Magyar Péter, az ördögűző egy rajzfilmben – na de ki az ördög és kik a fideszesek?
Az RTL oldalán lehet megnézni Gróf Balázs rövid rajzfilmjét, amelyben Magyar Péter exorcistaként remekel. Alakváltó fideszesekből űzi ki az ördögöt.
Itt nézheti meg:
Az RTL oldalán lehet megnézni Gróf Balázs rövid rajzfilmjét, amelyben Magyar Péter exorcistaként remekel. Alakváltó fideszesekből űzi ki az ördögöt.
Itt nézheti meg:
Több száz támogató énekelte a francia himnuszt és skandálta a nevét, amikor Nicolas Sarkozy kedd reggel kilépett az otthonából, és beszállt az autóba, amely a párizsi La Santé börtönbe vitte. Fiai és lánya – Jean, Pierre, Louis és Giulia –, valamint unokái is végignézték, ahogy a volt francia államfő a feleségével, Carla Bruni-Sarkozyvel kézen fogva indult el, hogy megkezdje börtönbüntetését.
– írta közösségi oldalán közzétett posztjában a 70 éves Sarkozy.
Azt is hozzátette, hogy mély szomorúságot érzek Franciaország iránt, de nem kételkedik abban, hogy az igazság győzedelmeskedni fog. „De az ár, amit ezért fizetni kell, lesújtó lesz” – üzente az egykori elnök.
A bíróság szeptemberben találta bűnösnek Nicolas Sarkozy-t bűnszervezet vezetésében, mert a 2007-es elnökválasztási kampányát állítólag illegális – líbiai – forrásokból finanszírozta. Most kezdi meg ötéves börtönbüntetését.
Ügyvédei közölték, hogy
Sarkozy a Le Figarónak elmondta, három könyvet visz magával, köztük Alexandre Dumas Monte Cristo grófját.
Sok francia nem értenek egyet az egykori elnök bebörtönzésével. A hatvanhét éves Michelle Perie, aki a helyszínen végignézte, ahogy Sarkozy elindul a börtönbe, ezt mondta: „Azért jöttem, mert dühöt és igazságtalanságot érzek. Ő nem olyan, mint bármely más vádlott. Mindig emelt fővel végezte a munkáját. Nem értjük.”
Sarkozy az első volt francia vezető, akit a második világháború óta börtönbe zárnak, hasonló eset Philippe Pétain marsallal történt.
(Via Sky News)
A százhalombattai olajfinomító veteránja szerint történt már hasonló az üzemben, mint a hétfő éjjeli tűz, és ráadásul nem is egyszer. Rácz Attila korábban villamosipari szakemberként 50 évig dolgozott az üzemben és öt éve ment onnan nyugdíjba. A Blikknek most azt mondta, szerinte
„Nem tudom, nem tudhatom, most pontosan mi történt odabent, csak a híreket olvasom és nekem így áll össze a kép” – mondta a Blikknek a nyugdíjas férfi.
A szakember arról is beszélt, hogy valóban a vészhelyzet miatt égtek és égnek még mindig a fáklyák a finomító területén.
– fogalmazott.
Azt is elmondta, hogy ha ilyen katasztrófa történik, lezárják azokat a csővezetékeket, amelyek az üzemen kívüli tartályokba szállítják a kész olajipari termékeket. „A tűzoltók ilyenkor körülhatárolják a helyszínt és vízzel hűtik a fém alkatrészeket, hogy a hő miatt nehogy további olaj nyersanyag vagy olajipari késztermék kapjon lángra. Közben pedig a finomító szakemberei minden éghető anyagot a fáklyák felé irányítanak” - magyarázta.
A nyugalmazott szakember szerint nagy szerencse, hogy nem tartózkodott éppen senki a robbanás helyszínén, ezért nem követelt áldozatokat az eset.
2002-ben sajnos tragédia lett egy hasonló esetből. 2002. december 8-án hajnalban a Dunai Olajfinomító FCC üzem 400H1-es kemencéje áramszünet miatt leállt, majd az újraindulást követően felrobbant. Két ember, Keller Attila és Budai Béla azonnal életét vesztette, további két embert kórházba vittek. A kőolaj-finomító egyik 400 hektoliteres kazánjának alja levált a robbanáskor, tűz nem keletkezett. Az Olajipari Szakszervezet az üzemi balesetek áldozatairól rendszeresen megemlékezik.
1968. októberében is történt egy robbanás. Hága László vegyészmérnök a Szovjetunióból érkezett haza, az olajfinomító AV 2-es üzemének indításához. Az üzemben azonban súlyos gázrobbanás történt. A detonációban több ember meghalt, sokan megsebesültek. Hága próbált segíteni a bent rekedtek embereknek, amikor egy második gázrobbanásban ő is súlyos égési sérüléseket szenvedett. Két nappal később a kórházban belehalt a sérüléseibe. Hága László emlékét Százhalombattán emlékoszlop őrzi.
A Zalakerámia augusztus végén leállította a termelést a tófeji gyárában – értesült a HVG. Az osztrák Lasselsberger csoport tulajdonában lévő vállalat a lap megkeresésére azt közölte, a gyáregységben már csak logisztikai tevékenység és egyéb támogató tevékenységek működnek.
A vállalat az év elején a magasabb technológiai színvonalú romhányi gyárát Romániába költöztette. Most a piaci igényekre hivatkozva döntöttek a tófeji gyártás megszüntetéséről. Az építőipar évek óta tartó visszaesése az árbevételt is visszahúzta, ezért a Lasselsberger cégcsoport termelésoptimalizálást hajtott végre és hajt végre.
A tófeji önkormányzat nem válaszolt a HVG-nek a helyi iparűzési adóbevételek kiesésével vagy a dolgozók támogatásával kapcsolatos kérdésekre.
A gondok nem most kezdődtek a Zalakerámiánál: 2023 májusában Tófejen csoportos leépítést rendeltek el, a több mint 200 munkavállaló közel 90 százalékát elküldték, a gyártást pedig a romhányi egységbe vitték. A szektort terhelte a bányajáradék kiterjesztése, az energia- és munkaerőköltségek megugrása, valamint a jelentős forgalomcsökkenés.
A számok is ezt mutatják: a cég árbevétele 2021-ben 15 milliárd forint volt, 2022-ben egyszeri hatások miatt 32 milliárdra ugrott, 2023-ban viszont 12 milliárdra esett, 2024-ben pedig 9,2 milliárdra olvadt. A társaság 2021 óta veszteséges, az utóbbi két évben rendre nagyjából 2,1 milliárd forint mínuszt termelt.
Kedden az országgyűlési képviselők arról döntöttek, hogy a legfőbb ügyész kérésére hat ügyben felfüggesztik a momentumos Stummer János mentelmi jogát – számolt be róla az MTI.
A felfüggesztést több tavaszi ellenzéki demonstráción elkövetett különböző szabálysértésekkel kapcsolatban indítványozta Nagy Gábor Bálint, így füstgyertyázás, a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és a gyülekezési joggal való visszaélés gyanúja miatt.
A mentelmi bizottság határozatában a testület elnöke azt indítványozta, hogy a közvádas ügyekhez hasonlóan ezekben a szabálysértéssel kapcsolatos ügyekben is függesszék fel a mentelmi jogot.
A határozat szerint Stummer János – aki tagja a mentelmi bizottságnak – részt vett az ügyeivel kapcsolatos ülésen, elmondta, hogy tetteit és azok következményeit vállalja, de saját ügyében a bizottsági döntéshozatal során nem kíván szavazni.
Az elnöklő Latorcai János azt mondta, a képviselő felszólalása méltatlan volt mindenkihez, és ne csodálkozzon, ha folytatása lesz az ügynek.