Hétfőn nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, emellett a déli óráktól gomolyfelhők is növekednek, de összességében több órára kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nap második felében a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, akkor a délnyugati területekre besodródhat egy-egy zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen délire, délkeletire fordul a szél, amelyet élénk lökések kísérnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.
Este a sok magasszintű felhőzet mellett az éjszaka második felében egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet.
Előbb a Dunántúlon majd a középső megyékben is elszórt jelleggel várható zápor, zivatar.
A délkeleti szél megélénkül, zivatar körül meg is erősödik a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul, de legtovább derült északkeleti megyékben 10 fok alatti minimumok is lehetnek.
Keddre virradó éjszaka és hajnalban a Dunántúlon és a középső tájakon, majd a Dunától keletre fordulhat zápor, néhol zivatar - írja az Időkép. Északkeleten végig sok lehet a felhő, máshol napközben hosszabb időszakokra kisüt a nap, de elszórt záporok, zivatarok továbbra is kialakulhatnak. Többfelé élénk, néhol erős lesz a délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 21 és 31 fok között alakulhat, délen lesz melegebb.
Szerdán napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. A közeledő hidegfront hatására elszórtan záporok, zivatarok, néhol heves zivatarok alakulhatnak ki. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a délnyugati szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Délután 27 és 35 fok közé emelkedik csúcshőmérséklet. Délen, délkeleten lesz a legmelegebb.
Csütörtökre megérkezik a hidegfront. Napközben a felhőátvonulások mellett többnyire napos idő várható. Záporok néhol keleten, délkeleten alakulhatnak ki. Az északnyugati szelet az ország északi felén kísérhetik erős, viharos lökések. A legmagasabb hőmérséklet 22-28 fok között valószínű. Pénteken is többfelé szeles, változóan felhős időre van kilátás. Csapadék nem várható. Délután 20-27 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.
Hétfőn nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, emellett a déli óráktól gomolyfelhők is növekednek, de összességében több órára kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nap második felében a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, akkor a délnyugati területekre besodródhat egy-egy zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen délire, délkeletire fordul a szél, amelyet élénk lökések kísérnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.
Este a sok magasszintű felhőzet mellett az éjszaka második felében egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.
„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.
„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”
– zárta posztját Magyar.
Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.
„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.
Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.
„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán
– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.
„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.
„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”
– fogalmazott Lázár.
Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.
„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!
Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.
Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.
„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán
– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.
Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.
„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”
– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.
„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”
– fogalmazott Trump.
Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.
„Azt hitte, megőrültem”
– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:
„De sosem volt vele gond.”
A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.
A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.
„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.
Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.
„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”
Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.
Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.
Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.
„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”
– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Budapesten kora hajnal óra rendületlenül süvít a szél,
Fonyód Várhegyen pedig orkán erejű, 116 km/órás széllökést mértek hajnalban.
Sűrű, tarajos hullámok buknak át egymáson a Balatonnál, ilyenkor a keletkező vízpermet a legveszélyesebb. A tó teljes részén másodfokú viharjelzés érvényes, tilos a fürdés.