Kavicsméretű üvegszilánkot talált egy gyerek az ebédjében a budapesti iskola menzáján
Egy XVIII. kerületi iskolában szeptember 17-én egy diák üvegszilánkot talált a menzai paprikás krumpliban – tudta meg a HVG. Az igazgató vizsgálatot kezdeményezett, a gyerek nem nyelte le a darabot és nem sérült meg.
„Az esetről mély aggodalommal értesültünk, és bízunk benne, hogy a jövőben az étkeztetés nagyobb felelősséggel zajlik az intézményünkben” – közölte a lappal Pásztor Józsefné, a XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Az iskola értesítette az étkeztetést végző Delirest Kft.-t és a polgármesteri hivatalt, és kérte a történtek kivizsgálását. Szeptember 18-án a szolgáltató e-mailben jelezte, hogy elvégezte a belső ellenőrzést, a jegyzőkönyvet megküldték az intézménynek. A Kőrös Péter alpolgármesternek írt levélben azt is kérték, hogy tájékoztassák az esetről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt.
A Delirest Kft. megerősítette a történteket a HVG-nek, és közölte, hogy
„Aznap a cégünk 1731 adag ételt szolgált fel különböző intézményekben. Sehonnan nem érkezett bejelentés az ételekkel összefüggésben. Az üvegdarab átvételét követően azonnali belső ellenőri vizsgálatot rendeltünk el. Az ellenőrzést végző élelmiszermérnökök minden pontra kiterjedően meghallgatták a konyhai dolgozók beszámolóját, megvizsgálták az összes göngyöleget, valamint a tálakat és edényeket, amelyek mindegyike ép volt. Az ellenőri vizsgálat megállapította, hogy a főző- és tálalókonyha a hatályos élelmiszer-biztonsági szabályoknak megfelelően üzemelt, a dolgozók a szigorú szabályok maximális betartásával végezték munkájukat. A konyhából nem kerülhetett üvegdarab az ételbe” – írták. A vállalat közölte, hogy a következő hetekben az előírásoknál sűrűbben végeznek ellenőrzéseket. „Az iskola vezetésével szükség esetén együttműködünk a további megelőzés érdekében” – tették hozzá.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal a lap kérdésére azt közölte: „Hatóságunk a főző és a tálaló konyhán teljes, átfogó ellenőrzést tartott, amelynek keretében eljárás indítására okot adó hiba vagy hiányosság nem volt megállapítható.”
Néhány hete egy Tolna megyei általános iskolában is üvegszilánkot találtak az ételben. A két eset egymástól független. Iregszemcsén a szeptember eleji eset már a második volt: tavaly az üvegszilánk mellett egy fém edénysúroló darabja is előkerült. Akkor sürgősségi osztályon kellett eltávolítani az egyik óvodai dolgozó nyelőcsövéből az üvegszilánkot, a fémdarabot pedig egy óvodás szájában találták meg.