Gyereket nevelni nagy kihívás, még nagyobb, ha a gyerek szülei nincsenek együtt. Jessica Singleton is tudja ezt, ezért végtelenül hálás volt párjának, hogy különválásuk ellenére mégis ennyire jól tudnak együttműködni. A fiatal anyuka Facebook-bejegyzésben köszönte meg a férfinak, hogy ennyire támogatja őket, és hogy mindig számíthatnak rá.
"Ő itt az exem, az aranynál is többet ér" – írja a bejezésben, amit azóta több tízezren olvastak.
A teljes bejegyzés így szól:
"Ő itt az exem, még az aranynál is többet ér. Állandóan gondoskodik a fiáról, ha Piersonnak új ruhára van szüksége, csak felhívom, és már segít is. Annyi mesefilmet vásárol, hogy meg se bírják nézni az összeset. Számíthatok rá, ha túl sok dolgom van vagy ki vagyok merülve, akár tíz percen belül is szabaddá teszi magát. Meghallgat, ha a sok stressz miatt kiborulok.
"
Amikor a fia azokat az embereket sorolja, akiket szeret, emlékezteti rá, hogy anyu új barátját se hagyja ki a listából.
Segítségünkre siet, ha kizárjuk magunkat. Ha elromlik valami a házban, megjavítja, még ha az egész estéje rá is megy. Elárasztja a fiát ajándékokkal. és néha azt mondja, hogy tőlem vannak, mert tudja, hogy én nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyi mindent vásároljak.
Néha még mindig vigyáz a nővérem gyerekeire is, hogy a fia együtt lehessen az unokatestvéreivel. Ha személyesen kell átvennem valamit, amit az internetről rendeltem, mindig elkísér, hogy biztonságban legyek.
"
Ő egy pelenkatáska-cipelő, kakaókészítő, önzetlen, védelmező, nagylelkű, tökéletes APA.
Rengeteg akadályon, nézeteltérésen kellett átküzdenünk magunkat, hogy eljussunk idáig. Nem volt könnyű, de eldöntöttük, hogy együttműködünk a gyerekünk érdekében. Üzenem az elvált szülőknek, hogy ne a kifogásokat keressék, hanem igyekezzenek összefogni. Én nagyon makacs embernek tartom magam, mégis könnyű volt megbocsátani, amikor a fiam érdekeit tartottam szem előtt.
Megoldottuk a problémáinkat, és emiatt szívesen látjuk egymást, így bármikor láthatom a fiam. Ha nem mondtam volna mostanában, hálás vagyok azért, hogy az életem része vagy. Köszönöm, hogy ennyire elhivatott vagy és ilyen csodálatos példát mutatsz Piersonnak. Nagyra értékelem a szeretet, amit a fiam kap tőled nap mint nap."
Jessica posztja sokakat megérintett, az eredeti bejegyzést már csaknem 140 ezren megosztották. De az anyuka vallomása rengeteg kérdést is felvetett az emberekben. Az egyik kommentelő például ezt írta:
"
Én elég szomorúnak tartom, hogy egy anyának nyilvános posztban kell megköszönnie, hogy a gyermeke apja apaként viselkedik... Milyen világban élünk, hogy ez kiemelkedő érdemnek számít, és nem alapnak?"
Mások szerint a bejegyzésből nyilvánvaló, hogy az apa még mindig érez valamit a gyermeke anyja iránt: " Szabaddá teszi magát tíz percen belül, elkíséri átvenni a csomagokat? Vagy még még mindig szerelmes a nőbe, vagy egy papucs. Lehetsz jó apja a gyerekednek, de az más kérdés, hogy majomként ugrálod körbe az anyját."
De olyan hozzászóló is volt, aki szerint egyértelmű, hogy a szülőknek újra össze kellene jönniük: "Mért váltak el? Úgy tűnik, nagyra értékeli a férfit. Mi történhetett, ami véget vetett a kapcsolatuknak, de mégsem állt az együttműködésük útjába? Nem az ilyen csapatmunka tartja össze a házasságokat?"
Ti mit gondoltok a bejegyzésről?
Képek: Facebook
Gyereket nevelni nagy kihívás, még nagyobb, ha a gyerek szülei nincsenek együtt. Jessica Singleton is tudja ezt, ezért végtelenül hálás volt párjának, hogy különválásuk ellenére mégis ennyire jól tudnak együttműködni. A fiatal anyuka Facebook-bejegyzésben köszönte meg a férfinak, hogy ennyire támogatja őket, és hogy mindig számíthatnak rá.
"Ő itt az exem, az aranynál is többet ér" – írja a bejezésben, amit azóta több tízezren olvastak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kulcsos gyerekek generációja: a szüleik véletlenül a legerősebb felnőttekké nevelték őket?
Pszichológusok szerint a gyerekek önálló tevékenységének csökkenése rontja mentális jóllétüket. A túlzott kontroll megakadályozza, hogy a fiatalok megtanulják a hatékony érzelemszabályozást.
A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.
A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.
Ez a trend a kutatások szerint, párhuzamosan fut a fiatalok körében tapasztalható mentális jóllét romlásával.
„A játék boldoggá és ellenállóvá teszi a gyerekeket; mi pedig elvettük tőlük a játékot” – fogalmazta meg tömören Gray.
Ez a szabadság volt a 70-es és 80-as évek „kulcsos gyerekeinek” mindennapi valósága, akik iskola után egyedül mentek haza, és maguk szervezték meg a délutánjukat.
„Nem emlékszem, hogy valaha is elhanyagoltnak éreztem volna magam… Úgy éreztem, bíznak bennem, kompetens vagyok, ez volt a normális” – emlékezett vissza Julie Lythcott-Haims író, a Stanford Egyetem volt dékánja.
A mai félelemkultúra akkoriban még ismeretlen volt.
„Amikor anyám egyedül engedett iskolába, nem tudott fejből tíz olyan gyereket mondani, akit idegen rabolt el – mint ahogy ma mindannyian tudunk –, ezért nem érezte úgy, hogy amit tesz, irracionális vagy veszélyes” – mondta a The HowStuffWorks-nek Lenore Skenazy, a Free-Range Kids mozgalom alapítója.
Ugyanakkor Deborah Belle pszichológus arra figyelmeztet, hogy a kép árnyalt.
A vizsgálatok óriási különbségeket mutattak a gyerekek élményei között, amit erősen befolyásolt a család anyagi és szociális helyzete.
Fontos tisztázni, hogy a köznyelvben használt „jóindulatú elhanyagolás” nem azonos a pszichológia által leírt elhanyagoló nevelési stílussal, amely bizonyítottan káros.
A kutatások nem a szülői gondoskodás hiányát, hanem az életkornak megfelelő autonómia biztosítását és a túlzott kontroll csökkentését azonosítják pozitív tényezőként.
A skála másik véglete, a „helikopter-szülőség” ugyanis szintén problémákat okoz. „Kutatásunk azt mutatta, hogy a ‘helikopter-szülők’ gyerekei kevésbé képesek megbirkózni a felnövekedéssel járó kihívásokkal…” – állapította meg egy hosszú távú vizsgálat eredményeit összegző, az Amerikai Pszichológiai Társaság által kiadott közleményben Nicole B. Perry kutató.
A vitát ma a digitális kor teszi még összetettebbé.
Jonathan Haidt szociálpszichológus nagy hatású elmélete szerint a „játék-alapú gyerekkort” felváltotta a „telefon-alapú gyerekkor”, ami hozzájárult a fiatalok szorongásának növekedéséhez.
Ezzel a narratívával azonban nem mindenki ért egyet. Candice L. Odgers, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa a Nature-ben megjelent kritikájában hangsúlyozza: „Nincs bizonyíték arra, hogy e platformok használata ‘átkábelezné’ a gyerekek agyát, vagy hogy tinédzserkori mentálisbetegség-járványt okozna.”
A tudomány tehát nem igazolja azt a leegyszerűsítő állítást, hogy a 60-as évek generációja érzelmileg a legerősebb lenne.
Azt viszont egyre több adat támasztja alá, hogy a gyerekkorban megélt autonómia, a szabad, kortársakkal folytatott önirányított játék és a fokozatosan adagolt felelősségvállalás valóban olyan érzelmi „izomzatot” épít, amely segít megbirkózni az élet kihívásaival.
A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.
A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis
a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.
Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.
Az egyik ilyen az úgynevezett „eldobható test” elmélet, ami leegyszerűsítve azt mondja:
az élőlényeknek véges erőforrásaik vannak, például idejük és energiájuk, és ebből kell gazdálkodniuk.
Ha ebből sok megy el a szaporodásra, kevesebb marad a test fenntartására, javítására, regenerálására.
Mikaela Hukkanen biológus, a kutatás egyik szerzője ezt úgy fogalmazta meg, hogy evolúciós nézőpontból az organizmusok korlátozott készletekből dolgoznak. Ha ezekből túl sokat fordítanak reprodukcióra, az elvonhatja az energiát a szervezet karbantartásától és a javító mechanizmusoktól, ami végső soron rövidebb élettartamhoz vezethet.
Azt eddig is tudtuk, hogy a több gyerek például későbbi anyagi helyzetre is hatással lehet, és több korábbi vizsgálat is kapcsolatot talált a gyerekvállalás bizonyos jellemzői és az egészség között. Csakhogy ezek a kutatások többnyire egy-egy tényezőt néztek külön: például azt, hány éves volt egy nő az első szülésekor, vagy hogy összesen hány gyereke született.
A mostani kutatás ennél jóval komplexebb képet próbált összerakni a gyerekvállalási előzményekről és a halandóságról.
A kutatók 14 836 nő adatait elemezték, akik mind ikrek voltak,
mert így próbálták csökkenteni a genetikai különbségek torzító hatását. A résztvevők közül 1054 nőnél a biológiai öregedés jeleit is külön vizsgálták. A nőket hét csoportba osztották aszerint, hogy hány élve született gyerekük volt, és mikor szültek. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy
a legrosszabb mutatókat két csoport produkálta: azok, akiknek egyáltalán nem született gyerekük, illetve azok, akik a legmagasabb gyermekszámú csoportba tartoztak, ahol az átlag 6,8 gyerek volt.
Vagyis a kutatás alapján nem az látszik, hogy minél több gyerek, annál jobb, de az sem, hogy a nulla gyerek valami biológiai wellnessprogram lenne. Inkább az rajzolódott ki, hogy valahol középen van az a sáv, ahol a szervezet szempontjából a legkedvezőbbek voltak az eredmények.
A kutatás szerint
a legalacsonyabb biológiai öregedési mutatókat és halálozási kockázatot azoknál találták, akiknek átlagos számú, vagyis nagyjából két-három gyerekük született, és a terhességeik jellemzően 24 és 38 éves koruk közé estek.
Azoknál a nőknél, akik fiatalon szültek, szintén gyorsabb biológiai öregedésre és rövidebb élettartamra utaló jeleket találtak. Itt viszont jött egy fontos csavar: amikor a kutatók más tényezőket is figyelembe vettek, például az alkoholfogyasztást vagy a testtömegindexet, ez az összefüggés nagyrészt eltűnt. Vagyis ebben az esetben elképzelhető, hogy nem maga a korai gyerekvállalás, hanem a vele együtt járó egyéb körülmények játszanak nagyobb szerepet.
A gyermektelen nőknél és a nagyon sok gyereket vállalóknál viszont az összefüggés akkor is megmaradt, amikor ezeket a tényezőket kiszűrték. Ez azért érdekes, mert
az evolúciós elmélet, amire a kutatók részben támaszkodnak, önmagában nem ad magyarázatot arra, miért társulna a gyermektelenség rosszabb kimenetelekkel.
Erre a szerzők is csak óvatos magyarázatot adnak: szerintük lehet, hogy olyan, ebben a kutatásban nem mért tényezők állnak a háttérben, mint például korábban fennálló egészségügyi problémák. Ezek egyszerre befolyásolhatják azt, hogy valaki vállal-e gyereket, és azt is, milyen lesz az egészségi állapota későbbi életében.
Miina Ollikainen epigenetikus, a tanulmány másik szerzője azt mondta, hogy aki biológiailag idősebb a naptári koránál, annál nagyobb a halálozás kockázata. A kutatás eredményei pedig azt mutatják, hogy az életút során hozott döntések tartós biológiai lenyomatot hagyhatnak, és ezek jóval az öregkor előtt mérhetők.
Ollikainen szerint bizonyos elemzésekben
a fiatal kori gyerekvállalás is kapcsolatba került a biológiai öregedéssel.
Szerinte ez is illeszkedhet az evolúciós logikába: a természetes szelekció kedvezhet a korábbi szaporodásnak és a rövidebb generációs időknek, még akkor is, ha ennek később egészségügyi ára van.
Persze ettől még nagyon nem ott tartunk, hogy valaki egy ilyen tanulmány alapján Excel-táblában kezdje optimalizálni a családtervezését. A kutatás ugyanis nem ok-okozati kapcsolatot bizonyít, csak azt mutatja meg, hogy nagy csoportokban bizonyos mintázatok együtt járnak egymással. Az ilyen eredmények inkább arra jók, hogy újabb biológiai kutatások induljanak, vagy hogy a közegészségügyi gondolkodás árnyaltabb legyen.
A szerzők azt is hangsúlyozták, hogy az élettartamot és a biológiai öregedést rengeteg más tényező is befolyásolja. Ráadásul ezt a kutatást sem lehet kiragadni minden más eredmény közül, mert vannak olyan vizsgálatok is, amelyek a szülővé válás előnyeit mutatják ki.
Ollikainen ezért külön kiemelte, hogy egyetlen nőnek sem kellene ezek alapján megváltoztatnia a saját terveit vagy vágyait a gyerekvállalással kapcsolatban.
Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis
a gyermekszám és a szülés időzítése összefügghet azzal, milyen gyorsan öregszik biológiailag valaki, és mekkora az esélye a rövidebb élettartamra.
Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tündérmeseként indult a magyar-olasz szerelem, Szilvi most versenyt fut az idővel, hogy megmentse kedvese életét
Temesvári Szilvi és párja, Giuliano életét egy szeptemberi agydaganat-diagnózis írta át. Egy németországi immunterápiára gyűjtenek, hogy meghosszabbítsák a férfinak jósolt 6-18 hónapot.
Mesébe illő történetként indult Szilvi és Giuliano szerelme, ami mára versenyfutássá vált az idővel, miután a férfinál szeptemberben egy rendkívül agresszív agydaganatot diagnosztizáltak. A pár 2019-ben egy online társkeresőn ismerkedett meg, és a kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult – írta a Blikk.
„Abszolút működött közöttünk a kémia, így 3-4 héttel később ki is utaztam Giulianóhoz a dél-olaszországi Taranto városába.
Fantasztikus négy napot töltöttünk együtt, miután hazarepültem, egy héttel később már ő látogatott meg engem Budapesten.
Amikor másodjára jött, már hozzám is költözött, még ugyanabban az évben” – mondta Temesvári Szilvi. Giuliano, aki Olaszországban zenészként dolgozott, Magyarországon az informatikai szektorban helyezkedett el, és beleszeretett Budapestbe. Két éve kérte meg Szilvi kezét.
A közös életüket Giuliano rosszullétei törték meg. Nehezen járt, aluszékony volt és sokat fájt a feje.
„Végül elmentünk magán úton egy MRI-vizsgálatra, ahonnan egy órán belül telefonáltak, hogy azonnal menjünk be a sürgősségire, mert egy háromcentis tumor van az agyában.
Fel sem fogtam, mi történik. Kiderült, hogy életveszélyes állapotban van” – folytatta Szilvi. Giulianót két nappal később megműtötték, a daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A szövettani vizsgálat azonban kimutatta, hogy a férfi glioblasztómával küzd.
A glioblasztóma az egyik leggyorsabban növő és legrosszabb prognózisú agydaganat. Hagyományos kezeléssel, azaz kemoterápiával és sugárkezeléssel az átlagos túlélési idő 6-18 hónap.
A daganat gyökérszerű terjedése miatt a teljes sebészi eltávolítás csak a legritkább esetekben lehetséges. „Úgy kell elképzelni, mint egy fa gyökerét. A nagyobb részt sikerült kiszedni, ám az agy belseje felé gyűrűző csápokhoz általában nem lehet hozzáférni” – magyarázta Szilvi.
A pár egy németországi, tübingeni intézményben készülő, egyénre szabott immunterápiában látja a reményt.
Ehhez kiküldték a daganat egy darabját és Giuliano vérét is. „A tumor analizálása alapján készítenek úgymond egy receptet, amiből végül legyártják a vakcinákat. Ebből 14 adag készül, amit 1,5 év alatt adnak be kúraszerűen egy litván kórházban. A benne lévő anyag felébreszti a beteg immunrendszerét, hogy vegye fel a harcot a rákos sejtek ellen” – részletezte Szilvi.
Giulianónak most komoly fájdalmai vannak, de a szerelme és a közös jövő reménye élteti. „Egyszer elsírta magát, és azt mondta, hogy korábban nem érdekelte, él-e vagy hal-e, mert nem volt boldog. Mellettem viszont megtudta, milyen érzés ez, és nem akarja elengedni.
Minden este úgy bújtunk oda egymáshoz, hogy mennyire szerencsések is vagyunk, hogy egymásra találtunk.
Annyi mindent elterveztünk már, és szeretnénk nagyon sokáig együtt élni” – mondta Szilvi.
Mesébe illő történetként indult Szilvi és Giuliano szerelme, ami mára versenyfutássá vált az idővel, miután a férfinál szeptemberben egy rendkívül agresszív agydaganatot diagnosztizáltak. A pár 2019-ben egy online társkeresőn ismerkedett meg, és a kapcsolatuk gyorsan komolyra fordult – írta a Blikk.
„Abszolút működött közöttünk a kémia, így 3-4 héttel később ki is utaztam Giulianóhoz a dél-olaszországi Taranto városába.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.
Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.
Pedig szakértők szerint néhány egyszerű lépéssel gyorsan, mérhetően faraghatsz a költségeken.
Először is értsd meg, mi fogyaszt észrevétlenül plusz áramot, majd lépésről lépésre szüntesd meg a probléma okát.
A legnagyobb rejtett pénznyelő az úgynevezett „fantomfogyasztás”.
Ide tartozik minden olyan eszköz, ami kikapcsoltnak tűnik, mégis folyamatosan áramot vesz fel: a készenléti állapotot jelző LED-ek, a konnektorban felejtett töltők, a set-top boxok, a játékkonzolok és a routerek.
Egy amerikai összefoglaló szerint ez a háztartási fogyasztás 5–10 százalékát is kiteheti.
A megoldás egyszerű. Használj kapcsolós elosztókat a szórakoztatóelektronikai eszközökhöz, és húzd ki a töltőket, amikor épp nem töltesz semmit.
Ha a rejtett szivárgásokat megszüntettük, jöhetnek a látványos, tartós megtakarítást hozó lépések.
A LED-világításra való átállás azonnali és tartós csökkenést eredményez.
A LED-ek nagyságrendekkel kevesebb áramot igényelnek azonos fényerő mellett, élettartamuk pedig jóval hosszabb a hagyományos izzókénál. Érdemes a leggyakrabban használt helyiségekben, például a konyhában és a nappaliban kezdeni a cserét.
A világítás után a legnagyobb energiafaló a fűtés-hűtés, amit "okos termosztáttal" tehetsz sokkal gazdaságosabbá. Ez az eszköz önmagában további 10–15 százalékos megtakarítást hozhat a fűtési költségeken.
Az okos termosztát megtanulja a szokásainkat, érzékeli a jelenlétünket, és csak akkor fűt vagy hűt, amikor valóban szükség van rá. Különösen hatékony lehet időszakos áramdíjak mellett, mivel beprogramozható, hogy az olcsóbb idősávokban végezze a nagyobb energiaigényű műveleteket.
A vezérlés mellett az is számít, mennyi meleg szökik el a lakásból. Az ajtók, ablakok és konnektorok körüli réseken távozó hő komoly pluszköltséget jelent. Ezeket a kritikus pontokat viszonylag olcsón, öntapadós szigetelőcsíkokkal, tömítőhabbal vagy ajtóseprűvel javíthatjuk.
A standby terhelés megszüntetése, az okos termosztát használata, a LED-re váltás és a réseknél szökő meleg megfogása együtt könnyedén két számjegyű megtakarítást hozhat a háztartásokba. E lépések hatása összeadódik, vagyis a problémák megszüntetésével látható összeget spórolhatsz az áramon.
A villanyszámlád jelentős része észrevétlenül dagad egy sor figyelmetlenség miatt.
Az úgynevezett „fantomfogyasztók”, az elavult világítás és a rossz szigetelés együtt akár két számjegyű megtakarítástól foszthat meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!