HÍREK
A Rovatból

Zacher: Fiatal kollégáim keresik a kifogásokat az oltás ellen

A toxikológus szerint érthetőbben kellene kommunikálnia a kormánynak a koronavírus-vakcinával kapcsolatban.

Link másolása

"Látod magad előtt a betegeket, és látod, hogy bejön, beszélgetsz vele, 2 óra múlva meg már ott van a lélegeztetőgépen. Megnézed a tüdejét és csak a fejedhez nyúlsz, hogy úristen, ez a CT hogy változott 2 óra alatt. És a beteg majdnem belehal ebbe a történetbe" - fogalmazott Zacher Gábor toxikológus az ATV Civil a pályán című műsorában.

Azt is mondta, hogy

fiatal kollégái keresik a kifogásokat az oltás ellen. Ilyenkor ő azt mondja nekik, nézzenek körül a kórházban.

Az orvos azt mondta, érthetőbben kellene kommunikálnia a kormánynak a védőoltásokkal kapcsolatban is, hiszen az embereknek fogalmuk sincs, milyen szövődményei lehetnek, és hogy erre mekkora esély van.

A híresztelésekkel ellentétben ugyanis, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint nem indokolt a félelem az engedélyezett oltóanyagokkal kapcsolatban.

Soós Adrianna szerint az egészségügyi dolgozóknak élen kellene járniuk a felvilágosításban.

"Az orvosok, illetve a diplomás ápolók, mentősök körében inkább az oltáspártiak vannak többségben, talán, akik kevésbé találkoztak vagy más szakterületen dolgoznak, vagy nem ismerik annyira az oltásokkal kapcsolatos eljárásokat, azokban van nagyobb félelem"

- mondta az elnök.

Szlávik János infektológus kifejtette, hogy az oltást csak beadják, aztán mindenki megy a dolgára.

"Ezt megelőzi egy adminisztráció, egy kérdőív kitöltése, tájékoztatni kell az oltásról, annak hasznáról, esetleg szövődményeiről, sőt a beoltottaknak nagyon gyakran fél óráig az oltóponton kell tartózkodniuk, esetleges akkut szövődmények kialakulásának veszélye miatt."

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kizárólag a védőoltással lehet a járványnak véget vetni, ezért nagyon fontos, hogy mindenki oltassa be magát.

Az elmúlt időszakban a koronívus miatt elhunytak száma szinte mindennap meghaladta a 180 főt.

"Az intenzívosztályokon ápolt és lélegeztetőgépen lévők, azok a személyek, akiknek sajnos - főleg a lélegeztetőgép után - elég jelentős része nem éli túl ezt a betegséget. Azt látom most, hogy a lélegeztetőgépen lévők száma csökkent azzal párhuzamosan, hogy meglehetősen magas a halálozás" - mondta a műsorban Pusztai Erzsébet egészségügyi szakértő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk