prcikk: Széthordták Kovács Erzsi vagyonát: az énekesnő a villáját eladták, milliós megtakarításának és az ékszereinek nyoma veszett | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Széthordták Kovács Erzsi vagyonát: az énekesnő a villáját eladták, milliós megtakarításának és az ékszereinek nyoma veszett

Kovács Erzsi tíz éve halt meg. A széfben tartott pénze és az értékei még a temetés előtt nyomtalanul eltűntek.


Széthordták a 10 éve meghalt Kovács Erzsi hagyatékát: szeretett villáját eladták, több milliós megtakarítása és az ékszerei pedig köddé váltak - írja a Blikk.

Az énekesnő háromszor is házasodott, gyereke azonban nem született. Utolsó éveiben azonban fogadott fiaként szerette Tilinger Attilát, és a mulatós sztár is mamának szólította őt.

„Annyira fontos volt neki a karrierje, hogy fiatalon nem is gondolkodott gyerekvállaláson. Kicsit idősebben már felmerült benne a gondolat, de akkor meg azért hajtott, hogy vissza tudjon érni a pályára. Idős korára bánta ezt meg, nagy szívfájdalma volt, hogy soha nem lehetett gyereke. Ugyanakkor mindig azt mondta, hogy engem adott neki cserébe az élet, hiszen fiaként szeretett.

Ez kölcsönös volt, én is rajongtam érte, mert csodálatos ember volt. Rengeteg életre szóló élményem fűződik hozzá. Évekig együtt is éltünk, és mindenben számíthattunk egymásra”

- mondta Tilinger a Blikknek.

Az énekesnő végrendeletében rendezte a körülbelül 110 millió forintra becsült vagyonát. A legnagyobb értéket a XVI. kerületi medencés villája jelentette, de több millió forintos megtakarítása, illetve ékszerei is voltak.

„Erzsinek agyérszűkülete volt, infúziós kezeléssel tágították az ereket, de idővel sajnos jelentkeztek nála a demencia jelei. Ezzel egy időben pedig megjelentek olyan ismert és nem ismert barátok, akik próbáltak a bizalmába férkőzni, szerettei ellen hangolni és bekerülni a végrendeletébe. Sajnos nem egyszer előfordult, hogy amikor valamelyikőjük ott járt, eltűnt néhány ékszere vagy értékes holmija” - mondta az énekesnő egyik közeli ismerőse.

Kovács Erzsi a fogathajtó-világbajnok Lázár testvérekre és édesanyjukra hagyta mindenét, Vilmos és Zoltán ugyanis keresztfiai, édesanyjuk pedig a barátnője volt.

„Nagyon jóindulatú és befogadó ember volt, de voltak, akik ezzel visszaéltek, főleg mikor már beteg lett. Amikor csalódás érte, mi voltunk a mentsvára. Kellemetlenül éreztük magunkat, amikor elárulta, hogy ránk akar mindent hagyni, én mondtam, hogy semmit nem akarunk örökölni, de neki ez teher volt, és megkért minket, hogy fogadjuk el”

- mondta Lázár Vilmos a lapnak.

A tetsvérek vágrehajtást indítottak Tilinger ellen, mondván, tartozott az énekesnőnek. A mulatós sztár azonban később bíróságon bizonyította, hogy halála előtt mindent visszafizetett a fogadott mamájának.

Az énekesnő házát és az autóját a keresztfiai örökölték, azonban az ékszerei és készpénzének sorsa ismeretlen.

„A széfben tartott ékszerei a halála után köddé váltak, ahogy a számláján tartott készpénze is. Pedig több milliós megtakarítása volt forintban, euróban és még dollárban is, de ezek a temetése előtti napokban rejtélyes módon eltűntek”

– mondta a Blikknek egy másik informátor.

A Lázár-testvérek a mátyásföldi villát 2017-ben eladták. Lázár Vilmos szerint ez az édesanyjuk döntése volt, nekik ugyanis nem volt szükségük az ingatlanra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos betegségéről vall Dióssy Klári – ezért tűnt el valójában a képernyőről
A népszerű műsorvezető a Duna csatornán futó Ridikülben fog először beszélni a nyilvánosság előtt a betegségéről. A tévés a 2025-ös távozása óta nem szerepelt, a vallomás a Nemzeti Rákellenes Napon hangzik majd el.


A Duna csatorna Ridikül című műsorának pénteki adásában Dióssy Klári először beszél nyilvánosan súlyos betegségéről – nem véletlenül épp a Nemzeti Rákellenes Napon, hogy hitet, reményt és bátorítást adjon sorstársainak.

A műsorvezető a pénteki adás beharangozójában őszintén beszélt arról, mekkora lelkierőt igényel tőle a vallomás.

„Veszek egy nagy levegőt, hogy tudjak róla beszélni, mert hogy kell erről beszélni. Lehet, hogy három hónappal ezelőtt nem tudtam volna” – mondta a kamerák előtt Dióssy Klári.

Hozzátette, hogy a műsorban töltött évek alatt rengeteg erőt merített a vendégeitől, amit most tovább tud vinni a saját küzdelmében.

Dióssy Klári kilenc éven át vezette a Ridikült, ahonnan tavaly, 2025 első adásában búcsúzott el a nézőktől. Helyét nem egészen egy évre Kocsis-M. Brigitta vette át.

A műsorvezető már akkori búcsúbeszédében is a váltás szükségességéről és a bátorságról beszélt, szavai pedig a mostani bejelentés fényében új értelmet nyernek.

„Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni. És akkor van ez a röghöz kötöttség, hogy az ember mégsem mer lépni” – fogalmazott akkor.

Azt is elmondta, hogy a műsorban tanultakból merítve kezd új életszakaszba. „Itt a műsorban nagyon sok olyan pszichológiai téma is előkerül, amikor az ember elgondolkodik, hányszor halljuk: igen, nemet kell tudni mondani, bátornak kell lenni. Azt gondolom, hogy ezzel a mai műsorral most elkezdődik az én életbátorságom.”

A népszerű tévést azóta nem láthatták a nézők, és most kiderült ennek az oka is. Dióssy Klári, aki szemmel látható változáson ment keresztül az elmúlt időszakban, napokkal azután áll a nyilvánosság elé, hogy Rubint Réka is őszintén beszélt a rákkal való négyéves küzdelméről.

Vallomásának célja, hogy saját történetén keresztül adjon kapaszkodót másoknak.

A beszélgetés a Duna csatornán, a Ridikül április 10-i, pénteki adásában lesz látható.

Via Story


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Istenes Bence elárulta, miért szakított Csobot Adéllal a kapcsolatuk elején
Istenes Bence a 2012-es X-Faktor utáni szakításuk okairól beszélt, amely a sok munka és a kevés közös idő miatt következett be. A műsorvezető a Palvin Barbarával készült közös fotót is tapintatlanságnak nevezte, ami féltékenységet szült Csobot Adélban.
DP, kép: RTL - szmo.hu
2026. április 08.



Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.

Nemsokára a 15. évfordulójukat ünneplik, de a kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes: kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek, együtt boldogabbak, mint külön.

A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.

Több mint egy évig tartó kapcsolatuknak a sok munka és a folytonos rohanás nem tett jót. Feszültséget szült az is, hogy Bencét a munkája miatt gyakran vették körül csinos nők, ami miatt Adél féltékenykedett, különösen, amikor a műsorvezető Palvin Barbarával posztolt közös képet.

„Elhidegültünk egymástól, mert alig tudtunk találkozni” – indokolta szakításuk okát Bence, aki azt is beismerte, tapintatlanság volt a részéről, hogy más nővel ölelkezett.

A műsorvezető a kimerültségét is okolta a közös programok hiányáért.

„Ha hazaértem, aludtam, ha délután volt két szabad órám, akkor is. Adél teljesen jogosan kérdezte, miért nem csinálunk valamit, hisz lehetne időnk egymásra.”

A külön töltött idő azonban nem tartott sokáig, néhány hónap múlva már újra egy párt alkottak.

Adél később arról beszélt, mennyire meghatározó volt számára ez a kapcsolat, és hogyan formálta a személyiségét.

„Ő volt az első komoly kapcsolatom, ami szerintem meghatározó minden lány életében. Felnéztem rá, és persze számomra ízig-vérig ő az igazi férfi. Azért is hálás vagyok neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét, és igyekezett észrevétlenül terelgetni is. Rengeteg mindenre megtanított, így azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy mellette nőttem fel. Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. Királylány lettem Bence mellett. És ő volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson” – mesélte az énekesnő.

Via Story


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Betelt a pohár: Kanye Westet azonnali hatállyal kitiltotta az országból a brit kormány
A zenész elektronikus beutazási engedélyét visszavonták, miután Keir Starmer miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki. A rapper korábbi antiszemita kijelentései és a nácizmus dicsőítése áll a politikai nyomás hátterében.
DP - szmo.hu
2026. április 07.



Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.

A brit belügyminisztérium kedden vonta vissza a Ye néven is ismert rapper elektronikus beutazási engedélyét azzal az indokkal, hogy a jelenléte „nem szolgálná a közérdeket”.

A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.

A rapper évek óta botrányos kijelentéseivel borzolja a kedélyeket. 2022-ben antiszemita megnyilvánulásai miatt bontott vele szerződést az Adidas és az ügynöksége is.

Bár 2023-ban bocsánatot kért, 2025-ben horogkeresztes pólókat kezdett árulni, és kiadta a „Heil Hitler” című számot. Idén januárban aztán a Wall Street Journalban egy egész oldalas hirdetésben kért újra bocsánatot.

A rapper fellépésének híre a legmagasabb politikai körökben is kiverte a biztosítékot.

Keir Starmer brit miniszterelnök a helyzetet kommentálva úgy fogalmazott, „mélyen aggasztó, hogy Kanye Westet a korábbi antiszemita megjegyzései és a nácizmus dicsőítése ellenére” hívták meg fellépni. Wes Streeting egészségügyi miniszter szerint Westnek „semmiképp” nem kellett volna fellépnie, a szervezők érvelését pedig „abszurdnak” nevezte.

A botrány kirobbanása után a szponzorok, köztük a Pepsi és a Diageo is kihátráltak a rendezvény mögül.

A fesztivált szervező Festival Republic ügyvezetője, Melvin Benn még hétfőn azzal védekezett, hogy nem adnak platformot a rappernek a véleménynyilvánításra, kizárólag a dalai előadására szerződtek vele. Hozzátette, a zenész „azért jött volna, hogy fellépjen”.

Maga a rapper kedden egy békülékeny hangvételű üzenetben reagált, amelyben párbeszédet ajánlott.

„Hálás lennék a lehetőségért, hogy személyesen találkozhassak az Egyesült Királyság zsidó közösségének tagjaival, és meghallgathassam őket. Tudom, hogy a szavak nem elegendők – a változást a tetteimmel kell bizonyítanom. Ha nyitottak rá, itt vagyok” – írta Ye.

A fesztivál törlése után a szervezők megkezdik a mintegy 150 ezer eladott jegy árának visszatérítését.

A brit belügyminisztérium döntése egyértelmű jelzés arra, hogy a jövőben is élhetnek a „közérdekre” való hivatkozással, ha egy előadó beutazását kockázatosnak ítélik.

Via SkyNews


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ördög Nóra csipkés hálóruhában posztolt a trópusokról, de már a 4 fokos Bolíviában fagyoskodik
A műsorvezető egy korábbi, Costa Rica-i családi nyaralásról osztott meg képet, miközben már Dél-Amerikában tartózkodik. Az Ázsia Expressz stábjával a magaslati levegőhöz szokik hozzá, ahol a hőmérséklet hajnalban alig éri el az 5 Celsius-fokot.
DP, kép: TV2 - szmo.hu
2026. április 07.



Egyetlen fotóval hozta lázba a követőit Ördög Nóra: a műsorvezető csipkés, fehér hálóruhában indította a napot Costa Rica dzsungelében.

A trópusi idill azonban csak a látszat, Nóra ugyanis már Dél-Amerika egy egészen másfajta, embert próbáló vidékén készül a következő nagy feladatra.

A műsorvezető a fák közé épült szállásuk hotelszobájából jelentkezett be, ahol a családjával pihent.

A képen egy hosszú, fehér, csipkés hálóinget és egy hozzá illő köntöst visel. A fotóhoz fűzött kommentárjában ennyit írt: „Nyugodt reggelek.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés

A pihentető reggeleknek azonban egy időre vége, Nóra ugyanis már az Ázsia Expressz következő évadának forgatására repült ki. A stábbal jelenleg Bolíviában tartózkodik, ahol az alacsony oxigénszinthez próbál hozzászokni.

Elmondása szerint a körülmények is egészen mások, mint a trópusokon: hajnalban mindössze 4–5 fok van, nem úgy, mint a forgatás későbbi helyszínein, ahol majd 25–30 fokos melegben kelnek.

A bolíviai felkészülés nem véletlen, a forgatás egyik központi helyszíne ugyanis a tengerszint felett nagyjából 3600 méteren fekvő La Paz környéke. Ezen a magasságon a levegő oxigéntartalma jóval alacsonyabb, amihez a szervezetnek időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon.

A műsorvezető által említett hajnali hideg is jellemző a térségre, áprilisban a hőmérséklet gyakran esik 5 fok köré vagy az alá.

Link másolása
KÖVESS MINKET: