JÖVŐ
A Rovatból

Kalkulátor, sakkjátékos a rákot okozó gének ellen – beszélgetés dr. Peták István rákkutatóval

Új szoftver segíti a betegek személyre szabott kezelését. Az Oncompass Medicine tudományos igazgatóját kérdeztük.

Link másolása

Ha van a mesterséges intelligenciának jótékony hatása az emberéletre, akkor az mindenekelőtt az orvostudományban keresendő. Ezt ismerte fel az Oncompass Medicine immár hét évvel ezelőtt. Munkájuk középpontjában korábban csak a daganatos betegek személyre szabott kezelését célzó molekuláris diagnosztika állt. A diagnosztikai vizsgálatok eredményének kiértékelését szolgálja a mesterséges intelligenciát használó Real Time Oncology Calculator, amellyel a cég 2021-ben elnyerte többek között a Get In The Ring nemzetközi innovációs versenyt, a DIGITALEUROPE Jövő Unikornisa Díját, valamint a Magyar Innovációs Alapítvány 2019-es Informatikai Innovációs Díját. Munkájukról dr. Peták István kutatóorvossal, molekuláris farmakológussal, tudományos igazgatóval beszélgettünk.

- Alapításunk óta az volt a célunk, hogy a daganatos betegek személyre szóló terápiát kaphassanak. Az első feladat az volt, hogy olyan molekuláris vizsgálati módszereket fejlesszünk ki, amelyekkel kimutatható minden egyes betegben az az egyedi génhiba, illetve génhiba-kombináció, ami a daganatát okozta. A következő feladat az, hogy ennek az információnak az alapján segítsük az orvost abban, hogy kiválassza a megfelelő célzott kezelést.

Azért volt szükség egy különleges orvosi szoftverre, mert időközben világossá vált, hogy valójában a daganatok a molekuláris mutációk szintjén nagyon változatosak, ezért minden betegnek teljesen egyedi a daganata. Ma már tudjuk, hogy a daganatokat 723 féle gén hibája okozhatja, és a különböző kombinációk száma több millió.

Az egyes célzott gyógyszerek egy vagy egyszerre több gént kapcsolnak ki, de ha több hibás gén van, ki kell tudnunk választani azt, amelyre érdemes a gyógyszert adnunk annak érdekében, hogy a daganat növekedése megálljon, akkor is, ha nem tudjuk az összeset gátolni. Tudnunk kell azt is, hogy van-e olyan célpont, amely több génnel is kapcsolatban van, mert akkor több gén káros hatását ki tudjuk kapcsolni.

-Ez a variáció-mennyiség emberi aggyal szinte felfoghatatlan, a hibás gének kiszűrése akár éveket vehet igénybe, holott tudjuk, hogy minden betegségnél, de a ráknál különösen nagyon fontos az időtényező.

- Úgy kell elképzelni ezt, mint egy olyan sakkjátszmát, amelyben a ráknak 723 figurája van, és mindegyiknek megvan a maga szabálya, hogy milyen módon lép. A daganatsejt is úgy gondolkodik, mint egy sakkozó, hogy nem véletlenszerűen választja ki a „figurákat”, amikor a nyitólépés-sorozatot megteszi, hanem egy stratégiát követ. Ezeket a stratégiákat kell felismerni. A célzott gyógyszerekről pedig, amelyekből már 170 van forgalomban, tudjuk, hogy a sakktábla melyik mezejére lépnek. Így játszunk mi most. Vannak „egyszerű” stratégiák, például ha a a daganat a „királynővel” nyit, ez ugyan erős lépés, de ha olyan mezőre lép, amelyre van célzott gyógyszerünk, nagyon eredményes ellentámadást tudunk végrehajtani. De ha egy bonyolult kombinációval kezd – mondjuk „egy futó-bástya-két gyaloggal” – már sokkal nehezebb kiszámítani az érintett mezőket. És ebben a számítógép sokkal jobb, mint az emberi agy, ezt tudjuk 1997 óta, amikor a Deep Blue legyőzte Kaszparovot.

A mi szoftverünk 20 ezredmásodperc alatt számol végig több ezer lehetséges lépést és kombinál össze rengeteg tudományos információt, hogy segítsen a gyógyszerek közötti döntésben.

-A Kalkulátort a legfrissebb híradásokban elsősorban az emlőrákkal hozták kapcsolatba.

-Az emlőrák nagyon gyakori daganattípus a nőknél, minden nyolcadik nőnek keletkezik az élete során. A precíziós onkológia és a Kalkulátor is többféle daganat esetén is használható, mivel tudjuk, hogy az összes daganattípust ezek a génhibák hozzák létre. Ugyanakkor a gyakoribb fajtákra, mint a tüdőrák, a vastagbélrák és az emlőrák, van már több célzott gyógyszerünk. Az emlőrák területén nagyon sok fejlődés történt az elmúlt hónapokban, ezért is került talán jobban reflektorfénybe. Október volt az emlőrák hónapja, több konferencia is zajlott e témában, amelyek megállapították, hogy már akár korai stádiumban is alkalmazhatók célzott gyógyszerek és immunterápiák, és ebben is igyekszünk segíteni, hogy még inkább személyre szabottak legyenek ezek a döntések.

-A prezentációs videóban feltűnt nekem egy mondat: „Csökkenthető általa a nem hatékony kezelések költsége.”

-Fontos azt látnunk, hogy a célzott gyógyszerek nagyon hatásosak, ha a megfelelő beteg kapja, de komoly probléma, hogy sokszor hiába adjuk a célzott gyógyszert, és mégsem hat. Ez azért lehet, mert a célpontban lévő génhiba nem érzékeny az adott gyógyszerre, vagy pedig azért, mert más génhibák is jelen vannak ugyanabban a betegben, amelyek megakadályozzák, hogy a gyógyszer hasson. Ilyenkor jobban jár a beteg azzal is, ha más típusú kezelést kap, például kemoterápiát, ami azért nagyon sokszor hatásos, és a hatásmechanizmusa miatt sokkal szélesebb körben alkalmazható akkor, amikor nincs célzott gyógyszer a beteg számára. A személyre szabott kezelési tervben, amit digitális terápiatervezésnek nevezünk az orvosi szoftver használatakor, megpróbáljuk lecsökkenteni a hatástalan célzott kezelések számát. Ez azért is fontos, mert ezek a gyógyszerek nagyon drágák, havi átlagos költségük 10 ezer dollár (kb.3 millió forint).

-Az orvostudomány és a mesterséges intelligencia közös jövője szinte elképzelhetetlen távlatokkal kecsegtet.

-A digitális forradalom az egészségügyben úgy kezdődött, hogy a betegek adatait elkezdtük elektronikusan tárolni. Már ez önmagában nagy előrelépés volt, a következő az adatok digitalizálása, szakszóval parametrizálása lesz, hogy a számítógép elemezni tudja azokat. Hatalmas erőfeszítések folynak a világban ebben az irányban. Akkor lehet utána a mesterséges intelligenciát öntanulásra is használni, ha a gép számára emészthető formában van az adat. A mesterséges intelligencia láthatóan kezd beépülni az orvos eszköztárába, és az az izgalmas, amikor az informatikai eszköz nemcsak adattárolásra szolgál, hanem olyan döntéstámogatásra is, amely felgyorsítja a döntést, vagy csökkenti a hibalehetőségét. A mostani eszközök úgymond „keskeny intelligenciájúak”, amelyek egy-egy részproblémát oldanak meg nagy hatékonysággal, de nem próbálják az orvos integratív szerepét helyettesíteni. Ebben az ember még mindig nagyon jó, nagyon sokféle információt tudunk feldolgozni, és személyre szabott döntést hozni.

A daganatos betegnek szánt célzott gyógyszer kiválasztása csak egy információ az orvos számára, hiszen neki az egész beteget kell néznie, az általános állapotát, a társbetegségeit, azt, hogy műthető-e a daganat. Például az az információ, hogy a célzott gyógyszer nem hatékony, azért lehet életmentő, mert akkor előbb operálják meg a beteget.

Ebben tehát még az ember a legjobb, de abban, hogy mondjuk egy röntgen-képen felfedezzen egy daganatot, nagy segítséget nyújthat a mesterséges intelligencia. Nemrégiben törzskönyvezett az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) egy olyan orvosi szoftvert, ami segít észrevenni a vastagbél-daganatokat a vastagbél-tükrözés során: egyszerűen figyeli a videót a vizsgálat közben és bekarikázza az orvos számára az alaposabb vizsgálatra szoruló részeket, ahol daganat-kezdemények lehetnek.

Az orvosok egyszerre szeretnének személyre szabott döntéseket hozni, de ugyanakkor betartani a bizonyítás-alapú orvoslás („Evidence-based Medicine”) szabályait. Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencián alapuló orvosi eszközökkel fogjuk megteremteni a harmóniát e két megközelítés között.

A jövőben egymás után jönnek majd az ilyen és hasonló eszközök, de az orvos szerepe továbbra is nagyon fontos, és talán így több ideje marad a beteggel való személyes foglalkozásra, az empátiára, a lelki kérdésekre, arra, hogy maga a beteg mit szeretne. A személyre szabott orvoslásnak az is egy fontos eleme, hogy figyelembe vegyük a beteg preferenciáit. Ma már a beteg dönti el, hogy egy nagyobb esélyű gyógyulást célzó terápiát választ, vagy egy kisebb kockázatút, ami kevesebb mellékhatással jár. Az orvos csak támogatja információval és véleménnyel. Nagyon bonyolultak ezek a döntések, és ebben az emberi kapcsolatok nagyon fontosak lesznek a jövőben is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Megjelent az első humanoid robot a kecskeméti Mercedes-gyárban, ha beválik, embereket válthat ki
Ezt a példányt még csak tesztelik, de hamarosan mindennapos lesz a gyárakban, emberek mellett dolgozó, betegeket ápoló vagy háztartásvezető humanoid robotok látványa.

Link másolása

Egy-két generációval ezelőtt távoli jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek csodájának számítottak, de a humanoid robotok az utóbbi évtizedben olyan tempóban fejlődtek, hogy kézzelfogható közelségbe került az üzleti mellett az otthoni alkalmazásuk is. Az utóbbi idők legnagyobb robotikai sikerei: Digit, GR-1, Figure 01, Atlas, NEO és például Apollo. Ezek az önálló cselekvésre képes eszközök lökdösnek közelebb bennünket a Jetson család valóságához.

Apollo

A látványos, összetett humanoid a legfrissebb világszenzáció: március közepén jelentették be, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban zajlik a próbaüzeme – írja a The Robot Report. Apollót egyelőre csak tesztelik: arra keresnek választ, hogy mennyire tud hatékony lenni a rá osztott szerepben, ami pillanatnyilag alkatrészek ellenőrzése és üzemen belüli kiszállítása a gyártósorra.

Az autóipari vállalat kíváncsian figyeli, mennyire képes helytállni az emberre tervezett és méretezett létesítményben.

A robotot gyártó amerikai Apptronik közölte: a cél az, hogy a humanoid meglévő üzemekben is bevethető legyen, magyarán ne igényelje az infrastruktúra drága átalakítását, mégis rá lehessen bízni fizikailag megterhelő, ismétlődő és unalmas feladatok automatizálását. A magassága 173 centiméter, a tömege 73, a teherbíró képessége pedig 25 kilogramm és kifejezetten arra készült, hogy ipari terekben működjön az emberek mellett.

Digit

A puritán megjelenésű humanoid az Agility Robotics terméke, ami annyiban előrébb jár a fentebb írt Apollónál, hogy idén várhatóan tömeggyártásba kerül, és az első példányait 2025-ben kézbesítik is. A gyártó elsősorban arra tervezte, hogy emberek asszisztense legyen, például raktárakban és elosztóközpontokban történő anyagmozgatás során.

Komoly fenyegetést jelent a logisztikai ágazat fizikai munkásai számára, hiszen bár túl nehezet nem emelhet (max. 16 kilogrammot bír el), 16-24 órán keresztül folyamatosan robotol, cigi-, kávé- és ebédszünet nélkül.

A 175 centiméter magas, 65 kilogrammos humanoid stabilan mozog gyepen, kavicson, járdaszegélyek között és lépcsősorokon is, miközben, ha a helyzet úgy kívánja, előre-hátra sétál, oldalaz, helyben megfordul vagy guggolva halad. A raktári kétkezi munka hóhérából már az első gyártási évben tízezret terveznek összeszerelni, az oregoni Salemben található üzemben.

GR-1

A marcona nevű humanoid kevésbé a kommunikációra, sokkal inkább kooperatív és támogató feladatokra készül. A kínai Fourier Intelligence munkája, ami azért érdekes, mert ez a vállalat eddig főleg rehabilitációs robotikai eszközökről, például mozgáskorlátozottak és szociális gondozásban résztvevő időseket támogató exoszkeletonokról volt ismert.

A sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencián tavaly bejelentett robotot a „megtestesült AI” jelzővel mutatta be a gyártó, amelynek oldala szerint a GR-1 már tömeggyártásba is került. A bionikus torzó emberszerű, 54 szabadságfokkal rendelkező mozgást tesz lehetővé – ezt nemrég precíziós mozgást igénylő tevékenységgel: dobolással demonstrálta a cég.

Így dobol a kínai humanoid

A GR-1 ember-gép interakcióját mesterséges intelligencia támogatja, és komolyan aggódhat miatta a konkurencia, mert 5 kilométer/órás sebességgel képes járni és ha kell, akár 50 kilogramm terhet is megemel, majd cipel, ami a humanoidok között tulajdonképpen unikum.

NEO

A norvég 1X Technologies terméke a GR-1 európai kihívója lehet. NEO-t a piacon elérhető EVE nevű, kerekeken guruló eszközből fejlesztettek tovább. Az előd kiskereskedelmi és logisztikai felhasználásra termett, míg

NEO már kevésbé ipari, sokkal inkább háztartási vagy gondozási célú humanoid lesz.

A fejlesztésére nemrég 100 millió dollárt sikerült összekalapolni a befektetőktől, ami szinte biztosan elég lesz a sorozatgyártás beindítására. Ami azt illeti, a képességei már most zavarba ejtőek: normál emberi tempóban sétál (4 km/h) és fut (12 km/h), egy feltöltéssel akár 2-4 órás üzemidőt produkálva. A magassága 165 centiméter, a tömege pedig azzal együtt is csupán 30 kilogramm, hogy akár 20 kilogrammot emel és hordoz.

Atlas

Nem hagyhatjuk ki a sorból a világ egyik legismertebb robotikai gyártóját, az amerikai Boston Dynamics vállalatot. A ma már a Hyundai csoport tulajdonában lévő cég a sokoldalú Spot nevű robotkutyával vált világhírűvé, és éppen emiatt lett érdekes az őt felvásárló anyaszervezetnek, ami autóipari lehetőséget (sétáló kocsi - komolyan!) látott meg benne. A Dynamics legutóbbi remekműve az Atlas humanoid, aminek a fejlesztése régóta zajlik, többnyire teljes titoktartás mellett, de nemrég végre munkavégzés közben is bemutatták.

Önállóan dolgozik a gyárban

A videón jól látható, hogy Atlas a szenzorai segítségével tapogatja le a rábízott autóalkatrészeket, amelyeket teljesen automatikusan megfog, leemel és a célállomásra visz, majd tárolókba helyez. Az automatizálásnak olyan fokát sikerült elérni vele, ami bár kevésbé látványos, mint a korábban megosztott dinamikus parkour videók, ám

azokkal a mutatványokkal ellentétben már nem előre programozott, automatikus mozdulatsorokról, hanem önálló cselekvésről van szó, ami óriási különbség.

Atlas egyébként 150 centiméter magas, 89 kilogramm és 9 km/h-s sebességgel szedi a lábait. Elsősorban ipari felhasználásra szánják.

Figure 01

Ez, az Atlas vetélytársaként is értelmezhető humanoid a jelenlegi legnagyobb ígéret, amit az is bizonyít, hogy a csupán 2021-ben, Google mérnökök által alapított gyártója olyan befektetőket győzött meg a benne rejlő lehetőségekről, mint a Samsung, a Microsoft, az Nvidia, az Amazon és az OpenAI.

A Figure AI kifejezetten veszélyes, monoton vagy az ember számára túlságosan összetett feladatok ellátására tervez robotokat,

így rögtön az első termék, a Figure 01 is a bányászat, az építőipar vagy a katasztrófaelhárítás területére készül. Az általános célú robot fejlett látási, mozgási, manipulációs és kommunikációs képességekkel fog rendelkezni, miközben képes lesz tanulni a környezetéből vagy interakcióba lépni az emberekkel.

A San Franciscó-i startup már 2024-ben piacra dobná az első Figure 01-eket, ami felé januárban öles lépést tettek: a BMW egyik üzeme elkezdte tesztelni az egyik prototípust. A Figure 01 magassága 170 centiméter, a tömege 60 kilogramm. A jelenlegi sebessége 4,3 km/h, a hasznos teherbírása 20 kilogramm, az üzemideje pedig öt óra.

Izgalmas évtized elé nézünk

Borítékolható, hogy a humanoidok a 2020-as évek végére annyira megszokott jelenséggé válnak a fejlett technológiai, logisztikai és autóipari vállalatok üzemeiben, mint a mai targoncák vagy robotkarok. A kétlábú robotkollégák fejlesztése egyre több befektetést vonz: a piackutatások alapján 2020-ban 7,4 milliárd, 2021-ben 8,5 milliárd, 2022-ben pedig már 10,3 milliárd dollár ment el erre a célra.

A technológia piaca ennél is nagyobb növekedés előtt áll: a Markets and Markets szerint a 2023-as 1,8 milliárdról 2028-ra már 13,8 milliárd dollárra fog nőni a globális forgalmuk, ami évi több mint 50 százalékos növekedést jelent. Mivel a humanoidfejlesztésre szánt összeg és a szegmens értéke is nagy tempóban nő, a tömegtermelés idővel elég olcsóvá tesz bizonyos általános célú robotokat ahhoz, hogy ne csak ipari környezetben, hanem háztartásokban, szociális gondozásban, katasztrófaelhárításban is megjelenjenek, feltehetőleg a 2030-as évek elejétől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Ilyen lesz az első BMW, amit Debrecenben gyártanak majd
Futurisztikus lesz az első BMW, amit a debreceni gyárban szerelnek majd össze. A Vision Neue Klasse X-et 10 perc alatt is fel lehet tölteni annyira, hogy 300 kilométert tegyen meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 22.


Link másolása

Elsőként a debreceni gyárban fogják gyártani a BMW új elektromos autóját, derül ki a német vállalat közleményéből. A Villanyautósok.hu szerint a Neue Klasse elnevezés nem csupán egyetlen új járművet jelöl a BMW jövőbeni elektromosautó-kínálatában, hanem egy teljes családot, mely vadonatúj műszaki alapon kínál a márka jelenleg kapható villanyos járműveinél nagyobb hatótávot és gyorsabb töltést. Hozzáteszik: a technológiai ugrás pedig egy új korszakot nyit az elektromobilitásban, amiben hazánknak is fontos szerep jut.

A lap szerint az autó a BMW hatodik generációs eDrive elektromos hajtásrendszerét kapja meg, ezen felül a járműtöltési sebesség 30 százalékkal növekedhet az új rendszernek köszönhetően. Ezt azt jelenti, hogy 10 perc alatt akár 300 kilométerre elegendő energia felvételét is lehetővé teszi majd.

Az új BMW-t már egy videóban is meg lehet csodálni:

A Neue Klasse modellgeneráció a sorozatgyártás történetében is új fejezetet nyit: a BMW Group Debrecenben épülő üzemét a legelső lépéstől kezdve a BMW iFACTORY gyártási stratégia jövőbe mutató alapelvei mentén tervezték meg.

Debrecenben több mint 400 hektáros területen a BMW Group egy teljes járműgyárat épít, prés-, karosszéria-, fényező- és összeszerelő üzemmel, valamint akkumulátormodulok összeszerelésével. A tervek szerint évente mintegy 150 ezer autót gyártanak majd itt, közülük elsőként 2025-től a most bemutatott BMW Vision Neue Klasse X-et:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Digitális útlevelet kapnak a ruhák – gyökeresen megváltozhat az európai divatipar
Az Európai Unió komoly szigorításokra készül. Hogy a módosítások miként érintik Magyarországot, a divatipart és a vásárlókat, erről kérdeztük a törvényváltozás egyik kezdeményezőjét.

Link másolása

2030-ra minden, az Európai Unióban értékesített textiltermékhez úgynevezett digitális termékútlevélre (DPP-re) lesz szükség. Ez valószínűleg egy QR-kód lesz, ami információkat tartalmaz majd a termék eredetéről, az összetételről, az újrahasznosíthatóságról és arról, hogy mennyire fenntartható módon készült. Ezzel a Forbes szerint a divatcikkek teljes mértékben követhetőkké válhatnak. A rendszer működtetése és létrehozása azonban hatalmas erőfeszítéseket igényel. Ugyancsak alapjaiban változtathatja meg a divatipart az a rendelkezés, ami előírná a ruházati cégeknek, hogy vagy olyan mennyiségű textilhulladékot gyűjtsenek be, amely megfelel a termelésük bizonyos százalékának, vagy fizessenek díjat a helyi hatóságok hulladékgyűjtési munkájáért. Az EU környezetvédelmi biztosa szerint az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2028-ra életbe lépne az összes erről szóló szabály. A módosítás felterjesztésében részt vett a Renew képvieslőcsoport is.

Cseh Katalinnal, a Momentum Európai Parlamenti képviselőjével arról beszélgettünk, hogyan változtatja meg mindez a ruhaipart, és mire számíthatnak a vásárlók.

- A fenntartható textilipar érdekében néhány éve felmerült, hogy érdemes lenne módosítani a ruhákon megtalálható címkéket, a termékekről hozzáférhető információkat. Miért?

- Mindannyiunk célja egy emberközpontú gazdaság kialakítása és fenntartása. Gondoljunk csak arra, hogy önmagában a textil-előállításhoz mennyi vízre van szükség. A textilgyártás során felhasznált vízmennyiség jelentős és sokrétű, mivel az egy fontos összetevője a gyártási folyamatoknak. Mára bizonyított tény, hogy a textil-előállítás során rengeteg mikroműanyag kerül a levegőbe, amelyek pusztítják az ökoszisztémát. A fenntartható ruházati gyártásra azért van szükség, hogy korszerű eszközökkel csökkenthető legyen a vízfelhasználás. Az új címkézési rendszer célja, hogy

a fogyasztók szembesüljenek azzal, hogy a környezet számára mibe került az a ruha, amelyet viselnek.

Tehát a ruhacímkékből egyértelműen látható lesz, hogy az adott ruha elkészítése milyen mértékben zsigerelte ki a bolygót. Fontos, hogy ezzel mindenki tisztában legyen, hiszen csak így tudunk felelősséggel ruhát vásárolni. Európa a fenntarthatóságra vonatkozó jogszabályalkotásban világszerte élen jár, de látunk kell, hogy a Föld erőforrásai végesek, ezért közös felelősségünk, hogy még tudatosabbak legyünk a környezetvédelemmel szemben. Legyen szó ruhavásárlásról, szelektív szemétgyűjtésről vagy műanyag felhasználásról.Cseh Katalin a ruhacímkéről szóló jogszabály bevezetése közben

- Milyen egyéb változás várható a textiliparban?

- Az egyik legjelentősebb változás a textilipari hulladékgazdálkodásra vonatkozik. 2025-től a tagállamokban külön kell gyűjteni a textilipari hulladékot, annak alapján, hogy újrahasznosítható az adott termék vagy sem. Ez egy közeli dátum, ami azt jelenti, hogy hamarosan jelentős változások történnek a textilipar területén, kezdve a gyártástól a hulladékfeldolgozásig.

- Mi a helyzet az emberi jogokkal? A fast fashion cégeket gyakran éri az a vád, hogy kijátsszák a jelenlegi emberjogi szabályokat, az eladott termékeket más földrészen készítik gyermekmunkával vagy rabszolgamunkával.

- Az emberi jogokat védi a gyártással kapcsolatban már említett szabályozás is, hiszen a jövőben kevesebb mikroműanyag kerül a levegőbe, amely káros az emberi szervezetre. Ami a fekete piacot illeti, tudomásunk van arról, hogy Kína területén Ujgur munkatáborokban gyermek- és rabszolgamunkával készítenek ruhaneműket, amelyeket később a gyanútlan európai fogyasztók megvásárolnak. Fontos, hogy

a közeljövőben érvénybe lépő szabályokat már nem tudják kijátszani a cégek.

Ezt szolgálja a vállalatok fenntarthatósági átvilágítása. A gyártóknak igenis kötelességük érvényesíteni a fenntarthatósági szabályokat, amelyek azt is lehetővé teszik, hogy az új textilipari törvényeket megsértő cégeket bíróság elé állíthatjuk.

- Mindezt a magyar vásárlók is érzékelni fogják?

- Fogyasztói oldalról tájékozottabbak lesznek a vásárlók, hiszen egyértelműen láthatják a címkéken, hogy egy adott ruha milyen módon készült, és így milyen mértékben károsította a környezetet. Véleményem szerint tovább fog nőni az egyéni felelősségvállalás. Az már látszik, hogy a társadalom alapvetően nyitott a környezetvédelmi megoldásokra, viszont

az embereknek még mindig kevés információjuk van arról, hogy pontosan milyen módon készült az a termék, amelyet a kezükbe vesznek.

A kiszolgálói oldalról sokan nehézségként élik meg ezeket a változásokat, ezért a cél az is, hogy segítsük az alkalmazkodást. Nem lenne helyes bevezetni egy új jogszabályt, és magára hagyni az érintetteket, ezért mi támogatjuk a vállalatok számára az átállást.

- Eddig milyen konkrét lépések történtek a fenntartható gazdaság érdekében?

- Igazi áttörésnek számít, hogy bevezetésre került az egységes telefontöltők használata. Az eddigi tapasztalatok alapján a módosításnak köszönhetően csökkent az elektronikaipar környezetre gyakorolt káros hatása. Ugyanis a különböző telefontöltők készítése sokkal több hulladékot termelt, különösen a legyártott kábelmennyiség miatt. Ugyanakkor a cégek nehezteltek a döntés miatt, sokan gazdasági érdekek miatt nem akarták elfogadni a módosítást, pedig ezzel érdemben tettünk a bolygó védelméért, amit szerte a világban elismernek. Mindannyiunk célja, hogy példát mutassunk a környezetvédelmi intézkedések terén is.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: