Sikoltozva ébredtek fel, nem tudták, hová viszik őket – egy kiszabadított ukrán nő mesélt az orosz hadifogság borzalmairól
Múlt hét elején 108 ukrán nő szabadult ki az orosz fogságból egy újabb fogolycsere során. Ez volt az első alkalom, hogy kizárólag nőket mentettek ki az orosz börtönökből. Az ukrán elnöki iroda vezetője azt mondta, anyák és lányok raboskodtak a megszállóknál, akik most hosszú idő után végre hazamehettek a családjukhoz.
A most kiszabadított nők közül 37-en azután lettek hadifoglyok, hogy az oroszok hosszú ostromlás után elfoglalták a mariupoli Azovsztal acélművet. Köztük volt Alina Panina is, aki a Guardian brit lapnak adott először interjút a kiszabadulása után.
Mielőtt odakerült, Mariupol kikötőjében szolgált határőrként. A háború kirobbanásakor éppen két keresőkutyával ellenőrizte az akkor beérkező rakományt. Miután azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a támadást Ukrajna ellen, parancsot kapott, hogy csatlakozzon a védelmi erőkhöz, akik az Azovsztalnál kisebb, Azovmash nevű acélgyárban gyülekeztek. Aztán ott is ragadt, amikor az oroszok bevonultak a városba. Az üzemet folyamatosan támadták, két kutyája pedig már a robbanások előtt nyüszíteni kezdett, jelezve, hogy baj közeleg.
Míg Alina a társaival az acélműben volt, körülöttük a város összeomlott a bombázásoktól. Hat héttel a háború kezdete után látott először orosz katonákat, alig 20 méterre voltak tőle. Nem sokkal ezután kapták meg a parancsot arra, hogy vonuljanak át a kikötő mellett lévő Azovsztalhoz, ahol az ukrán erők egy utolsó kísérletet tettek Mariupol megvédésére. Az acélgyár bunkere lett a fiatal nő új otthona 70 határőrrel, köztük két másik nővel.
- mesélte.
Az oroszok április 12-én fordították a figyelmüket az Azovmashról az Azovsztalra. Nehéztüzérséggel, rakétákkal és hadihajókkal is támadták az acélművet, a bunker pedig beleremegett minden egyes csapásba.
Akik életben maradtak, húskonzerven, makarónin és főtt gabonán éltek, amíg el nem fogytak a készletek. Május elejére az oroszok megállapodtak az ukránokkal abban, hogy a civileket evakuálhatják Mariupolból. Május 16-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a város védelmezői is felmentést kapnak, ez azonban nem jutott el Alinához és csapatához. A parancsnokuk azt mondta nekik, hogy a megadás az egyetlen lehetőség arra, hogy életben maradhassanak. Először a sérültek hagyták el az acélművet, majd a többiek.
- emlékezett vissza.
Elmondása szerint az orosz katonák gondoskodtak arról, hogy a média is lássa, mi történik: videózták őket, amikor átnézték a felszerelésüket és kikérdezték őket. Alinától elvették a kutyákat, másoktól pedig a maguknál tartott ételt. A hadifoglyoknak fogalmuk sem volt, mi lesz velük ezután. Ötórás autóút következett, Alina pedig még akkor sem tudta, mi vár rá, amikor megjelent előttük Olenivka várostáblája. Ő ugyanis nem tudta, hogy ez Ukrajna legkegyetleneb börtöne, amely a bántalmazásokról és a rossz körülményekről ismert.
Amikor megérkeztek, a férfiakat és a nőket elválasztották egymástól, mindenkit átkutattak és levetkőztettek. Mindenüket elvették, még az órájukat és a gyűrűjüket is.
Ruhát sem adtak nekik, abban voltak végig, amiben az Azovsztalból kijöttek. Ételt napi kétszer kaptak: reggel csirkehússal, este hallal kevert főtt gabonadarát. Naponta csak egyszer szabadulhattak ki a cellából, amikor 15 percet sétálhattak az udvaron. A férfiakat ugyan láthatták, de nem kommunikálhattak velük.
Alina cellájában két nőnek is súlyos sérülései voltak: az egyiknek eltört a karja, a másiknak a fején repeszsebek voltak. Az oroszokat azonban ez nem igazán zavarta: adtak néhány orvosi eszközt a nők között lévő két orvosnak, és rájuk bízták a sebek ellátását.
Az éjszakák is nagyon nehezek voltak számukra, hiszen rettegtek, hogy mit hoz a holnap.
Július 29-én este 10-kor az őrök a szokásos esti számlálásukat tartották, amikor hatalmas robbanás rázta meg a börtönt, majd sikolyokat lehetett hallani. Ekkor 53 ukrán hadifogoly halt meg, 75 megsérült, főleg az Azov-ezredből. Ukrán tisztviselők szerint az oroszok semmisítették meg a börtön egy részét, hogy elfedjék az ott fogva tartottak kínzását. A megszállók viszont azt állították, hogy ukrán sztrájk történt, amit persze a hadifoglyok nem hittek el.
Alináék raboskodása az olenivkai börtönben két héttel ezelőtt ért véget. Azon a napon délelőtt 10 órakor kirendelték a nőket és 28 férfit a cellájukból és buszokra ültették őket. Három órát utaztak egy orosz kikötővárosig, Taganrogig, ahonnan katonai járművekkel átszállították őket Rosztov-na-Donuba, majd onnan katonai repülővel Voronyezsbe. Két hétig a város börtönében voltak, aztán visszavitték őket Taganrogba, majd a Krím-félszigetre repültek. Onnan buszokkal szállították el őket Herszon megyén át Zaporizzsja megyébe.
Amikor leszállították őket, kéz a kézben sétáltak át a hídon, amely az ukrán és az orosz haderő bázisa közötti senkiföldjén emelkedik egy folyó fölé. Még ekkor sem voltak biztosak abban, hogy biztonságos helyre mennek, hiszen az őket szállító buszok motorja még mindig járt. Ez olyan érzetet keltett bennük, mintha bármelyik pillanatban visszavihetnék őket.
Eközben az orosz hadifoglyok arra vártak, hogy az ukránok átadják őket az oroszoknak. Alina rájuk nézett, ők azonban nem néztek a szemébe, a földet bámulták.
A fiatal határőr társaival együtt egy katonai kórházba került, most ott lábadoznak. Már a szülei is meglátogatták, így lelkileg is egyre jobban érzi magát.
- mondta.
Címképünkön: Az ukrán hadsereg tagjait viszik busszal az Azovsztal feladása után Olenivkába.
