HÍREK

Varga Judit kemény kérdéseket kapott a BBC HARDtalk című műsorában

Az igazságügyminisztert többször is figyelmeztette a műsorvezető, hogy nem a feltett kérdésre válaszol.

Link másolása

A sajtószabadságról, az Indexről és a CEU-ról is kérdezték az igazságügyi minisztert a BBC HARDtalk című műsorában - írja a hvg.hu, ami szemlézte Varga Judit interjúját.

Az itthon főleg a kormánypárti médiának nyilatkozó miniszterasszonyt egy veteránnak számító újságíró, Stephen Sackur kérdezte a műsorban, és a címhez méltóan olykor kemény témákat vetett fel. Felütésnek rögtön azzal kezdte, hogy miért van az, hogy Magyarország bár csatlakozott egy európai klubhoz, annak bíróságát, szabályait és értékrendjét mégsem hajlandó elfogadni. Varga Judit válaszában kifejtette, hogy mikor csatlakoztunk a klubhoz, annak a mottója az volt, ami ma is: egység a sokféleségben. „De ma azt látjuk, hogy a szerződéses keret, melyhez 16 évvel ezelőtt csatlakoztunk, nagy változásokon megy keresztül, és egyre több próbálkozás történik egy olyan föderalista unió megteremtésére, melyet mi sosem akartunk” - tette hozzá a miniszter.

A jogállamiságot firtató kérdésekre ugyanazt válaszolta, amit itthon szoktak felvetni kormánypárti politikusok: a jogállamiság nem köthető konkrét objektív dolgokhoz, szerinte a jogbiztonsághoz tisztában kell ahhoz lenni, mi számít bűnnek, mielőtt elítélnek érte valakit.

„Ha nem állsz be a sorba, és nem illeszkedsz ideológiailag a fősodorba, akkor megbüntetnek”

- mondta el az unió működéséről, hozzátéve, hogy a "klubtól" jövő támadások a kommunista időkre emlékeztetik, a hetes cikk szerinti eljárással pedig szerinte az Európai Parlament „olyan határozatot fogadott el, amely sérti saját szabályait”.

Stephen Sackur rákérdezett arra is, hogy Magyarország mit fog tenni az Európai Bíróság Magyarországot elmarasztaló legutóbbi ítéletei után. Varga Judit kifejtette, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartotta az Európai Bíróság ítéleteit, és hozzátette, hogy minden országnak vannak kötelezettségszegési eljárásai. A CEU elüldözését elmarasztaló határozatról pedig azt mondta: az ítélet a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos, ezért már megkezdték a párbeszédet a Bizottsággal, és teljes mértékben összhangba fogják hozni azt az uniós jogszabályokkal.

„Jelenleg más tagállamok felsőoktatással kapcsolatos eljárásait és jogszabályait vizsgáljuk, mivel azt gondoljuk, hogy a nemzeti szuverenitásnak minimálisan a része, hogy meghatározzuk az egyetemek, illetve felsőoktatási intézmények struktúráját”

- mondta el a CEU-ról a miniszterasszony. A magyar gógyiról is némi ízelítőt kaphattak a BBC nézői, amikor Varga sejtelmesen úgy fogalmazott: „Az ítéletet sokféleképpen végre lehet hajtani”.

A riporter rákérdezett Orbán Viktor megszállott harcára Soros Györggyel szemben, és ennek egyik leágazására, a külföldi civil szervezetek regisztrációs kötelezettségére, amit szintén jogellenesnek mondott ki az Európai bíróság. Varga Judit szerint „a finanszírozás, illetve annak mértéke és volumene miatt bizonyos civil szervezetek igenis képesek lehetnek a közvélemény befolyásolására, és ez egy legitim ok arra, hogy nagyobb átláthatóságot követeljünk meg ebben az esetben”.

Sackur rákérdezett az Index, és ezen a vonalon maradva az egész magyar szólás- és sajtószabadság kérdésére. A miniszter azzal vágott vissza, hogy nem szólhat bele az ügybe, mert az olyan volna, mintha „a brit igazságügyi miniszter felvenné a telefont, hogy beavatkozzon, amikor a tulajdonos elbocsátja a The Guardian főszerkesztőjét”. A kormányhoz közeli médiumok szinte teljes egészét magába foglaló KESMÁ-ról azt mondta, „a konglomerátum az üzleti észszerűség érdekében csak követi az európai normákat”. A sajtószabadságról egészében pedig a kormánypárti politikusok szokásosan használt sablonját mondta el:

„Nyissa meg az online médiát: 80 százalék kormánykritikus, és a liberális orgánumok főleg az online szektorban dominálnak, és mindannyian tudjuk, hogy az emberek éjjel-nappal az internetet nézik, tehát nem értem a kérdést és a gyanút bármivel kapcsolatban”

- zárta rövidre a kérdést.

„Magyarország valójában soha nem árult semmiféle zsákbamacskát, azt mondtuk, hogy soha nem fogunk engedni ennek az ideológiai zsarolásnak, amelynek valójában a jogállamiság az ürügye, amely ebben a koncepcióban megvalósul. Azoknak kell megoldaniuk ezt a problémát, akik így alakították ezt a helyzetet, hogy Európa ebben a patthelyzetben van” - válaszolta arra a kérdésre, hogy Magyarország végül enged-e Brüsszelnek a fontos kérdésekben.

A teljes interjút Varga Judit a Facebook-oldalán is megosztotta, saját kommentárjai kíséretében. A videó magyar felirattal tekinthető meg:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: