Szijjártó Péter: Az ukránok bekérették a kijevi nagykövetünket, nem lepődtünk meg
A külügyminiszter szerint az ukránok „folytatják a nyílt és durva beavatkozást a Tisza Párt érdekében az áprilisi választásokba”. Szijjártó arra várt volna magyarázatot, hogy miért sértegeti Volodimir Zelenszkij „alpári módon” Orbán Viktort.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán délben a Facebook-oldalán közölte, hogy az ukránok bekérették a kijevi magyar nagykövetet.
„Nem lepődtünk meg. Sem a tényen, sem azon, amit mondtak”
– írta, majd részletezte is, hogy mi volt az ukránok problémája: „Újra kifogásolták, hogy nemzeti petíció keretében fognak a magyar emberek véleményt mondani arról a brüsszeli-kijevi szándékról, miszerint a magyar emberek pénzét Ukrajna működtetésére és felfegyverzésére akarják költeni.”
Szijjártó Péter állítása szerint nem kapott magyarázatot sem arra, hogy miért sértegeti Zelenszkij elnök „alpári módon” Orbán Viktort, sem pedig arra, hogy miért „hitlerezik” az ukrán külügyminiszter.
Szerinte a bekéretésen elhangzottak alapján arra kell készülni, hogy „az ukránok folytatják a nyílt és durva beavatkozást a Tisza Párt érdekében az áprilisi választásokba.”
„Arra viszont az ukránoknak fel kell készülniük, hogy mi megvédjük hazánk szuverenitását és nem engedjük, hogy befolyásolják a választás végeredményét” – szögezte le a miniszter. „Értjük, hogy az ukránok a Tisza Párt győzelmét szeretnék, de Magyarország jövőjéről, a béke vagy háború kérdéséről csak a magyar emberek dönthetnek” – zárta bejegyzését.
Az elmúlt napokban kölcsönös diplomáciai lépések fokozták a feszültséget Budapest és Kijev között. Január 21-én Ukrajna bekérette Magyarország kijevi nagykövetét, tiltakozva a magyar kormány új „nemzeti petíciója” ellen, amely az EU Ukrajnának szánt pénzügyi támogatását támadja. Kedden a magyar külügyminisztérium viszont berendelte Ukrajna budapesti nagykövetét, arra hivatkozva, hogy Kijev a Tisza Párt javára próbál beavatkozni a magyar választásba.
Orbán Viktor az elmúlt hetekben többször is kemény bírálatot fogalmazott meg Ukrajnával szemben, miközben Volodimir Zelenszkij a davosi Világgazdasági Fórumon nyilvánosan kritizálta a magyar miniszterelnök álláspontját. Az ukrán külügyminiszter egy friss interjúban azt mondta, szerinte Orbán fenyegetést jelent a saját népére, amire Szijjártó Péter azonnal reagált is.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán délben a Facebook-oldalán közölte, hogy az ukránok bekérették a kijevi magyar nagykövetet.
„Nem lepődtünk meg. Sem a tényen, sem azon, amit mondtak”
– írta, majd részletezte is, hogy mi volt az ukránok problémája: „Újra kifogásolták, hogy nemzeti petíció keretében fognak a magyar emberek véleményt mondani arról a brüsszeli-kijevi szándékról, miszerint a magyar emberek pénzét Ukrajna működtetésére és felfegyverzésére akarják költeni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Panyi Szabolcs: A Fidesz belső mérése szerint is vezet a TISZA
Az oknyomozó újságíró egy titkos felmérésről ír, amely hatalmas különbséget mutat a két párt között. Ezzel próbálják felrázni az elbizakodott jelölteket a pártban egy forrás szerint.
Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,
míg a kormányközeli kutatók kényelmes Fidesz-előnyt jeleznek, és a propaganda győzelemről beszél, addig maga Orbán Viktor és Lázár János is a szoros versenyre és a mozgósítás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.
Panyi Szabolcs hozzáteszi, hogy hozzá is eljutottak olyan információk, melyek arra utalnak, hogy a Fidesz komoly gondokkal küzd.
„A forrásom nem tudta pontosan megmondani, mikor zajlott az adatfelvétel, de egy újabb fideszes belső felmérés a teljes népesség körében 41 százalékra mérte a Tiszát, míg a Fideszt 31 százalékra.
Kiemeli, hogy „ez még nagyobb különbség, mint amit a független kutatók – például a Medián (40–33) vagy a 21 Kutatóközpont (35–28) – legutóbb mutattak ebben az összehasonlításban.
A forrás szerint ezeket a belső számokat egyes helyi fideszes jelölteknek is bemutatták, hogy munkára ösztökéljék őket, és ezzel az információval is ellensúlyozzák a hivatalos kommunikáció által keltett elbizakodottságot”
– idézi forrását Panyi.
Azt is írja, hogy beszélt több kormányközeli forrással is, akik azzal érvelnek, hogy
ha a Fidesznek sikerül három-négy pontra csökkentenie a hátrányát, a választási rendszer sajátosságai miatt – a választókerületi torzításoktól a külhoni szavazatokig – még akkor is parlamenti többséget szerezhetnek.
Az újságíró szerint ez azonban jelenleg „vágyvezérelt gondolkodásnak” tűnhet, különösen a Fidesz kampányát az elmúlt időszakban kísérő „bakik, botrányok és sorozatos következetlenségek” fényében.
A független közvélemény-kutatók legutóbbi publikált adatai ennél kisebb, de szintén Tisza-előnyt jeleznek: a 21 Kutatóközpont 35–28-at, míg a Medián 40–33-at mért a teljes népesség körében. Ezzel szemben a kormányközeli intézetek, mint a Nézőpont Intézet vagy az Alapjogokért Központ, továbbra is Fidesz-előnyt kommunikálnak.
A felvetés, hogy a Fidesznek akár kevesebb szavazattal is meglehet a parlamenti többsége, a magyar vegyes választási rendszerre épül. A rendszer 106 egyéni választókerületi és 93 listás mandátumot ötvöz, a „győzteskompenzáció” pedig a nyertes jelöltekre leadott többletszavazatok egy részét is a pártok listás eredményéhez adja. Elemzések szerint ez a struktúra aránytalan mandátumbónuszt adhat a legerősebb egyéni körzeti teljesítményt nyújtó pártnak. Ezt a dinamikát tovább árnyalják a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó külhoni magyarok, akik csak pártlistára adhatják le voksukat.
Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,
míg a kormányközeli kutatók kényelmes Fidesz-előnyt jeleznek, és a propaganda győzelemről beszél, addig maga Orbán Viktor és Lázár János is a szoros versenyre és a mozgósítás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy már azt is tudja, hogy hívják az „eltűnt” hatvanpusztai zebrákat
A politikus egy titkos dokumentumra hivatkozik, amiből a neveket tudja. Szerinte a bicskei rendőrök nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban arról ír, hogy állítólag egy hozzá eljuttatott dokumentumból már a hatvanpusztai zebrák nevét is tudja.
„Csak azt nem tudjuk, hogy Szuszi (az egyetlen kanca) , Pizsi, Pulcsi, Lolka, Bolka, Pacsi, Bendegúz és Tihamér közül hányan vannak még életben, és a maradékukat melyik közeli állattartó telepre vitték”
– írja a képviselő, aki szerint az állatok „az eszement, abszurd rendszer szimbólumává váltak”.
A politikus felidézi, hogy a bicskei rendőrök szerinte nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról, annak ellenére, hogy szerinte többen is állították, hogy egy részüket levadászták.
Hadházy azt is írja, egy forrása azt javasolta neki, hogy a Nébih-nél érdeklődjön, a hatóság lóinformációs rendszere szerint megvannak-e még a "csíkos lovak".
„A zebrák ugyanis lovaknak számítanak, szerepelniük kell az adatbázisban. Az zavarba ejtő, hogy a lebutított, a Lótenyésztők Szövetsége honlapján elérhető nyilvános rendszerben nem szerepelnek, pedig néhány más zebra megtalálható ott” – fejti ki.
A képviselő állítja, az általa kapott, neveket tartalmazó dokumentum hiteles, és
szerinte az, hogy az állatok nem szerepelnek a nyilvános rendszerben, jelentheti azt, hogy „tényleg levadászták őket, de azt is, hogy csak valamiért nem kerültek át a Nébih adatbázisából.”
A politikus szerint lehetséges, hogy a hatóság nem fog válaszolni neki, és hozzáteszi, hogy az adatbázisban való szereplés sem jelenti azt, hogy az állatok biztosan élnek. Ő inkább abban bízik, hogy a helybéliek segítenek majd tisztázni az állatok sorsát. Azt írja, aki állítása szerint tudja, hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani.
A Mészáros-csoport korábban azt közölte, hogy az állatokat kedvtelésből tartják, nem vadásznak rájuk.
A Szeretlek Magyarország is beszámolt arról, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság – Hadházy január közepi feljelentése nyomán – elutasította a nyomozást állítkínzás ügyében. Hadházy megjegyezte, hogy a zebra nem szerepel a vadászható fajok listáján, így lelövése állatkínzásnak minősülhet.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban arról ír, hogy állítólag egy hozzá eljuttatott dokumentumból már a hatvanpusztai zebrák nevét is tudja.
„Csak azt nem tudjuk, hogy Szuszi (az egyetlen kanca) , Pizsi, Pulcsi, Lolka, Bolka, Pacsi, Bendegúz és Tihamér közül hányan vannak még életben, és a maradékukat melyik közeli állattartó telepre vitték”
– írja a képviselő, aki szerint az állatok „az eszement, abszurd rendszer szimbólumává váltak”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter azt ígéri, megnyitja mindenki előtt a Karmelitát, rögtön a kormányváltás után
A Tisza Párt elnöke egy választási ígéretet tett közzé Facebookon. Azt írja, hogy „a rendszerváltás első napjaiban” nyilvánosan látogathatóvá teszik az egykori karmelita kolostort, amely jelenleg a Miniszterelnökségnek ad helyet.
Rövid üzenettel jelentkezett pénteken a Facebookon Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt írta,
„a rendszerváltás első napjaiban megnyitjuk a magyar emberek előtt a Karmelita Palotát”.
A budai Várban található Karmelita kolostor 2019 óta a miniszterelnök irodájának és a kormányüléseknek a helyszíne.
Az átalakításának költségei és reprezentatív funkciója régóta politikai viták tárgya, a kormányzati kommunikáció puritánnak nevezi, míg a kritikusok szerint a hatalom elkülönült szimbóluma lett.
Magyar Péter a beszédeiben és posztjaiban többször hivatkozott a Karmelitára, mint a jelenlegi hatalom és rendszer egyik szimbólumára. 2025 decemberében hatalmas tömeggel vonult az épület és a szomszédos Sándor-palota elé, ahol azt ígérte, hogy egy választás után a gyerekekkel együtt fog ünnepelni a Karmelitában és a Sándor-palotában is.
Magyar Péter korábban arról is beszélt, hogy a Karmelita a személyes történetében is szerepet játszott. Állítása szerint 2020-ban Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetett ott a válásának ügyében. Magyar elmondása szerint ekkor diplomáciai állást is felajánlottak neki, amit visszautasított.
Egyelőre Magyar Péter a Karmelita megnyitásáról szóló, és ehhez hasonló időnkénti megszólalásain kívül nem sokat tudunk arról, hogy milyen ígéretekkel vág neki a Tisza a 2026-os választásnak. A párt viszont szombaton bejelenti hivatalos kormányprogramját.