HÍREK
A Rovatból

Új nagykövetet küld Kijevbe Szijjártó Péter

Íjgyártó István helyére Heizer Antal érkezik. Másik három helyen is csere lesz.

Link másolása

Hamarosan távozik posztjáról Íjgyártó István (képünkön) kijevi magyar nagykövet, már az utódja is megvan - tudta meg a HVG. A lap szerint Bécsbe, Rigába és az EBESZ-képviseletre is új nagyköveteket küld Szijjártó Péter.

A HVG szerint jelenlegi köztársasági elnöki látogatást is előkészítő

Íjgyártó lecserélése nem rendkívüli vagy váratlan,

ugyanis már több mint 4 éve, 2018 őszén foglalta el állomáshelyét Kijevben. A kárpátaljai származású diplomata előtte a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára volt, korábban pedig moszkvai nagykövet.

A HVG úgy tudja, hogy

Íjgyártó helyére Heizer Antal érkezik majd Kijevbe, őt hétfő délelőtt hallgatja meg nagykövetjelöltként az Országgyűlés külügyi bizottsága.

Heizert régi külügyesként, illetve karrierdiplomataként jellemezték, aki Kínától Albánián át sok helyütt volt diplomata, 2010 óta pedig volt nagykövet Pozsonyban, Tiranában, legutóbb pedig Kazahsztánban.

Heizer mellett a hvg.hu forrásai szerint másik három új nagykövet kinevezése is várható:

  • a rigai nagykövetség élén Urkuti György váltja majd az 5 éve szolgáló Bányai Ferencet,
  • az Ausztriába akkreditált új magyar diplomáciai vezető Szilágyiné Bátorfi Edit lesz a posztot 2018 óta betöltő Nagy Andor helyett,
  • Magyarország új EBESZ-hez akkreditált nagykövete pedig Dancs Ferenc lesz, aki Dán Károlyt váltja.

    Őket is hétfőn hallgatja majd meg a külügyi bizottság.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    Lemondott hat miniszter – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón – a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumainak éléről
    Az Európai Bizottság sérelmezte, hogy fideszes politikusok is fontos pozíciókat kaptak egyetemi kuratóriumokban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindezt mosolyogva közölte az újságírókkal a sajtótájékoztatón.

    Link másolása

    Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón számos témát érintett. Többek közt azt is bejelentette, hogy a háromnapos kihelyezett kormányülés végén

    lemondott Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter, Navracsis Tibor... de nem a kormányban betöltött szerepükről, hanem a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumainak éléről.

    A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindezt mosolyogva közölte az újságírókkal a sajtótájékoztatón, hiszen abból, ahogy a mondatot kezdte, azt sugallta, hogy miniszteri pozíciójukról mondtak le a fent említett kormánytagok.

    Komolyra véve a szót elmondta, hogy a kormány kész észerű kompromisszumokat kötni Brüsszellel, és mivel az Európai Bizottság sérelmezte, hogy fideszes politikusok is fontos pozíciókat kaptak egyetemi kuratóriumokban, az összes kormánytag lemondott ezen tisztségéről.

    Ennek értelmében február 15-től nem folytatják a munkát a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumaiban az említett miniszterek.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Fontos bejelentések jöhetnek a mai Kormányinfón, háromnapos kormányülés előzte meg
    Sopronban volt a többnapos ülés, a kormányfő ma Brüsszelbe utazik.

    Link másolása

    Ma 10 órától Kormányinfó – jelentette be közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

    A kormánytagok a héten háromnapos kormányülésen vettek részt Sopronban, az ülés hétfőn reggel kezdődött, az első téma pedig az aznap hajnali törökországi földrengés volt.

    A kormányülés elején áttekintették, hogy Magyarország milyen segítséget tud nyújtani a földrengés sújtotta Törökországnak.

    Orbán Viktor egyébként Brüsszelbe készül csütörtökön, Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartják az idei második Kormányinfót "Mit miért tesz a magyar kormány" címmel.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    Szívszorító: simogatással nyugtatta kistestvérét a romok alatt egy 7 éves szíriai kislány
    A testvérpár és családjuk szerencsére élve megúszta a katasztrófát.

    Link másolása

    Csütörtökre már megközelítette a 16 ezret a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések halálos áldozatainak száma. Rengeteg sérült is van, de szerencsére folyamatosan találnak túlélőket is. A mentőcsapatok - köztük magyar egységek - folyamatosan kutatnak olyan emberek után, akik a romok alatt rekedtek, de még életben vannak. Ahogy arról beszámoltunk, számos kisgyereket is kimentettek már.

    Most újabb szívszorító videó jelent meg romok alatt rekedt gyerekekről, akiket szerencsére meg tudtak menteni.

    A 7 éves Mariam és kisöccse, Ilaaf 36 órán át volt törmelékek közé szorulva Szíriában. Amikor a mentők megtalálták őket, a kislány ezt mondta: „Uram, bármit megteszek, hogy kimentsenek innen engem és az öcsémet. Kérem, segítsenek kijutni innen!”

    Az alábbi videón az is látszik, hogy a kislány Ilaaf fejére teszi a kezét, hogy nyugtassa öccsét, és hogy védje őt az esetleges sérülésektől.

    Később felkerült az internetre egy fotó, amin látszik, hogy a testvérpár már egy ágyban pihen, miután kimentették őket.

    Szerencsére az egész családjuk élve megúszta a katasztrófát.

    Édesapjuk, Mustafa Zuhir Al-Sayed elmondta, hogy a feleségével és három gyerekükkel éppen aludtak, amikor földrengés rázta meg Szíriát. Arra ébredtek, hogy törmelékek hullanak a fejükre, aztán két napig a romok alatt rekedve várták, hogy kimentsék őket - írja a Daily Mail.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    -31 fokot mértek Bodzafordulón, ez az idei tél eddigi legalacsonyabb hőmérséklete Erdélyben
    Gyergyóalfaluban mínusz 23,6, míg Csíkszeredában mínusz 23,2 Celsius-fokot mutattak a hőmérők, és a legtöbb székelyföldi településen is hasonló értékek voltak.

    Link másolása

    Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékletét mérték Erdély legtöbb településén.

    A legalacsonyabb értéket, mínusz 31 Celsius-fokot a Kárpát-kanyarban, Bodzafordulón helyi idő szerint fél 7 és 7 óra között rögzítették. Ez az idei tél eddigi legalacsonyabb hőmérséklete Romániában

    - közölte a szolgálatos meteorológus az Agerpres román hírügynökséggel.

    A nagyszebeni regionális meteorológiai szolgálat jelentése szerint ehhez közelítő értékeket mértek Hargita megyében is: Gyergyóalfaluban mínusz 23,6, míg Csíkszeredában mínusz 23,2 Celsius-fokot mutattak a hőmérők, és a legtöbb székelyföldi településen is hasonló értékek voltak. Nagyszebenben mínusz 18, Kolozsváron mínusz 13 fok volt.

    Románia-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet, a legenyhébb időjárás a Fekete-tenger partján volt, Konstancán mínusz 4 Celsius-fokot mértek.

    A román Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán fagyos időre figyelmeztető, elsőfokú riasztást adott ki, mely szerint szombatig Erdély, Máramaros és Moldva térségében az éjszakai és reggeli órákban mínusz 18 és mínusz 25 Celsius-fok közötti hőmérsékletre kell számítani.

    Erdélyben Máramaros, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Kovászna, Szeben és Brassó megyében várhatók különösen alacsony hőmérsékleti értékek.

    Régi, és lehet, hogy meg se történt, de jó, és ideillik minden évben:

    Link másolása
    KÖVESS MINKET: