HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij: Oroszországot megállítani olcsóbb, mint azon töprengeni, melyik hatalom lesz képes egy egyszerű, nukleáris robbanófejet hordozó drónt létrehozni

Az ENSZ-ben tartott beszédében az ukrán elnök szerint a háború és a fegyverkezés megállítása egyelőre olcsóbb lenne, mint a következményeit kezelni.


Volodimir Zelenszkij az ENSZ Közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján szólalt fel szerda délután New Yorkban, magyar idő szerint. Az ukrán elnök ezúttal a korábbinál is határozottabb hangnemben beszélt a világ vezetőihez, írta a The Guardian.

Beszédében arra figyelmeztetett:

„az emberiség történelmének legpusztítóbb fegyverkezési versenyét éljük át, mert ezúttal a mesterséges intelligencia is szerepet játszik benne”.

Zelenszkij szerint ha nincsenek valódi biztonsági garanciák, és a világ nem képes minden fenyegetésre megfelelően reagálni, akkor kérdéses, hogy marad-e a Földön olyan hely, ahol az emberek biztonságban élhetnek.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden évvel, amíg a háború folytatódik, a fegyverek egyre halálosabbá válnak. Mint mondta: „minden évben, amíg ez a háború folytatódik, a fegyverek egyre halálosabbá válnak, és ezért csak Oroszországot lehet hibáztatni”.

Úgy véli, most kell megállítani a háborút és kezelni a fegyverkezési versenyt, mert később ez jóval nagyobb áldozatokkal járhat. Szavai szerint

„leállítani a háborút most olcsóbb, mint később földalatti óvodákat vagy hatalmas bunkereket építeni a kritikus infrastruktúra védelme érdekében”.

Zelenszkij a világ vezetőinek azt üzente: „használjunk fel mindent, amink van, hogy az agresszort megállítsuk, és csak akkor van valódi esélyünk arra, hogy ez a fegyverkezési verseny ne végződjön katasztrófával mindannyiunk számára”.

Kiemelte, hogy Oroszország megállítása most kisebb áldozattal járna, mint egy későbbi, sokkal súlyosabb konfliktus:

„Putyint most megállítani olcsóbb, mint megpróbálni minden kikötőt és minden hajót megvédeni a tengeri drónokkal rendelkező terroristáktól.

Oroszországot most megállítani olcsóbb, mint azon töprengeni, ki lesz az a hatalom, amely képes egy egyszerű, nukleáris robbanófejet hordozó drónt létrehozni”.

Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy ha fegyverekre van szükség, vagy nyomást kell gyakorolni Oroszországra, akkor azt most kell megtenni. Hozzátette: „Ukrajna csak az első”, és ha a világ nem lép időben, Putyin tovább terjesztheti a háborút.

Beszéde végén köszönetet mondott Donald Trumpnak a támogató hangulatú keddi megbeszélésükért. Emellett

felszólította Oroszország kereskedelmi partnereit, hogy gondolják át, folytatják-e a gazdasági kapcsolatokat, amelyekkel közvetve hozzájárulhatnak a háború finanszírozásához.

Zelenszkij más válságövezetekről is beszélt: megemlítette Grúziát, Moldovát, Palesztinát, Szomáliát, Szudánt és Szíriát. Külön kiemelte Moldovát, mondván: fontos, hogy Európa ne veszítse el ezt az országot is „ahogyan Grúziát, amely most már Oroszországtól függ”.

Felszólalásában arra is kitért, hogy szerinte a fejlett országok nincsenek felkészülve egy hasonló támadásra, és nem szeretnék megtapasztalni ugyanazokat a tragikus döntési helyzeteket, amelyekkel Ukrajnának kellett szembenéznie.

Végül arról beszélt, hogy erős biztonsági garanciákra van szüksége Ukrajnának, mert a nemzetbiztonság nem lehet csak néhány ország kiváltsága – mindenkinek joga kell, hogy legyen a biztonsághoz.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
32 milliárdos veszteség a Tescónál – a vezérigazgató szerint itt az idő az árrésstop kivezetésére
Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója a csökkenő inflációra hivatkozva sürgeti a kormányzati intézkedés megszüntetését. Az MNB szerint a lépés akár 1,5 százalékkal is megdobhatja a drágulást.


Most van itt az árrésstop kivezetésének ideális pillanata – ezt mondta az Indexnek adott interjújában Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

A cégvezető szerint a csökkenő fogyasztói árindex és a mérséklődő világpiaci árak miatt most anélkül lehetne megszüntetni a szabályozást, hogy annak komolyabb hatása lenne a bolti árakra.

Gazdasági elemzők és a Magyar Nemzeti Bank már korábban is figyelmeztettek, hogy bár az árrésstopok mesterségesen lejjebb nyomták az árakat, az intézkedés kivezetése mindenképpen áremelkedéssel jár majd. A jegybank egy 2025 végi becslése szerint az árrésszabályozás 1-1,5 százalékkal fogta vissza a fogyasztói árakat, vagyis a kivezetéskor nagyjából ekkora drágulásra lehet számítani.

Pálinkás Zsolt szavai szerint a 14 termékre kivetett árrésstop ugyan azonnali árcsökkenést hozott, ám ez jelentős bevételkiesést is okozott a Tescónak, amit más területeken kellett ellensúlyozniuk.

Hozzátette, hogy a helyzetüket a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó is nehezíti. Ezek az intézkedések együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a szektor az elmúlt két évben több tízmilliárdos mínuszt könyvelt el.

A Tesco 2023-ban és 2024-ben összesen 32 milliárd forint veszteséget halmozott fel, és bár a február végén záruló 2025-ös pénzügyi évről konkrét adatot még nem közölt, annyit elárult: „a teljesítmény nagyjából követte az iparági trendeket”.

A cégvezető a Tesco saját adatai alapján arról is beszélt, hogy a vásárlók bizalma évek óta nem javul, inkább stagnál. Az élelmiszer-vásárlások mennyisége sem nő, a kosarak értéke leginkább az áremelkedés miatt magasabb, nem azért, mert az emberek többet vásárolnának. Mindez azt jelzi, hogy a vásárlók óvatosak, a magas infláció után csak lassan áll helyre a bizalom.

A milliárdos veszteségek miatt a Tesco nemrég 116,3 milliárd forintos alaptőke-csökkentést hajtott végre, ami a sajtóban azonnal találgatásokra adott okot a cég esetleges eladásáról.

„Bárcsak egyszer megélném, hogy egy interjú során nem kérdeznek a Tesco Magyarország értékesítéséről. Hosszú évek óta cáfolom ezeket a híreszteléseket”

– mondta ezzel kapcsolatban a vezérigazgató, aki szerint

a lépés egy pénzügyi-technikai megoldás volt a szabályozói környezet miatt, és nettó értelemben nem vontak ki pénzt az országból.

A következő időszak kulcskérdése tehát az, hogy a kormány miként dönt az árrésstopok sorsáról. Míg a piaci szereplők a kivezetés mellett érvelnek, a kormányzati kommunikáció eddig az intézkedés inflációt fékező hatását hangsúlyozta. A végső döntésre hatással lehetnek a friss jegybanki előrejelzések, valamint a Tesco hamarosan nyilvánosságra kerülő pénzügyi beszámolója is, amely pontos képet ad majd a lánc tavalyi teljesítményéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Rettegni méltóztatik?” – kérdezte Magyar Péter Orbán Viktortól a legújabb AI-videó után
A Tisza Párt elnöke nem hagyja annyiban a dolgot, és jogi lépéseket tesz. Közben arra kéri a támogatóit, jelentsék a posztot a Metánál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán reagált az Orbán Viktor által közzétett AI-videóra. Bejegyzésében azt írja, a miniszterelnök „megint a jogszabályokat megsértve próbálja kamuvideókkal félrevezetni a magyarokat”.

A politikus ezután Orbán Viktort szólította meg:

„Miniszterelnök Elvtárs, Miért kell ezekkel ócska hamisítványokkal lemenni kutyába? Rettegni méltóztatik? Miért nem veszi fel az eredeti verziót Putyinnal? A lopott pénzből is több maradna és még az emberek is elhinnék, amit látnak az oldalán (már azok, akiket még nem tiltott le).”

A poszt utóirata szerint „a jelenlegi magyar miniszterelnök egy piti csaló, akit minden tisztességes versenyből azonnal kizárnának”. Magyar Péter közölte, hogy megindítja a szükséges jogi eljárásokat, és arra kért mindenkit, hogy jelentsék a miniszterelnök posztját a Meta felé rágalmazás és adatvédelem megsértése miatt.

Az Orbán Viktor által szerdán posztolt, mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság felszólítja Magyart, hogy küldjön pénzt Ukrajnának. A miniszterelnök szerint ez a valóságban is megtörténhet április 12. után, ha a választásokon a TISZA Párt győz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rezsistop különadó: Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is felmentést kapott a teher alól
A kormány a hálózati csatlakozások gyorsítására hivatkozva nem terheli meg az elosztócégeket a 30%-os rezsistop költségével. A mentesség miatt a program 55 milliárd forintos terhét más energiacégek és a költségvetés viselik.


Ötvenöt milliárd forinttal enyhíti a kormány a januári fűtésszámlákat, a költségek egy részét pedig az energiaszektorra kivetett különadóból fedezi. A teher alól azonban éppen a legnagyobb hálózatüzemeltetők – köztük Mészáros Lőrinc, az állami MVM és az E.ON cégei – mentesülnek. A február elején megjelent rendelet szerint a gázzal, távhővel és árammal fűtő háztartások egyszeri, 30 százalékos kedvezményt kapnak. A fedezet egyik felét a költségvetési tartalék, a másikat pedig egy új, egyszeri közteher biztosítja.

Az új adó mértéke az energiaellátók 2024-es árbevételének 0,5 százaléka, de legfeljebb a cégek tavalyi jövedelemadó-alapjának fele lehet. A teher a már meglévő, 31 százalékos kulcsú „Robin Hood-adó” alanyait sújtja, így a kőolaj- és földgáztermelőket, a nagyobb áramtermelőket, a kereskedőket és a távhőszolgáltatókat.

A különadó alól azonban kivételt képeznek a hálózatüzemeltető vállalatok, vagyis az áramot és a gázt elosztó cégek

– írta a 24.hu.

A mentességet Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese azzal indokolta, hogy a kormány kiemelt ügyként kezeli a hálózati csatlakozások gyorsítását. „Ezek után abszurdnak tűnne, hogy egyik oldalon adóalap-csökkentő megoldásokkal támogatjuk azt, hogy a vezeték-szolgáltatók minél hamarabb biztosítsák a vállalkozásoknak és a lakosoknak a csatlakozást, a másik oldalról pedig plusz adóteherrel kelljen szembenézniük. Kulcskérdésnek tekintjük a hálózati csatlakozások gyorsaságát, emiatt a teher nem érinti ezeket a szolgáltatókat” – magyarázta a politikus.

A mentesség egybecseng a kormány egy korábbi döntésével: a kabinet december végén már rendelkezett arról, hogy az áramhálózati elosztók bizonyos hálózatfejlesztéseik után hat adóéven keresztül, a számított adójuk 80 százalékáig terjedő kedvezményt vehetnek igénybe az energiaellátók jövedelemadójából. Ez a kedvezmény a gázhálózati elosztókra nem vonatkozik. A magyarországi elosztói piacot három fő szereplő fedi le területi monopóliummal: az állami tulajdonú MVM Csoport, a német hátterű, de 25 százalékban szintén MVM-tulajdonban lévő E.ON Hungária Zrt., valamint a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó Opus Global Nyrt.

A kedvezmény a gyakorlatban a háztartásoknál is eltérően jelenik meg. A távhővel fűtőknél a 30 százalékos jóváírás csak az alapdíjon felüli részre érvényes, így a tényleges megtakarításuk kisebb lehet. Az előre fizetős mérővel rendelkező fogyasztók egységesen 7000 forint jóváírást kapnak. Míg a gázfogyasztóknál automatikusan érvényesítik a kedvezményt, az árammal fűtőknek külön nyilatkozniuk kell róla a szolgáltatójuknál április 30-ig.

Az adóterheket az energiakereskedők várhatóan a versenypiaci árakban érvényesítik, vagyis áthárítják a nem lakossági ügyfeleikre. Ez a vállalatok költségein keresztül végső soron a lakossági árakban is megjelenhet, ami inflációs hatást gerjeszthet. Arra a kérdésre, hogy a kormány tervez-e díjstopot az energiaszektorban, Czepek Gábor úgy reagált, hogy a piacot egy független hatóság felügyeli. „Az európai uniós normák szerint szabályozott rendszerben működünk, ahol a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, mint független hivatal önálló jogkörökkel rendelkezik, amelyeket nem a magyar kormány és az Országgyűlés állapít meg tetszőlegesen. Jelenleg a MEKH rendelkezik azokkal a felülvizsgálati eszközökkel, amelyek alapján pontosan látható, ha ilyen beavatkozásra szükség lenne” – mondta a miniszterhelyettes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A rendőrség megcáfolta Lázár Jánost: senkit sem igazoltattak Gyöngyösön, és semmilyen felvételt sem készítettek
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szűkszavú közlése szerint senkit nem igazoltattak a január 29-i rendezvényen, pedig a miniszter kedden ezt mondta az RTL kérdésére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



„A Lázárinfó 2026. január 29-én Gyöngyösön tartott rendezvényén rendőri intézkedés nem történt” - közölte szerda délután a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség honlapján azt is írták, hogy

„a szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség a résztvevők közül senkit nem igazoltatott, kép- és hangfelvételt nem készített”.

A közlemény azután érkezett, hogy Lázár Jánostól kedden az RTL riportere arról érdeklődött: honnan, illetve hogyan szerzett információt arról, hogy a gyöngyösi Lázárinfón megjelent tüntetők milyen bűnöket követtek már el.

Az építési és közlekedési miniszter erre azt felelte, hogy hogy „a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”.

Amikor a riporter megkérdezte, hogy nem tartja-e visszásnak, hogy kampánycélra használtak fel érzékeny személyes adatokat, a miniszter közbevágva azt mondta:

„Azt tartom visszásnak, hogy az erőszak oldalára áll az RTL. Szégyelljék magukat!” Hiába folytatta volna az RTL munkatársa, Lázár azt ismételgette: „Bűnözők oldalára áll az RTL. Az RTL szégyellje el magát, hogy a bűnözők és az erőszak oldalára áll! Az RTL szégyellje el magát, és kérjen bocsánatot azoktól, akiket megfenyegettek, vagy attól a cigány embertől, akit megvertek. Menjen el az RTL, és kérjen bocsánatot!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: