HÍREK
A lap szerint az uniós csalás elleni hivatal által javasolt, közel 1,4 milliárd eurónyi összegből a magyar hatóságok mindössze 250 millió eurót hajtottak be. Különösen a vámelkerülési ügyeknél szembetűnő a különbség.
HÍREK
Martin Wolf, a Financial Times publicistája szerint Amerikában is az történik, hogy a végrehajtó hatalom belülről dönti meg a rendszert. Wolf a korrupció arcátlanságát nevezi a legkirívóbb jelenségnek. Egyre többen élnek autokráciában, és egyre kevesebben demokratikus országokban a világon.
HÍREK
A brit lap szerint Mészáros Lőrinc és 12 társa uralja a piacot. A vizsgált 42 cég a 2010 előtti arány tizennégyszeresét szerezte meg. Tóth János, a Budapesti Korrupciókutató Központ igazgatója szerint a rendszer kleptokráciaként működik, ahol az elit kirabolja az állami alapokat.
HÍREK
A brit gazdasági lap forrásai szerint a mostani a Fidesz eddigi legmélyebb válsága, és ugyanez igaz Rogánra is, aki szerint senki sem nélkülözhetetlen a kormányban. Még ő sem.
HÍREK
Bár uniós források cáfolták, hogy Brüsszel valóban totális forrásmegvonásra készülne Magyarországgal szemben, a volt jegybankelnök szerint már az is megrázó, hogy ennek a lehetősége egyáltalán felmerült.
HÍREK
A lap szerint Zelenszkij az ukrán nép által az orosz agresszió elleni harcban tanúsított bátorság és ellenállás megtestesítőjévé, az önkényuralom elleni szélesebb, globális küzdelemben a liberális demokrácia zászlóvivőjévé vált.
HÍREK
A Financial Times írta meg a kínos esetet. Pedig a találkozón a csatlakozásra váró Finnország és Svédország külügyminisztere is részt vesz.
HÍREK
Orbán Viktor közvetlen utasítására volt szükség ahhoz, hogy a széljobbos elnökjelölt megkapja a 10 millió eurót az MKB-tól.
Népszerű
Ajánljuk