Semjén Zsolt: Ez maga a vérvád, soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm
A miniszterelnök-helyettes Orbán Viktor után reagált Arató Gergely Szőlő utcai javítóintézet hozzá intézett kérdésére. Szerinte azért támadják, mert „szembe mert menni az LMBTQ-propagandával”.
Semjén Zsolt is felszólalt a Parlament őszi ülésszakának első napján. Szerinte ördögien felépített karaktergyilkosság zajlik ellene, amely „maga a vérvád”. Az ügy szerinte szemenszedett hazugság és forrás nélküli rágalom, a feljelentéseket pedig már megtették.
A miniszterelnök-helyettes Arató László DK-s képviselő kérdésére válaszolt, aki a Szőlő utcai ügy kapcsán személyesen őt szólította meg: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"”
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: ő esküdt ellensége a pedofíliának, és úgy véli, a DK azért támadja, mert korábban megvédte az egyházat. „Én voltam az első, aki szembe mert menni az LMBTQ-propagandával. Most ez a bosszú. Tudják, hogy nem igaz belőle semmi, de nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”.
Semjén hozzátette: Nem kell egyetérteni a nézeteivel, de „ilyen politikai aljasság a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon.”
Kijelentette, hogy „soha, semmilyen bűnös viszonyhoz” nem volt köze, és ő Magyarország legátvilágítottabb embere. Mint mondta, „Nem hagyom magam ártatlanul tönkretenni, és nem hagyom magam megfélemlíteni.”
Semjén Zsolt is felszólalt a Parlament őszi ülésszakának első napján. Szerinte ördögien felépített karaktergyilkosság zajlik ellene, amely „maga a vérvád”. Az ügy szerinte szemenszedett hazugság és forrás nélküli rágalom, a feljelentéseket pedig már megtették.
A miniszterelnök-helyettes Arató László DK-s képviselő kérdésére válaszolt, aki a Szőlő utcai ügy kapcsán személyesen őt szólította meg: „Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Dánia irreleváns” – Trump pénzügyminisztere porig alázta Dániát Davosban, az EU kemény választ ígér
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon reagált a dán kötvényeladásokkal kapcsolatos felvetésekre. A Grönland annektálása körüli vita vámháborúval fenyeget.
„Dánia amerikai államkötvény-befektetéseinek nagysága, akárcsak maga Dánia, irreleváns”
– jelentette ki Scott Bessent, Donald Trump pénzügyminisztere a davosi Világgazdasági Fórumon. A pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint európai befektetők, köztük dán nyugdíjalapok, megtorlásul kivonulhatnának az amerikai államkötvények piacáról.
Bessent a The Guardian tudósítása szerint lesöpörte az aggodalmakat. „Kevesebb mint 100 millió dollárról van szó. Évek óta adják el az államkötvényeiket. Egyáltalán nem aggódom” – tette hozzá.
A kijelentésre európai vezetők is reagáltak. Emmanuel Macron francia elnök Davosban úgy fogalmazott, ő inkább „a tiszteletet választja az erőszakos nyomulás helyett”, illetve „a jogállamiságot a brutalitással szemben”. Eközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „megingathatatlan választ” ígért Trump azon fenyegetésére, hogy vámokat vet ki azokra az európai országokra, amelyek ellenzik Grönland bekebelezését.
A vita hátterében Donald Trump Grönland annektálására irányuló kísérlete áll, valamint az amerikai elnök fenyegetése, hogy vámtarifákat vet ki nyolc, a bekebelezést ellenző európai országra.
„Dánia amerikai államkötvény-befektetéseinek nagysága, akárcsak maga Dánia, irreleváns”
– jelentette ki Scott Bessent, Donald Trump pénzügyminisztere a davosi Világgazdasági Fórumon. A pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint európai befektetők, köztük dán nyugdíjalapok, megtorlásul kivonulhatnának az amerikai államkötvények piacáról.
Bessent a The Guardian tudósítása szerint lesöpörte az aggodalmakat. „Kevesebb mint 100 millió dollárról van szó. Évek óta adják el az államkötvényeiket. Egyáltalán nem aggódom” – tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Már azt sem mondhatjuk, hogy csak azt nem lopják el, ami le van csavarozva” – ezek voltak a legjobb kommentek Orbán radiátoros képe alatt
„Vigyázzatok mert a radiátor után a katalizátort vágja ki a báttya…” - ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek arra az Orbán Viktor által közzétett képre, amelyen a kormányfő egy fűtőtestet cipel.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, meglepő képet tett közzé Orbán Viktor a Facebook-oldalán: a minden bizonnyal mesterséges intelligencia segítségével készült fotón a miniszterelnök bőrdzsekiben, napszemüvegben, kezében egy radiátorral látható. A kormányfő azt is közölte a posztban, hogy hamarosan bejelentést tesz.
A kép azonban nemcsak találgatásokat indított el, hanem valóságos kommentcunamit is. Kis túlzással a miniszterelnök posztja alatti kommentmező Magyarország csoportos csevegésévé változott.
A humorista Bruti például így reagált a bejegyzés alatt: „Még a végén kiderül, hogy meleg. Már, hogy a radiátor”, a Gulyáságyú Média alapítója, Gulyás Balázs pedig úgy fogalmazott:
„Ezek szerint már azt sem mondhatjuk, hogy csak azt nem lopják el, ami le van csavarozva”.
Egy másik kommentelő pedig megvilágosodott: „Már értem miért nincs fűtés Kazincbarcikán…”. Volt, aki azt hitte, csak vicc az egész: „Ez most komoly? Eloszor azt hittem, hogy valami hircsarda kep..”
Valaki már-már pánikhangulatban írta: „Mindenki nézze meg otthon, megvan-e minden radiátor", hasonló aggodalomnak adott hangot társa: „Már a radiátoromat is ellopják???” Más a történetet továbbgondolta, szerinte ez csak a kezdet, ugyanis a kormányfő: „a következő posztban az ajtófélfát fogja vinni”, egy eltérő vélemény szerint pedig
„Vigyázzatok mert a radiátor után a katalizátort vágja ki a báttya…”
Az ellenzéki kommentelők között volt aki kevésbé negatívan értékelte a képet, például Dávid - aki láthatóan az áprilisi választáson nem a Fidesznek drukkol - így fogalmazott: „Na végre, elkezdett csomagolni! Bár fura, hogy először a radiátorral kezdi!” Az ő lelkitársa valószínűleg az a kommentelő, aki a kormányfő jövőbeli pályaképet vizionálta: „Jól áll a pacek, Reméljük hogy áprilistól ilyen munkát fog végezni elnök úr!”
De volt itt minden, egy férfi már-már polgári újságíróként a közteherviselés további alakulása felől érdeklődött: „Radiátor adó?”. A fémtolvajok nevében pedig Csabi üdvözölte a kormányfőt: „Batyja is vasazik”. Végezetül,
a Facebook Marketplace hanyagul elegáns tárgyalási stílusát idézve egy rövid kérdés is befutott: „megvammég?”
Persze volt még valaki. Valaki, akinek már annyira elege van a 16 évnyi illiberális korszakból, hogy csak annyit tudott kipréselni a bilentyűzetén, hogy
„ez a világ egy másik világ pokla”
- ami egy Aldou Huxley-hez, a Szép új világ írójához társított idézet.
A kommenteket ebben a posztban böngészhetitek.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, meglepő képet tett közzé Orbán Viktor a Facebook-oldalán: a minden bizonnyal mesterséges intelligencia segítségével készült fotón a miniszterelnök bőrdzsekiben, napszemüvegben, kezében egy radiátorral látható. A kormányfő azt is közölte a posztban, hogy hamarosan bejelentést tesz.
Halálos drogkoktél végzett a 29 éves sakknagymesterrel, akit Vlagyimir Kramnyik vádolt meg csalással
Kiderült, hogy Daniel Naroditsky halálát metamfetamin és kratom keveréke okozta. A Nemzetközi Sakkszövetség fegyelmi eljárást fontolgat a nagymestert megvádoló Kramnyik ellen.
Kiderült, mi okozhatta a tavaly októberben, 29 éves korában váratlanul elhunyt Daniel Naroditsky amerikai sakknagymester halálát. Az észak-karolinai orvosszakértői hivatal friss toxikológiai jelentése szerint a halál beálltakor stimulánsok és pszichoaktív anyagok kombinációja volt a szervezetében – írja a 24.hu.
A szakértők metamfetamint és amfetamint, továbbá a kratom nevű délkelet-ázsiai növény pszichoaktív összetevőit mutatták ki. A halál okát hivatalosan véletlen drogmérgezésként állapították meg.
Naroditsky holttestére tavaly október 19-én talált rá két közeli sakkozó barátja, Oleksandr Bortnyk nagymester és Peter Giannatos a sportoló charlotte-i otthonában. Azért mentek el hozzá, mert a nagymester nem reagált a hívásaikra és üzeneteikre. A rendőrség már akkor közölte, hogy túladagolás vagy öngyilkosság történhetett, és az idegenkezűséget kizárták.
A sakknagymester a halálát megelőző időszakban rossz lelkiállapotban volt, miután a neves sakkozó, Vlagyimir Kramnyik bizonyíték nélkül azzal vádolta meg, hogy online játszmái során sakkprogramot használt. Kramnyik a haláleset után kiadott közleményében úgy fogalmazott: „Azok a kísérletek, amelyek ezt a tragikus eseményt közvetlenül a nevemmel próbálják összekapcsolni, átlépik az alapvető emberi erkölcs minden határát.”
A Nemzetközi Sakkszövetség bejelentette, hogy megvizsgálja, indít-e fegyelmi eljárást Kramnyikkal szemben a Naroditskyről halála előtt és után tett kijelentései miatt. A lehetséges szankciók között pénzbírság és felfüggesztés is szerepel.
A szövetség azt is jelezte, hogy Naroditsky emlékére díjat vagy elismerést kíván létrehozni.
Naroditsky családja a Charlotte Chess Centeren keresztül kiadott közleményében azt kérte, hogy „Emlékezzünk Danielre a sakkjáték iránti szenvedélyéért és szeretetéért, valamint azért az örömért és inspirációért, amit mindannyiunknak nap mint nap adott.”
Kiderült, mi okozhatta a tavaly októberben, 29 éves korában váratlanul elhunyt Daniel Naroditsky amerikai sakknagymester halálát. Az észak-karolinai orvosszakértői hivatal friss toxikológiai jelentése szerint a halál beálltakor stimulánsok és pszichoaktív anyagok kombinációja volt a szervezetében – írja a 24.hu.
A szakértők metamfetamint és amfetamint, továbbá a kratom nevű délkelet-ázsiai növény pszichoaktív összetevőit mutatták ki. A halál okát hivatalosan véletlen drogmérgezésként állapították meg.
Naroditsky holttestére tavaly október 19-én talált rá két közeli sakkozó barátja, Oleksandr Bortnyk nagymester és Peter Giannatos a sportoló charlotte-i otthonában. Azért mentek el hozzá, mert a nagymester nem reagált a hívásaikra és üzeneteikre. A rendőrség már akkor közölte, hogy túladagolás vagy öngyilkosság történhetett, és az idegenkezűséget kizárták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hülyék voltunk, hogy visszaadtuk Dániának” – Trump Davosban is követelte Grönlandot, és vámháborúval fenyegette Európát
Az elnök a II. világháborús múltra hivatkozva követeli vissza a stratégiai fontosságú szigetet. Dánia és Grönland is egyértelművé tette, hogy a terület nem eladó, ami diplomáciai válságot vetít előre.
„Grönland, akarják, hogy mondjak róla pár szót?” – ezzel a kérdéssel nyitott Donald Trump a davosi gazdasági fórumon szerdán, mielőtt rátért volna a NATO történetének egyik legkényesebb témájára – írja a Telex. Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy országa igényt tart Grönlandra, ami szerinte tulajdonképpen jár nekik.
„Sosem kértünk semmit, nem is kaptunk semmit, nem is kapunk, amíg nem használok erőt, amellyel megállíhatatlanok vagyunk. De nem teszek ilyet. Most nyilván megkönnyebbültek”
– mondta Trump, hozzátéve, ez volt a legfontosabb kijelentése, mert sokan gondolták, hogy erőt vetne be. Bár kifejezte „hatalmas tiszteletét Dániának”, kijelentette, hogy Grönlandot „csak az Egyesült Államok képes megvédeni”. Üzenete egyértelmű volt Dánia felé:
„Mondhatnak igent és hálásak leszünk, mondhatnak nemet és nem felejtjük el.”
Szerinte az igénye nem fenyegeti a NATO egységét, sőt, erősíti a szövetséget, mert a sziget védelme és fejlesztése „jó nekünk és jó Európának is” - vélekedett az elnök.
Indoklásként a második világháborút hozta fel, mondván, Dánia „6 óra alatt esett el Németországgal szemben”, és akkor az amerikaiak védték meg a szigetet.
„Megmentettük, Dániáért harcoltunk, hogy megmentsük Dániának a nagy, gyönyörű jégdarabot. Utána visszaadtuk Dániának. De hülyék is voltunk! Mégis visszaadtuk. És most ők hálátlanok”
– fogalmazott. A valóságban a beavatkozást Dánia washingtoni nagykövete a kormánya felhatalmazása nélkül kérte, a harcok során pedig mindössze egy grönlandi és egy német katona esett el. Az USA egy 1951-es szerződés alapján ma is tarthat fenn katonai bázisokat a szigeten. Trump egyébként már 2019-ben is felvetette a terület megvásárlását, amit Mette Frederiksen dán miniszterelnök akkor „abszurdnak” nevezett.
Trump szerint a Kína, Oroszország és az Egyesült Államok között fekvő szigetre stratégiai fontossága miatt van szükség, nem az ásványkincsekért. A cél, hogy a nyugati féltekére ne törhessen be más hatalom. Az amerikai katonai jelenlét központja a Pituffik Űrbázis, amely kulcsfontosságú a rakétavédelmi és űrmegfigyelési rendszerekben.
A beszédben kilátásba helyezte, hogy február 1-jétől büntetővámot vet ki azokra az országokra, amelyek kiállnak Grönland mellett, név szerint említve Dániát, Németországot, Franciaországot, Norvégiát és az Egyesült Királyságot.
Az európai reakciók gyorsak voltak: az Európai Bizottság elnöke „hibának” nevezte a vámfenyegetést, a dán és grönlandi vezetők pedig megerősítették, hogy Grönland nem eladó. Január közepén Dániában és Grönlandon is tüntetések zajlottak „Grönland nem eladó” jelszóval.
Trump a NATO-ról is beszélt, amely szerinte neki köszönhetően erősödött meg, mert rávette az európai tagokat, hogy emeljék a védelmi kiadásaikat. Közölte, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb katonai hatalma: „százszor erősebb”, mint a II. világháborúban volt, ezért mindezek tudatában érdemes tárgyalni vele.
Trump Európáról is lesújtó véleményt fogalmazott meg: szerinte a kontinens „nagyon rossz irányba megy” és a migráció miatt „felismerhetetlenné vált”.
Ezt követően a minnesotai szomáliai közösségről beszélt, akiket „alacsony IQ-jú embereknek” nevezett, szerinte a „szomáliaiak nem is alkotnak nemzetet”, majd Ilhan Omar demokrata képviselőt pedig „fake képviselőként” említette.
Érintette az ukrajnai háborút is, „amelynek nem lett volna szabad kitörnie sem”, de megemlítette Azerbajdzsánt is, amelynek háborúját elmondása szerint szintén lezárta.
Végül az Egyesült Államok adósságáról kérdezték, amiről azt mondta, a gazdaság növekedésével az ország ki tudja nőni.