JÖVŐ
A Rovatból

Kompenzációt kaphatnak a fejlődő országok a klímaváltozás okozta károkért

A COP27 klímacsúcson olyan megállapodás született, amely a sebezhető országokat segíti.

Link másolása

Az ENSZ 27. klímakonferenciáján (COP27) megállapodás született arról, hogy fizetni fognak a fejlődő országoknak a globális felmelegedés miatt elszenvedett károkért és veszteségekért - írja a New York Times.

A megjelent közel 200 ország képviselői egy pénzügyi alap létrehozásáról döntöttek, amely segítené és kárpótolná a szegény országokat. Ezt már három évtizede szeretnék elérni a fejlődő országok, hiszen szerintük ők járulnak a legkisebb mértékben a klímaváltozáshoz, mégis ők szenvedik el a legtöbb kárt.

Néhány nemzet ellenezte a megállapodást, mert attól féltek, hogy ezzel jogilag felelősek lennének a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásáért. Az egyezség viszont nem vonja jogilag felelősségre a nemzeteket a kifizetésekért. A következő egy évben 24 országból választott képviselők fogják kidolgozni, hogy pontosan hogyan működjön a Kompenzációs ENSZ-alap.

„A bejelentés reményt ad a sebezhető közösségeknek szerte a világon, akik a túlélésükért küzdenek az éghajlatváltozás miatt. Emellett némi hitelességet ad a COP-tárgyalásoknak”

– mondta Sherry Rehman, a klímaváltozás ügyével foglalkozó pakisztáni miniszter.

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a megállapodás egy fontos politikai jelzés és jelentős lépés az igazságosabb teherviselés irányába is. Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos viszont csalódott, mert szerinte ez még „nem jelent előrelépést” sem a bolygó, sem az emberek számára, hiszen „tehettünk volna többet is”.

A káralap létrehozása heves indulatokat keltett és az információk szerint helyi idő szerint hajnali ötkor még mindig vitáztak a feltételekről - írja a Telex.

Az USA és az Európai Unió például azt követelte, hogy Kína is járuljon hozzá az alaphoz, hiszen már a fejlett országokhoz sorolják az országot. Kína azonban jogosultnak tartja magát a klímaváltozás okozta veszteségek kárpótlására.

Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államok, az Európai Unió és más gazdag országok már megállapodtak, hogy 2020-ig évi 100 milliárd dollárt mozgósítanak a klímaváltozás elleni küzdelemre. Ugyanakkor ezzel még mindig adósak, több tízmilliárd dollárral maradnak el a célkitűzéstől.

A klímacsúcson új nyilatkozat is született: az iparosodás előtti helyzethez képest megpróbálják 1,5 Celsius-fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: