2024-ben indulhat az első magyar kereskedelmi műhold, már megvan az üzemeltetője
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója felfüggesztette a 4iG-törzsrészvények, illetve a meghatározott származtatott eszközök tőzsdei kereskedését hétfőre, a kereskedési idő kezdetétől, a kibocsátó kérésére.
A 4iG Nyrt. jogelődjét 1990-ben egyedi szoftveralkalmazások fejlesztésére alapította magyar fejlesztők egy csoportja, akik célul tűzték ki, hogy a hazai piacon meghatározó kompetenciát építsenek fel Java, Ingres és más nyílt szabványú és forráskódú technológiákra.
A 2004-es tőzsdére lépése óta a cég több sikeres akvizíciót hajtott végre, így szélesítette tevékenységi körét, termékportfólióját. A holding leányvállalatai alkalmazásfejlesztéssel, vállalatirányítási rendszerek bevezetésével, informatikai infrastruktúrával, IT üzemeltetéssel, szervizszolgáltatással, üzleti intelligenciával, bankinformatikával és IT alkalmazások integrációjával foglalkoznak.
A 4iG részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, legutóbbi záróára 637 forint volt, éves minimuma 285,50 forintot, éves maximuma 991 forintot ért el.