Rács mögött marad a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és három társa
Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügy négy gyanúsítottjának letartóztatását – írta a 24.hu. A volt megbízott igazgató, két volt rendész és egy pszichológusnő esetében az ügyészség indítványozta a kényszerintézkedés fenntartását. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésükkel veszélyeztetnék a bizonyítást. A nem jogerős végzés értelmében a négy gyanúsított várhatóan április közepéig rács mögött marad.
– áll a bíróság közleményében.
Az ügy tavaly májusban robbant ki, amikor az intézmény akkori igazgatóját emberkereskedelem és szexuális bűncselekmények gyanújával letartóztatták. Helyét megbízott igazgató vette át, akit december elején szintén őrizetbe vettek. Róla időközben olyan, évekkel korábban készült felvételek is előkerültek, amelyeken – még nevelőként – bántalmazza az egyik rábízott növendéket: kirángatja a padból, és rátapos a földön. A felvételek már a nyáron a rendőrséghez kerültek, de a Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint a rajtuk látható cselekmények elévültek, így a mostani gyanúsítások nem ezeken, hanem más bizonyítékokon alapulnak.
Kovács-Buna Károlyt bűnpártolással is gyanúsítják, míg a többiek esetében felmerült a közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás, a kiskorú veszélyeztetésének és a könnyű testi sértésnek a gyanúja is. December végére az ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett. Az ügy politikai vihart is kavart: Gulyás Gergely bejelentette, hogy a javítóintézeteket a rendőrség felügyelete alá helyezik, és azokat „fiatalkorúak börtönének” nevezte. Kritikusai szerint azonban ezek az intézmények jogilag a gyermekvédelmi rendszer részét képezik, ami vitát indított a kormányzati kommunikációról és a rendszer felelősségéről.