HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos: „A szabadságunkért vagyunk itt könyörgöm” – Folytatódik a tiltakozás, keddenként a Ferenciek terén gyülekeznek majd

A Kossuth téri rendezvény végén a politikus azt kérte, hogy sétáljanak át a Margit-szigetre, hogy felkeressék a majálison lévő pedagógus-sátrat. A Momentum a Karmelitába indult, hogy kitegyék az Európai Uniós zászlót.


A budapesti Kossuth téren csütörtök délután tüntetést tartottak, amelyet Hadházy Ákos hirdetett meg a gyülekezési jog szigorítása és a kínai arcfelismerő rendszer tüntetőkkel szembeni alkalmazása ellen.

A független országgyűlési képviselő azt mondta, „a szabadságunkért vagyunk itt”, és azt is bejelentette, hogy a rendőrség engedélyezte a következő keddi demonstrációt a Ferenciek terére. Hozzátette: amíg a vitatott törvényt nem vonják vissza, minden kedden öt órakor ott lesz.

Hadházy szerint kizárólag az lenne kedvező a kormánypártnak, ha az emberek felhagynának a tiltakozással. Úgy fogalmazott: „nem tudok olyan országban élni, ahol ugyanúgy, mint Kínában, az ellenzékiek ellen használják a megfigyelő rendszert”. Szerinte akkor győzhetnek, ha sikerül meggyőzniük a kétkedőket. Arra is kitért, hogy ha csak néhány ember foglalna el egy hidat, az kontraproduktív lehet. Kiemelte: az, hogy május elsején, szép időben is sokan eljöttek, erőt ad a folytatáshoz.

A rendezvény elején Majtényi László jogász szólalt fel. Azt mondta, „az első feladat az, hogy szabaduljunk meg az Orbán-rendszertől, és utána gondolkozzunk azon, hogy milyen legyen a szabad és demokratikus Magyarország”. Azt is hozzátette, hogy szerinte „ennél szégyenletesebb Alaptörvény-módosítás eddig nem volt”.

A tüntetésen levetítettek részleteket a 444 „Valótlanul” című filmjéből is, amely a lejáratókampányokat mutatja be. A film egyik szereplője Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország volt igazgatója. Férje, Bíró Dénes a helyszínen azt mondta:

„A Fidesz, rádolgozott a feleségemre... És ti sem vagytok biztonságban. Ma már ott tartunk, hogy ha kimész tüntetni, már küldik is a büntetéseket. És az a vicc, hogy ezeket a tüntetésbüntetéseket akarják gyerekvédelemre költeni. Elegünk van. Itt van az ideje a Nemzeti Felelősségrevonás Rendszerének."

A felszólalók között volt Nyerges Illés is, akit már megbírságoltak egy korábbi demonstráció miatt. Azt mondta, 85 ezer forintos bírságot kapott, de nem ért vele egyet. Úgy fogalmazott: „igen, a Fidesz mocskos”. Beszélt a magyarországi orosz befolyásról is, és arról, hogy szerinte előbb-utóbb olyan esetek történhetnek, mint más országokban: például hogy emberek kiesnek az ablakon, vagy Novicsokkal mérgezik meg őket. Hangsúlyozta: „van egy ember, Hadházy Ákos, akit nagyon szeretnének leszedni, de ezt nem hagyhatjuk.” Szerinte világossá kell tenni, hogy elkötelezettek a Nyugat mellett, és a demokrácia nem pusztán belvárosi jelszó.

A tüntetésre videóüzenetet küldött Nagy Bandó András humorista is. A helyszínen megszólalt Nagy Zsolt színész, aki azt mondta: „bátraké a jövő, ugyebár”. Kiemelte, hogy neki is van vesztenivalója, de ígérte, a jövőben is részt vesz a demonstrációkon.

Egy négygyermekes édesanya arról beszélt, hogy szerinte az ő generációjának lenne a legtöbb veszteni valója, ezért fontos lenne, hogy minél többen jelen legyenek. Azt mondta: „de nincsenek itt, mert akkor többen lennénk. De akkor ne legyenek elvárásaik sem.” Hozzátette, hogy szolidaritást vállal az LMBTQ-emberekkel.

A demonstráción megjelent Császár Attila, az M1 riportere is, akit többen körülálltak a téren. A résztvevők azt kiabálták neki, hogy „Goebbels-TV” és „ne hazudjatok”. Többen azt kérdezték tőle, mennyit fizetnek neki a propagandáért. Császár visszakérdezett: Gyurcsány Ferenc mennyit fizetett a demonstrálóknak.

Fleck Zoltán jogász szerint a kormány nemcsak antidemokratikus, hanem civilizálatlan is. Úgy fogalmazott: „egyet tehetünk: kiállunk, megmutatjuk az arcunkat akkor is, ha lefényképezik, vállaljuk a következményeket, és szolidárisak vagyunk. Nem vagyunk hajlandóak tovább szégyenkezni.”

A demonstráció végén Hadházy megkérdezte a résztvevőket, szerintük van-e esély a gyülekezési törvény szigorításának visszavonására. A többség feltette a kezét. Úgy fogalmazott: „nem az a lényeg, hogy ez a tüntetés kifullad-e, hanem az, hogy azok a tüntetések kifulladnak-e, amiket egy elcsalt választás után tartunk majd. Kimegyünk majd 200 ezren, nagyon helyes. Aztán a rendőrség kiküldi majd a csekkeket, és a következő tüntetésen 100 ezren leszünk már csak? És a végén mi marad? Ezért küzdenek ma, és az elmúlt hetekben is ezért küzdöttünk”.

Hadházy azokra a véleményekre is reagált, amelyek szerint a tüntetéshullám a kormánynak kedvez. Azt mondta: „egy esetben ez tényleg jó. Ha abbahagyjuk. Akkor minden, amit eddig csináltunk, a Fidesznek lesz jó.”

Szerinte ha valóban a kormánynak lenne kedvező, nem tiltotta volna be a demonstrációkat.

A tüntetés végén Hadházy Ákos arra kérte a megjelenteket, hogy aki tud, tartson vele, sétáljanak át együtt a Margit-szigetre, ahol a pedagógus szakszervezet sátrát látogatják meg. Ezzel is kifejeznék szolidaritásukat velük. A Momentum Mozgalom pedig elindult a Karmelita kolostorhoz, hogy ott kitűzzenek egy Európai uniós zászlót. Ezzel is kifejeznék, hogy továbbra is az unióhoz akarnak tartozni.

VIDEÓ: A Kossuth téri tüntetésről

Képgaléria: A tüntetésről

Forrás: 444.hu, Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Mi vagyok én, majom, te szarházi?” – Magyar Pétert barátságtalanul fogadták a Tisza-tó mellett
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.


„Újabb Orbán-harcos.”

„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”

– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.

„Mindezt azon a településen, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára és ahol a polgármester fenyegeti a helyi tiszásokat…” - tette hozzá a politikus, aki egy videót is posztolt a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Meghalt az alvó herceg – 20 év kóma után hunyt el a szaúdi trónörökös
Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 15 évesen szenvedett súlyos balesetet Londonban. Azóta kómában feküdt, családja pedig végig reménykedett a csodában.


Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud szaúdi herceg 35 éves korában hunyt el. A halálhírről édesapja, Khaled bin Talal Al Saud herceg számolt be az X-en.

„Allah akaratában és ítéletében hívő szívvel, mély fájdalommal és szomorúsággal gyászoljuk szeretett fiunkat: Al-Waleed bin Khaled bin Talal bin Abdulaziz Al Saud herceget – Allah irgalmazzon neki –, aki ma hunyt el” – írta bejegyzésében.

A férfit sokan „alvó hercegként” ismerték, mivel húsz éven keresztül kómában feküdt.

2005-ben, mindössze 15 évesen szenvedett közúti balesetet Londonban, amikor katonai kadétként tanult az Egyesült Királyságban.

A baleset súlyos agysérülést és belső vérzést okozott. Azonnal orvosi ellátásban részesült, amerikai és spanyol szakorvosok is részt vettek a kezelésében, de nem tért magához.

Később Rijádba szállították, ahol a Szaúd-Arábiát megalapító Abdulaziz királyról elnevezett egészségügyi központban ápolták haláláig.

Al-Waleed bin Khaled bin Talal Al Saud 1990 áprilisában született. Édesapja a szaúdi királyi család egyik ismert tagja, és a milliárdos Al Waleed bin Talal herceg unokaöccse.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy kárpátaljai magyar ápoló szerint nem voltak verésnyomok Sebestyén Józsefen, rögtön rátámadt a kormánysajtó
Razsó Zoltán frontkatona és ápoló azt állítja, nem voltak verésnyomok a kórházba került Sebestyénen. Véleménye szerint a férfi véralvadás okozta egészségügyi probléma miatt halhatott meg.
F.O. - szmo.hu
2025. július 20.



Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.

Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.

Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.

Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.

Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.

Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.

Korábban az Index írt arról, hogy a boncolást egy Joszip Akar nevű szakértő végezte, akit a portál szerint az ukrán titkosszolgálat zsarolt meg a fia mozgósításával. Az információt meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölték.

A nyilvánosság elé került egy videófelvétel is, amelyen Sebestyén négykézláb látható, láthatóan rossz állapotban. A felvételen szereplők nem segítenek neki, csak próbálják rávenni, hogy álljon fel.

A kormányzati kommunikáció az esetet azóta is úgy tálalja, hogy a férfit agyonverték, ugyanakkor erre eddig nem mutattak be bizonyítékot, és névvel nyilatkozó helyi magyar sem támasztotta ezt alá.

Razsó Zoltánt, aki az Euronewsnak névvel és arccal vállalta nyilatkozatát, a kormánymédia élesen bírálta. Az Origo névtelen cikkben azt írta róla, hogy együttműködik az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU), és „hazugságot terjesztő magyarul beszélő férfiként” hivatkozott rá. Ezt a megfogalmazást a Magyar Nemzet is átvette egy szintén névtelenül megjelent cikkben.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Először üzent a magyaroknak XIV. Leó pápa - ezt írta az egyházfő
A szentatya személyes hangvételű levélben mondott köszönetet a magyar államfő támogatásáért. Imádságos jókívánságait küldte hazánk békéjéért és gyarapodásáért.


Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzé XIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya megköszönte a magyar államfő jókívánságait és támogatását. A pápa azt írta:

„Örömmel vettem a jókívánságokat tartalmazó, szívélyes üzenetét, amelyet a magyar nép nevében is, eljuttatott hozzám Péter apostol székébe történt megválasztásomat követően”.

XIV. Leó elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Magyarország hivatalos küldöttsége részt vett a májusi beiktatási szertartáson. A delegációt Sulyok Tamás vezette. A pápa hangsúlyozta:

„Kérem, fogadja őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezését, valamint imádságos jókívánságaimat Magyarország békéjére és gyarapodására”.

A köztársasági elnök a levél kapcsán úgy fogalmazott: „Mélységes tisztelettel fogadtam XIV. Leó pápa jókívánságait és áldását”, majd hozzátette: „a szentatya szavai – a hit, a béke és a szolgálat szellemében – lelki megerősítést és reményt jelentenek nemzetünk számára”.

Üzenetét egy latin idézettel zárta: „Deo gratias et caritati Ecclesiae”, vagyis: „Hála Istennek és az Egyház szeretetének”.

XIV. Leó pápa májusban már kapcsolatba lépett magyar hívőkkel is. Egy vatikáni audiencián Kocsis Fülöp érsek-metropolita magyar gyermekek rajzait adta át neki, amit a fiatalok örömteli éljenzése kísért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: