SZEMPONT
A Rovatból

Somogyi Zoltán: Magyar Péter felidegesítette Orbán Viktort, mert nem így képzelte az országjárását

Nagyon erős üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt – mondja az elemző. A Fidesznek viszont ott a propaganda, és most már ott vannak az egyéni jelöltek is, mint Gajdos László, akiket támadni lehet. Igaz, a Tisza helyben jól beágyazott jelöltjeinél ez komoly kihívás.


Áruló, gerinctelen puhatestű - a nyíregyházi állatpark elismert igazgatóját teljes erőből támadta meg a Fidesz és a helyi propaganda, miután kiderült, hogy Gajdos László a Tisza színeiben indul. A bejelentés láthatóan váratlanul érte a kormánypártot, miközben a Tisza előválasztásával kapcsolatban jóval kevesebb meglepetés történt. A szavazófelületet nem érte támadás, és a párt ismert arcai mind befutottak. Ami látszik: az indulók között sok a helyben jól beágyazott jelölt: orvos, tanár, helyi vállalkozó, akik eddig nem foglalkoztak politikával.

Mire számíthatunk a következő hetekben, amikor a jelölteket várhatóan már a sajtó elé engedik? Milyen eszközökkel érte el a kormánypárt, hogy csökkenjen a különbség a Fidesz és a Tisza között? Mennyire válik be Magyar Péter taktikája, hogy ahol Orbán Viktor megjelenik, ő is? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán szociológussal.

– Lezárult a TISZA előválasztása, számomra az furcsa volt, hogy úgy nyitották ki az előválasztást a szélesebb nyilvánosság felé, hogy nem volt lehetőség jobban megismerni a jelölteket annál a 19 sornál, ami a közösségi oldalukon le volt írva. Ha az ember véletlenül nem jött szembe velük, vagy nem ismerte az illetőket, akkor pénzfeldobással kellett választania, ami komolytalan.

– Azt feltételezem, hogy az adatszivárgási botrány után módosítottak a menetrenden. Egyrészt késésbe is kerültek, mert kezelni kellett a helyzetet, és utána tudtak csak előválasztást meghirdetni. Másrészt pedig túl akartak lenni ezen a lehető legkevesebb konfliktussal, ezért volt csak pár nap a három jelölt közüli belső választására, és utána öt nap arra, hogy szélesebb körben lehessen szavazni.

Valóban ez előválasztásnak édeskevés, a választók nem tudtak megismerkedni a TISZA jelöltjeivel.

Lehetett volna ez egy jobb fajta előválasztás, mert az előválasztás amúgy egy jó politikai termék. Azt viszont elérte a Tisza, hogy komolyabb feszültség nélkül sikerült végigcsinálnia az előválasztást.

– Az első fordulóban második helyen jutott tovább Ruszin-Szendi Romulusz és Tarr Zoltán, de végül meggyőzően győztek a második fordulóban.

– Valószínűsíthetően azért is, mert őket ismeri az egész ország. Tehát nekik nem kellett bemutatkozniuk a választóknak. Ami inkább kérdés, hogy

hogyan fognak ezek a figurák egyszerre a központi kampányban is részt venni, és ott teljesíteni, emellett a helyi kampányukat is vinni?

Mert arra is szükség van, hogy egy megválasztott jelölt folyamatosan ott legyen a körzetében. A pártelnök kabinetfőnöke, a párt programfelelőse, szakpolitikusai egyben egyéni jelöltek is, ami azt mutatja, hogy valószínűleg mégiscsak kevés volt a szóba jöhető jó jelölt. Nem vagyok biztos ugyanis abban, hogy valaki egyszerre tud az országos és az egyéni körzeti kampányban is jól teljesíteni.

– A jelölteket elzárták a nyilvánosság elől. Azaz először azt mondták, hogy teljes szilencium, de aztán néhány kiválasztott médiumnak lehetőséget nyújtottak arra, hogy egy-egy gondosan kiszelektált jelölttel interjút csináljanak. Nem biztos, hogy ez jó ómen, ha a nyilvánosságot óhajtjuk.

– Egyetértek ezzel, de jó lenne, ha ez mindenkire igaz lenne. Mert a politikusok és a pártok nem a médiával versenyeznek, hanem egymással. És ha a kormánypártra nem jellemző ez a fajta lazaság és szabadság, hogy a jelölt szabadon megmutathassa magát, akkor miért ne gondolhatná az ellenzék is, hogy ebben nem akar versenyhátrányba kerülni?

– Versenyhátrányt jelent a nyilvánosság, ha megismerhetővé válnak a jelöltek?

– Attól függ, milyenek a jelöltek.

– Másképp kérdezem: érdemes olyan jelölteket indítani, akik ilyen kockázatot jelentenek? Jók-e azok a jelöltek, akiket félünk kiengedni a nyilvánosság elé?

– Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy milyen országban élünk. Sok ezer milliárd forint van propagandára, és azt is megtapasztalhattuk, hogyan bánhat a propaganda egy-egy jelölttel. Az, hogy emberek elindulnak ellenzéki jelöltként, ehhez a nevüket adják, az már tiszteletreméltó tevékenység. Ahogy egyébként azt gondolom, hogy ha a kormánypárt képviseletére valaki a nevét adja, az is természetesen tiszteletreméltó, de azért mindenkinek tudnia kell, hogy ezzel ő is felelőssé válik azért a politikai kultúráért, ami éppen az országban van. A mindenkori kormánypárt és képviselői mindig sokkal nagyobb felelősséggel bírnak, mint az ellenzék és annak tagjai.

– Az aHang aktivistái Nyíregyházán felemeltek egy feliratot szemben a csarnokkal, ahol Orbán Viktor készült beszélgetni, hogy az emberek többsége miniszterelnök-jelölti vitát szeretne. A gyűlésre igyekvő fideszesek, illetve DPK-aktivisták egyöntetűen azt mondták, hogy semmi szükség ilyen vitára. Van, aki azzal érvelt, hogy Magyar Péter a bokájáig sem érne fel Orbán Viktornak. Legtöbben elismételték azt a tételt, hogy Orbán Viktor igazi kihívója nem itt van, hanem Brüsszelben.

– A DPK aktivistái alapvetően Orbán Viktor álláspontját visszhangozzák, és ha Orbán Viktor akarna vitát, akkor ők is akarnának. Ezzel nincs semmi baj, szeretik a vezetőjüket, ami erényes tulajdonság. Ugyanakkor ebben a kérdésben komoly meglepetés is érheti őket.

Orbán Viktor később még gondolhatja úgy, hogy mégiscsak szüksége lenne egy olyan vitára, amit megnéz sokmillió választó.

Már korábbi, önnek adott interjúmban is mondtam, hogy egyáltalán nem gondolom végleges döntésnek Orbán részéről, hogy ne legyen vita. Lehet akár olyan politikai helyzet is a választás hajrájában, amikor Orbán Viktor számára válik fontosság egy vita, és már Magyar Péternek nem lesz szüksége erre.

– Orbán Viktor most nagyon sok helyen interjút ad, az ATV-ben adott interjúja talán erősen hozzájárult ahhoz, hogy kezdi befogni a Fidesz a TISZA Pártot. Bár ugye mindketten az eddig még nem aktivizált sokaságban értek el eredményeket, azaz nem arról van szó, hogy a TISZA támogatói csökkentek volna, de a különbség mégiscsak kisebb.

– Szerintem a Bors háborús, rettegtető, és ingyenes „különszáma” még fontosabb is, mint az, hogy Orbán Viktor mit csinált az ATV-ben. Egyáltalán:

az augusztus óta tartó miniszterelnöki aktivitás sokat számít abban, hogy legalább visszaerősödött a tábora.

Hogy mekkora mértékben, azt nem tudjuk. De ha Orbán Viktor erősödik, és úgy érzi, hogy megnyerheti a választást vita nélkül, akkor nem lesz vita. Ha éppen gyengülne, ha az lenne, hogy a TISZA kezd elhúzni, akkor van esély vitára, mert akkor nem lesz Orbánnak más választása.

– Nyíregyházán elég nagy meglepetésre bemutatták a Nyíregyházi 1-es OEVK jelöltjét, Gajdos Lászlót, akit szinte abban a pillanatban betámadott a Fidesz, és ez a támadás azóta is folyik. Ennyire ijesztő lenne ez a jelölt, vagy az, amit most Gajdossal szemben elindítottak, azt mutatja, hogy milyen lesz ez a kampány, mindenkivel szemben egyenként?

– Ebben nyilván szerepet játszhatott az a kormánypárti felháborodás is, hogy ezt hogyan csinálhatták meg a kormányfővel, hiszen korábban milliárdokkal támogatták az Állatparkot. Azt várták volna el tőle a kormányzati oldalról, hogy cserébe ne politizáljon, „szakmázzon”. Van ennek a rendszernek néhány olyan jellemzője, ami Orbán Viktor hatalmát nagyon erősíti. Például az, hogy ő a „bölcs vezető”, aki mindenről mindig mindent tud, mert egy csodagépezet dolgozik alá. Az tényleg jó kérdés, hogy nem tudta, kit fog bejelenteni Magyar Péter, hogyhogy nem értesült erről a mindent tudó vezető.

– Mit hozhat Gajdos a TISZA-Pártnak?

– Nyíregyházán a városban eleve ellenzéki többség van, népszerűségben, nem a politikai vezetésben. Igazából, ami a Fideszt meglephette, hogy mennyi olyan jelölt van, akik helyben beágyazottak. Sőt, szerintem a párton belül is okozott meglepetést jó néhány helyen, hogy kik is lettek a TISZA jelöltjei. Ők mind fontos, beágyazott emberek helyben. Hogy ezzel mit tud kezdeni a Fidesz? Jó kérdés. A propagandának mindig arra van szüksége, hogy ha valaki új szereplő a másik oldalon, azt ők mutathassák be a saját szájuk íze szerint a nyilvánosságnak.

De ha a nyilvánosság már régóta ismeri az illetőt, akkor nehéz átpozicionálni és rátolni a propagandát.

Amit talán meg lehet tenni: ezek az emberek újak a politikában, látszik, hogy Magyar Péter teljesen új arcokat, új személyiségeket hozott, de nyilvánvaló, hogy attól még a helyi politikai vagy közéleti elit tagjai. Talán valamiféle elitellenességet lehetne építeni ellenük, de azt hiszem, a Fidesz eszköztára most erre nem lenne képes.

– Nyilván nagyon komoly egzisztenciális támadásokra lehet felkészülni. A jelölteket megnézve sokan vannak köztük olyanok, akikről el tudjuk képzelni, hogy olyan stabil háttérrel rendelkeznek, hogy ezt kibírják, de azért nem mindegyikük ilyen. Ezek a támadások, ha 106 jelölt ellen indulnak el tömegesen, nem nyírják-e egymást ki? Nem fordulhat-e visszájára, ha a támadások tömegessé válnak?

– Ha egyénileg megtámadják őket, ahogy mondtam, a helyben beágyazott embereket, az kontraproduktív is tud lenni. Itt a Fidesznek, ami esélye van, az az osztogatás, amiből népszerűséget építhet, és a riogatás, hogy

ha nincs Fidesz, akkor háború lesz és emberhalál.

És ha ezt az általános koncepciót, tehát a nagypolitikai koncepcióját a Fidesz a propagandahátterével jól meg tudja alapozni, az lehet veszélyes a TISZA-Pártra. Az egyéni lejárató kampányok a helyben ismert szereplőkkel szemben talán kevésbé.

– Van az a stratégia, hogy rászervezik a Magyar Péter országjárását a DPK-gyűlésekre, illetve ahol DPK-s rendezvény van, úgy két-három hetente, ott biztos Magyar Péter is megjelenik. Azt látom, hogy ez Orbán Viktort is bosszantja, nem is tudta megállni, hogy ne szóljon emiatt be Magyar Péternek. Ez működhet a továbbiakban?

– Persze, hogy működik. Az működik, hogy Magyar Péter nyílt fórumot tart, miközben Orbán Viktor zárt környezetben jelenik meg.

Ez idegesítette fel Orbán Viktort, mert nem így képzelte az országjárását.

Az lehetne a jó válasza, ha kimenne az emberek közé, mert tényleg furcsa képet mutat, hogy Orbán Viktor bent van a zárt, pártos környezetben, míg Magyarhoz például bárki odamehet, mindig ott van a nyilvánosság előtt.

– Viszont jön a tél, Nyíregyházán is megtapasztaltam, hogy a hideg ritkítja a tömeget. Meddig fog működni az, hogy Magyar Péter körül tömegek vannak, ha igazán hideg, vagy legalábbis kellemetlen időjárás lesz? Mert azért egy fűtött csarnokban ücsörögni jóval kényelmesebb...

– Persze, kényelmesebb, viszont felmutatni azt, hogy valaki még a hidegben is odaáll az emberek elé, az sem rossz dolog. Nem tudom a matematikai képletet, hogy mennyire fog vagy nem fog ez működni.

De az az üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt, és bármikor lehet vele beszélgetni, nagyon erős ahhoz képest, hogy a kormányfő zárt térben mondja a politikai mantráját.

Persze a Fidesznek mások az eszközei. Például ott van a minden háztartásba eljuttatott Bors „különszám”, ami egyetlen dologról szól, arról, hogy atombombákat dobálnak majd az európai vezetők, és hogy Európára is atombombák hullanak majd, mert egy óriási nagy háború fog kitörni, ha nem Orbán Viktor győz és az orbáni „békepolitika”. Ez is komoly eszköz, hogy a választókhoz szóljon valaki. Nem is kell ilyenkor közvetlenül szóba állni velük. Elég, ha a postaládán (és más marketingcsatornákon) keresztül, a propaganda eszközeivel üzennek az embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET: