HÍREK
A Rovatból

Ruszin-Szendi Romulusz manipulatívan megvágott szavaira hivatkozva indít petíciót a Fidelitas a sorkatonaság ellen

A Fidelitas videójában levágták a Ruszin-Szendi által mondott mondat első felét, így az teljesen más értelmet nyert.


Egy manipulatívan megvágott videóra hivatkozik a Fidelitas az új petíciójában - írja a lakmusz.hu.

A Fidelitas elnöke, Mohácsy István vasárnap este a Facebookon jelentette be, hogy „Nem a sorkatonaságra” címmel petíciót indítanak, a Fidesz ifjúsági szervezete szerint ugyanis a Tisza Párt visszaállítaná a sorkatonaságot.

Mohácsy István Facebook-videójában úgy fogalmazott:

„Ruszin-Szendi Romulusz a napokban nyíltan kimondta, hogy visszahozná a kötelező sorkatonai szolgálatot.”

A videóban ezután egy bejátszás következik, amelyben a Tisza Pártból Ruszin-Szendi Romulusz beszél. Azt mondja: „A sorkatonai kötelezettséget vissza kellene állítani. A fiataloknak szoktam mondani, hogy nem megszüntettük, csak felfüggesztettük, szóval óvatosan! Tehát ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal.”

A lap szerint ugyanakkor Ruszin-Szendi szavait félrevezetően vágták ki az eredeti beszédéből.

A mondat első felét ugyanis levágták, így megváltozott a kijelentés értelme. A teljes mondat a június 28-i zalaegerszegi fórumon így hangzott: „Nincs az a helyzet ma Magyarországon, optimális esetben, hogy a sorkatonai kötelezettséget vissza kellene állítani.”

A fenti mondat után azt is mondja: „a fiataloknak szoktam mondani, hogy nem megszüntettük, csak felfüggesztettük, szóval óvatosan! Tehát ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal, mert meg kell védeni ezt a szép magyar hazát, ez nem kérdés.”

Magyarország 2004-ben szüntette meg a féléves kötelező katonai szolgálatot, több európai országgal együtt. A hadkötelezettség intézménye ugyanakkor nem szűnt meg. A 2004-es törvény szerint „rendkívüli állapot idején és az Országgyűlés külön döntése alapján megelőző védelmi helyzetben” a magyar lakcímmel rendelkező, magyar állampolgárságú, 18 és 40 év közötti férfiak hadkötelesek. A honvédelemről szóló 2021. évi CXL. törvény szerint „tényleges katonai szolgálatra való behívásra kizárólag a hadiállapot kihirdetésének Kormány általi kezdeményezését követően, a kihirdetést követő bevonulási időpontra kerülhet sor”.

Október elején több kormányközeli portál számolt be hasonlóan Ruszin-Szendi fenti mondatairól, köztük az Index, az Origo és a Magyar Nemzet. A Mandiner azt írta, hogy „a volt tábornok gyakorlatilag azonnal visszahozná a sorkötelezettséget”, de a cikkbe ágyazott videórészletben az hangzik el, hogy nincs szükség sorozásra.

A Fidelitas hétfőn élesítette is az online petíciót, a felületre pedig beágyazták a fenti videót is. A kezdeményezést a Budaörsi Katonai Temetőben tartott sajtótájékoztatón jelentették be. A petíciót többször is ki lehet tölteni ugyanazokkal az adatokkal, ugyanazzal az e-mail címmel.

Ruszin-Szendi október 14-én Facebook-posztban reagált a Fidelitas kezdeményezésére. Azt írta, soha nem mondta, hogy vissza kellene állítani a sorkatonaságot, az önkéntes katonai szolgálat mellett érvelt. Kijelentette, hogy „a Tisza nem állítja vissza a sorkötelességet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Kocsis Máté: 25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a TISZA Párt vezetője egy „nárcisztikus, önimádó, hülye barom”.


Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.

A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.

Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.

„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”

- fogalmazott Kocsis.

A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Éljen a lex guriga!” - így reagált Magyar Péter arra, hogy a kormány januártól biztosítja a wc-papírt és a kézmosószert a kórházakban
A Tisza Párt vezetője szerint 15 év kormányzás és egy kormányrendelet kellett ahhoz, hogy a kórházakban szappant és kéztörlőt biztosítson az állam.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 18.



Mint azt mi is megírtuk: a kormány 2026. január 1-jétől központilag biztosítja a kézmosószert és a vécépapírt az állami fenntartású, fekvőbeteg-ellátást végző kórházakban - erről péntek este jelent meg egy kormányrendelet.

Magyar Péter szombat délelőtt egy Facebook-bejegyzésben reagált a hírre.

„Éljen a lex guriga! 15 év kormányzás után Orbán Viktor eljutott oda, hogy meg kéne oldani, hogy legyen a kórházainkban szappan és vécépapír...Ehhez kormányrendeletet kellett hozni”

- fogalmazott a Tisza párt vezére, aki szerint a miniszterelnök „5 dimenziós világmegváltást játszik”, miközben a mindennapi működtetés is akadozik Magyarországon. Példaként sorolja a közszolgáltatások zavarait és a társadalmi terheket. „Kigyulladó mozdonyok, összeomló közszolgáltatások, kisemmizett nyugdíjasok, Európa-rekorder infláció, 10 ezer megszüntetett kórházi ágy és 225 bezárt kórházi osztály, megélhetési válság és magára hagyott magyar vidék. Ez Európa leggazdagabb miniszterelnökének mérlege. Minden más porhintés és propaganda hazugság” - írja.

A Tisza Párt vezetője úgy látja, hogy fél éven belül sorsdöntő választás előtt áll az ország, amelyben az „átverés show” folytatása és egy „működő és emberséges ország” közti irányról kell dönteni.

„Gratulálunk miniszterelnök úrnak a lex gurigához! Sajnálom, hogy nincs matematikai Nobel-díj, mert most Takács Péter jó esélyekkel indulna érte, hiszen pár hete még azt mondta, hogy matematikai képtelenség, hogy minden magyar kórházban legyen vécépapír. Most pedig megpróbálják megoldani egy kormányrendelettel ezt az óriási feladványt...”

- zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vadászgépek, zavaróberendezések és brutális lezárások – példátlan biztonsági készültség várható Budapesten a Trump–Putyin csúcstalálkozó alatt
A találkozó idején Budapest több pontján jelentős forgalomkorlátozásokra és lezárásokra számíthatnak az autósok és a gyalogosok.


Budapestre érkezhet két héten belül Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, a városra példátlan biztonsági készültség vár – írja az MTI. A felkészülésben a Terrorelhárítási Központ, a rendőrség és a honvédség vesz részt, amerikai és orosz biztonsági egységekkel közösen a főváros védelméért.

Hajós István biztonsági szakértő szerint

akár vadászgépeket, zavaróberendezéseket és kiberbiztonsági rendszereket is bevethetnek.

A Fehér Ház közlése alapján a csúcshoz kapcsolódó diplomáciai előkészületek már a jövő héten indulnak.

A találkozó idején Budapest több pontján jelentős forgalomkorlátozásokra és lezárásokra számíthatnak az autósok és a gyalogosok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz
A Tisza Párt elnöke szerint ők nyitottak más pártok módosító indítványaira is, de kizárta a koalíciós együttműködést.


Magyar Péter pénteken Nyíregyházán tartott fórumot, ahol arról is beszélt, hogyan képzeli el a Tisza Párt működését a parlamentben. A párt elnöke hangsúlyozta, hogy

nem terveznek koalícióra lépni más politikai erőkkel.

Mint fogalmazott: „Mi a magyar választókkal kötünk koalíciót” - írja a 444.

A politikus szerint a választások előtt bemutatnak egy tízpontos javaslatcsomagot, amely a választójogi törvény módosítására vonatkozik.

Hozzátette, hogy ebben más pártok és képviselők javaslataira is nyitottak, akár a Mi Hazánktól, akár a Demokratikus Koalíciótól érkeznek.

Magyar elmondta, hogy

a Tisza frakciójába nem egyszerű szavazógombokat keresnek, hanem olyan embereket, akik kiállnak saját településeikért, és képesek vitatkozni is.

A fórumon azt is elmondta, hogy szerinte nem sok párt fog bejutni a parlamentbe, de ha mégis, akkor megvizsgálják a javaslataikat. „Ha szükség van akár egy Alaptörvény-módosításhoz, akár a választójogi törvény módosítására, akár korrupcióellenes jogszabály megváltoztatására, akkor mi elő fogjuk terjeszteni a javaslatunkat, és várjuk az ellenjavaslatokat és a módosító javaslatokat” – fogalmazott.

„Koalíciót nem szeretnénk kötni.

A magyar emberek azt várják, hogy egy teljesen új garnitúra legyen, hogy egy valódi rendszerváltás legyen.

Majd meglátjuk, hogy kik lesznek bent. Én nagyon remélem, hogy az emberek bölcsek, és látják, hogy aki ma nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz” – mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk