„Teszem, amit lehet” – tizenegy aggregátorral indult Ukrajnába Bojár Iván András
Bojár Iván András november 21-én tette közzé a Facebookon „Kijevi karácsony” című bejegyzését. Rekordgyorsasággal gyűltek az adományok arra, hogy az áram nélkül maradó országnak segíteni tudjon néhány áramfejlesztővel. Szintén adományként egy kisteherautó is került, így Iván és egy barátja, Makai Józseg újságíró december 17-én hajnalban útnak is indultak. Az indulás előtt beszéltünk.
– Délután, amikor megbeszéltük az interjút, valami nagy autót vezettél éppen.
– Igen, mert különböző helyekre érkeztek be a különféle aggregátorok, meg a ruhaadományok, és azokat szedegettem össze egy teherautóval, és vittem ki Vecsésre.
– És te tudsz teherautót vezetni?
– Azt azért mindenki tud. Nem nyergesvontatót kell elképzelni, ez egy nagyobb furgon.
– Szívet melengető volt az első bejegyzésed, amikor ez az egész indult, nem is egész egy hónapja kezdődött, ugye?
– Három hete vagy annyi se?
– Az volt a fantasztikus számomra, hogy nagyon gyorsan kezdtek érkezni komoly pénzek.
– Igen. Végül 7 millió forint fölött jött be. Ebből 4 millió fölött jött össze nekem, a felhívásom után nem sokkal. És még rengeteg pénz érkezett a Kárpátok Alapítvány számlájára, részben amiket én irányítottam oda már, mert akkor már csak az ő alapítványi számlájuk működött, hogy ne egy magánember számlájára érkezzenek.
– Ennek bizalmi, vagy pénzügyi okai voltak?
– Részben mindkettő. Eleinte az én ismerőseim adakoztak, de ahogy tágult a kör, jöttek az ismeretlenek. Akkor célszerű volt hivatalos számlaszámra váltani. Azért is működöm az alapítvánnyal együtt, mert ők azért már huzamos ideje humanitárius segélyeket visznek Ukrajnába, és van tapasztalatuk.
– Te találtad meg őket, vagy ők kerestek meg téged?
– Amikor eszembe jutott, hogy jó lenne, ha esetleg valamilyen intézményi háttér ehhez, hogy ne én intézzem magamban, akkor a Mérő Verát kérdeztem, és ő irányított a Kárpátok Alapítványhoz, akik Egerben vannak.
– Ők a háború eleje óta folyamatosan kint vannak?
– Nincsenek folyamatosan kint, hanem kapcsolatban vannak szlovák civil szervezetekkel, ukrajnaiakkal, velük működnek együtt. Tudomásom szerint négy mentőautót és egy mobilkórházat juttattak már ki Ukrajnába, azonkívül élelmiszersegélyeket vittek Kárpátaljára, magyar településekre is, meg a háborús övezetbe is.
– Csináljunk egy leltárt, végül is mit sikerült ennyi idő alatt összegyűjteni?
– 11 darab aggregátort, ami nagyon jó eredmény, mert üres az ország, nem is lehet igazán kapni sehol. Egész Európában hiány van aggregátorokból most.
– Ezekkel mekkora közösségnek lehet áramot biztosítani?
– Hát, egy kórházi emeletet mondjuk, azt már el lehet látni velük. A műtőt azt azért nem mondanám, mert a műtőnél az egyenletes áramszolgáltatás fontos, az már másfajta technika. És persze jóval nagyobb kapacitás. Amikor leadták nekem a kijevi kórházból a rendelést, ott igazából erőműveket kértek. Az egy más szint. Plusz a legrémesebb, hogy egy darab nincs egész Európában belőlük, hanem azt lehet csinálni, hogy az ember megrendeli Kínából, vagy Törökországból, és akkor majd márciusi szállításra hoznak, amikor már túl vagyunk a télen. Most az azonnali segítség a fontos, hogy túléljék a telet az emberek.
– Meleg ruhából mennyit sikerült összerakni?
– Az fontos volt, hogy a mostani gyűjtés karaktere más volt.
Nagyon sok kabát, sok sál, sok takaró, hálózsákok. Tehát az, amit kértem, hogy Ukrajnában, a nagy mínuszokban legyenek meleg ruhák, vastag zoknik, szóval ilyen holmik. Nagyon jó darabok jöttek össze. 18 darab kabát, 32 darab pulóver, 3 darab hálózsák, 2 darab pokróc, 18 darab sál, 11 darab sapka, 8 pár zokni, 4 pár harisnya, 4 pár termo nadrág.
– Már megvan a pontos útvonal, gondolom, hogy kik fognak várni benneteket. Hogyan és hova kerülnek ezek a dolgok?
– Azt tudom, hogy Kijevbe viszünk a tizenegyből kilencet, Bucsába pedig kettőt.
– Ott van egy partnerszervezet, aki ezt átveszi, vagy intézmények veszik át?
– Ez a két verzió van, igen. Vagy intézmények, vagy civil szervezetek. Ennek a szervezése még zajlik. Mert egyeztetésben voltam a kijevi önkormányzattal, valaki egyeztet a Kárpátok Alapítványtól a kijevi szívkórházzal. Szintén van direkt kapcsolat a bucsai önkormányzathoz. Az fontos, hogy legyen egy hivatalos fogadó szervezet, amelyiknek van is adományfogadása, jogosultsága.
– Vasárnap estére már ott vagytok Kijevben? Ez a terv?
– Körülbelül igen. Szombaton, ami a macera, az az átjutás a határon, nagyon nehézkes, még mindig sokat vacakolnak, és akkor utána, amennyit tudunk, megyünk. A Kárpátok egy nehéz szakasz, ócska az út, hó van, csúszik. Utána Kárpátokon túl már egy fokkal jobb az út Lembergig. Nem olyan nagyon jó, de ez azért egy kicsivel jobb. Aztán Lemberg és Kijev között jó az út, azért az is egy 600 kilométeres szakasz. Úgynevezett sztrádájuk van, ami gyakorlatilag két szélesebb autóút, tehát nem egy komoly dolog az se. A széles leállósávban, tavaly nyáron végig ott álltak a sajtárusok, belakták az autósztrádát. Szóval ilyen fura dolgok ott előfordulnak.
– Hol fogtok megszállni?
– Hát a Jóska azt mondja, hogy vannak az országút mentén motelek, zárt parkolóval.
– Ott mered hagyni a kocsit?
– Igen.
– Tizenegy aggregátorral a rakterében?
– Kamerás, és figyelik a zárt parkolót. Ennyi, nem tudunk mit csinálni. Az utcán nem hagyom nyilván.
– Hogy tervezitek, mikor vagytok újból itthon?
– Most azt számoltuk, hogy szerdán estére érünk vissza feszített tempóban, ha meg elfáradunk, ami amúgy életkorilag elképzelhető, akkor egy nappal később, csütörtök este.
– Tehát karácsony előtt vagytok itthon. És azután két nappal később, pontosan karácsony este lesz a tizedik hónapja az orosz támadásnak. Vannak–e ott személyes ismerőseid?
– Nincsenek. Sokáig nem is tudtam, hogy a családom részben erről a vidékről származik, anyai vonalon. Nagypapám Ungváron végzett. Amikor ott voltam, el is mentem Ungvárra a papneveldébe, és
Meg hát érdekes volt megnézni, hogy a görögkatolikus székesegyház altemplomában lévő kriptából jószerivel semmi nem maradt. Egyrészt a magyar nevek idővel átalakultak ukrán nevekké, az egyházi nevek, tehát akik ott vannak, püspök, egyebek. Másrészt pedig annak idején a szovjetek mindenkit kirángattak. Tehát kiszedték az összes csontot a kriptákból, és szétszórták a holttesteket szanaszét. Nagyon sokat szenvedtek a görögkatolikus papok a kommunizmus alatt. Nagyon sok magyar papot elvittek a Gulágra, vagy ott maradtak, vagy harminc év után támolyogtak vissza. Szóval ez egy rémes korszak volt. Ennek a nyomai megvannak. De igazán személyes semmi.
– Milyen a te Ukrajna-képed?
– Az a fura, hogy az én mentális térképemen Ukrajna nem is szerepelt. Tehát előbb voltam Brazíliában, mint szomszédos Ukrajnában. Nekem ott semmi dolgom nem volt. És állati érdekes volt, amikor ott autókáztunk, akkor azt néztem, hogy hú, ez mekkora ország! Atyaég!
A világ legjobb termőtalaja van Ukrajnában, és végeláthatatlan síkság. Tehát nemcsak gabonában, de mindenben, gyümölcsökben és mindenben jó. Ez óriási erő. Ha belép, és lesz egy ukrán–lengyel szövetség, az elviszi keletre Európán belül a súlypontokat, a francia–német tandemmel szemben.
– Mikor jártál Ukrajnában?
– Másfél éve. Amikor Kijevben jártam augusztusban, azt lehetett érezni, hogy irgalmatlan erő van az ukránokban. Nagyon erősen érződött az öntudat. 2014 óta ment a Donbászban a feszülés. Ez azért áthatotta az ukránoknak a gondolkodását. Ebből Európában alig jött át valami. Sajtóhírek néha, amit vagy felcsípünk, vagy nem, én inkább nem. De ott érződött, hogy mindenki jól beszél angolul, a fiatalok képben vannak. Ami nagyon-nagyon rokonszenves volt, hogy egy picit megállt az idő ott még. A csajok fantasztikusan szép, franciás nyári ruhákban jártak, és nem olyan szerkókban, mint nálunk. És ott a Sevcsenko Park, Kijev központja, amire olyan házak ablakai néznek, melyekben Bulgakov élt, Puskin, meg hasonló nagyságok.
A másik sarokban sakkoztak. Épp egy nagy, szőke, magas kontyos nő verte halomra az egész sakkozó csapatot. Rapid sakkban verte őket agyon. Párocskák korzóztak, ahogy kell egy parkban. A fiatal családok a gyerekeket legeltették. Szóval ilyen idilli volt, és kicsit időn kívüli. Nem volt benne a kapitalizmus agresszív tempója. Az még nem érződött.
– Elmész újra ezekre a helyekre, ahol tavaly jártál?
– Ahova megyünk, az a Majdan környéke. Ott fogunk lakni körülbelül. Onnan nincs nagyon messze Sevcsenko park.
– Honnan van ennyi energiád erre az aktivizmusra? Vagy tízmillió fát ültetsz, vagy tizenegy aggregátort szedsz össze.
– Valaki írta nekem most, hogy az oroszok újra be akarják támadni Kijevet, megint szorong.
Azt gondolom, hogy ha van Hunyadi Mátyás a korunk történelmében, akkor az vélhetően Zelenszkij. Ő az, aki Kelet felől védi Európát, és Európának is meg kell segítenie az ő munkáját.
– Félsz?
– Nem. Egyáltalán nem félek. Voltam én már háborús övezetben. Meg Makai Józsi is volt háborús övezetekben, nem is egyben. Ő újságíró barátom, még az ős-Narancs időből, vele együtt megyünk. Azért látom, hogy nagyon sűrűsödnek a fekete felhők Kijev körül. Ugye minden nap ott is vannak lövések, dróntámadások, rakétatámadások. Nem tudok mit mondani.
– Isten kezében?
– Hát Isten kezében. Szóval nem félek.
