Vitézy Dávid közlekedési államtitkár is lemondott, a terület Lázár János minisztériumához kerül
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, hétfőn délben hivatalosan is bejelentette a kormány, hogy Orbán Viktor elfogadta Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemondását. Ezzel egy időben új tárca, az energetikai minisztérium megalakulását is bejelentették, ezt Lantos Csaba üzletember vezeti majd.
Palkovics László minisztériumának megszűnésével az alá tartozó államtitkárságok sem működnek tovább, így Vitézy Dávid is kormányzati feladat nélkül marad.
– írta Facebook-oldalán a BKK volt vezérigazgatója, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.
A közlekedési szakterület felügyelete az új kormányzati feladatmegosztás szerint Lázár János minisztériumához kerül át – tette hozzá a szakember. Hozzátette: „úgy hiszem, az elmúlt fél évben a hazai közösségi közlekedés és a vasút számos nagy ügyében tudtunk a helyes irányba egyet előrelépni.”
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) (amelynek Vitézy korábban szintén vezetője volt) a pontos körülményekről is írt: