Még szerdán is jöhetnek nagyobb viharok: többfelé marad a viharos szél és a nagymennyiségű eső is
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, hosszabb szakadozások nagyobb eséllyel az ország délnyugati, valamint északkeleti, keleti részein fordulhatnak elő - írja a HungaroMet.
A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben. A széllökések miatt pedig Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő.
Este a nyugati, délnyugati tájakon felszakadozik, csökken a felhőzet, ugyanakkor másutt még borult marad az ég. Főleg az ország északkeleti harmadában-felében várható további eső, zápor. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati szél veszít erejéből, de egy-egy erős lökés továbbra is előfordulhat.
Csütörtökön tovább szakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen fordul naposra az idő, de északkeleten tartósan borult maradhat az ég. Az északkeleti harmadban szórványosan, másutt néhol fordulhat elő eső, záporeső, esetleg zivatar. Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős, néhol viharos. Délután általában 19, 25 fok valószínű, északkeleten kissé hűvösebb lehet az idő.