HÍREK
A Rovatból

Geszti Péter Németh Balázsról: Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába

Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.


Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”

Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”

A Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs ezt nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán így reagált: „Geszti Péternek, aki a vonattal utazókkal 'vicceskedik' a koncertjén: Németországban a távolsági vonatok pontossága: 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!”

A Hír TV-ben még keményebben fogalmazott: „Ha erre a Geszti Péter-idézetre visszatérhetünk, igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal (...). Arról van szó, hogy hergelni kell, uszítani kell, gyűlöletet kell kelteni mindenféle közszolgáltatással kapcsolatban. Azt próbálják bebizonyítani, arról próbálják meggyőzni a magyar embereket, hogy nem működik az ország. Miközben azt tapasztalhatjuk a hétköznapokban, hogy igen, persze, vannak hibák – hiszen minden területen mindig vannak hibák –, de összességében sokkal jobban működik Magyarország, mint 2010-ben.”

Geszti nem sokkal később a Facebookon reagált: „Tisztelet a vasutasoknak! Az orvosoknak, a kórházi dolgozóknak, a tanároknak, és még sorolhatnám. Tisztelet mindazoknak, akik alkalmatlan eszközrendszerekkel kell, hogy működtessék hivatásuk feladatait! Ezt a tisztánlátás és a pontosság kedvéért írom le. Amikor ironikus megjegyzést tettem a koncertjeimen a MÁV drámai állapotára, természetesen nem az ott dolgozók kritikája vezetett, hanem egy közszolgáltatás leromlott állapota miatti hiányérzet. Amikor az ember kiszolgáltatottsága miatt lehetetlen helyzetbe kerül, jobb híján humorral igyekszik oldani a stresszhelyzetet.”

Majd így folytatta:

„Ezt 'suttyózta' le a minap egy hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába, ezzel egy másik közszolgáltatást, a hiteles újságírást amortizálva le. Szép munka. Góg és Demagóg sokadik fia a szokásos hergelés során arra is célzott, hogy én biztos nem utazok vonattal. Pedig de. Annyit biztosan, mint ő.”

Az énekes hozzátette, hogy szokott vonattal utazni, főleg Intercityvel, mert kényelmes és pihentető, közben lehet olvasni, zenét hallgatni vagy nézelődni.

Bejegyzését így zárta: „Mivel azonban ez a harcos kötekedés is csak egy olyan sunnyogó kommunikációs stratégia része, amely a bulváros személyeskedéssel a lényegi problémákról akarja elterelni a figyelmet, az általa hamisított statisztikákra mutogat, és ostromlott várként sajnáltatja magát, nem folytatom a gondolatmenetet. Ez nem párbeszéd. Csak pártbeszéd. Lenne. Arra pedig nincs szükségem. Ennyike.”

Németh Balázs sem maradt csendben, kommentben így üzent vissza: „Ohh, a jól ismert liberális, gőgös, felsőbbrendű vádaskodás, fűszerezve egy csipetnyi gyávasággal és visszavonulással. Szóval érdemes vonattal utazni Magyarországon, az Intercity még kényelmes is! Jó ezt hallani egy ismert fővárosi művésztől, Gyurcsány egykori dalszövegírójától, aki most lelkes ellenzéki aktivistaként mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy ebben az országban semmi nem működik. (…) Ami pedig a 'hiteles újságírást' illeti. Művész úrnak javaslom, hogy nézze rendszeresen a Harcosok óráját (hétfőtől – csütörtökig reggel 7:30-tól élőben), rengeteget megtudhat a hiteles liberális újságírásról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy már azt is tudja, hogy hívják az „eltűnt” hatvanpusztai zebrákat
A politikus egy titkos dokumentumra hivatkozik, amiből a neveket tudja. Szerinte a bicskei rendőrök nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban arról ír, hogy állítólag egy hozzá eljuttatott dokumentumból már a hatvanpusztai zebrák nevét is tudja.

„Csak azt nem tudjuk, hogy Szuszi (az egyetlen kanca) , Pizsi, Pulcsi, Lolka, Bolka, Pacsi, Bendegúz és Tihamér közül hányan vannak még életben, és a maradékukat melyik közeli állattartó telepre vitték”

– írja a képviselő, aki szerint az állatok „az eszement, abszurd rendszer szimbólumává váltak”.

A politikus felidézi, hogy a bicskei rendőrök szerinte nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról, annak ellenére, hogy szerinte többen is állították, hogy egy részüket levadászták.

Hadházy azt is írja, egy forrása azt javasolta neki, hogy a Nébih-nél érdeklődjön, a hatóság lóinformációs rendszere szerint megvannak-e még a "csíkos lovak".

„A zebrák ugyanis lovaknak számítanak, szerepelniük kell az adatbázisban. Az zavarba ejtő, hogy a lebutított, a Lótenyésztők Szövetsége honlapján elérhető nyilvános rendszerben nem szerepelnek, pedig néhány más zebra megtalálható ott” – fejti ki.

A képviselő állítja, az általa kapott, neveket tartalmazó dokumentum hiteles, és

szerinte az, hogy az állatok nem szerepelnek a nyilvános rendszerben, jelentheti azt, hogy „tényleg levadászták őket, de azt is, hogy csak valamiért nem kerültek át a Nébih adatbázisából.”

A politikus szerint lehetséges, hogy a hatóság nem fog válaszolni neki, és hozzáteszi, hogy az adatbázisban való szereplés sem jelenti azt, hogy az állatok biztosan élnek. Ő inkább abban bízik, hogy a helybéliek segítenek majd tisztázni az állatok sorsát. Azt írja, aki állítása szerint tudja, hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani.

A Mészáros-csoport korábban azt közölte, hogy az állatokat kedvtelésből tartják, nem vadásznak rájuk.

A Szeretlek Magyarország is beszámolt arról, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság – Hadházy január közepi feljelentése nyomán – elutasította a nyomozást állítkínzás ügyében. Hadházy megjegyezte, hogy a zebra nem szerepel a vadászható fajok listáján, így lelövése állatkínzásnak minősülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: A Fidesz belső mérése szerint is vezet a TISZA
Az oknyomozó újságíró egy titkos felmérésről ír, amely hatalmas különbséget mutat a két párt között. Ezzel próbálják felrázni az elbizakodott jelölteket a pártban egy forrás szerint.


Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,

míg a kormányközeli kutatók kényelmes Fidesz-előnyt jeleznek, és a propaganda győzelemről beszél, addig maga Orbán Viktor és Lázár János is a szoros versenyre és a mozgósítás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.

Panyi Szabolcs hozzáteszi, hogy hozzá is eljutottak olyan információk, melyek arra utalnak, hogy a Fidesz komoly gondokkal küzd.

„A forrásom nem tudta pontosan megmondani, mikor zajlott az adatfelvétel, de egy újabb fideszes belső felmérés a teljes népesség körében 41 százalékra mérte a Tiszát, míg a Fideszt 31 százalékra.

Kiemeli, hogy „ez még nagyobb különbség, mint amit a független kutatók – például a Medián (40–33) vagy a 21 Kutatóközpont (35–28) – legutóbb mutattak ebben az összehasonlításban.

A forrás szerint ezeket a belső számokat egyes helyi fideszes jelölteknek is bemutatták, hogy munkára ösztökéljék őket, és ezzel az információval is ellensúlyozzák a hivatalos kommunikáció által keltett elbizakodottságot”

– idézi forrását Panyi.

Azt is írja, hogy beszélt több kormányközeli forrással is, akik azzal érvelnek, hogy

ha a Fidesznek sikerül három-négy pontra csökkentenie a hátrányát, a választási rendszer sajátosságai miatt – a választókerületi torzításoktól a külhoni szavazatokig – még akkor is parlamenti többséget szerezhetnek.

Az újságíró szerint ez azonban jelenleg „vágyvezérelt gondolkodásnak” tűnhet, különösen a Fidesz kampányát az elmúlt időszakban kísérő „bakik, botrányok és sorozatos következetlenségek” fényében.

A független közvélemény-kutatók legutóbbi publikált adatai ennél kisebb, de szintén Tisza-előnyt jeleznek: a 21 Kutatóközpont 35–28-at, míg a Medián 40–33-at mért a teljes népesség körében. Ezzel szemben a kormányközeli intézetek, mint a Nézőpont Intézet vagy az Alapjogokért Központ, továbbra is Fidesz-előnyt kommunikálnak.

A felvetés, hogy a Fidesznek akár kevesebb szavazattal is meglehet a parlamenti többsége, a magyar vegyes választási rendszerre épül. A rendszer 106 egyéni választókerületi és 93 listás mandátumot ötvöz, a „győzteskompenzáció” pedig a nyertes jelöltekre leadott többletszavazatok egy részét is a pártok listás eredményéhez adja. Elemzések szerint ez a struktúra aránytalan mandátumbónuszt adhat a legerősebb egyéni körzeti teljesítményt nyújtó pártnak. Ezt a dinamikát tovább árnyalják a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó külhoni magyarok, akik csak pártlistára adhatják le voksukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója
A halálhírt egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte. Kontra György 2015 óta volt az MTVA munkatársa, ahol országos ismertségre tett szert.


Elhunyt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A halálhírt február 6-án egykori munkahelye, a kiskunfélegyházi Rádió Smile közölte a közösségi oldalán.

Pályafutása során dolgozott az egykori Sirius Rádiónál, valamint a Kiskun és a Trió TV-nél is. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile hírszerkesztője és hírolvasója volt,

2015-ben pedig az MTVA-hoz került, ahol az M1 Híradó bemondójaként vált országosan ismertté.

A közmédia egy 2020-as, az M1 megújult arculatáról szóló anyagában idézték fel egyik jellegzetes beköszönését: „Kontra György vagyok, jó reggelt kívánok.” Halálának körülményeiről egyelőre nem közöltek részleteket.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy a kátyúvészhelyzetről: Ez így nem maradhat, a városvezetésnek komolyabban kell vennie az ügyet
A közlekedési szakember szerint már az új buszok is inognak-binognak a zuglói utakon. Személyes tapasztalatai alapján sürget azonnali beavatkozást a városvezetéstől, az kéri, mozgósítsanak minden erőforrást az utak javítására.
F. O. - szmo.hu
2026. február 06.



Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke szerint rémes a budapesti kátyúhelyzet. Facebook-posztjában kifejtette, hogy a fővárosban „kátyú vészhelyzet” van, és párhuzamot vont azzal, amikor Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után a közgyűlés első dolga a klímavészhelyzet kihirdetése volt.

Vitézy szerint nem túlzás, hogy az állapotok egy háborús tudósításra emlékeztetnek.

Személyes tapasztalatáról is beszámolt, mondván, amikor Újpalotáról a 8E busszal utazott,

a zuglói szakaszon már alig tudta megkülönböztetni az út eredeti felületét a kátyúktól.

Állítása szerint a vadonatúj buszok és az autók is „inognak-binognak”, a járművek lelassítanak, és a sofőrök a kátyúkat kerülgetve áttérnek a másik sávba, ami balesetveszélyes helyzeteket teremt.

„Ez így nem maradhat. Nyilván Budapest nem áll jól anyagilag, rengeteg politikai, jogi, pénzügyi probléma van, ezt én pontosan tudom, de mégis arra kérem a főpolgármestert, és minden közreműködésemre felajánlom, hogy állítsunk össze egy válságstábot és kezeljük helyén ezt az ügyet,

mert Budapesten egy súlyos válság van az útállapotok miatt, ezt nem lehet a normál menetrendben kezelni, hogy majd kimegy a Budapest Közút, amikor lesz ideje. Minden erőforrás, ami a városban van, célgépek, humán erőforrás, képesség, azt összpontosítani kellene arra, hogy elkezdjük ezeket a kátyúkat megszüntetni” – idézte fel a helyzetet Vitézy.

Szerinte a Budapest Közútnak a fagyok elmúltával, a normál működésben sem lesz elég kapacitása a probléma megoldására, ezért városvezetői lépésekre van szükség.

Elmondta, hogy a szakbizottság elnökeként már kérte a Budapest Közutat, hogy mutassanak be egy teljes leltárt a hibákról, azok eloszlásáról, és a következő bizottsági ülésen számoljanak be erről, javaslatot téve arra is, hogy a fővárosi képviselők milyen erőforrásokat tudnának felszabadítani a helyzet megoldására. Vitézy Dávid hozzátette, mivel a város operatív vezetője a főpolgármester, őt kéri arra, hogy a válságkezelést vegyék politikai szintre, és kezdjék el komolyan irányítani. Kijelentette, hogy a közgyűlés, a szakbizottság és frakciójuk is minden segítséget megad ehhez, mert „ez a helyzet a budapesti utakon így nem maradhat”.

A hideg és csapadékos tél következtében szokatlanul sok úthiba keletkezett a fővárosban.

A Budapest Közút adatai szerint január 27. és február 2. között 6020 úthibát rögzítettek, a február 2-i napon pedig rekordot jelentő 1966 új bejelentés érkezett.

A cég szerint a fővárosi úthálózat közel negyede eleve felújításra szorul, a fagyás-olvadás ciklusai pedig drasztikusan megnövelték a kátyúk számát.

A kialakult helyzetre reagálva a Budapest Közút megerősített üzemmódban, január 19. óta napi három műszakban dolgozik. A javításokat mintegy 30, részben külső vállalkozókból álló brigád végzi, egyelőre ideiglenes technológiával. A tartós helyreállításra várhatóan a tavaszi-nyári időszakban kerülhet sor. A cég előrejelzése szerint az év első negyedévében 10–12 ezer kátyú kezelésére lehet szükség.

Az úthibák több helyen okoztak balesetveszélyt és járműkárokat, a sajtó többek között az M1–M7-es autópálya bevezető szakaszán és más nagy forgalmú csomópontokban kialakult kráterekről is beszámolt. A hatóságok azt kérik az érintett autósoktól, hogy kár esetén azonnal tegyenek bejelentést és vetessenek fel jegyzőkönyvet. Budapesten a károk bejelentését a Budapest Közút Zrt. felé kell megtenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: