olyan személy, aki esetlegesen állami megbízásra hivatkozik, amikor a magatartását tanúsítja, vagy az államban valamilyen felelős pozíciót tölt be. Ilyenkor

meg kell keresni azt a természetes személyt, aki mondjuk indította a TEK-es fiúkat arra, hogy állítsák meg és fektessék ki ezeket az embereket.

Arról nem is beszélve, hogy a miniszterelnök valótlanságot állít, amikor azt mondja, hogy már csak az is megmagyarázhatatlan, hogy az M5-ösön haladnak, holott az M5-ösön sosem jártak. Szóval egy biztos: aki itt állami tisztségviselőként megnyilvánult, az szinte kizárólagosan hamis állításokat tett. Vagy pedig olyat tett, mint az egyik felelős miniszter, aki azt mondta, hogy ezt kvázi bosszúból teszik, mert elzárták az olajcsapot.

— Ha bosszú, akkor miért beszélnek pénzmosásról?

— A kettő együtt természetesen nem lehet igaz.

— Mi a helyzet a végrehajtókkal? A NAV-os, TEK-es parancsnokok, a nyomozók láthatták, hogy ez nem jogszerű. Kötelességük lett volna megtagadni a parancsot?

— Én nem tudom, hogy ők mit látnak. A TEK-et egyszerűen kiküldték, hogy ezt a két kocsit meg kell fogni, és aki benne van, azt ki kell fektetni a betonra. Egyébként ha megfognak valakit, és az ő értesülésük szerint bűnözőkről van szó, akkor maga a kifektetés és a bilincselés lehetett akár szabályszerű is. A kérdés az, hogy kaptak-e olyan információt, ami alapján kétségbe kellett vonniuk, hogy jogszerűen járnak-e el.

Ha kaptak ilyen információt, akkor ők is bűnösök, amennyiben nem tagadták meg a parancs végrehajtását.

Ha nem kaptak ilyet, akkor természetesen az ő büntetőjogi vagy bármilyen felelősségre vonásuk nem állhat meg, hiszen lehet, hogy a TEK-et mint egy végrehajtó egységet küldték ki azzal, hogy a gyanú egyébként megalapozott, de az a részletek nálunk vannak. Ezt most még nem tudhatjuk. Természetesen a társadalom igényt tarthatna arra, hogy egy ilyen súlyos és szégyenletesnek látszó állami cselekvés esetén érdemi tájékoztatást kapjon az államtól. Ez itt természetesen nem valósult meg. Azért mondom, hogy természetesen, mert a jelenlegi hatalom viselkedésével ez tökéletesen összeillik. Ami a NAV-ot illeti, hogy ők miről értesültek, ott nem nagyon van ilyen kétségem.

Az eljáró NAV-os tisztségviselőknek tudniuk kellett, hogy mit csinálnak.

— Ebben az esetben viszont, ha tudták, akkor kötelességük lett volna azt mondani, hogy ezt nem csinálom?

— Azt gondolom, hogy igen.

— Azt máig sem tudjuk, hova vitték ezeket az embereket, továbbá megtagadták tőlük a jogot, hogy ügyvéddel beszéljenek.

— Ez egy olyan, kifejezetten illegálisnak tűnő eljárás, amiben még visszamenőleg sem tudjuk tisztán látni ennek a hét embernek a státuszát. Tanúként hallgatták ki őket, de akkor meg nem ilyen módon járunk el velük szemben. Egyébként a tanúnak is lehet képviselője a büntetőeljárásban. Ha van képviselője, és a hatóság erről értesült, akkor lehetővé kell tennie, hogy a tanú képviselője jelen legyen. Ha pedig terheltként, gyanúsítottként hallgatják meg, akkor végképp lehetővé kell tenni, hogy a védője jelen legyen. Emellett,

ha külföldi az illető, értesíteni kell az állama szerinti külképviseletet, de ha az magától jelentkezik, a nagykövet, a konzul vagy bárki, akkor ott is lehetővé kell tenni a jelenlétet, és a tájékoztatás kötelező.

Szóval ez, ami itt történt, egyszerűen nem minősíthető. Tudja, amikor túl sok baj van egy emberi cselekménnyel, akkor sokszor az ember azt se tudja, melyik végén fogja meg a történetet. Ebben a történetben minden rossz. És ezt koronázza meg az, hogy egy képviselő benyújt egy törvényjavaslatot, egy elképzelést, hogy hogyan kellene utólag legálissá tenni valahogy a pénz visszatartását.

Ez egy olyan végvonaglás képét vetíti elém a jelenlegi hatalomgyakorlók részéről, amit én a saját országomban sosem szerettem volna látni.

— A törvény elfogadása előtt Orbán Viktor is hozott egy rendeletet, amiben elrendeli a pénz eredetének vizsgálatát, azt is, hogy politikai szervezetek részesülhettek-e belőle. Elképzelhető, hogy az egész akció célja a TISZA Párt kizárása a választásból?

— A miniszterelnöki nyilatkozat a szürrealitások körébe tartozik. Természetesen lehet egy ilyen elképzelés, de a jelenlegi hatalom helyében én legalább mérlegelném, hogy egy állami cselekvésnek milyen társadalmi fogadtatása lesz. Az a reményem a magyar társadalom jövőjét tekintve, hogy az állami magatartások nem csúsznak át egy olyan szférába, ami már olyan mértékű nyugtalanságot kelt a társadalomban, amely aztán helyrehozhatatlan károkat okoz az országban.

— Orbán Viktor közben az ATV-ben azt is mondta, hogy létezik egy titkosszolgálati jelentés arról, hogy a TISZA Pártot Ukrajna finanszírozza.

— Mondott már ilyet, aztán a dokumentum sose került elő.

— Most viszont arra is biztatta az őt kérdezőt, hogy kérje a titkosítás feloldását.

— Hát intézkedjen ő hivatalból esetleg. Vagy kérje ő, mint magyar állampolgár.

— Közben több kormánypárti oldalon AI-jal generált képek jelentek meg az „ukrán aranykonvoj” lefoglalásáról, amik alatt tízezerszámra jelentek meg külföldi lájkolók. Lehet ebben az egészben szerepe az orosz szolgálatoknak?

— Nyilvánvalóan a tényállásnak ezt a részét nem ismerem. Azt tudjuk, hogy az orosz befolyásérvényesítés különböző technikákkal jelen volt választások idején akár Romániában, akár Moldáviában, akár Belaruszban. Sőt, arról is szárnyaltak fel hírek, hogy az USA-ban is jelen volt ilyen orosz akaratérvényesítés a legutóbbi és az azt megelőző választások idején is. Helytálló következtetés, hogy

az oroszoknak nem érdekük a hatalomváltás Magyarországon, és ezért itt is felléphetnek.

Én ezt nem tudhatom, de logikus lenne, hogy fellépjenek. Ezt a magyar állam tagadja, az orosz állam is tagadja, de ettől még lehet igaz. És ugye van olyan értesülésünk, hogy egy külföldi, viszonylag elfogadottan működő titkosszolgálat erről értesítette is a magyar államot.

— Alig több, mint egy hónap van a választásokig. Tegyük fel, a Fidesz hatalmon marad. Egy ilyen, a jogállamiságot ennyire nyíltan sértő ügy után milyen következményei lehetnek ennek Magyarország maradék reputációjára nézve az EU-ban?

— Itt nem is a reputációról van szó, hanem arról, hogy egy bel- és külföldön túlnyomórészt teljesen hitelvesztett társaság gyakorolná továbbra is a hatalmat. Mert most a választás megnyerése érdekében olyan magatartást tanúsítanak a jelenlegi hatalom reprezentánsai, ami végképp hiteltelenné teszi őket. Már többször mondtam, és most is mondom: ha a Fidesz érdekét tekintem, vagy a Fideszben hívők és a Fidesz hatalmát gyakorlók érdekét, akkor én a helyükben azt kívánnám, hogy a hatalomváltás egy választás útján történjen meg, és nem másként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Hatvanpuszta: A szakértő szerint 18 milliárdot locsolhattak el a beruházásra, de csak 3 milliárdot ér
Csorba Dániel ingatlanszakértő részletezte, hogy a hatvanpusztai birtok bekerülési költsége elérhette a 16-18 milliárd forintot. A befektetői megtérülést figyelembe véve azonban a komplexum piaci értéke csupán a töredéke, 2-3 milliárd forint lehet.


Csorba Dániel ingatlanszakértő egy TikTok-videóban tette közzé a hatvanpusztai birtokkomplexumról készített értékbecslését, azzal az indokkal, hogy „lehet, hogy mostanában el fogják adni, és hogy nekik már ne kelljen”. A szakértő az épületek méreteit az e-közmű térképei alapján határozta meg, amelyeket a Wikipedia adatai is megerősítettek.

Leírása szerint a 13 hektáros területen a bejáratnál négy őrbódé és egy „üvegtigris jellegű” átjáró található. A birtokon van napelempark, „gondolkodó sétány”, két elnyújtott medence, egy könyvtár, egy lovarda, egy kétszintes vendégház, valamint egy szintén kétszintes főépület, ahol szerinte a tulajdonosok lakhatnának. A területen, amelyet Hadházy Ákos is rendszeresen bemutat, leghátul áll egy érintetlen, felújítatlan épület is.

Csorba a bekerülési költségeket is részletezte.

A két főépület esetében:

„Szóval nézzük tételesen, ez itt 1400 négyzetméter kétszer, mert hogy kétszintes, nagyjából két és fél millióval számoltam bekerülési áran. Mi a luxus ingatlanokat kb. ennyiért szoktuk átvenni, illetve a beruházó ennyiért szokta kivitelezni. Én azt gondolom, hogy ezt a nívót itt is tartották. Az annyi tesz, hogy ennek a megépítése 7 milliárdba került.”

A szintén 1400 négyzetméteres lovardát a speciális kialakítások miatt egymillió forintos négyzetméterárral számolva másfél milliárd forintra becsülte, míg a kisebbik, 800 négyzetméteres kétszintes épületet a magasabb, 2,5 milliós négyzetméterárral kétmilliárdra.

A könyvtárra szerinte „sokkal több pénzt locsolhattak el négyzetméterenként, mint a többinél. Ez 400 négyzetméter egyszintes, hatalmas nagy belmagassággal, stukkók, faberakás. Én hárommilliót mondanék rá, de tulajdonképpen nagyjából 1,2 milliárd forint lehetett” – írta.

Az épületek így összesen 11,5 milliárd forintot tesznek ki, de ehhez jön még a 13 hektáros kertrendezés, amelyet a szakértő óvatos, 10 ezer forintos négyzetméterárral számolva is 1,3 milliárdra becsül. A két kilométernyi belső út, a téli kert, az őrbódék és a medencék további mintegy félmilliárdot, míg az állítólagos, 1240 négyzetméteres mélygarázs további 600 millió és 1 milliárd forint közötti összeget jelenthet.

A bútorozásra a luxus kivitelezés miatt a bekerülési költség 20-25 százaléká, azaz 2,5-4 milliárd forintot számolt. Így a teljes projekt bekerülési költsége szerinte 16 és 18 milliárd forint között lehetett.

A szakértő szerint azonban a piaci érték ennek töredéke. Abból indult ki, hogy egy hasonló, exkluzív komplexum optimális, 40 százalékos kihasználtság mellett évente legfeljebb 150-200 millió forint nettó profitot termelhet, miután a bevétel felét elviszi a fenntartás.

„Van egy ingatlanod, amiben 16-18 milliárd forintod áll, és a jelenlegi megtérülés az 1 százalék, és te a tizet keresed. Szóval, hogyha ezt a 10 százalékot keresed, és ezt a 150-200 milliót nézed, akkor inkább közelebb vagyunk a kettő kötőjel maximum 3 milliárd forintos értékhez, annak dacára, ahogy bele lett locsolva 16-18 milliárd forint” – vonta le a következtetést.

„Így megfogalmazható az, hogy minden egyes milliárd, amit belelocsoltak Hatvanpusztába, az ahogy bele lett locsolva, utána már csak 100 milliót ért.”

Csorba Dániel az értékbecslésről:

@csedetiktokEnnyit ér Hatvanpuszta? ????

♬ eredeti hang – Csorba Dániel - Csorba Dániel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Elhibázott új HÉV-eket venni metrókocsik helyett - állítja a VEKE Vitézy Dávid milliárdos járműbeszerzési terveiről
Dorner Lajos szerint a HÉV-vonalakból metrót kellene csinálni, ennek a mostani tervek ellentmondanak, ahogy nincs értelme a méregdrága emeletes Intercity-knek sem. Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület hiányolja az egyeztetéseket is, állítják, egy szűk kör dönt mindenről.


Vitézy Dávid legalább 35 új InterCity-motorvonatot beszerzését ígéri a frissen megnyílt uniós forrásokból. A közlekedési miniszter szerint ezek az emeletes kocsik körülbelül 200 mai InterCity-személykocsinak megfelelő kapacitást váltanak ki, és 2029-től érkezhetnek meg. A legforgalmasabb utakon állítják majd be az új kocsikat, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc, a Budapest–Szeged és a Budapest–Pécs vonalakon. Megújítják a HÉV-eket is: 42 új, korszerű, akadálymentes és klimatizált motorvonatot vesznek a szentendrei, a csepeli és a ráckevei HÉV vonalára, leváltva a 45-60 éves szerelvényeket. Ezek szintén 2029-re érkezhetnek meg.

Mit jelentenek ezek a változások a vasúton és a HÉV-vonalakon? Megvalósíthatóak-e a közbeszerzések a rendkívül szoros uniós határidőkkel? Erről beszélgettünk Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével.

— Mit gondol az eddig elhangzott bejelentésekről?

— Van gond bőven azzal, amit Vitézy Dávid beszerezni szeretne. Nem elég, hogy extrém rövid a határidő, ő még ehhez képest is extrém járműveket akar beszerezni.

— Mi a probléma ezekkel a járművekkel?

— Alapvetően kétfajta járműbeszerzésre hangzott el ígéret. Az egyik az emeletes Intercity motorvonat. Ezek nagyon drága járművek, és leginkább Bécs felé lenne értelmük, az ország bármely más irányába ez egy kis túlzás. De ez a kisebbik probléma. Az RRF-ből lehet Intercity járművet vásárolni, míg a hagyományos uniós forrásokból, mint a Kohéziós Alap, csak városi vagy elővárosi járművet. Tehát az Intercity-megújításra eddig nem volt lehetőség, ezt ki kell használni.

Teljesen jogos, hogy az Intercity-járművekre lövünk, csak éppen a létező legdrágábbra.

A nagyobbik probléma a HÉV-jármű. Ez egy nagyon régi, akut kérdés. Nekünk hosszú évek óta az az alapvéleményünk, ami egyébként a stratégiákban is szerepel, hogy ezekből a vonalakból metrót kell csinálni. Ehhez pedig olyan járművet kell vásárolni, ami alagútban is tud menni. A Vitézy-féle csapat nem így gondolkodik. Ők csak a meglévő HÉV-infrastruktúrán akarják lecserélni a járműveket, amivel rengeteg probléma van.

Amennyiben a miniszter ilyen járműveket vesz, akkor gyakorlatilag az általa is preferált 5-ös metrót dobja ki a kukába.

A HÉV-jármű egyedi dolog, nem nagyon van ilyen a világban. Ezért ha ilyet akarunk venni, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Közel a kétszeresét kell fizetnünk, mintha metrókocsit vennénk, pedig a két jármű méretei azonosak.

— Ha metrókocsikat vennénk, a pályát nem kellene átalakítani?

— Semmit nem kell átalakítani. Ez egy tévhit. Mi az, hogy metró? Az, amit annak nevezünk. A szó a „Metropolitan Railway”, azaz városi vasút kifejezésből jön. Ha a szentendrei HÉV-et holnaptól 5-ös metrónak neveznénk, az teljes mértékben adekvát lenne.

— A szentendrei HÉV már most is metróként jár alagútban a Margit híd és a Batthyány tér között...

— De ez jogszabályilag nem számít alagútnak, és aki utazik rajta, érzékeli, hogy a járművek nem maximális sebességgel, hanem igencsak lassan mennek. Pontosan azért, mert ezek a járművek a hajtásrendszerük, elsősorban a fékberendezésük miatt nem alkalmasak alagúti üzemre. Ráadásul a szentendrei HÉV végig a Duna-parton megy, ahol nem lakik senki. Három-négy sarokkal beljebb viszont ott vannak a hatalmas tízemeletes épületek. Az ő kiszolgálásukra csuklósbusz-tengert kell alkalmazni, mert a HÉV-re már Békásmegyeren annyian szállnak fel, hogy nem férnének fel rá.

Komoly kapacitásnövelésre lenne szükség, amit a Vitézy-féle járművek nem tudnak, mert egyetlen utassal sem tudnak többet elvinni, mint a mostaniak.

Az egész elképzelés, hogy a HÉV-et a jelenlegi formájában őrizzük meg, ellentmond minden szakmaiságnak.

— A kormány azt is ígérte, hogy fontosnak tartja a részvételiségét. Önöket megkereste Vitézy minisztériuma, vagy önök keresték meg őket? Van párbeszéd?

— Senkivel semmilyen párbeszéd nincsen. Ha finoman akarok fogalmazni, ez egy választási lózung volt a részükről, akarat soha nem volt mögötte. Ahogy az előző kormányok esetében sem volt divat, úgy most sincs. Mi ezer csatornán, mindig mindent megpróbálunk, de nincs igény rá.

Nem vagyunk kitüntetett helyzetben azzal, hogy velünk nem állnak szóba – senkivel nem állnak szóba.

A saját minisztériumi munkatársak sem tudnak semmiről. Ezt egy néhány fős társaság intézi, akiknek teljes titoktartásban kell dolgozniuk, és legfeljebb sajtónyilatkozatokból lehet információhoz jutni. Ez ugyanígy érvényes a képviselőkre vagy az önkormányzatokra is.

— A határidők szűkösek, a tennivaló rengeteg. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a tervezett fejlesztések beleférnek-e mind időben, mind technikailag a rendelkezésre álló keretekbe?

— A különböző stratégiákban le van fektetve, hogy mit kell csinálni, tehát semmi újat nem kell kitalálni. Az igazán érdekes feladat az, hogy a különböző pénzügyi forrásokhoz, amelyeknek más az elszámolási határidejük és a feltételrendszerük, melyik projektet hova lehet betenni. Van, amelyik elsőre jónak tűnik egy adott helyen, aztán a Bizottságnak mégsem tetszik. Sokszor fordul elő, hogy egyes projektek az egyik pénzügyi alapból átkerülnek a másikba, aztán esetleg vissza. Láttunk már ilyenre is példát, ez egy folyamatos munka. Nem arról van szó, hogy most kell mindenre rácsodálkozni, és azt se felejtsük el, hogy néhány évvel ezelőtt Vitézy Dávid gyakorlatilag ugyanebben a pozícióban végezte ezeket a feladatokat. Ő határozta meg, hogy melyik projektek melyik pénzügyi alaphoz tartozzanak. Ha valaki számára nem ismeretlen a dolog, akkor az pont ő.

— A helyzet most annyiban mindenképpen szoros, hogy a pénzeket nemcsak gyorsan kell elkölteni, de el is kell számolni velük. Így nem biztos, hogy azokat a fejlesztéseket lehet meglépni, amire a legnagyobb szükség van, hanem azokat, amiket most meg lehet. Érez feszültséget a valóban fontos feladatok és a mostani, megkésett indítás miatti lehetőségek között?

— A feladat igazából nem változott, és a politika is mindig beleszólt a szakmai kérdésekbe. Amikkel mi most nem értünk egyet, azokkal a projektekkel az elmúlt időszakban sem értettünk egyet, de a politika valamiért bizonyos projekteket nagyon szeret, másokat meg nagyon utál. Ez már csak egy ilyen műfaj. Ami a gyorsaságot illeti, és ami azonnali intézkedést igényel, az az úgynevezett helyreállítási alap, vagyis az RRF.

Ez igazából közel van az eső után köpönyeg kategóriához, mert a határidők közel vannak, és nehezen teljesíthetőek.

A csomag idén lezárul, és nincs tovább. Ez egy egyszeri, megismételhetetlen lehetőség volt, a Covid miatti mentőcsomagnak címkézték. Az ebben szereplő pénzeket Magyarország eddig nem nagyon tudta felhasználni, szinte semmit sem, egy kisebb előlegtől eltekintve. Itt van egy augusztus 31-i pénzügytechnikai és teljesítési határidő, és egy december 31-i kifizetési véghatáridő. Ide leginkább olyan dolgokat lehet betenni, amik már elkészültek, és csak a számlájuk vár kifizetésre, vagy akár már ki is fizették őket más források terhére, és akkor itt lehet csoportosítgatni. A beszámolók szerint 2,8 milliárd eurónyi ilyen forrást sikerült azonosítani. Tehát a 10,2 milliárdos forrásból 2,8-at le lehetett fedezni régebbi számlákkal.

— Tehát ebből nem lesz új fejlesztés?

— Ez legfeljebb máshol szabadít fel forrást. És akkor ott lehet elkezdeni újra ötletelni a projekteken, mert hosszú évekig még a tervezések is le lettek állítva, nem nagyon van sok minden a fiókban. Ez a legnagyobb probléma. Ha nincsenek tervek, akkor nem nagyon lehet építkezni. Ezért is esett a választás a járművekre, mert ott tervezni nem kell, csak közbeszerezni. Ez egy fokkal egyszerűbb.

Erre csak Magyar Péter szavait tudom használni: a dolog rendkívül kockázatos, de ez az utolsó utáni esély ezeknek a pénzeknek a megszerzésére.

Most gyorsan le kell tenni egy új helyreállítási tervet, amit a Bizottságnak és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ha ez megvan, akkor a vasútfejlesztésre elkülönített 1,8 milliárd eurót beteszik egy alapba, amiből vasúti járműveket lehet vásárolni, és ezt augusztus 31-ig ki is fizetik. Na, most jön a problémakör. Ezek a határidők nem mozgathatóak, mert az egész RRF-csomag mögött 27 tagállam közös hitelfelvétele áll. Tehát erre a biztosított pénzügyi keretre kell közbeszerzést kiírni, lefolytatni, szerződést kötni, és ezt a szerződést a Bizottságnak és a Tanácsnak is jóvá kell hagynia, mindezt úgy, hogy december közepétől már senki nem nagyon dolgozik.

Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő néhány hónapban kell lefolytatni egy olyan vasúti jármű-közbeszerzést, ami az elmúlt évtizedekben inkább másfél évig tartott.

— Van ennek realitása?

— Meg kell próbálni, mást nem lehet mondani. A szakmában mindenki teljes mértékben szkeptikus, pontosan az eddigi közbeszerzési tapasztalatok miatt.

— Az RRF-forrásokon túl vannak más alapok és beruházások is, például pályafejlesztések. Ezekkel mi a helyzet?

— Igen, azokat az operatív programokból lehet finanszírozni, amelyek mögött a Kohéziós Alap és a Regionális Fejlesztési Alap áll. Itt mások a feltételek, elsősorban időben. Ha nem akarjuk ezt az extrém kockázatot felvállalni, akkor az RRF-ből csak standard járművet szabadna venni, az egyedi, bonyolultabb dolgokat pedig a Kohéziós Alapból. Ha csak a kockázatminimalizálást nézzük, akkor is az lenne az értelmes, hogy ezt a HÉV-programot az operatív programokból fizessük, és ne az RRF-ből. Komolyan mondom, nem értem, mi ez a nagy ragaszkodás ehhez, és miért ez az elképesztő méretű kockázatvállalás.

— Áttekintve a helyzetet, mit tart reálisnak? Pár év múlva mire mondhatjuk azt, hogy sikerült megvalósítani a rendelkezésre álló keretből?

— Komoly szakember ilyen találgatásokba nem bocsátkozik, mert nincs a kezünkben sem a bölcsek köve, sem a hatalom, hogy irányítani tudnánk a folyamatokat. Rengeteg mindent kellene vásárolni és fejleszteni, mert ezek a műszaki rendszerek sok esetben elérték az élettartamuk végét.

Sajnos Magyarországon a közösségi közlekedésben általában a maradékelv érvényesült.

Semmiképpen nem lehet azzal vádolni az előző évtizedek vezetéseit, hogy tervszerű gazdálkodást folytattak volna. Nálunk sajnos az a típusú gondolkodás uralkodik, hogy mindent központosítunk, és mindent a régi, szocialista elvek alapján akarunk megoldani. Ez pont az ellentéte annak, ami a felelős és fenntartható gazdálkodás irányába mutatna. Én leginkább az „elkeserítő” szót tudnám erre alkalmazni. Pedig a példát megmutattuk, hogy mit kellene csinálni. Az, hogy a fővárosi közlekedési rendszer még mindig nagyjából intakt és működik, pontosan a BKK-nak köszönhető, mert átalakítottuk a működési és finanszírozási rendjét. Ezt az állami oldal nem követte, nem tekintette követendő példának. Ott az eredmény.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András: Hatalmas fideszes hazugság omlott össze az ukrán megállapodással
A politikus Facebook-posztban bírálta a Fidesz eddigi Ukrajna-politikáját. Fekete-Győr szerint a mostani megállapodás bebizonyította, hogy a megoldás évek óta lehetséges lett volna.


Fekete-Győr András egy friss Facebook-posztban reagált a magyar–ukrán megállapodás hírére. A politikus egy retorikai kérdéssel indított: „Ki hitte volna, hogy ha Magyarország kormánya valóban meg akar állapodni Ukrajnával a kárpátaljai magyarok jogairól, akkor ez lehetséges? Hogy ha nem ürügyet keres, hanem ténylegesen tárgyal, akkor eredményt is el tud érni?”

Szerinte ezzel egy újabb hatalmas fideszes hazugság omlott össze.

„Évekig azt hallgattuk Orbánéktól, hogy Ukrajna miatt nincs előrelépés, hogy a kárpátaljai magyarok jogai miatt kell gáncsolni, vétózni és bomlasztani az európai egységet. Most kiderült: a megoldásra évekkel ezelőtt is lett volna lehetőség. Csak Orbánék nem akarták.”

Azt írta, a Fideszt valójában soha nem a kárpátaljai magyarság helyzetének rendezése érdekelte, hanem az, hogy legyen egy „jól használható ürügyük Putyin érdekeinek kiszolgálására”.

A bejegyzés szerint a nemzeti összetartozás ügyét is politikai termékké silányították, amivel addig takaróztak, amíg hasznos volt számukra.

„Végleg bebizonyosodott, hogy Magyarország képes úgy képviselni a saját nemzeti érdekeit, hogy közben nem válik Putyin trójai falovává. Csak olyan kormány kell, amelyik nem az orosz diktátor szemüvegén át nézi a világot, és nem Moszkvából kapja az ukázt” – fogalmazott Fekete-Győr.

Különösen szimbolikusnak nevezte, hogy a megállapodás híre éppen június 4-e, a nemzeti összetartozás napja előtti napon érkezett, ami szerinte világosan megmutatja a különbséget a valódi nemzeti felelősségvállalás és a fideszes „nemzetpolitikai” színjáték között.

Magyar Péter miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy egy „teljes körű” kétoldalú megállapodás született Ukrajnával a kárpátaljai magyarok nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítéséről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András az óbudai korrupciós ügyről: Ezért kellett Magyar Péter a rendszer leváltásához
A korábbi országgyűlési képviselő a korrupciós letartóztatásokra reagált, melyek szerinte Magyar Péter szükségességét igazolják. Jámbor úgy látja, a régi ellenzéket is áthatotta a korrupcióra épülő szívességpolitika.


Jámbor András volt országgyűlési képviselő a Facebookon reagált a legújabb korrupciós botrány fejleményeire. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bár az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és nagyon meglepődött Őrsi Gergely letartóztatásán, de egyetért azzal, hogy „aki a nép szolgájaként elemel a nép pénzéből, az bűnhődjön!”

Szerinte azonban a parkfenntartási és a várhatóan előkerülő közétkeztetési korrupciós ügyek nem csupán a lopásról szólnak. Hanem arról is, hogy

az ellenzék–Fidesz kapcsolatok, céghálók és korrupciós pénzek átjárták a rendszert, és ezek befolyásolták az ellenzéki politikát is.

„Tudom, sokan vannak a régebbi ellenzékből, akik nem értették, miért Magyar Péter kellett az Orbán-rendszer leváltásához. Többek között ezért” - fogalmazott.

Jámbor szerint Magyar Péter működésében nincs jelen a korrupcióra épülő szívességpolitika.

„Nem volt egy kis fékezés, egy kis »inkább más irányba menjünk«, egy kis »adok neked pénzt, hogy máshogyan kampányolj«” – írta.

Jámbor hozzátette, hogy a régi ellenzék politikusainak elsöprő része tisztességes, és példaként említi, hogy a Momentum azonnal fel is függesztette érintett tagjait.

„De pár rohadt alma ugye elég a kosárban...”

A posztban felidézi, hogy erről a jelenségről beszélt már Juhász Péter, Hadházy Ákos, Ruff Bálint, és erről szóltak Magyari Péter cikkei, valamint Kerényi György írása a Szabad Európán.

Jámbor András a bejegyzését azzal zárja, hogy a mostani ügy nem csupán egy korrupciós eljárás, hanem részbeni magyarázat arra is, miként működött az Orbán-rendszer az elmúlt 16 évben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk