Indul a történelem legnagyobb Északi-sarki expedíciója, hogy felmérjék a Föld jövőjét
A kutatóknak munkájuk során naponta 30 jégmintát kell gyűjteniük. Ezekből következtetni lehet az óceán vizének sótartalmára, a felette lévő levegő hőmérsékletére, de sokat elárulhatnak azok a mikroszkopikus organizmusok is, amelyek a jég apró légbuborékaiban laknak.
VIDEÓ: a különleges expedíció bemutatófilmje
A projekt ugyanakkor azt is előírja, hogy a Polarsternt egy közel 5 km hosszú elektromos kerítéssel kell körülvenni. Ebben a biztonsági zónában minden nap fegyveresek járőröznek majd.
Ez az egyetlen módja a Föld legészakibb részét megérteni – mondják a szervezők. Nincsen föld, ahol létre lehetne hozni egy állandó kutatóállomást, és nincsen hajózható nyílt víz. Az Északi-sarkot saját körülményei között kell vizsgálni.
E lebegő stratégiának azonban megvannak a maga veszélyei. Ha rossz úszó jégtáblát választanak, a kutatók orosz felségvizeken találhatják magukat, ahol idegenek nem gyűjthetnek adatokat különleges engedélyek nélkül. És a jég elsodorhatja őket messze nyugat felé is, oda, ahol a mentő missziók sem igen találnának rájuk.
A korábbi jégelemzések szerint az ideális úszó jégtáblák az északi pólustól mintegy 540 km-re keletre találhatók. Az év végére általuk nyílt vízre kerülhet a Polarstern valahol Grönland és a Spitzbergák között.
Ilyen átkelést az Északi-sarkon eddig csak kétszer hajtottak végre sikeresen a történelemben: 1893-ban a norvég felfedező Fridtjof Nansen, majd 2006-2008-ban a magánvállalkozású Tara-expedíció. A Polarstern lesz az első modern kutatóhajó, amely egy egész évet tölt a bolygó legészakibb részén.
A csapat egyik veteránja, a 68 éves Don Perovich amerikai geofizikus már az 1970-es években járt az Északi-sarkon. Akkor az állandó hideg a glóbusz csúcsán segített stabilizálni a Föld egész klímarendszerét.
Amikor 2011-ben Perovich és Webster egy hajós kísérlet során találkoztak, a klímaváltozás már a felére csökkentette az Északi-sark nyári fagyott területét.
Manapság, ha megfigyeljük, hogyan olvad évről évre a tengeri jég, olyan, mintha egy fokozatosan gyengülő szívverést néznénk
– mondja Perovich.
A MOSAiC-on ők ketten e veszteség következményeit tanulmányozzák. Tudják, hogy a tükröződő jég utat enged a sötét, nyílt óceánnak, a víz több napfényt nyel el, ezzel felgyorsítja a felmelegedést és még gyorsabban olvasztja a jeget.
De más erők is szerepet játszanak ebben, köztük olyanok, amelyeket a tudósok éppen csak kezdenek megérteni.
Kék olvadt tavak képződnek az óceán megfagyott felületén. Mint a tetőablakok, hagyják átszűrődni a napfényt a vékonyabb jégrétegen keresztül, amely eléri az alatta lévő vizet. Felhők emelkednek ki a nyílt óceánból, amelyek egyszerre működnek ernyőként és takaróként. A kutatók egyelőre nem tudják, hogy ezek még több hőt vernek-e vissza vagy pedig elnyelik-e azt. Algák kapaszkodnak a tengeri jég szélébe, be- és kilélegzik a kiszabadult gázokat. Ennek hatását a szakemberek még csak találgatják.
Kérdés tehát van bőven, amire a különleges expedíciónak válaszolnia kell.
