SZEMPONT
A Rovatból

„20 év vendéglátós múlttal az egyetlen alternatívám, hogy elmegyek betanított gyári munkásnak havi 150 ezerért”

Évek, sőt évtizedek óta a vendéglátásban dolgozók meséltek arról, hogyan vesztették el munkájukat a korlátozások miatt, és milyennek látják a kilátásaikat most.

Link másolása

Pontosan három hónappal ezelőtt hirdette ki a kormány az azóta is hatályban lévő korlátozó intézkedéseket, amelyek értelmében a vendéglátóhelyek csak kiszállításra és elvitelre adhatnak ételt, a szállodák pedig kizárólag üzleti célú vendégeket fogadhatnak.

Bár egyre többen követelik az újranyitást, a legoptimistább becslések szerint is minimum 1-2 hónap még, mire az élet elkezdhet visszatérni a normális kerékvágásba. Kérdés, kihúzzák-e addig azok a tíz-, sőt százezrek, akik a lezárás óta hiába szeretnének, nem dolgozhatnak a szakmájukban.

Előző cikkünkben vállalkozókat kérdeztünk arról, hogy érinti őket a helyzet, most pedig négy alkalmazott mesélte el, hogyan vált semmivé pillanatok alatt a megélhetésük.

„Amikor behívtak és közölték, hogy ennyi, kicsit talán meg is könnyebbültem”

„Az első hullámot még mindenki könnyebben kezelte, az őszi lezárások után viszont már nálunk is el kellett gondolkodnia a cégvezetésnek, hogyan tovább” – meséli Orsi, aki 2017-től tavaly december elejéig felszolgáló volt egy nyugat-magyarországi szállodában.

Ők végig nyitva maradtak, a tavaszi karantént követően pedig a nyár nagyon jól is alakult, a belföldi turizmus bőven kompenzálta a kiesett külföldi vendégeket. Október elejétől kezdett rohamosan romlani a helyzet, ekkor ugyan még bíztak valami csodában, de ez végül nem jött el.

„Szinte napról napra követték egymást az újabb verziók, hogy most akkor lesz leépítés, nem lesz, vagy majd valamikor később lesz. Ez a bizonytalanság volt a legidegölőbb az egészben” – idézi fel.

Ő végül november 7-én, tehát még épp a korlátozások bejelentése előtt kapta meg a felmondását. Rajta kívül pár héten belül több tucat kollégáját is kirúgták, az összes alkalmazott nagyjából fele került az utcára.

„Lélekben addigra már fel voltam készülve rá. Amikor behívtak és közölték, hogy ennyi, kicsit talán meg is könnyebbültem, hiszen legalább vége volt a lebegtetésnek.”

Persze a helyzete azóta sem lett kevésbé bizonytalan: a szakmájában hiába próbált elhelyezkedni, négy műszakos gyári munkát ugyan kapott volna, azt viszont egyáltalán nem érezte testhezállónak.

2017 előtt bolti eladóként dolgozott, ehhez visszatérni nem lett volna ellenére, de ilyen lehetőséget nem talált. Elmondása szerint még a karácsony előtti csúcsidőszakban is inkább tanulókat hívtak be, hogy ezzel is spóroljanak, a hozzá hasonló tapasztaltabb jelentkezőknek esélye se volt.

Alkalmi munkaként jelenleg címkéket ragaszt egy nemzetközi cégnél, valamint jelentkezett több kertészethez is – bízik benne, hogy a tavasz közeledtével talán akad olyan pozíció, amire alkalmazni tudják. Közben persze lazításokig is vágja a centit.

„Ha félreteszem a médiából áradó rémhíreket, abban reménykedem, hogy talán húsvét környékén már megindul valami. Nagyobb áttörésre viszont június előtt aligha van esély.”

Bár a járványveszélyt nem vitatja, azt már sokkal kevésbé tudja elfogadni, hogy miközben a vendéglátást bedöntötték, a plázákba miért mehetnek embertömegek úgy, hogy csak a maszkviselést tették nekik kötelezővé.

„Egy vendéglőben, ügyelve az asztalok közötti megfelelő távolságra és a higiéniára, semmivel nem lenne nagyobb a kockázat. Közben családok tíz-, sőt százezrei kerültek kilátástalan helyzetbe. Remélem, egyszer majd választ kapok arra, mi indokolja a kettős mércét.”

„Aki azt állítja, hogy számítani lehetett ilyen szintű törésre, az hazudik”

Sík András 30 éve dolgozik a vendéglátásban, ennek több mint felében vezetői pozíciót töltött be. Korábban többek között a Citadella Étterem, a Pilvax Bisztró, a Centrál Kávéház és Étterem, illetve a Hot Stone Steak House üzletvezetője volt, utóbbival a Tripadvisor budapesti rangsorában kategóriaelsők lettek. Innen igazolt át a Fővám téri Up & Down étterembe tavaly tavasszal, gyakorlatilag a karantén kezdetével egy időben.

„Hat napot tudtam dolgozni az új helyen, amint a kihirdették a korlátozásokat, azonnal bezártunk. Az nem volt opció, hogy átálljunk kiszállításra, mivel a minőség rovására ment volna, amit mindenképp el akartunk kerülni”

– idézi fel. Mivel az elhelyezkedésből adódóan a vendégeik 70-80 százaléka külföldi volt, a nyár eleji újranyitáskor át kellett gondolniuk az üzleti tervüket, hogy a hazai vendégeknek is vonzóbbá váljon az étterem. Csökkentettek az árakon és populárisabb fogásokat vettek fel az étlapra, de persze ez csak egy bizonyos pontig volt lehetséges, a kockás terítős miliőhöz túl extravagáns volt a hely.

Az első hullámot ki tudták húzni elbocsátások nélkül, augusztus végén, a határzár bejelentésekor azonban már látszott, hogy egyhamar nem áll vissza a túléléshez szükséges forgalom, így elkezdték leépíteni a személyzetet. Szeptember 28-án – tehát bő egy hónappal az újbóli korlátozás előtt – pedig teljesen bezártak.

Ezzel András mellett még 11 ember vesztette el a munkáját, ráadásul mindössze egy nappal korábban értesítették őket, hogy másnap már nem kell bemenniük.

Azóta állást keres, rengeteg helyre küldte el önéletrajzát, de szinte az esélytelenek nyugalmával: mint mondja, ez nem az a szituáció, amikor tolonganak a vendéglátóhelyek az új dolgozókért.

„Gond nélkül lejjebb adtam volna a fizetési igényemből is, de így se adódott semmilyen lehetőség. Így november elejétől karácsonyig egy játéknagykerben voltam felelős a beszerzett áru szétosztásáért. Teljesen más, mint amit eddig csináltam, de jobb híján muszáj volt elvállalnom” – meséli. Azóta viszont megint nincs munkája.

Szerinte aki azt állítja, hogy számítani lehetett ilyen szintű törésre az iparágban, az hazudik. „A steakhouse-ban annyira dübörgött még a tavaly január-február is, hogy meg se fordult a fejünkben, hogy rövidesen minden összeomlik.”

Úgy látja, alapvetően a rendszerrel van a baj: ha normálisan be lennének jelentve a dolgozók, az állami bértámogatás is nagyobb segítség volna. De amíg ilyen magasak a járulékok, sok tulajdonosnál fel se merül a szabálykövetés.

A jövővel kapcsolatban mindenesetre optimista: kapcsolatban áll több utazási irodával is, akik azt mondták neki, hogy május végére már több külföldi turistacsoportot lefixáltak.

Az Up & Down-ba viszont szinte biztosan nem mehet vissza, mivel egyelőre nincs tervben az újranyitás, még a lazítások után sem. Ettől függetlenül mindenképp szeretne a szakmában maradni, de az is benne van a pakliban, hogy párjával vidékre, esetleg a Balatonhoz költöznek és ott indítanak saját vállalkozást.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: