HÍREK
A Rovatból

Vlagyimir Putyin rakétatámadással fenyegette meg Nagy-Britanniát – állítja Boris Johnson

Az eset néhány héttel az orosz-ukrán háború megindítása előtt történt, amikor telefonon egyeztetett a két országvezető.


Rakétával fenyegette meg Putyin a volt brit miniszterelnököt – derült ki a BBC beszámolójából - írja a Daily Mail. Mindez pár héttel azelőtt történt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Boris Johnson telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, és ebben az „elképesztő” és „hosszú” telefonbeszélgetésben az akkori miniszterelnök azt magyarázta az orosz elnöknek, hogy Ukrajna lerohanása csak még nagyobb NATO jelenlétet eredményezne. Johnson azt mondta neki, hogy a háború „teljes katasztrófa” lesz, és példátlan nyugati szankciókat vált ki. Arról is próbálta meggyőzni, hogy az ukránok a közeljövőben nem lesznek a védelmi szövetség tagjai.

Johson a BBC-nek elárulta, hogy Putyin „egy ponton megfenyegetett". Azt mondta neki, hogy „nem akarlak bántani, de egy rakétával ez csak egy percbe kerülne”.

Johnson az orosz elnök hanglejtéséből arra következtetett, hogy a fenyegetés nem volt teljesen komoly. De azért minden fenyegető mondatot komolyan kellett vennie – vélekedett a BBC.

A beszélgetés után kilenc nappal Moszkvába utazott a brit védelmi miniszter. Akkor arról biztosították Ben Wallace-t, hogy nem lesz támadás, de ő akkor már biztosra vette, hogy az be fog következni és ezt mind a két fél tudta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter fontos szavazást indít: Bárhogy is döntötök, én elfogadom
A Tisza Párt arca egy fontos kérdésben szeretné holnap kikérni a követői véleményét. Reggel 8-tól este 8-ig lehet majd szavazni.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 16.



Miután kitett néhány szurkolói fotót a Svájc-Magyarország meccsről, Magyar Péter egy meglepő bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán.

"Sziasztok, egy fontos kérdésben szeretném holnap kikérni a véleményeteket. Reggel kiteszek egy szavazást a Párt honlapjára (magyartisza). Reggel 8-tól este 8-ig lehet majd szavazni. Bárhogy is döntötök, én elfogadom."

- írta a Tisza Párt politikusa a közösségi oldalán.

Egy hete ilyenkor közösen történelmet írtunk.

- tette hozzá Magyar.

Az, hogy pontosan mi lesz ez a szavazás, hétfő reggel kiderül!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette! Teljes díszőrség lesz a Várban
A honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban jelentette be a hírt. Mostantól ez lesz.


Új tradíció kezdődik a budai Várban, mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesít díszőrséget - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt elmondta, a területvédelmi tartalékosok alapos kiképzést kaptak a testőrezredtől, ahol a díszőrség ellátásának szakemberei dolgoznak.

A miniszter felidézte: tartalékos katonai szolgálata idején a palotaőrségnél teljesített szolgálatot tartalékos csoportparancsnokként. Akkor volt alkalma ennek a nehéz szolgálati ágnak minden részletét megismerni.

"Büszkék vagyunk katonai hagyományainkra és katonai értékeinkre, amelyeket a területvédelmi tartalékosaink itt, a várban Önöknek is meg tudnak mutatni"

- mondta a videóban a miniszter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mérő László a történelmi lottósorsolásról: ilyen csak néhány ezer évente fordul elő
Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő olyan, mint múlt szombaton – erősítette meg a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is. Mérő László kiszámolta, mekkora volt ennek a valószínűsége.
FM - szmo.hu
2024. június 17.



Szombat este az ötöslottó sorsolásán olyasmi történt, ami korábban még soha: négy egymást követő számot húztak ki. Az est főszereplői a 85, 86, 87 és 88-as számok voltak. Paulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is megerősítette az RTL Híradónak:

„Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő ilyen mintázat. Mondhatjuk azt is, hogy a szombati sorsolás lottótörténelmet írt. Még a három egymás utáni szám is ritka, a játék 67 éves története során összesen tízszer fordult elő.”

Hozzátette, hogy manipuláció kizárt. A sorsolásokat közjegyző jelenlétében tartják, a gépeket és a golyókat pedig rendszeresen hitelesítik.

A Híradó Mérő László matematikust is megkereste, aki kiszámolta, mekkora a valószínűsége annak, hogy a ehhez hasonló eset történjen. Mérő szerint az, hogy három egymás utáni számot kihúznak, az olyan öt-tíz évenként előfordul. A mostani viszont más volt:

„Az, hogy négy egymás utáni szám jöjjön ki, valószínűleg néhány ezer évente fordul elő, tehát egy konkrét ember életében nem lát ilyet, de Krisztus óta elő kellett hogy forduljon, már ha minden héten lett volna lottó” – mondta Mérő László.

A 85, 86, 87 és 88 mellett az ötödik szám a 44 volt. A héten nem volt öt találatos szelvény, de négy találatosból 33 is akadt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hann Endre: A számok alapján úgy tűnik, hogy a jövő Magyar Péter számára kezdődött el
Hann Endre szerint a TISZA Párt szlogenjét igazolják az adatok: míg a Fideszre és a DK-ra az idősebbek szavaznak, Magyar Péter pártja a fiatalok körében is népszerű.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. június 17.



A néhány nappal a június 9-ei választások előtt készült Medián felmérés szerint a Fidesz és a DK szavazóinak is csak ötöde fiatalabb 40 évesnél, közel kétharmaduk pedig 50 feletti – áll Hann Endre Facebook-posztjában. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezetője azzal folytatja:

Ezzel szemben a TISZA Párt szavazóinak 46 százaléka 40 év alatti, és csak 29 százaléka idősebb 50 évesnél.

Hann szerint sokan kritizálták a TISZA szlogenjét, ami szerint „a jövő elkezdődött”, ennek ellenére, a számok alapján „úgy tűnik, 2024-ben a jövő Magyar Péter számára kezdődött el”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: