HÍREK
A Rovatból

Székesfehérvár mellett rohadnak a MÁV korszerű Siemens motorvonatai

Az ott található vonatok nagy része mindössze húsz éves. Sokat donornak használnak, a MÁV-nak a hírek szerint nincs pénze a cseredarabok megvásárlására.


Idén nyáron is folyamatos gondot jelent a Magyar Államvasútak (MÁV) problémás működése. Míg tavaly a kisebb szárnyvonalak bezárása borzolta a kedélyeket, ebben az évben szinte napi szinten olvasni a közösségi médiában és gyakran a hírekben is az elképesztő késésekről, kimaradó járatokról, elromló vagy el sem induló vasúti szerelvényekről. Ahogy arról például korábban mi is írtunk, a július eleji hatalmas kánikulában mintegy 10 ezer (!) vonat késett legalább 5 percet az országban, míg 560 egyszerűen el sem indult.

A Totalcar cikke rávilágít arra, hogy egy másik jelenség is hátráltatja a hazai vasúti közlekedés egy részét. Mint írják:

körülbelül tíz korszerű dízel motorvonat rohad Székesfehérváron.

Ezek a Siemens Desiro kétrészes motorvonatok húsz évesek, és ezzel a hazai dízelmotorvonat-állomány legkorszerűbb tagjainak számítanak. Ennek ellenére a MÁV anyagi forrás hiányában valószínűleg nem tud pótalkatrészt beszerezni a gyártó Siemenstől.

Ezért a dízeljármű-állomány gerincét továbbra is a csehszlovák Bz motorkocsik adják, a korszerű Desirókra tervezett vonatokat is gyakran a régi Bz-knek kell pótolnia. A Desirókat Székesfehérvár mellett sorakoztatják, ahogy a közlekedési portál fogalmaz: a vonatok „rendelkezésre állása kritikán aluli”. Olvasható rajtuk még az is, hogy merre jártak utoljára: volt, amit Balassagyarmatról vontak is, de egykori szombathelyi szakaszról is „pihennek” itt motorvonatok.

A MaxTrain csatorna által forgatott, és a lap által bemutatott szomorú, talán nem túlzás azt állítani, hogy drámai videón azt látni, hogy több járművet donorként kezdtek el használni. Azaz egyszerűen szétszerelik őket, hogy más, még működőképes szerelvényekbe szereljék alkatrészeiket. Valahonnan a vezérlőpult, van, amelyikből a teljes forgóváz hiányzik – írja a Totalcar.

A lap információi szerint az udvaron álló járművek javítása nem azért nem lehetséges, mert nincs hozzájuk alkatrész, hanem azért, mert az üzembentartó MÁV-nak nincs elég pénze a cseredarabok megvásárlására.

„Vonatelfekvő” Székesfehérvár mellett


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.


Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.

A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.

A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:

„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: