HÍREK
A Rovatból

„Ide ne gyertek” – kipakolt az orosz–ukrán fronton megsérült kínai hadifogoly az USA-ban

Az orosz oldalon harcolt zsoldos a háború kegyetlenségéről, illetve arról beszélt, milyen megtévesztők a toborzó hirdetések. Az USA-ból üzent haza.


Egy kínai férfi, akit a CNN Michaelként említ (de ez nyilván nem a valódi neve), arról számolt be, hogy az orosz hadsereg parancsnokai valamiért egy sötét, rácsos verembe zárták, ahol 21 napot töltött, úgy, hogy alig tudott megmozdulni, pedig azért érkezett, hogy az ő oldalukon harcoljon a háborúban Ukrajna ellen.

A férfi a kínai zárt internetre is beszivárgó orosz toborzóvideók hatására akarta kipróbálni a katonaéletet külföldön, de később nagyon megbánta a döntését. A veremben töltött idő alatt teljesen elvesztette korábbi motivációját arra, hogy Moszkváért harcoljon. Most azt szeretné, hogy mások nehogy ugyanígy járjanak.

„Ki kell mondanom az igazságot, és figyelmeztetni azokat a meggondolatlan kínaiakat – ne jöjjenek ide” – mondta, az USA-ból üzenve, ahol a fronton szerzett sérüléseiből lábadozik.

A kínai zsoldosok orosz oldalon való részvétele akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy április elején két kínai harcost fogtak el a fronton. Az ukrán elnök válaszokat követelt Pekingtől, de az tagadta az érintettségét, és megismételte, hogy a kínai állampolgároknak „tartózkodniuk kell” a katonai akciókban való részvételtől.

Az orosz külügyminiszter-helyettes a TASS szerint „teljes valótlanságnak” nevezte, hogy kínaiak harcolnának Ukrajnában. Néhány nappal később azonban Ukrajna a sajtóban is bemutatta az elfogott kínai harcosokat.

Kijev közölte, hogy tudomásuk szerint 155 kínai állampolgár harcol az orosz oldalon, de Zelenszkij szerint ez a szám még magasabb lehet. Michael és egy másik kínai harcos a CNN-nek megerősítette az ukrán értesülést: azt mondta, több száz másik kínai zsoldosról tud.

A CNN független forrásokból azt is tudta bizonyítani, hogy az ukrán oldalon is vannak kínai harcosok egy zászlóaljban, de az ukrán szárazföldi erők erről nem tudtak pontos számot közölni.

Propagandával veszik rá a kínai férfiakat, hogy csatlakozzanak az orosz sereghez

A kínai katonákat közösségi médiában megjelenő hirdetésekkel toborozták, amelyek jó fizetést ígértek, és arra buzdították őket, hogy „legyenek igazi férfiak”. A videók orosz nyelvűek voltak, de kínai fordítással is elérhetővé tették őket. Az egyik így szólt: „Nem vagy férfi? Legyél igazi férfi!”.

Michael elmondta, hogy 2023-ban tűntek fel neki ezek a videók a Douyinon (ami lényegében Kína egyik TikTok-alternatívája). Miután csatlakozott, rendszeresen posztolt videókat a moszkvai hadseregben töltött időről.

A férfi korábban a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonája volt, 2018-ban szerelt le. A videók és a többi kínai harcos beszámolói újra felélesztették benne a harci szellemet. „Akkoriban nagyon lelkes voltam. Korábbi hivatásos katonaként úgy gondoltam, hogy itt is hozzá tudok járulni valamihez.” Hozzátette: szerinte nem politikai okokból jelentkezett, csupán harcolni akart, és azért választotta az orosz oldalt, mert oda könnyebb volt vízumot szerezni.

Az orosz hadsereg először elutasította, mert nem beszélte a nyelvet. Ezért inkább a hírhedt Wagner-csoporthoz csatlakozott, és a Donbasz régióba küldték harcolni. Hat hónappal később, 2024 májusában egyéves szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, amely Bahmutba küldte. Hasonló szerződést más külföldi harcosok is kaptak.

Michael elmondta, hogy a szerződés havi 200 ezer rubel (kb. 860 ezer forint) fizetést ígért. Egy korábbi videójában azt is elmondta, hogy minden elfoglalt kilométer után 50 ezer rubel (210–220 ezer forint) bónuszt kaptak. Azt mondta, a pénz nagyon fontos, mert ő és sok kínai harcos a társadalom alsó rétegéből jön, ahol a gazdaság növekedése lassul.

Bár a kínai internetet szigorúan ellenőrzik, az orosz toborzó hirdetések továbbra is széles körben elérhetők maradtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka
A nő most zokogva védekezik, miközben terhes azzal a férfitól, aki rögzítette a videót. A férfi attól retteg, hogy a születendő kisfiukkal is ez történhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Egy kétéves kislányt saját édesanyja rángatott a hajánál fogva Baranyában, majd rá is térdelt, miközben a gyerek kétségbeesve sírt. A jelenetről videó is készült, amit a kislány nevelőapja rögzített, mert senki nem akarta elhinni neki, hogy a nő bántalmazza a gyermeket, derül ki a Tényekből.

A felvételen jól látható, hogy

a kislány próbál kiszabadulni, de az anyja tovább rángatja a hajánál fogva.

A nevelőapa végül véget vetett a bántalmazásnak, majd feltöltötte a videót az internetre, és feljelentést tett a rendőrségen.

A férfi a Tények stábjának elmondta, hogy attól tart, volt párja a születendő közös gyermekükkel is így fog bánni. Bár nem szeretné, hogy az anyát meghurcolják vagy letartóztassák, úgy érzi, szakember segítségére lenne szüksége, mert indulatkezelési problémái vannak. A nevelőapa attól is tart, hogy a nő nem fog szólni neki, ha beindul a szülés.

A Tények riporterei megszólaltatták a várandós nőt is, aki zokogva azzal magyarázta a történteket, hogy a kislány nem szereti, ha összefogják a haját. A nő jelenleg a szüleinél lakik, és a nevelőapa gyermekét várja, de már szakítottak.

A történet azonban itt nem ért véget. Egy idegen férfi lincseléssel fenyegette meg a nőt. Azt mondta neki, hogy társaival meg fogja keresni, mert tudja a lakcímét.

A kislány nagymamája is megszólalt az ügyben. Szerinte a gyerek hisztis, akaratos és nagyon el van kényeztetve. A hírműsor információi szerint a kislány vér szerinti édesapja szeretné magához venni Eperkét. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított.

A térdelésről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Pottyondy Edina Rogán-Szendrei Cecília utazásáról: Magyarországon elkezdték fapadosra kényszeríteni az oligarchákat
A humorista egy hosszú posztban kommentálta a Chanel-bőrönddel utazó egykori miniszterfeleség esetét. Hadházy Ákos keddi videója bejárta a netet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.

A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.

A történtekre Pottyondy Edina is reagált a saját közösségi oldalán.

„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”

A humorista így folytatta:

„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”

Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.

„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”

Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lengyelország végleg hazarendelte a magyarországi nagykövetét
A diplomáciai kapcsolat szintje hivatalosan is leértékelődött. A magyar kormány szerint ez átmeneti helyzet, és továbbra is nyitottak a párbeszédre.


Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.

A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:

ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.

A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.

„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.

Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék külföldre költözése Gulyás Gergely szerint nem foglalkoztatja a nyilvánosságot
A minisztertől azt kérdezték, tárgyalta-e a kormány a család költözési szándékát. Gulyás humorral ütötte el a kérdést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.

A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”

Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:

„Sokszor olvassák kevesen.”

A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk