MÚLT
A Magyarországról indult fiú kemény munkával érte el, hogy 1955-ben megkapja a Mr. Universe címet. Sikerei másokat is inspiráltak.
MÚLT
Negyvenhat éves korában, tragikus hirtelenséggel vesztette életét az ország egyik legismertebb testépítő-erőemelője. Kathi Bélát felesége és öt éves kislánya is gyászolja.
MÚLT
Elsőre a Tiszta románc és a Született gyilkosok ugrott be a film megnézése után. Ez a két cím pedig igencsak dicséret a Kivérző szerelem alkotóinak. Lássuk, hogy sikerült Kristen Stewart leszbikus bosszúfilmje.
MÚLT
Egy ember, három élet. Arnold Schwarzenegger hihetetlen életéről készült most egy háromrészes dokumentumfilmsorozat a Netflixen. Nem igazán megy a dolgok mélyére, de tisztességes és szórakoztató lett a végeredmény.
MÚLT
Az Angyalföldi Sportközpontban az egészen fiatal, tinédzser korosztálytól a szenior korosztályig összesen 254 sportember képviseltette magát a hétvégén.
MÚLT
Elkísértük Odettet a Scitec Muscle Beach rendezvényre Siófokra, ahol kiderült, hogy veszített-e formájából, amíg az érettségire koncentrált.
MÚLT
Szó sincs valódi izmokról és testépítésről. Még komoly veszélyei is vannak, ez a férfi mégis mesterségesen nagyobbítja az izmait.
MÚLT
A 34 éves férfi évek óta várt erre az eredményre, 30 éves párja viszont úgy lett győztes, hogy csak két éve jár versenyekre.
MÚLT
A Magyar Testépítő és Fitnesz szakszövetség elnöke, Huber István büszke rá, hogy Magyarország fitneszben a világ éllovasa. Pedig 1977-ben még csodabogárnak nézték, amikor az első budapesti konditermeket elkezdte látogatni.
MÚLT
Egy új, conanes pólót vezetnek be a piacra, ennek ürügyén mutatta meg a világsztár, hogy maradt még némi erő a bicepszeiben.
Népszerű
Ajánljuk