Videón, ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába a horvát autópályán
A súlyos balesetről pénteken a Jutarnji list című horvát lap közölte azt a felvételt, amit az egyik térfigyelő kamera rögzített.
A videón is látszik, hogy a magyar család autója a fizetőkapuhoz érve lassított, miközben
a hátulról érkező BMW fékezés nélkül, teljes sebességgel beléjük rohant. Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.
A horvát rendszámú autót egy 35 éves horvát állampolgár vezette. A Jutarnji list információi szerint a sofőr bekapcsolta a tempomatot,
amikor pedig letarolta a magyar család autóját, 150 km/h-s sebességgel hajtott.
A lap úgy tudja, a férfi egy nővel telefonált éppen, a mobil viszont az ütközést követően sem esett ki a kezéből.
"K.rva, k.rva!" - kiabálta a csattanás után
a lap szerint.
Íme a megrázó videófelvétel:
Forrás: 24.hu