JÖVŐ
A Rovatból

Génmódosított műanyagfaló baktériumokkal vehetik fel a harcot a műanyagszennyezés ellen

A Csendes-óceán közepén már most egy Nagy-Britanniánál hétszer nagyobb műanyag-sziget úszik. Sok tudós szerint a műanyagfaló baktériumok jelenthetik a megoldást, de a szükséges génmódosítások veszélyesek is lehetnek.
Fotó:Flickr - Bo Eide - szmo.hu
2023. október 31.


Link másolása

Jövőnk egyik rémálma, hogy a műanyag-hulladék borítja el Földünket. A műanyag hosszú lebomlási ideje, és a folyamatos újratermelés szinte reménytelenné teszi a környezetszennyezés megállítását. Lehet, hogy a megoldást a természetben kell keresnünk?

A Kiotói Egyetem kutatói még 2001-ben egy szeméttelepen fedeztek fel egy olyan baktériumot, amely jóízűen lakmározott mindenféle műanyagokból, az italos palackoktól a játékokig. Az ezekből a műanyagokból kiválasztott szénből növekedett és szaporodott. Az Oda Kohei mikrobiológus professzor által vezetett csoport éppen a műanyagok fenntarthatóbb gyártását segítő anyagok után kutattak. És úgy tűnt, nem kell mesterséges eszközökhöz folyamodniuk.

A felfedezett mikroorganizmus nem csupán a műanyag felszínét támadta meg, hanem az egészet lebontotta és tápanyaggá alakította át.

Akkoriban azonban, három évvel azelőtt, hogy egyáltalán bekerült a köztudatba a „mikroplasztik” kifejezés, ez a felfedezés nem keltett nagy érdeklődést. Még a csoport erről írt első tanulmányát sem publikálták – írja a Guardian.

Az azóta eltelt több mint 20 évben azonban a műanyag-szennyezés kritikussá vált. Az emberiség eddig összesen 2,5 milliárd tonna műanyag-hulladékot termelt, ami jelenleg évi 380 millió tonnával szaporodik. A természetbe kikerülő műanyag mennyisége az előrejelzések szerint 2060-ra megháromszorozódhat.

A Csendes-óceán közepén már most egy Nagy-Britanniánál hétszer nagyobb műanyag-sziget úszik. A mikroplasztik és a nanoplasztik már ellepte gyümölcseink és zöldségeink gyökereit is, bekerültek az emberi szervezetbe, a csecsemők már az anyatejjel magukba szívhatják.

A jelenlegi reciklálási módszerek nem megfelelőek. A műanyag-hulladéknak legfeljebb 9%-át lehet újrahasznosítani. A leghatékonyabb eljárás az égetés. Évente közel 70 millió tonna műanyagot égetnek el, ez aonban csak a klímaválságot súlyosbítja, mert a légkörbe juttatja a műanyagban lévő szenet és a különböző mérgező vegyi anyagokat.

Oda és tanítványa, Hiraga Kazumi végül 2016-ban a Science-ben tették közzé kísérleteik eredményeit. Ők nevezték el a baktériumot Ideonella Sakaiensisnek (a felfedezés színhelye, Szakai nyomán) és leírták annak az enzimnek az összetételét, amellyel a mikroorganizmus a PET-anyagot lebontja.

A japán kutatók felfedezése azonban csak kiinduló pont lehet. Az első laboratóriumi tesztben egy 2 cm-es, egyhuszad gramm súlyú műanyagot a baktérium szobahőmérsékleten 7 hét alatt bontotta le teljesen. A környezeti katasztrófa elkerüléséhez ez a tempó messze nem elég.

A probléma egyik megoldása az lehet, hogy átalakítják az aktív enzim DNS-ét. A legtöbb enzim ugyanis a természetes környezeti hőmérsékleten a legstabilabb, de átkódolással magasabb hőfokon is működhetne, ráadásul gyorsabban.

Elisabeth Bell, az amerikai Nemzeti Megújulóenergia-kutató Intézet coloradói laboratóriumának munkatársa például a természetes evolúciót igyekszik felturbózni. Természetes körülmények között egy enzim mutációja csak egyszer mehet végbe egy baktérium több ezer osztódása alatt, Bell viszont akár több ezer potenciálisan jótékony hatású mutánst tud tesztelni. Mindegyik műanyag-lebomlasztó képességét megméri, ésaAmelyik csak egy kicsit is jobb, mint a többi, azt újabb mutációs körnek vetik alá.

Tavaly már közzétett egy tanulmányt arról, hogy az általa átkódolt PET-faló enzim az eredeti sebességének sokszorosát képes produkálni.

Az Oda által felfedezett baktérium óta folyamatosan keresik az egyre erősebb mikrobákat. 2019-ben a kvangdzsui egyetem csapata

15 méterre leásott egy szemétlerakó mélyére, hogy több évtizedes műanyag-szemetet találjanak. Itt bukkantak rá a bacillus thuringiensis több változatára, amely láthatóan képes túlélését polietilén zacskók fogyasztásával biztosítani.

Jelenleg folyik a baktériumfajták enzimjeinek tanulmányozása.

Negyedszázaddal ezelőtt a tudósok úgy gondolták, hogy bolygónkon kevesebb mint 10 millió fajta mikroba él. A legfrissebb tanulmányok viszont ezt a számot már egy trillióra teszik, amelyek nagy része még ismeretlen. A testünkben olyan mikrobákat találtak, amelyek mindenre hatással vannak az ellenállóképességünktől a hangulatunkig. A mélytengerekben a kutatók olyan mikróbákra bukkantak, amelyek forró kürtőkben élnek. Nyersolaj-tárolókban pedig olyanokra, amelyek a fosszilis tüzelőanyag lebontására képesek. És a sort a végtelenségig lehetne folytatni.

A mikrobák elképesztő sebességgel és sokféleképpen fejlődnek. Egyrészt azért, mert nagyon gyorsan osztódnak, és populációjukat milliárdokban lehet mérni, másrészt pedig azért, mert hozzáférnek olyan evolúciós trükkökhöz, amelyek az összetettebb létformák előtt ismeretlenek - például kicserélik DNS-üket egymás közt – és képesek túlélni olyan rendkívüli körülményeket, amilyeneket az ember teremt ma világszerte riasztó ütemben.

Vannak azonban tudományos körökben, akik kételkednek abban, hogy a mikrobák szabadítanak majd meg minket a műanyag-válságtól.

A Nature-ben nemrégiben megjelent egyik tanulmány például megjegyezte, hogy sok olyan műanyagtípus van, amelyet soha nem tudnak hatékonyan enzimekkel felfalatni, mert túl nagy energia kellene kémiai kötéseik felbontására

Emellett még egy másik probléma is felmerül. A génmódosított mikrobákat szinte egyetlen ország sem meri különleges garanciák nélkül visszaengedni a természetbe, és ez érthető is. 1971-ben jelent meg Kit Pedler és Gerry Davis: Az 59-es mutáns, a plasztikevő című horror sci-fije, amelyben egy elszabadult vírus a levegőben fal fel repülőgépeket és házakat omlaszt össze. Bár nem valószínű, hogy ez a rémálom valóra válik, a génmódosításnak beláthatatlan következményei is lehetnek.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
A most még erős El Niño után nyárra megérkezik a La Niña
A változás Európa időjárására is hatással lehet, így ha a jövendölés beválik, akkor aszályos hónapok várhatnak ránk.

Link másolása

Most még az El Niño okoz gondokat, de hamarosan váltás lesz és a La Niña megerősödését várják a klímamodellek - írja az Időkép.

Tavaly az El Niño jelenség erősödött meg, ami melegebb, nedvesebb időjárást eredményezett az Egyenlítő környéki melegebb óceánfelszínnek köszönhetően. A klímakutatók szerint az erős El Niño nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi év lett globálisan a legmelegebb a mérések kezdete óta.

A trend azonban megfordulni látszik. A most még erős El Niño a következő hónapokban fokozatosan lecseng, átmeneti semleges időszakot követően nyárra egyre erősödő La Niña váltja fel.

Az El Niño és La Niña jelenségek áttételesen Európa időjárására is hatással vannak. Az átlagosnál hidegebb tengerfelszíni hőmérsékletet eredményező La Niña idején, 2022-ben hazánkban is rendkívül száraz, aszályos volt a nyár.

Ezek alapján nagyobb esély van egy szárazabb, mintsem egy csapadékosabb nyárra.

A La Niña idején a Csendes-óceán egyenlítői részén a felszínközeli tengervíz nyugat felé mozog. Amerika nyugati partjainál a távozó meleg víz helyére a mélyből hűvösebb víztömeg áramlik fel, ami kevésbé párolog, így ott szárazabb, aszályosabb időszak következik. A Csendes-óceán nyugati felében épp ellenkezőleg, a meleg tengervíz sokat párolog, így Ausztráliában és Ázsia keleti, délkeleti részén jelentős csapadékra, gyakran áradásokra kell készülni.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Durva számok: óriási ugrás várható a rákos megbetegedések számában 2050-ig a WHO szerint
77 százalékkal emelkedhet az évszázad közepén az egy év alatt azonosított daganatos betegek száma 2022-höz képest. A tüdőrák és a mellrák vezeti a szomorú statisztikákat.

Link másolása

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 2050-re több mint 75 százalékkal több lesz a rákos megbetegedés világszerte, mint manapság, írja a The Guardian.

A WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) szerint 2012-ben 14,1 millió új daganatos megbetegedést és 8,2 millió rákhoz köthető halálesetet regisztráltak világszerte. Tíz évvel később már 20 millió új betegről és 9,7 millió rák következtében elhunytról tudtak. Előrejelzésük alapján 2050-ben 35 millió emberről derül majd ki, hogy rákos, ami 77 százalékos emelkedés a 2022-es szinthez képest, miközben a daganatos betegségekhez köthető halálozások száma 18 millió fölé emelkedik.

Az IARC szerint a dohányzás, az alkoholfogyasztás és az elhízás kulcsfontosságú tényezők a rákos betegségek elterjedése mögött, ezen felül szerepe van még ebben a népességnövekedésnek valamint a populáció elöregedésének is.

Várakozásaik szerint 2050-re a legmagasabb jövedelmű országokban további 4,8 millió új megbetegedést regisztrálnak majd, de az alacsonyabb jövedelmű országokban lesz a legnagyobb arányú növekedés. Utóbbi országokban a rákos halálozás az előrejelzések szerint csaknem megduplázódik.

Az IARC globális rákmegfigyelő központja 185 országot és 36 ráktípust monitoroz. Felméréseik alapján 2022-ben világszerte tíz ráktípus okozta az új megbetegedések és halálesetek mintegy kétharmadát. Ezek közül a tüdőrák a leggyakrabban diagnosztizált rákos megbetegedés világszerte, mely az új esetek 12,4%-ért és a halálozások 18,7%-ért felelős. A mellrák a második leggyakoribb ráktípus, ami ugyan az esetek 11,6%-át teszi ki, az összes rákban elhunyt közül viszont csak 7% szenvedett ebben a betegségben. A további fő halálokok közé tartozik még a bél-, máj- és a gyomorrák is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
A kakis pelusból is pénzt csinál, és közben a környezetet is védi a magyar származású Tom Szaky
Világhírű cége, a TerraCycle több helyen megoldotta, hogy ne szennyezze a Földet a kidobható műanyag pelenka. Amerikában már mosodába szállíttatják a piszkos darabokat, sőt kiderítik belőlük azt is, hol tart a baba fejlődése.

Link másolása

Kedvelem a munkájukért rajongó interjúalanyokat. A szemétkérdésről végtelen szenvedéllyel beszélő Tom Szakyval immár harmadszor találkoztam. Kilenc éve Budapesten mesélt, hogyan vezetett útja a kendertermesztéstől a gilisztatrágya-gyártáson át az egyedülálló világcég, a TerraCycle megalapításáig. Hat éve Londonban beszélgettünk például arról, hogy Magyarországon miért nem gyűjt már semmit a cége, de Budapesten van a TerraCycle informatikai központja, 60 emberrel. Most újra Londonban találkoztunk, hogy megbeszéljük, mi változott.

Noha négyévesen hagyta el Magyarországot, folyékonyan lehet vele magyarul beszélni, csak ha elragadja a hév, akkor vált angolra.

2015-ben azt mondta, egyetlen nadrágja van, mert csak akkor vesz másikat, ha tönkrement, ami rajta van. Máig tartja magát ahhoz, hogy nem divatból vásárol újat, csak akkor, ha a régi elszakadt.

„100 éve egy átlagember két ruhát vett évente, és húsz évig használta. Ma évi 77-et vásárol és csak háromszor hordja, mielőtt kidobja”

– avat be az amerikai helyzetbe.

Tomnak 21 országban működik a cége. A szemétből nemcsak pénzt csinált, hanem komolyan foglalkoztatja, hogy ő se termeljen túl sok hulladékot, óvja a Földet.

A TerraCycle a világ egyik legnagyobb reciklálással foglalkozó cége. 2021-ben a Time100 az egyik legbefolyásosabb vállalattá választotta. Olyan ügyfeleik vannak, mint a Procter&Gamble, az Unilever, a PepsiCo vagy a Nestlé.

Az egyik legjobb változás volt az utolsó beszélgetésünk óta, hogy drasztikusan csökkent az utazásai száma.

„Egy évben nyolcszor repülök most, a Covid előtt százszor. Nem szeretek utazni, csak kellett”

- mondja.

A járványig nem voltak online előadások, megbeszélések, de ma már ez általános. Tom nemcsak azért örül, mert fárasztó folyamatosan úton lenni, hanem azért, mert a repüléssel végre nem szennyezi úgy a környezetet.

A TerraCycle bevétele is több mint a duplájára nőtt legutóbbi találkozásunk óta.

„2023-ban 78 millió dollár volt, előtte 74, tavalyelőtt pedig 71. Előtte 50, és azelőtt 30. Igy szokott működni, hogy pár évig nagyot nő, aztán pár évig lelassul. Később nő megint.”

Az irodákban is változott kicsit az élet, csak két napot kell bent tölteniük a munkatársaknak, hármat otthonról dolgozhatnak.

A Covid egyébként nem okozott semmi gondot a cégnél. A TerraCycle begyűjti a műanyag kesztyűket, szájmaszkokat is, a fél cég intézményekkel dolgozik, például védőfelszereléseket dolgoz fel. Mi most azt nézzük meg, hogy az egyéni fogyasztók szempontjából milyen változások vannak.

Tom szerint egyre több cikket írnak arról, hogy a szelektív gyűjtés, az újrahasznosítás nem jó. Szerinte ez azért van, mert sokan nem értik, hogyan működik, és mivel nem úgy, ahogy ők hiszik, azt mondják, hogy csalás, felesleges.

Példának a ruhák adományozását említi.

„Azt hiszed, hogy amit beteszel a dobozba, azt valaki meg fogja kapni és hordani fogja. Ez csupán 1-2 százalék Amerikában. 98 százalékot összenyomnak, és nagy kockákként eladják szegény országokban. 50 cent egy kiló. Ennek csak egyharmadát lehet eladni olcsón. Rengeteg túlhasznált, rossz ruha van az adományokban. Sok a túl nagy méret is. Meleg országban ki fog megvenni téli ruhát? A szegény országban hova dobják ki? Az óceánba, az erdőbe.”

Az emberek nem értik, hogyan készülnek, amiket megvesznek, és mi történik velük, ha már nem használják. Sokan azt sem tudják, hogy újrafeldolgozni valamit milyen folyamat, hogy például a kávékapszulák begyűjtése veszteséges, hacsak nem fizet valaki.

„Mindenképpen van költség, de hogyha egy cég vagy egy bolt kifizeti, akkor a népnek az ingyen van. Ha nem fizet a gyártó, akkor a fogyasztó fizethet.”

Országonként változik, hol, mit gyűjtenek, és hol kell fizetniük a fogyasztóknak.

Összesen ezerféle tárgyat dolgoznak fel újra Tomék. Sokfelé nem kell fizetniük a vevőknek a kávékapszulák, a csomagolási műanyag és az elektromos cigi leadásáért. Angliában viszont most indult egy program, ahol a fogyasztó fizet azért, hogy a nehezen újra feldolgozható hulladéka ne a szeméttelepet növelje, hanem készítsenek azokból új terméket. Ez a Zero Waste program. Meg lehet rendelni online pár ezer forintért olyan zacskókat, amikben egyféle hulladékot lehet gyűjteni, például csak szájápolási termékeket vagy csak kozmetikai tárgyakat, esetleg videó- és magnókazettákat vagy irodai cikkeket. Nagyon sokan gyűjtik az üres gyógyszeres leveleket, a kontaktlencséket, a gyerekjátékokat, a kutya- és macskaeledeles zacskókat. Ezeket el kell vinni egy csomagpontba, ahonnan a TerraCycle elszállítja és feldolgozza.

Lehet látni olyan változásokat is az elmúlt években, hogy egyre kevesebben szívnak normál cigarettát, viszont egyre több elektromosat használnak. Tom szerint egyre inkább nő a körülményesebben, drágábban újrafeldolgozható termékek száma, a tipikus szelektív tárgyak száma pedig csökken.

Tomék 4 országból voltak kénytelen kivonulni, mert ott nem volt elég pénz a speciális újrahasznosításhoz. Magyarországon kívül Izrael és Argentína nem tudott hasznot termelni. Törökországban pedig az volt a gond, hogy a nők nem vehették kézbe a szervezést.

„Amikor egy gyűjtést kezdünk, 91 százalékban a nők futtatják a programunkat, és csak 9 százalékban a férfiak” – magyarázza, mennyire meghatározóak a nemi szerepek ezen a területen is.

A szegénységre úgy tűnik, találtak megoldást. Nonprofit cégként dolgoznak. Thaiföldön kezdték ezt. Ott már 3 éve működnek.

„Ahol a cégeknek nincs elég pénzük fizetni, mert a piac nem elég nagy, ott jótékonyság van, más országok fizetik az ottani költségeket.”

Egymillió dollárt adnak össze évente európaiak és amerikaiak, hogy Thaiföld folyóiból kihalásszák a szemetet, mielőtt az bekerülne az óceánba.

„Szegény területeken úgy élnek, mint ötszáz éve. Csakhogy amit akkoriban fogyasztottak, mind ki lehetett dobni a vízbe, minden természetes volt, nem volt műanyag. A fejlődés óta viszont egyre több.”

Tom szerint a legnagyobb baj az, hogy még a műanyagdobozt, palackot sem tudják megvenni, hanem apró kis zacskókban árulják még a sampont is. Ezek a csomagolások nagyon olcsók, de senki nem akarja feldolgozni azokat. Falvakban és zsúfolt városokban próbálják eltűntetni gödrökben, de amikor jön az eső, az kimossa, és viszi a folyóba, onnan a tengerbe.

Tomék visszahozták a visszaváltást. Rábírtak cégeket, hogy olyan üvegben, dobozban áruljanak, amit ha visszavisznek a vevők, akkor újra lehet tölteni.

Ehhez Franciaországban, Japánban és Amerikában külön szekciók vannak bizonyos boltokban. A vevő fizet 50 cent betétdíjat, és visszakapja, amikor visszaviszi.

Nem könnyű meggyőzni a cégeket, mert módosítaniuk kell a csomagolási rendszert, új cserélhető tartályokra kell átállniuk. Körülbelül két év pluszmunka van vele. A tisztítást a TerraCycle szervezi.

„Ami már hússzor-harmincszor körbement, vagy valami eltört rajta, azt egyszerűen beolvasztjuk” – mondja, miközben mutatja, hogy milyen italok, kávék, szószok és egyéb ételek kaphatók visszaváltható üvegben, dobozban.

Példaként említi Franciaországot, ahol most 120 boltban lehet venni Loop-os termékeket. Hat hónap múlva ez 300 lesz, és még három másik hálózatban is lesz újabb 50-100 üzlet.

„Ez nem sok, de így megy lassan, így kell kezdeni.”

Nagyon bíznak ebben a befektetésben.

Az elmúlt 5 évben erre költötték a legtöbbet. Tom szerint az eddig beáldozott 40 millió dollárhoz még kell újabb 60 millió, hogy haszon legyen rajta.

Tengeri műanyagból is készítenek kozmetikai palackokat. Ez kicsit körülményesebb a termékeket eladó cégnek, mint a különleges termékek szelektív gyűjtése. Ott a gyártónak csak pénzt kell adnia, és Tomék hirdetik, mit, hol lehet leadni, és az újrahasznosításig megcsinálnak mindent. Itt a Terracycle csak begyűjti a szemetet és műanyag alapot gyárt. A palack előállítása, kipróbálása a gyártóra vár.

Fontos változás még a legutolsó találkozásunk óta, hogy

Tom gyerekeinek száma megduplázódott. Már három fia és egy lánya van. A pelenka-probléma megoldásával már sokszorosan szembesült.

A most 6 és 8 éves fia csecsemőkorában tapasztalta, hogy napi 5-10 pelenka mennyire növeli a háztartási szemetet, és az otthoni mosás sem egyszerű.

Először kifejlesztették a koszos darabok szétválasztását és komposztálását. Mutat is egy nagy dobozt, amivel például Hollandiában gyűjtenek.

„A telefonod ide teszed, hogy tudjuk, hogy ki vagy. Kinyitod, fizetsz, és bedobod a kakis pelust. Ebben az volt nehéz, hogy ne jöjjön ki a szag.”

Van olyan doboz is, amiben otthon is lehet bűzmentesen tárolni a koszos pelenkákat.

Mosható pelenkával sokan próbálkoznak már a világban, de a többség feladja, mert sok kellemetlenséget kell megoldani és időigényes is. Tomék erre azt találták ki, hogy

a kakis pelusért házhoz mennek és patyolatba viszik azokat.

A telefonján mutatja, hogy működik a rendszer.  48 pelenka és egy doboz a kezdő csomag. Egy gyerekre átlagosan 1300 dollárt kell így költeni, amíg nem lesz szobatiszta. Az eldobhatós pelenkánál 2800 dollárral lehet számolni. Vagyis nemcsak környezetkimélőbb, hanem olcsóbb is, ha okosan használják.

„A kicsit piszkost nem küldöd be, csak a nagyon kakisat. Ha ötből csak egyet, vagy épp tízből egyet küldesz mosni, akkor spórolsz. Átlagember ezt csinálja.”

Az amerikai szemétdomb 3 százaléka pelenka. Tomék hozzájárulnak, hogy ne nőjön, hanem csökkenjen ez a szám.

A pelenka újrahasznosítása

Egy másik találmányuk a csecsemők vizsgálata. Beküldik a koszos pelust, és abból kiderül, hol tart a baba fejlődése, hogyan működik az immunrendszere, kell-e módosítani az étrendjén. Ezt a mikrobiom vizsgálatot már két gyerekén is elvégezték.

Tom úgy látja, a szemét sokáig fog nekik munkát adni. A helyzet egyre rosszabb, hiszen a fogyasztók és a cégek is egyet akarnak, egyszerűt és olcsót. Arra vágynak, hogy több pénzük maradjon, illetve nagyobb legyen a haszon. Ez pedig egyre több szemetet jelent. Tom szerint a vásárlási láz egy olyan függőség, aminek egyszer vége lesz, így vagy úgy.

„Ha valaki szeret egy kábítószert, de még nem látja a testén, hogy baj van, akkor még használja. Ameddig majdnem meghal. De lehet, hogy meghal. Vagy változtat, és nem fogyaszt többet. Ugyanaz a helyzet a világban.”

„Ha például Kaliforniában a farmokból sivatag lesz, akkor kevesebb termék lesz, magasabb áron. A fogyasztás csökken. Azt remélem, hogy ha ezt a nép látja, akkor magától tud változtatni, de ez egy hosszú folyamat.”

A világ szomorú helyzete ellenére ő optimista. Angolul, teljes beleéléssel osztja meg, hogy

nagy problémákat csak úgy lehet megoldani, ha hisszük, hogy jót tehetünk, depressziósan csak negatív eredményt lehet elérni.

Azt mondja, ha feladná és semmit nem csinálna, az biztos bukás.

Tom pontosan tudja, mi érdekli, és aszerint halad az úton. Elmesélte, hogy 8-9 évesen már vállalkozó akart lenni, és 13 évesen meg is csinálta első üzletét. Webdesign cégében még egy alkalmazottja is volt.

Bár az egyetemen azt tanították neki, hogy üzletben a legfontosabb a pénz, és ez szerinte is elengedhetetlen, akárcsak az embernek a szívdobogás, de nem ez a cél. Ő olyan területtel foglalkozik, amivel kevesen akarnak. Élvezi, hogy itt van lehetőség olyan újításokra, amitől jobb lesz a környezetnek, az embereknek.

„Ezt én tudom egész életemben csinálni. Nehéz lenne, ha csak a pénzért kellene. Úgy nem tudnám. Kell az igazi cél.”

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Telepathy: Elon Musk emberi agyba ültetett chipje megváltást jelenthet a fogyatékkal élőknek
Azzal, hogy külső eszközök gondolati irányítására képes chip került egy élő ember agyába, új korszak kezdődhet, és nem csak a fogyatékkal élők számára. A cél idővel ipari, kereskedelmi, sőt, katonai felhasználás is lehet.

Link másolása

A héten bejárta a világsajtót a hír, hogy a Neuralink először ültetett emberi agyba mikrochipet, amit cikkünkben egy „szép új világ” kezdetének neveztünk. A félelmetes, mégis forradalmi találmány lehetővé teszi a felhasználónak, hogy a gondolataival irányítson külső eszközöket, például számítógépeket és robotokat.

Az agy-gép interfész elsődleges célja bevallottan az, hogy javítsa maradandóan sérült emberek életminőségét, de ennél azért jóval több lehetőséget rejt.

A chip véres kísérletek árán készült el

Elon Musk vállalata 2016 óta dolgozik rajta, hogy hatékony agyba ültethető chipet építsen, és ez nem ment minden botrány nélkül. A tudományos utazás, ami elvezetett az első elő ember koponyája alá operált implantátumig, főemlősök tetemeivel van kikövezve - hívta fel a figyelmet még 2022-ben a Physicians Committee for Responsible Medicine. Az állatkísérletek ellen küzdő non-profit szervezet a Neuralink dokumentumaira hivatkozva azt állította, hogy

a cég laboratóriumaiban legkevesebb 15 majom halt kínhalált, csak 2017 és 2020 között.

A vállalat nem cáfolta, hogy a kísérletek során állatok pusztultak el, de azt igen, hogy szenvedést okoztak volna nekik. Szerintük kíméletesen bántak velük és elaltatták őket - többet közülük elsősorban azért, mert eleve betegek voltak.

Mivel a kozmetikai és gyógyszeripartól sajnos nem idegenek az állatkísérletek, a közvélemény viszonylag hamar elengedte a dolgot, és már a legújabb eredményekre figyel, amelyek az amerikai gyógyszerfelügyelet által engedélyezett emberkísérletekből származnak majd.

Megváltást jelenthet a fogyatékkal élőknek

A január végén élő ember agyára kapcsolt, úgynevezett Telepathy vezeték nélküli chip megváltást jelenthet olyan fogyatékkal élők számára, akiknek gondot okoz például a járás, a kommunikáció vagy akár az, hogy az otthonukban ellássák magukat.

Ezen a ponton szögezzük le:

a beültetett eszköz (egyelőre és a közeljövőben) nem képes meggyógyítani, például paralízises betegeket, viszont komolyan javíthatja az életminőségüket azzal, hogy eszközöket irányíthatnak és üzeneteket küldhetnek vele, csupán gondolatokkal.

Ennek első bizonyítékait a 2023 őszén meghirdetett Neuralink PRIME (Precise Robotically Implanted Brain-Computer Interface) projekt emberkísérleteitől remélik.

A PRIME-ba kifejezetten olyan személyek jelentkezését várták, akik nyaki gerincvelő-sérüléstől vagy amiotrófiás laterálszklerózistól (akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői idegsejtek pusztulásával járó betegségben) szenvednek.

Egyikük – akinek a kilétét és egészségügyi állapotát a Neuralink nem hozta nyilvánosságra – 2024 január végén megkapta az első Telepathyt - közölte az X-en a cégtulajdonos. Elon Musk szűkszavú bejegyzésében csupán annyi állt, hogy a páciens alig 24 órával a beavatkozás után „szépen gyógyul”, az implantátum pedig ígéretes, hiszen máris jeleket küld.

A Telepathy működése

Egyszerre hozhat gyógyászati és üzleti sikert

Bár a kísérletet bevállaló első beteg állapotáról bizonyára jó ideig nem fogunk érdemi híreket hallani, az, hogy az implantátumot elég biztonságosnak tartották a beültetéshez, alkalmat ad a benne rejlő lehetőségek mérlegelésére.

A chip végső céljával kapcsolatban Musk azt nyilatkozta, „teljes agy-gép interfész lesz, amivel egyfajta szimbiózist érhetünk el a mesterséges intelligenciával”.

Ez az általa és a Neuralink által jegyzett tanulmány azzal számol, hogy a Telepathy kezdetben visszaadja a kommunikáció képességét olyan betegeknek, akik agyi, vagy más szervi sérülés miatt nem tudnak beszélni és írni. Ennél ugyanakkor jóval többet remélnek tőle.

Mint írták: egy napon visszaállíthatja az elveszett kapcsolatot az agy és a karok-lábak között, illetve akár robot végtagokat, esetleg exoskeletonokat (testen viselhető, külső robotvázakat) lehet majd vele irányítani. Utóbbi alkalmazások az egészségügyi felhasználásnál messzebbre mutatnak, mivel

az ember köré épített robotikai eszközök ipari, sőt, katonai területen is fontos kutatások tárgyát képezik.

Egy dolog ugyanakkor kevéssé valószínű: ép felhasználók aligha fogják igényelni, hogy invazív műtéti beavatkozással chip kerüljön a koponyájukba, és több elektródával az agyuk bizonyos rétegeire kapcsolódjon. Túl nagy ár ez csupán számítógépek gondolati vezérléséért cserébe – főleg egy olyan korban, amikor a mesterséges intelligencia asszisztensek gesztusokkal, szemkövetéssel és hangutasításokkal is képesek alkalmazásokat futtatni.

Nem Elon Musknak hívnák viszont a Neuralink tulajdonosát, ha nem lenne az egészségügyi felhasználásnál is komolyabb üzleti szándéka az eszközzel.

A legerősebb tippünk jelenleg az, hogy a Telepathynak idővel érkezni fog egy fejen, vagy fül mögött, külsőleg viselhető, egyszerűbb képességekkel bíró változata, ami nem gyógyászati, hanem szórakoztató célok kiszolgálására, ne adj’ isten a milliárdos által szintén birtokolt Tesla autóinak irányítására lesz alkalmas.


Link másolása
KÖVESS MINKET: