HÚSVÉT

Egy UFO és Teréz anya is szerepel a Világ Tojásán, amit a világhírű magyar tojásfestő készített

Három éven át dolgozott alkotásán Európa legjobb tojásdíszítője, aminek témája az emberiség élete.


Nagy meglepetéssel debütált húsvétra Zsigóné Kati: elkészítette munkásságának világszínvonalú remekét, a Világunk Tojását. A híres tojásdíszítő 100 mintát, köztük 40 kimagasló hírességet, ismert személyt jelenített meg, egyetlen strucctojáson.

Kedden egy sajtótájékoztatón mutatta be a Világunk Tojását Zsigóné Kati népi iparművész, „A Tojásdíszítés Királynője”, „Az Ország Nyuszija”, akit Dubaiban a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választottak, Európában, pedig a legjobbnak.

A három éven át készült alkotás a tojásdíszítő szerint hűen mutatja be az emberiség életét igen sokrétűen és kifejezően, száz mintán át.

Mint mondja, Zsigóné Katinak az volt a célja a Világunk Tojásának elkészítésével, hogy legyen egyetlen olyan egyetemes alkotás a Földön; ami a világon, élő minden emberhez szól, hatalmas tudásanyagot közvetítve rólunk, emberekről-embereknek.

„A Világunk tojása, összetartja a világ embereit, mert közös a témája: az emberiség élete! A ma élő és a jövő nemzedék, a Világunk Tojása által; elsajátíthatja más népek kultúráját és globálisan átláthatja az emberiség életétét. A Világunk Tojásának üzenete: 'Segítsük egymást és féltőn óvjuk bolygónkat!' A néző megszólítása kétféleképpen történik: közvetlen, vagy közvetett módon.

1. Találjon, csak egyetlen dolgot rajta, amit ismer, vagy gyakorol pl. a vallások közül.

2. A másik kép láttán felmerül a kérdés a szemlélőben: az ki, vagy az mi (rajta)?

Ezek által kerül a Világunk tojása a világon élő minden egyes emberhez közel, ettől lesz egyetemes és ettől válik páratlanná, értékállóvá, felbecsülhetetlen kinccsé. Ezek teszik maradandóvá, az utókór számára" – nyilatkozta a művész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÚSVÉT
Húsvéti tréfa: egy óriási nyúl vette át a Lánchíd kőoroszlánjainak helyét
A BKK kreatív csapata szellemes képpel kívánt boldog húsvéti ünnepeket a Facebookon.
Fotó: BKK Facebook - szmo.hu
2023. április 09.



„A Lánchíd oroszlánjai elutaztak a hosszú hétvégére, de a kőnyúl figyelme húsvétkor sem konyul” - írja Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlekedési vállalat szerint a kőnyúl éberen őrzi a pesti hídfőt és még egy találós kérdést is intézett az ünneplőkhöz:

„ha a kőoroszlánnak van nyelve, a kőnyúlnak vajon van foga?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÚSVÉT
Lezárták a Déli pályaudvart
Az állomás ideiglenesen nem fogad és nem is indít vonatokat. Néhány kivételtől eltekintve a járatok Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak.


Ideiglenesen nem fogad és nem indít vonatokat a budapesti Déli pályaudvar – közölte a Mávinform.

Mint írják: az érintett járatok jellemzően Kelenföldre érkeznek, és onnan is indulnak.

A győri fővonal elővárosi, a székesfehérvári, valamint a pusztaszabolcsi vonal járatai más budapesti állomásokról indulnak, és oda is érkeznek – erről pontosabb tájékoztatást egyelőre nem közöltek.

Hozzátették: a két állomás között a BKK 139, 140, 140A buszjárataival utazhatnak a Sasadi útig, ahonnan pár perces sétával érhető el a kelenföldi állomás. A felsorolt buszjáratokon, illetve az M2-es valamint az M4-es metró teljes hosszán elfogadják a vonatjegyeket.

Közölték azt is, hogy a forgalom átszervezése jelenleg is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÚSVÉT
Így közlekednek a vonatok és a távolsági buszok a húsvéti hosszú hétvégén
Mutatjuk a menetrendi változásokat.
MTI, fotó: SZMO - szmo.hu
2023. április 05.



Húsvétkor változik a MÁV-Volán-csoport járatainak közlekedési rendje - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.

A MÁV-START járatai április 6-án, a tavaszi szünet első napján a pénteki, 7-én a szombati, 8-án és 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én már a munkanapi menetrend szerint közlekednek.

Jelentősen megnövekedhet az utasforgalom, ezért érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt április 6-án 10 órától április 10-én éjfélig vehetik igénybe.

A reggeli és délutáni InterCity vonatokhoz idén is a lehetőségekhez képest egy-két kocsival többet kapcsolnak a helyjegyek elővételi vásárlásától függően.

Ez érinti a Nyírség, a Tokaj, a Tópart, a Balaton, a Napfény IC járatait és a Budapest-Tapolca vonalon közlekedő egy-egy sebesvonatot.

A Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul a tavaszi szünet és a húsvéti ünnepek idején.

Április 5-én, szerdán a munkanapon és a hét utolsó tanítási napján, 6-án a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, 7-én a munkaszüneti napon, 8-án a szabadnapon, 9-én, húsvét vasárnapján a munkaszüneti napon, 10-én a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.

A tájékoztatás szerint április 11-én a hét első tanítási szünetes munkanapjának, míg 12-én a munkanapnak és a hét első tanítási napjának megfelelő menetrend lesz érvényben.

Egyes településeken a helyi járatok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek. A további részletek, valamint az áruházakat érintő járatok közlekedésének változásai a Volánbusz honlapján érhetők el.

A közlemény szerint április 6-án a H5-ös és a H7-es HÉV a tanítási szünetben pénteken érvényes menetrend szerint; a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV a munkanapokon érvényes menetrend szerint jár.

A HÉV-vonalakon a munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben 7-étől 10-éig, kivéve a H7-es HÉV-en, amely április 8-án szombati menetrend szerint jár - olvasható a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÚSVÉT
Változatos húsvéti programokkal várja a látogatókat a fővárosi állatkert
Lesz kreatív kézműveskedés, családi tojásvadászat, valamint számos látványetetés is.


Nagypéntektől húsvéthétfőig sokféle programmal, többek között látványetetésekkel, állattréningekkel és -bemutatókkal, családi tojásvadászattal és kreatív kézműveskedéssel várja a közönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert – olvasható a városligeti intézmény szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A húsvéthoz kapcsolódó programok részeként a Varázshegyben például a kreatív kézműveskedésben próbálhatják ki ügyességüket a gyerekek, de lesz családi tojásvadászat is, amely a főbejáratnál lévő információs pavilontól indul. Ugyancsak a főbejáratnál közös fotót is lehet készíteni a Nyuszival és a Tavasztündérrel.

Naponta 23 különféle bemutatót, tréninget és látványetetést is tartanak. Lesz állati helyszínelés, denevéretetés, oroszlánfóka-tréning, pingvinetetés, elefánttréning, bemutató az Állatkert vadállatmentő munkájáról, elefánttréning és kea-látványetetés is. Meg lehet majd nézni a pingvinek, a sörényes hangyászok, a gorillák és a ragadozók etetését is, a Cápasuliban pedig a gondozók könnyűbúvár felszerelésben merülnek le a cápák közé.

Külön figyelmet szentelnek a felelős állattartásnak is, ebben a témában mind a négy napon lesz két-két előadás a Varázshegy Darwin-termében, 13 óra 30 perctől, majd 15 óra 30 perctől.

Az Állatkert háziállatokat bemutató zónájában, ahol az állatsimogató is található, több állat is született az elmúlt hetekben. A közönség már most megtekintheti Kucu, a Szabó Lőrinc-i ihletésű nevet viselő mangalica koca tíz kismalacát, valamint a törpekecskéknél növekedő tizenöt gidát. Húsvétra már a nemrégiben született gyimesi racka bárányokat is kiengedik a karámba.

A Budapesti Állatkert kezelésében működő Margitszigeti Kisállatkertben is lesznek programok, méghozzá mind a négy napon, a pónisétáltatástól a kézműves sátorig. Minden nap 13 órától a kisállatkert dolgozói egy külön program részeként mutatják be az itt lakó állatokat, köztük a mentett madarakat is.

Húsvétkor a családok gyakran vásárolnak élő nyulat házikedvencnek. E szokás kapcsán arra hívja fel a figyelmet a budapesti állatkert, hogy csak az tartson nyulat, aki hosszabb távon is felelősséggel gondját tudja viselni. Az Állatkert, amellett, hogy az állattartáshoz való felelős hozzáállásra buzdít, hivatalos honlapján a nyulak tartásával kapcsolatos tanácsokkal is segíti a kezdő nyúltartókat.

A városligeti intézmény 2008 óta már nem fogad be megunt nyulakat. A felelős állattartás mellett valójában nem is lenne szabad léteznie a megunt nyulak fogalmának, hiszen a házikedvenc iránti felelősség egy életre szól, ami egy nyúl esetében akár tíz esztendő is lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk