KULT
A Rovatból

Schwarzenegger sehol sem lenne a barátai nélkül – megnéztük az Arnold című netflixes doksit

Egy ember, három élet. Arnold Schwarzenegger hihetetlen életéről készült most egy háromrészes dokumentumfilmsorozat a Netflixen. Nem igazán megy a dolgok mélyére, de tisztességes és szórakoztató lett a végeredmény.


Először is szeretném tisztázni: Arnie az egyik gyerekkori hősöm. Pont jókor voltam jó helyen, hogy rajta keresztül ismerkedtem meg a hollywoodi filmek összes zsánerével. A vígjátékot az Ikrekkel és az Ovizsaruval, a horrort a Ragadozóval, az akciót a Kommandóval és az Utolsó akcióhőssel, a sci-fit a Terminator szériával és Az Emlékmással szerettem meg, így elmondhatom, hogy behatóan ismerem elpusztíthatatlan hősünk filmes karrierjét. Így magam is meglepődtem, hogy a Netflix-széria még nekem is tudott újat mutatni.

A háromrészes sorozat első epizódja hősünk sportolói karrierjéről és a fiatal koráról szól, viszonyáról a világháborúból vesztesként hazatérő apjával, aki megkeserítette gyerekkorát. Bátran elmondhatjuk, hogy amin fiatal korában Arnold és bátyja átment, az a mai világban kimeríti a gyermekbántalmazás minden fogalmát. Apja rendszeresen verte fiait és folyamatosan egymással versenyeztette a testvérpárt, direkt egymás ellen uszította őket.

Nem csak fizikai bántalmazásról beszélünk, hanem kemény lelki terrorban is részük volt.

Ez volt a legnagyobb hajtóerő az életében és valószínűleg ennek köszönheti, hogy elképesztő akaratereje és kitartása van. Ez segítette, hogy mihamarabb elszabaduljon szülővárosából, Thalból. Ugyanakkor testvére kevésbé volt szerencsés. Egészen fiatalon, mindössze 25 évesen, alkoholmámoros állapotban egy autóbalesetben vesztette életét.

Arnold nem hibáztatja az apját, próbálja megérteni az ő helyzetét is. Egy rettenetesen depresszív időszak volt ez Ausztria történelmében, apja poszttraumás stresszben szenvedett és emellett még alkoholista is volt. Fiatal korában a menekülést a sport jelentette. Külön érdekesség a motivációja. Moziban látta a Reg Park főszereplésével készült Herkules című filmet és

egyszerűen megszállottja lett a tökéletes férfi izomkolosszusnak.

Míg más fiúknak szép nők képeivel volt tele az ágya feletti fal, addig Arnoldnak félmeztelen, olajozott férfiakkal. Hiába tiltakozott ellene a családja, elkezdte kalandjait a testépítés világában, és hihetetlen sikereket ért el egészen fiatalon, mindennemű családi támogatás nélkül. Szinte mindent megnyert 28 éves korára, amit a testépítés világában el lehet érni.

Ekkor lépünk át a filmek világába a második résszel. Amikor visszavonult a testépítéstől, átköltözött Amerikába és a barátai segítségével gyorsan nagy vagyonra tett szert. Korábbi ügynöke kitanította a pénz világáról is, és jó befektetéseknek köszönhetően a színészi pályafutását már milliomosként kezdte, így nem volt szüksége a kis szerepekre. A legfőbb problémája az volt, hogy nem vették komolyan. Ő nem csak színész akart lenni, hanem filmsztár. Első szerepe a Herkules New Yorkban című szörnyűség, ami hatalmas bukásnak bizonyult.

Érdekesség, hogy nem csak a testépítő karrierjét köszönhette Herkulesnek, de a filmes karrierjében is ez volt az első megálló.

Legelső sikere a Pumping Iron című dokumentumfilm, majd a szintén testépítőkről szóló Stay Hungry volt. Ez a két sikeres film egymás után kinyitotta számára azokat a bizonyos hollywoodi ajtókat.

Több kisebb szerep után elérkeztünk az áttöréshez: Conan, a Barbár. A film producere nem akarta elsőre Svarcit, mert nem találta szimpatikusnak, de a Conan rendezője kizsarolta, hogy az izompacsirta lehessen a főszereplő, és innentől nem volt megállás. Terminator - A halálosztó, egy kis költségvetésű akciófilmnek indult, de Arnie annyira jó választásnak bizonyult a gyilkológép szerepében, hogy a 80’-as évek közepére megkerülhetetlen névvé vált a filmes piacon.

Egymást követték a sikerek: Kommando, Predator, A menekülő ember, A vörös zsaru, Ikrek, Terminátor 2 – Az ítélet napja.

Bár néha akadt egy-egy kudarc, nem lehetett megállítani. Silvester Stalonne-val való rivalizálására is kitérnek a sorozatban, megszólal például maga Sly is. Ez az epizód nagyon erős star-powerben. Az interjúk egytől-egyig érdekesek és olyan apró részleteket osztanak meg Arnie életéből, hatalmas nevek kíséretében, melyekről még én se tudtam. Elég, ha csak James Cameron, Danny DeVito, Jamie Lee Curtis vagy Linda Hamilton nevét említjük Sly mellett. De rajtuk kívül is akadnak még sztárok a filmgyárból, akik bepillantást engednek Schwarzenegger múltjába.

Végül jött a harmadik, egyben utolsó rész, ami a hollywoodi csillogás utáni életére koncentrál. A sorozat külön kiemeli, hogy politikai karrierje során mennyire próbálta a „bipartizan” hozzáállást erősíteni, miután megválasztották Kalifornia állam kormányzójának. Ez azt jelenti, hogy hiába volt republikánus jelölt, mint kormányzó, meghallgatta a demokraták véleményét is. Például a kampányfőnöke egy demokrata, leszbikus, abortusztámogató hölgy volt, ami a nyitott szemléletét is jelzi. Egész élete folyamán jó emberekkel vette körbe magát, Arnold hangsúlyozza is, hogy sértőnek érzi, amikor „self-made man”-nek nevezik, mert nem csak magának köszönhette a szerencséjét.

Schwarzenegger hiába kitartó és tehetséges, barátai nélkül sehol nem lenne.

Hihetetlen kisugárzásának, pozitív hozzáállásának, valamint szó szerinti és átvitt értelem vett karizmájának tulajdonítja sikereit. Politikai pályája is nagyon érdekes volt, a sikeréhez vezető út is, illetve a folyamat, amit azért túlzottan pozitívan mutatnak be, valószínűleg azért, mert Arnie-hoz közeli forrásokból származtak az információk. Úgy gondolom, ha Amerikában született volna, akár az elnökségig is elviszi a politikai karrierjét.

Nem mondom, hogy tökéletes dokumentumfilm az Arnold, de szórakoztató és informatív. Nagyon jók az interjúk, egyértelműen Arnie hírnevét öregbítik és próbálják pozitív fényben feltüntetni, nem érdemtelenül. Az időzítés sem a véletlen műve, a Fubar című sorozatának most volt a premierje a Netflixen,

ez azért jó reklám mindkét tartalomnak.

Fontos kiemelni, hogy a negatív történéseket is próbálják szépíteni. Említik a zaklatásokat a kilencvenes évekből, illetve a zabigyerekét is. Nem véletlen, hogy exfelesége, Maria Shriver sem szólal meg a sorozatban. Ha ezeket a problémákat is jobban bemutatják, sokkal jobb lehetett volna a széria.

Úgy gondolom, ha valaki nem igazán ismeri Arnold életrajzát/filmográfiáját, de azért otthon van a testépítés, Hollywood, vagy a politika világában, annak érdekes lehet a doksi. Aki pedig rajongója az osztrák óriásnak, annak egyenesen kötelező Lesley Chilcott filmje. Jó érzéssel álltam fel a képernyő elől és mindenkit csak buzdítani tudok a megnézésére. Sose feledjük Arnold mottóját:

legyél bármiben is ügyes vagy ügyetlen, próbálj meg mindig hasznos lenni.

Az Arnold című, háromrészes dokumentumfilm-sorozat megtekinthető a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: