A Tisza nevében címmel készített filmet Ljasuk Dimitry természetfilmes a kárpátaljai hulladékproblémáról. Az 55 perces dokumentumfilm négy országban, Ukrajnában, Magyarországon, Szerbiában és Romániában játszódik. A film tíz szereplő érzésein és történetén keresztül, egyedi módon mutatja be a környezetszennyezés határokon átívelő problémáját. Fő célja a probléma okainak megértése, a probléma megoldására nyújtott törekvések szemléltetése és további megoldások keresése.

VIDEÓ: A Tisza nevében

Folyóink szennyezettsége és a probléma megoldása egyre sürgetőbb feladata lett világunknak.

Viktor Bucsinszky és Franz Béla kárpátaljai környezetvédők, a hulladékprobléma enyhítése érdekében néhány éve nyitottak egy kisebb, ámde annál hatékonyabb hulladékkezelő udvart, ahol a szelektív hulladékot csoportosítják. A filmben a rendező személyesen kíséri végig küzdelmes hétköznapjaikat. Kézen fogja a nézőt és elviszi magával Kárpátaljára, majd egészen a Duna-deltáig és a Fekete-tengerig. Bemutatja a főszereplők céljait, motivációját és azt is, hogy missziójuk során milyen nehézségekbe ütköznek. A film további történetei során a kárpátaljai hulladékprobléma okaira is fény derül.

A film egyik fő célja, hogy szemléltesse a pozitív szándékot és igyekezetet, amit magyar és ukrán aktivisták tesznek a probléma megoldásáért.

De vannak helyzetek, amikor a hétköznapi emberek és a szervezetek tehetetlenek. Ilyen például a rahói szeméttelep problémája, közvetlenül a Tisza partján. Ezért fordul a rendező Ukrajna elnökéhez Volodimir Zelenszkijhez. Maga a film egy üzenet az elnökhöz, a Tisza nevében.

A film fő célja, hogy megértsük a problémát, és azt is, hogy milyen felelősséggel tartozunk a természet, a folyóink, tengereink iránt. Emellett megoldást próbál mutatni arra is, hogy mi emberek mit tehetünk azért, hogy a helyzet változzon. Mindezt egy aktuális és nagyon közeli helyszínen Kárpátalján. A film nem hibáztat, nem felelősöket keres. Hanem biztat és remél. Történeteivel és megközelítésével emberközeli és életszerű.

A filmet rendezte, írta, fényképezte és vágta Ljasuk Dimitry. Elmondása szerint a film elkészítését saját forrásból valósította meg. Nincs támogató, szponzor, reklámtartalom, adományozó. Ezzel is szeretné megőrizni a film függetlenségét. A film 8 nyelvű felirattal is elérhető (ukrán, román, szerb, szlovák, orosz, angol, német és magyar).

Így vall magáról és a Tiszához fűződő kapcsolatáról:

Úgy gondolom, hogy egy ember nem csak egy másik ember iránt érezhet mély szeretetet és kötődést, hanem egy folyó — vagy akár hegy, erdő, tenger — iránt is. Ha szeretünk valakit, akkor kiállunk mellette, védelmezzük vagy megpróbálunk tenni érte. A Tiszát az utóbbi évtizedekben nagyon sokat bántottuk. Csak elveszünk tőle és nem adunk. Ezzel nem csak a folyót, hanem teljes élővilágát sanyargatjuk.

Határainkon túlról érkezett és a helyi szeméttel együtt olyan mintha sosem lenne vége ennek a küzdelemnek. A szemét csak jön és jön és egyre csak gyűlik. Én pedig tenni akartam valamit!

Számomra a probléma megfilmesítése és emberközelibbé tétele egy eszköz a hulladékprobléma elleni harcban.

Szerettem volna egy olyan filmet készíteni, amivel egy nagyon érzékeny és súlyos témát próbálok meg feldolgozni és történeteivel befogadhatóvá tenni. Nem csak a magyaroknak és kárpátaljai lakosoknak, hanem a Kárpát-medence nemzeteinek szánom a filmem. Szeretném, hogy a film hatására az emberek elgondolkodjanak és cselekedjenek, bárhol is élnek és bármilyen körülmények között.

Egészen a Fekete-tengerig vezetem a nézőt. Mert nem csak Kárpátalját és Magyarországot érinti a probléma. Mert nem csak ezen a két helyen szemetelnek és nem csak nálunk próbálnak tenni ellene. Szerettem volna megmutatni, hogy hogyan érezhet az ottani ember ezzel a problémával kapcsolatban.

A Fekete-tenger Európa legszennyezettebb tengerévé vált. De nem a kárpátaljai hulladékhelyzet miatt. Ez egy rendszerszintű globális probléma, a kormányok és a vízgyűjtő területén élő 180 millió ember felelőssége. Mindannyiunk felelőssége. Amikor sajnálkozunk azon, hogy mi van a Tisza magyarországi szakaszán, akkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az alattunk lévő országok a magyar szemetet is „megkapják”. Ezért szerettem volna arról is meggyőződni, hogy a mi szemetünk vajon eléri-e a tengert.

Ha Kárpátalján változás történik, az jó a Tiszának, jó Magyarországnak, a Dunának és a tengernek is. Ezzel párhuzamosan már csak arra kéne figyelni, hogy mi is mindent megtegyünk a saját hazánkban a probléma megoldására. Mert ez Magyarországon is óriási probléma még mindig. Nyilván óriási előnyünk van Kárpátaljához és Ukrajnához képest ezen a területen. De pont annyira van lemaradva Ukrajna Magyarországtól, mint mi Dániától.

Végezetül csak gondoljunk bele...

Ha nem lenne Budapesten szemétszállítás, akkor mit tennél a szemeteddel? Hova tennéd? Az utca végére? Az erdőbe? Gyártelep mellé? Vagy a Rákos-patak partjára? Még mindig bőven akad Magyarországon olyan hely, ahol kiborítjuk tonnaszámra a szemetet. Vagy pecázás, kempingezés, piknik után hagyjuk ott a szemetet.

A filmes tavaly a Tiszán egy kis szigetre vonult önkéntes karanténba. Erről is mesélt nekünk: