Magyar Péter: Orbán nem sunnyoghat tovább a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető szlovák jogszabály ügyében
Magyar Péter szombat este részt vett azon a budapesti tüntetésen, amelyet a nagy felháborodást kiváltó új szlovák törvény miatt szerveztek. A Tisza Párt elnöke több médiumnak is nyilatkozott a helyszínen, az erről készült videót pedig vasárnap meg is osztotta a Facebook-oldalán.
A politikus élesen bírálta a nemrég elfogadott szlovák jogszabályt és a magyar kormány szerinte elmaradt reakcióját. Szerinte a Beneš-dekrétumok és az új törvény, amely akár fél éves börtönnel is sújthatja a magyar nemzetiségűeket is, „teljeséggel elfogadhatatlan a XXI. században az Európai Unióban”.
– mondta, majd feltette a kérdést, hogy milyen egy olyan szövetséges, aki ilyet tesz. A helyzetet szégyennek és gyalázatnak nevezte.
A Facebook-oldalára feltöltött videó mellé azt is írta:
Magyar Péter állítja, a diplomáciában és a politikában sok eszköz van az egyeztetésre és a nyomásgyakorlásra. Azt ígérte, ha a Tisza Párt kormányra kerül, minden lehetséges eszközt bevetnek a jogszabály visszavonatására.
„Amikor a magyar emberek felhatalmazzák idén, áprilisban a TISZÁ-t a kormányzati felelősséggel, akkor minden lehetséges diplomáciai és politikai eszközt igénybe fogunk venni, hogy a szlovák felet arra kényszerítsük, hogy ezt a gyalázatos jogszabályt vonja vissza, és hogy tudjunk tárgyalni a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezéséről is” – fogalmazott. Hozzátette, először barátilag és egy szuverén országot megillető tisztelettel fordulnának a szlovák félhez, de ha nincs más út, akkor megkérnék a szlovák nagykövetet, hogy távozzon Magyarországról, amíg a jogszabályt hatályon kívül nem helyezik.
A TISZA elnöke egy korábbi Facebook-posztjában köszönetet mondott a szombati tüntetést szervező fiataloknak, hogy megrendezték a felvidéki magyarok melletti pártpolitika mentes budapesti kiállást.
– írta, hozzátéve, hogy „bár a magyargyűlölő román elnökjelölt megtámogatása és a felvidéki magyar testvéreink leszlovákozása után már nem meglepő”.
A politikus szerint „a Fidesz nemzetpolitikája ugyanolyan politikai cukormáz és színház, mint a polgári Magyarország egykori ígérete”.
A szlovák parlament 2025 decemberében módosította a Büntető törvénykönyvet, amelynek értelmében a második világháború utáni „rendezés” – beleértve a Beneš-dekrétumokat – nyilvános tagadása vagy megkérdőjelezése akár hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A jogszabályt Peter Pellegrini köztársasági elnök december 23-án írta alá, a döntést pedig ellenzéki és civil tiltakozások előzték meg. A módosítás hátterében az áll, hogy 2025-ben ismét napirendre kerültek a Beneš-dekrétumokra hivatkozva vitatott földtulajdonok, ami miatt Pozsonyban tüntetések is szerveződtek a Magyar Szövetség és a szlovák ellenzék részvételével. A szlovákiai magyar párt szerint nem magukhoz a dekrétumokhoz kellene nyúlni, hanem azon rendeletek ma is hivatkozott joghatályát kellene megszüntetni, amelyek alapján utólagos konfiskálások indíthatók.
A magyarországi reakciók részeként 2026. január 4-re demonstrációt hirdettek a budapesti szlovák nagykövetséghez a „némaságtörvénynek” nevezett módosítás ellen, amelyen a szervezők szerint Magyar Péter is részt vesz. Eközben magyar sajtóbeszámolók a magyar kormány visszafogott fellépését bírálták. A Beneš-dekrétumok egy 1945-ös csehszlovák jogszabálycsomag részei voltak, amelyek többek között a német és a magyar lakosság állampolgárságának megvonását, vagyonuk elkobzását és kitelepítésüket tették lehetővé, és a mai napig viták forrását képezik.