Tucker Carlson amerikai jobboldali újságíró szerint a déli határkerítés másik oldalán Szlovákia van
Ismét Magyarország áll Tucker Carlson figyelmének középpontjában. Az amerikai jobboldali média sztárja tavaly nyáron járt hazánkban, tájékozódott az itteni helyzetről, többek között a déli határkerítésről és a migrációs nyomásról, és interjút is készített a FOX csatorna számára Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Carlson nemsokára ismét Magyarországra látogat, és éppen egy dokumentumfilmet forgat hazánkról, ami a Magyarország kontra Soros György – harc a civilizációért címet viseli. A riporter a FOX Newsnak adott interjújában részletesen is beszélt itteni tapasztalatairól, de eközben egy kínos bakit is elkövetetté
– nyilatkozta, egy kicsit eltévesztve az irányokat.
Tucker Carlson egyébként arról is beszélt, hogy szerinte Magyarország semmivel nem kevésbé demokratikus ország, mint az Egyesült Államok. Nem igaz, hogy egyetlen párt tartja kezében a kormányzás minden eszközét, sőt Orbán Viktor szerinte legyőzhető az április 3-i választásokon. Filmje kapcsán természetesen kitért arra is, hogy a magyar származású filantróp spekuláns-üzletember, Soros György a „a nyugati civilizációt vette célba”.