JÖVŐ
A Rovatból

Genetikailag módosított babák, önmagukon kísérletező biohackerek a Netflix új sorozatában

Az Unnatural Selection megmutatja, hogy a jövő már itt van, minden szépségével és veszélyével. Csak épp nem figyelünk eléggé.

Link másolása

Hol tart ma a génszerkesztés? És jó vagy rossz ez nekünk? Ezeket az alapkérdéseket teszi fel a Netflix több éven át forgatott, kontinenseken átívelő dokusorozata, méghozzá nemcsak elméleti síkon, hanem konkrét példákat bemutatva, és a szereplők történetét éveken át követve.

A kis Jackson Kennedy álma, hogy első emberként lépjen a Marsra. A kisfiú tudja, ehhez tökéletesen kellene látnia. Ő azonban alig lát, és a helyzet napról napra csak romlik.

Édesanyja már kiskorában észrevette, hogy nem figyeli az arcokat. Orvosról-orvosra jártak, mire kiderült, hogy Jackson mindkét RPE-65-ös génje hiányzik. Az egyiket az apjától, a másikat az anyjától kellett volna örökölnie. Azt mondták nekik, a betegség oda vezet, hogy a kisfiú idővel teljesen megvakul. Egy új géntechnológiai eljárás azonban lehetővé tette, hogy megműtsék. A dokumentumfilm végigköveti a család sorsát, ahogy a műtétre készülnek, ahogy a beavatkozás alatt odakint izgulnak, ahogy lekerül a kötés, és ahogy Jackson életében először beül egy gokartba, úgy, hogy lát.

"25 éve vagyok a szakmában, és most tapasztalok ilyet először"

- mondja a kisfiút vizsgáló szemész. Íme egy példa arra, hogy a géntechnológia mennyi mindent változtathat meg.

VIDEÓ: a filmsorozat trailere

A filmsorozat az alapoktól indulva elmagyarázza, mi az a genom, mekkora áttörés volt az emberi géntérkép elkészítése, majd hogyan kezdték el megérteni a tudósok, miként alkot meg egy embert a kód, és miként sérül egy betegség hatására. A 6,4 milliárdos genetikai kódban ugyanis már egyetlen betű megváltoztatása is súlyos betegséget okozhat.

Bemutatják a CRISPR-Cas9 módszer felfedezését is, ami lehetővé tette, hogy módosítsunk a DNS-ben lévő géneken.

"Találtunk egy fehérjét egy baktériumban, ez vezetett a génszerkesztés technológiájának alapvető megváltoztatásához" - magyarázza a filmben Jennifer Doudna, a Berkeley Egyetem professzora, aki részt vett a felfedezésben. "Úgy működik, mint egy molekuláris szike, csak programozható. Irányíthatjuk, hol változtasson a DNS-szekvenciában. A fehérjében lévő kémiai hasítók felveszik a pozíciójukat és elvágják a DNS-t, úgy, hogy a vágás felülete sima legyen, közben pedig beépítik a változtatást."

Ezzel elméletileg bármilyen genetikai alapú betegség gyógyíthatóvá válik.

"Ha csak pár éve megkérdezte volna, hogy ez lehetséges-e, csak nevettem volna" - mondja a tudós.

A Netflix sorozata szerint a CRISPR segítségével nemsokára úgy másolhatjuk, vághatjuk ki vagy illeszthetjük be a DNS kódjait, ahogy azt egy szövegszerkesztőben tesszük.

"Mindez az élet könyvének újraírását jelentheti. Épp egy forradalom zajlik" - mondja Juan Izpisua Belmonte fejlődéstani biológus. Ő olyan halakat, egészen pontosan zebradániókat vizsgál, amelyek, ha kimetszik a szívüket, képesek újat növeszteni helyette. Azt kutatja, mit kell ki- vagy bekapcsolni a genomunkban ahhoz, hogy erre mi is képesek legyünk.

Belmonte a filmben megmutatja, hogy egyetlen gén hozzáadásával hogyan növeszt új lábat egy csirkeembrió.

Hisz benne, hogy nemsokára az emberek is újranöveszthetik végtagjaikat, szívüket, vagy bármilyen más szervüket.

A CRISPR azonban nemcsak gyógyításra alkalmas, hanem arra is, hogy tökéletesebb embereket hozzanak létre vele. És innentől sok-sok morális, etikai kérdőjel következik, ami végighúzódik a sorozat összes epizódján.

Nem az a kérdés, képesek vagyunk-e rá, hanem az, megtesszük-e? - hangzik el a filmben az előttünk álló szédítő lehetőségekről.

"Abban mind egyetértünk, hogy a betegségek meggyógyítása helyes. De abban nem biztos, hogy mind egyetértünk, jó vagy rossz, ha megpróbálunk javítani a szellemi vagy fizikai képességeinken." - mondja Belmonte.

És az is egy nagy kérdés, ki dönt majd ezekben a kérdésekben?

A film egyik főhőse dr.Josiah Zayner, a világ egyik legismertebb biohackere, aki korábban a NASA-nak dolgozott. Olyan baktérium előállítása volt a feladata, amelyekkel az űrhajósok képesek lesznek életben maradni a Marson. De aztán kilépett.

Biohackerként azzal vált híressé, hogy egy konferencián élő adásban adott be magának egy génmódosító injekciót.

Azt mondja, ő azért küzd, hogy a génsebészet előnyei mindenki számára hozzáférhetővé váljanak. Ne csak néhány óriáscég állítson elő dollármilliókba kerülő gyógyszereket, ne csak a gazdag emberek tehessék magukat genetikai módosításokkal "szuperemberekké".

"Mi történne, ha demokratizálnánk a helyzetet? Ha valaki kifejlesztene egy mindenki számára könnyen alkalmazható módszert?" - teszi fel a kérdést a sorozatban diákjainak. Mindez azonban nemcsak elmélet, ő meg is csinálta.

Leegyszerűsítette a CRISPR eljárást, és olyan, 140 dollárért megvásárolható otthoni génsebész készletet állított össze, amivel bárki a saját garázsában hozzákezdhet genetikai kísérletekhez.

VIDEÓ: Zayner a YouTube-on mutatja meg a módszereit

A neten megvehető dobozban van DNS, CRISPR komponensekkel, baktériumokban replikálva. Vannak benne műanyag kémcsövek, kesztyűk, és tett bele a baktériumok növekedéséhez szükséges tápanyagot is. Még példakísérletet is mellékel egy olyan baktérium létrehozásához, ami kedvezőtlen körülmények közt is képes a túlélésre. És haladó genetikai útmutatót ad azoknak, akik ennél is tovább mennének.

David Ishee például kutyákat akar genetikailag módosítani. "Nincs phd-m, sőt, diplomám sincs, csak érettségim" - meséli magáról a Mississippi államban élő tenyésztő. Azt mondja, ő azt hitte, hogy DNS-t kinyerni és módosítani több millió dollárba kerül. Óriási labor kell hozzá, meg kutatócsoport. "De minden fenn van a YouTube-on." - meséli.

Ő szintén rendelt Zayner 140 dolláros otthoni génsebész készletéből, és elszántan kísérletezik a kutyáin.

Azt mondja, ha csinálna egy világító kutyát, az elég egyértelmű lenne mindenkinek.

De a fő célja nem ez. A nagy állatok gyorsan öregszenek és kimúlnak, ezen szeretne változtatni.

VIDEÓ: génsebészet otthon

"Ha mindenki számára hozzáférhetővé tesszük ezeket az eszközöket, az teljesen megváltoztatja a hatalmi egyensúlyt" - mondja Zayner optimistán az első részben, hogy aztán az utolsóban rádöbbenjen arra, a szavainak mekkora súlya is van, ha hús-vér emberekről van szó.

Az általa összeállított instant csomagot ugyanis nemcsak arra használják, hogy világító kutyákat próbáljanak vele létrehozni, hanem például arra is, hogy megtalálják a HIV gyógyszerét.

A filmben bemutatják a HIV fertőzött Tristan Roberts történetét, aki saját magán végez genetikai kísérleteket.

Ezt az amerikai törvények nem tiltják, a lényeg, hogy magának adja be az injekciót. A HIV fertőzött fiú azt mondja, nem érdeklik a kockázatok, mert sokkal nagyobb a tét: már évek óta amúgy is a halál árnyékában él, és ha sikerrel járnak, milliókon segíthetnek vele. Egy Ascendance Bio nevű startuppal közösen dolgoznak, és Tristan a kamerák előtt be is ad magának egy N6 nevű kísérleti szert, csakhogy az első adagtól nem tapaszatal semmilyen változást.

VIDEÓ: Tristan beadja magának az N6-ot

Ennek ellenére az Ascendance Bio már előrendeléseket vesz fel a neten a készítményre. "Mit gondoltak, hogy lesz belőle pénz?" - kérdezi Aaron Traywick, a cég tulajdonosa a filmben, amikor kérdőre vonják. Azzal érvel, eddig ő finanszírozott mindent, és pénz nélkül nem tudnak tovább dolgozni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Megjelent az első humanoid robot a kecskeméti Mercedes-gyárban, ha beválik, embereket válthat ki
Ezt a példányt még csak tesztelik, de hamarosan mindennapos lesz a gyárakban, emberek mellett dolgozó, betegeket ápoló vagy háztartásvezető humanoid robotok látványa.

Link másolása

Egy-két generációval ezelőtt távoli jövőben játszódó tudományos-fantasztikus filmek csodájának számítottak, de a humanoid robotok az utóbbi évtizedben olyan tempóban fejlődtek, hogy kézzelfogható közelségbe került az üzleti mellett az otthoni alkalmazásuk is. Az utóbbi idők legnagyobb robotikai sikerei: Digit, GR-1, Figure 01, Atlas, NEO és például Apollo. Ezek az önálló cselekvésre képes eszközök lökdösnek közelebb bennünket a Jetson család valóságához.

Apollo

A látványos, összetett humanoid a legfrissebb világszenzáció: március közepén jelentették be, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban zajlik a próbaüzeme – írja a The Robot Report. Apollót egyelőre csak tesztelik: arra keresnek választ, hogy mennyire tud hatékony lenni a rá osztott szerepben, ami pillanatnyilag alkatrészek ellenőrzése és üzemen belüli kiszállítása a gyártósorra.

Az autóipari vállalat kíváncsian figyeli, mennyire képes helytállni az emberre tervezett és méretezett létesítményben.

A robotot gyártó amerikai Apptronik közölte: a cél az, hogy a humanoid meglévő üzemekben is bevethető legyen, magyarán ne igényelje az infrastruktúra drága átalakítását, mégis rá lehessen bízni fizikailag megterhelő, ismétlődő és unalmas feladatok automatizálását. A magassága 173 centiméter, a tömege 73, a teherbíró képessége pedig 25 kilogramm és kifejezetten arra készült, hogy ipari terekben működjön az emberek mellett.

Digit

A puritán megjelenésű humanoid az Agility Robotics terméke, ami annyiban előrébb jár a fentebb írt Apollónál, hogy idén várhatóan tömeggyártásba kerül, és az első példányait 2025-ben kézbesítik is. A gyártó elsősorban arra tervezte, hogy emberek asszisztense legyen, például raktárakban és elosztóközpontokban történő anyagmozgatás során.

Komoly fenyegetést jelent a logisztikai ágazat fizikai munkásai számára, hiszen bár túl nehezet nem emelhet (max. 16 kilogrammot bír el), 16-24 órán keresztül folyamatosan robotol, cigi-, kávé- és ebédszünet nélkül.

A 175 centiméter magas, 65 kilogrammos humanoid stabilan mozog gyepen, kavicson, járdaszegélyek között és lépcsősorokon is, miközben, ha a helyzet úgy kívánja, előre-hátra sétál, oldalaz, helyben megfordul vagy guggolva halad. A raktári kétkezi munka hóhérából már az első gyártási évben tízezret terveznek összeszerelni, az oregoni Salemben található üzemben.

GR-1

A marcona nevű humanoid kevésbé a kommunikációra, sokkal inkább kooperatív és támogató feladatokra készül. A kínai Fourier Intelligence munkája, ami azért érdekes, mert ez a vállalat eddig főleg rehabilitációs robotikai eszközökről, például mozgáskorlátozottak és szociális gondozásban résztvevő időseket támogató exoszkeletonokról volt ismert.

A sanghaji Mesterséges Intelligencia Világkonferencián tavaly bejelentett robotot a „megtestesült AI” jelzővel mutatta be a gyártó, amelynek oldala szerint a GR-1 már tömeggyártásba is került. A bionikus torzó emberszerű, 54 szabadságfokkal rendelkező mozgást tesz lehetővé – ezt nemrég precíziós mozgást igénylő tevékenységgel: dobolással demonstrálta a cég.

Így dobol a kínai humanoid

A GR-1 ember-gép interakcióját mesterséges intelligencia támogatja, és komolyan aggódhat miatta a konkurencia, mert 5 kilométer/órás sebességgel képes járni és ha kell, akár 50 kilogramm terhet is megemel, majd cipel, ami a humanoidok között tulajdonképpen unikum.

NEO

A norvég 1X Technologies terméke a GR-1 európai kihívója lehet. NEO-t a piacon elérhető EVE nevű, kerekeken guruló eszközből fejlesztettek tovább. Az előd kiskereskedelmi és logisztikai felhasználásra termett, míg

NEO már kevésbé ipari, sokkal inkább háztartási vagy gondozási célú humanoid lesz.

A fejlesztésére nemrég 100 millió dollárt sikerült összekalapolni a befektetőktől, ami szinte biztosan elég lesz a sorozatgyártás beindítására. Ami azt illeti, a képességei már most zavarba ejtőek: normál emberi tempóban sétál (4 km/h) és fut (12 km/h), egy feltöltéssel akár 2-4 órás üzemidőt produkálva. A magassága 165 centiméter, a tömege pedig azzal együtt is csupán 30 kilogramm, hogy akár 20 kilogrammot emel és hordoz.

Atlas

Nem hagyhatjuk ki a sorból a világ egyik legismertebb robotikai gyártóját, az amerikai Boston Dynamics vállalatot. A ma már a Hyundai csoport tulajdonában lévő cég a sokoldalú Spot nevű robotkutyával vált világhírűvé, és éppen emiatt lett érdekes az őt felvásárló anyaszervezetnek, ami autóipari lehetőséget (sétáló kocsi - komolyan!) látott meg benne. A Dynamics legutóbbi remekműve az Atlas humanoid, aminek a fejlesztése régóta zajlik, többnyire teljes titoktartás mellett, de nemrég végre munkavégzés közben is bemutatták.

Önállóan dolgozik a gyárban

A videón jól látható, hogy Atlas a szenzorai segítségével tapogatja le a rábízott autóalkatrészeket, amelyeket teljesen automatikusan megfog, leemel és a célállomásra visz, majd tárolókba helyez. Az automatizálásnak olyan fokát sikerült elérni vele, ami bár kevésbé látványos, mint a korábban megosztott dinamikus parkour videók, ám

azokkal a mutatványokkal ellentétben már nem előre programozott, automatikus mozdulatsorokról, hanem önálló cselekvésről van szó, ami óriási különbség.

Atlas egyébként 150 centiméter magas, 89 kilogramm és 9 km/h-s sebességgel szedi a lábait. Elsősorban ipari felhasználásra szánják.

Figure 01

Ez, az Atlas vetélytársaként is értelmezhető humanoid a jelenlegi legnagyobb ígéret, amit az is bizonyít, hogy a csupán 2021-ben, Google mérnökök által alapított gyártója olyan befektetőket győzött meg a benne rejlő lehetőségekről, mint a Samsung, a Microsoft, az Nvidia, az Amazon és az OpenAI.

A Figure AI kifejezetten veszélyes, monoton vagy az ember számára túlságosan összetett feladatok ellátására tervez robotokat,

így rögtön az első termék, a Figure 01 is a bányászat, az építőipar vagy a katasztrófaelhárítás területére készül. Az általános célú robot fejlett látási, mozgási, manipulációs és kommunikációs képességekkel fog rendelkezni, miközben képes lesz tanulni a környezetéből vagy interakcióba lépni az emberekkel.

A San Franciscó-i startup már 2024-ben piacra dobná az első Figure 01-eket, ami felé januárban öles lépést tettek: a BMW egyik üzeme elkezdte tesztelni az egyik prototípust. A Figure 01 magassága 170 centiméter, a tömege 60 kilogramm. A jelenlegi sebessége 4,3 km/h, a hasznos teherbírása 20 kilogramm, az üzemideje pedig öt óra.

Izgalmas évtized elé nézünk

Borítékolható, hogy a humanoidok a 2020-as évek végére annyira megszokott jelenséggé válnak a fejlett technológiai, logisztikai és autóipari vállalatok üzemeiben, mint a mai targoncák vagy robotkarok. A kétlábú robotkollégák fejlesztése egyre több befektetést vonz: a piackutatások alapján 2020-ban 7,4 milliárd, 2021-ben 8,5 milliárd, 2022-ben pedig már 10,3 milliárd dollár ment el erre a célra.

A technológia piaca ennél is nagyobb növekedés előtt áll: a Markets and Markets szerint a 2023-as 1,8 milliárdról 2028-ra már 13,8 milliárd dollárra fog nőni a globális forgalmuk, ami évi több mint 50 százalékos növekedést jelent. Mivel a humanoidfejlesztésre szánt összeg és a szegmens értéke is nagy tempóban nő, a tömegtermelés idővel elég olcsóvá tesz bizonyos általános célú robotokat ahhoz, hogy ne csak ipari környezetben, hanem háztartásokban, szociális gondozásban, katasztrófaelhárításban is megjelenjenek, feltehetőleg a 2030-as évek elejétől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: