HÍREK
A Rovatból

Trükközhetett a KSH az inflációs számítási módszeren, így lett 10 százalék alatt októberben – állítják közgazdászok

Az energiaárak módosított számításával jött ki a 9,9 százalék, míg a régi módszer alapján ennél magasabb lett volna az infláció.

Link másolása

Egy számítási módszertan megváltoztatása miatt lehet 10 százalék alatt a magyarországi infláció – állítják a szakértők. Több közgazdász szerint az októberi 9,9 százalék a KSH korábbi számítása szerint inkább 11 százalék lett volna – írja a Népszava.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az energiaárak változásának számítását változtatta meg.

Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke, jelenleg a Párbeszéd országgyűlési képviselője is erre a véleményre jutott, ahogy Katona Tamás statisztikus is, aki szintén a KSH elnöke volt régebben.

Mellár Tamás emlékeztet rá, hogy a KSH szerint októberben 16,1 százalékkal csökkent az energia ára, ugyanakkor a lakosság nem fizetett érte kevesebbet.

A gáz esetében kétféle ár van: az egyik a „lakossági piaci áras”, a másik a rezsitámogatott. A piaci ára 30 százalékkal lett kevesebb, míg a támogatott nem változott. Ha ezt a kettőt a tényleges felhasználással súlyozzák, akkor a gáz ára összességében 3,75 százalékkal csökkent. A szakember szerint, ha a KSH a két különféle árú gázt vette volna figyelembe, akkor nem lett volna 10 százalék alatt az infláció, hanem a 11-12 százalék körüli érték jött volna ki.

Katona Tamás is hasonlóan vélekedett. Szerinte októberben a hivatalos adatnál 1,1 százalékkal volt magasabb az infláció.

Róna Péter közgazdász is ezen a véleményen volt. Ő is a KSH régebbi módszere szerint számolt, így jött ki a 11 százalékos infláció. Ugyanakkor úgy vélte, hogy azzal nincs baj, ha változtatnak a módszereken, de ilyen esetben vannak bevett gyakorlatok. Ilyen például, hogy év közben nem változtatnak azokon, mert így nem lehet reálisan összehasonlítani az adatokat - írja a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
RTL: Diplomáciai karriert ajánlottak Magyar Péternek, ha külföldre megy, és itthon hagyja Varga Judittal közös gyerekeit
Varga Judit volt férje szerint egy miniszter akarta kész helyzet elé állítani a miniszterelnök irodájának is otthont adó Karmelita kolostorban.

Link másolása

Diplomáciai karriert ajánlottak neki, ha külföldre megy, és itthon hagyja a Varga Judittal közös gyerekeit – ezt mondta Magyar Péter az RTL Híradónak.

A közösségi médiában és a közéletben az elmúlt hetekben különösen aktív ügyvéd a csatornának elmondta: 2020-ban a Karmelitában próbálták erről győzködni. A Nemzetbiztonsági Bizottság tegnapi zárt ülése után a Fidesz frakcióvezetője arról posztolt, a titkoszszolgálat egyetlen tagja sem vett részt Magyar Péterrel ilyen találkozón. Ő azonban azt mondja, nem is egy titkosszolgálati ember győzködte, hanem egy miniszter.

„A lényeg az volt, hogy a válásommal kapcsolatban, illetve annak az intézésével kapcsolatban hívott be egy miniszter egyeztetni, és ott tett nekem különböző ajánlatokat, amit én visszautasítottam. Hiszen nem szerettem volna külföldre menni és diplomáciai karrierbe kezdeni ismét, és itt hagyni a három gyerekemet Magyarországon”

– nyilatkozta a volt igazságügyi miniszter exférje a Híradónak.

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője kedden kiadott nyilatkozatában leszögezte: „a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót.” Magyar Péter viszont azt mondja, ilyet soha nem is állított. „Szükségtelennek tartottam megnevezni ezt az illetőt, szerintem aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet, vagy hallgatta a Partizán-interjúmat, az össze tudja tenni a képet, és pontosan tudja, hogy kire gondoltam” – mondta az elmúlt másfél hétben érzékeny információkkal támadó Magyar.

A titkos műveletek viszont szerinte is szóba kerültek az adásban, csak épp a telefonja kapcsán, amit nemrég bevizsgáltatott, és találtak rajta valamit. Kocsis Máté a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után azt írta: „Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban”.

Másképp fogalmazott az RTL Híradónak telefonon Sas Zoltán:

„a magyar titkosszolgálatok semmilyen jogellenes vagy törvénytelen tevékenységet nem tanúsítottak ebben az ügyben sem”

– mondta a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke, akivel Magyar Péter korábban egyeztetett is.

Magyar szerint nem véletlen, hogy ezekkel a szavakkal írta körül a helyzetet bizottsági elnök: „Nyilván ebben az állításban indirekt az is benne lehet egyébként, hogy legális, engedélyezett lehallgatási vagy egyéb tevékenységeket folytattak velem kapcsolatban” – fogalmazott a korábban fideszes körökben otthonosan mozgó üzletember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Index: Orbán Viktor nem azt az eredményt kaphatta, amire számított – tovább tarthat a köztársasági elnök kiválasztása
A hírek szerint a miniszterelnök váratlan húzásra készülhet. Annak mindenesetre nem örülne, ha valamelyik miniszterét kellene „beáldoznia” az elnöki székért.

Link másolása

Hatalmas lezárások közepette kormányülést tartanak a Fidesz prominens személyiségei Balatonalmádiban. Az ülés egyik legfőbb témája a köztársasági elnöknek javasolt személy kiválasztása – erre korábban egyértelműen utalt Kocsis Máté, a párt frakcióvezetője is.

Az Index értesülései szerint Orbán Viktornak volt terve az államfő személyére, ám a közvélemény-kutatási adatok nem vágnak egybe az elképzeléseivel, így a kiválasztási folyamat tovább tarthat.

A lap arról ír, hogy a számtalan lehetséges szóba került jelölt között van aktív miniszter is, de Orbán nem szeretne tárcavezetőt „beáldozni” a köztársasági elnöki székért. A kormányfőnek nincs túl sok ideje, hiszen a jövő héten kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, és a hírek szerint a kabinetben is szeretnék minél hamarabb lezárni a kínos bicskei pedofilügyet.

Korábban négy lehetséges személyről szondáztatták a közvéleményt: Navracsics Tibor és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterek, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, valamint Maróth Miklós orientalista professzor népszerűségét mérték lehetséges államfőként.

Az Index információi szerint Navracsics Tibor igen jól áll a versenyben, de Orbán Viktor éppen a jó uniós kapcsolatokkal is rendelkező fontos miniszterét nem szeretné elveszíteni kormányából. Szintén szeretné, ha maradna a honvédelmi miniszteri poszton Szalay-Bobrovniczky, és folytatná a hadiipari fejlesztéseket, valamint nyélbe ütné a készülő Gripen-beszerzéseket.

A portál értesült arról is a Karmelita kolostorhoz közeli forrásoktól, hogy a kormányfő váratlan húzásra készülhet, és inkább a megérzéseire hallgatna, mint a közvélemény-kutatási adatokra. Információk szerint frusztrálja, hogy 2010 óta két, hozzá közel álló elnöknek is le kellett mondani, így most első sorban az a fontos, hogy a következő jelölt támadhatatlan legyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Somos Andrásnak üzent Nagy Bandó András: Most egy hibázó távozik és a bűnöket elkövetők maradhatnak a posztjukon
A humorista megemelte a kalapját a távozó tévés előtt. Szerinte a hiba nem bűn, csupán emberi dolog.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 22.


Link másolása

A távozását bejelentő posztja alatti kommentben üzent Nagy Bandó András az ATV műsorvezetőjének. Somos András azután közölte, hogy felfüggeszti televíziós tevékenységét, miután vitatható és félreérthető kijelentést tett a pedofilokról a Szigorlat című műsorban.

Somos Kaleta Gáborral kapcsolatban jegyezte meg, hogy a volt perui nagykövet nem pedofil, dacára annak, hogy elítélték mintegy 19 ezer, fiatalkorúakat ábrázoló, szexuális tartalmú felvétel birtoklásáért. Ezzel éles vitába keveredett a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével, Márki-Zay Péterrel.

A tévés ellen a történtek után fegyelmi eljárás indult, de meg sem várta ennek lezárultát, hanem bejelentette távozását. Somos András facebookos bejegyzése alatt felbukkant Nagy Bandó András is. A humorista megemelte kalapját Somos döntése előtt:

„András, ha ebben az országban mindenki Hozzád hasonlóan tenne, s az elkövetett hibákért lemondana, kiürülne minden intézmény. A hiba nem bűn, csupán emberi dolog. Most egy hibázó távozik (most így áll…), és a bűnöket elkövetők marad(hat)nak a posztjukon (e percben…). Pedig a hibázás megbocsátható, a bűn pedig elítélendő. Kalapot emelek, de remélem, még meggondolod.”

A teljes posztot és a kommenteket itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Az ördög ügyvédje újratöltve? Vidéki prókátor néven indított Facebook-oldalt a kegyelmi ügyet kirobbantó ügyvéd
Egyelőre azt magyarázta meg, miért tárta a nyilvánosság elé a politikai botránnyá vált kegyelmet, és hogy miért szeretne anonimitásban maradni.

Link másolása

Korábban a 444 újságírója,  Kaufmann Balázs elmesélése alapján annyit lehetett tudni Novák Katalin politikai botrány kavart kegyelmi ügyének hátteréről, hogy arra egy vidéki ügyvéd bukkant rá és küldte el a lap szerkesztőségének. A többi már-már történelem – legalábbis akár még történelmi jelentőségű lehet.

Bár a jogász korábban nyilatkozott már az ügyről, továbbra is bízik benne, hogy anonim maradhat. Emellett azonban egy Facebook-oldalt indított Vidéki prókátor néven – írta meg a 444.

Az ügyvédnek szerda estére – nem sokkal oldala indulása után – már 1800 követője volt, és a szám dinamikusan emelkedik. Eddigi egyetlen posztjában azt írja, tépelődött rajta, hogy a nyilvánosság elé álljon, de szerinte ebben az ügyben a személye nem fontos. A portál információi alapján annyit tudni lehet róla, hogy városában alapítója volt az MDF-nek és 98-ban a Fideszbe is belépett egy időre.

„A bírósági ítéletek olvasása számomra nem csak munka, hanem egyben szórakozás is” – írja a posztban arról, miért forgatta a Kúria Döntések című folyóirat januári számát február elsején, aznap, amikor végül elküldte a kegyelmi ügyet kirobbantó levelet.

„Amikor [...] ahhoz az ominózus 24. ponthoz értem, a kávéscsésze kis híján kiesett a kezemből és majdnem leszédültem a székemről: a Kúria ebben a pontban rögzítette, mégpedig egy bírósági határozathoz méltó hideg, precíz tárgyilagossággal Novák Katalin kegyelmi döntésének tényét és pontos tartalmát. Többször is átolvastam a szöveget, mert nem hittem a szememnek.

Elnöki kegyelem? Egy ilyen – még büntetőügyekhez szokott ügyvéd szemével nézve is – ocsmány, undorító ügyben, melyben szexuálisan abuzált, ráadásul érzelmileg, lelkileg és egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott, gyermekotthonban nevelkedő kiskorúak a sértettek? És pont egy olyan politikustól, aki egész politikusi karakterét a család- és gyermekvédelemre építette fel, ráadásul a „gyermekvédelmi”, „pedofilellenes” propagandakampány kellős közepén, amikor azzal harsogják tele közpénzből az országot, hogy a gyermekek védelme miatt támadja „hazánkat” „Brüsszel”? Ordított, hogy itt valami nagyon „bűzlik”

– fogalmazott a Prókátor.

Mint írja, kötelességének érezte tájékoztatni a közvéleményt, „azt azonban természetesen nem sejtettem, hogy milyen következményekkel fog járni ez a tájékoztatás” – teszi hozzá. Hozzáteszi: „Sem Magyar Pétert, sem pedig a Fidesz egyetlen más volt, vagy jelenlegi politikusát nem ismerem személyesen, a magyar közéletben kizárólag a közösségi portálon megosztott gondolataimmal vagyok jelen”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: