Nem tudni, kik Lázár cégtársai a batidai vadászkastély tulajdonosai között, és nincs nyoma annak sem, hogyan nőtt a miniszter tulajdonrésze 40,93 százalékra
Ez a cég – A Grosswiese Zrt. – működteti a batidai luxusvadászházat, amely Lázár János építési és közlekedési miniszter érdekeltségébe tartozik.
A vállalkozást 2017-ben alapította három magánszemély. Kulik Jenő még abban az évben 278 millió forinttal megemelte a cég alaptőkéjét, és apportként bevitte a batidai birtokot, amelyet a Lázár család földjei vesznek körül. A tőke nagy részét Kulik adta, míg a másik két tulajdonostárs, Bónus István és Szabó István összesen 120 részvénnyel rendelkezett.
A részvénykönyv szerint Kulik 2018. júniusában adott át részvényeket, és kérte, hogy töröljék a cégjegyzékből, mert tulajdonrésze 50 százalék alá csökkent. A dokumentumok alapján Lázár János ekkor már 8,1 százalékos tulajdonos volt. 2019-ben Kuliknak 26, Bónusnak és Szabónak pedig 9–9 százalékos részesedése volt. Ugyanekkor 48 százaléknyi részvény esetében nem lehetett tudni, kik a tulajdonosok.
A legutóbbi adatok szerint Bónus és Szabó részesedése nem változott számottevően. A részvénykönyvben szerepel egy 19,4 százalékos rész Grosswiese néven, de a maradék tulajdonosi kör továbbra sem nyilvános.
Egy szakértő szerint az, hogy ekkora rész nem átlátható, sértheti a cégnyilvánosságra vonatkozó törvényt. Az is kérdéses, hogy miért csak Lázár János kap osztalékot. A korábbi adatok szerint Lázár tavaly 58 millió, idén pedig valamivel kevesebb, mint 47 millió forintot kapott ilyen formában. Az osztalékfizetést a részvényesek egyhangúlag szavazták meg.
A 24.hu megkereste a céget, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumot is, hogy megtudja, kik birtokolják a részvények 22 százalékát, miért nem nyilvános ez az információ, és hogy miért csak Lázár részesülhet osztalékban.